Hányásába fúlt nemzet vagyunk.

A magyar állampolgár eleve elég tudatlan. A tömegek pletykalapokból és a kereskedelmi tévék álhíradóiból tájékozódnak, de külföldi híreket a magát műveltnek tartó közép- és felső osztály se szívesen fogyaszt – már azon kívül, hogy Anna Nicole Smith belefulladt a hányásába. Egy 9/11, meg az iraki háború, az persze megüti már a Blikk-szerkesztő ingerküszöbét is, de ezek is csak bulvárhírként, önmagukon túl nem mutató színes anyagként kerülnek a lapba. Néhány elkötelezett külpolitikai újságíró – az Index külpolrovata, meg a Hírszerző – heroikus küzdelmet folytat, hogy valahogy a közönség fülébe ordítsa: van világ, bazmeg!

Elfut a düh, ha arra gondolok, hogy mi itt legalább tizenhat éve reszeljük a fingot: hogy mit gondoljunk Trianonról, meg a kommunistákról, trikolórról és árpádsávról, és hova tegyük a Szent Koronát, és kihantolunk és újratemetünk. Mindig, minden áldott napon van valami faszság, valami teljesen elrugaszkodott pszeudohír, a szimbolikus politikai keringő újabb kűrje. Kurva jó játék volna egyébként, hobbinak elmenne. Ha közben a világ megállna a pálya szélén, és bevárna minket.

De nem teszi.

Mindennap látunk rendőrt, olykor beszélünk is velük: merre van az arra, mongyameg. Vagy esetleg ő kezdeményez, hogy jogosítványt, forgalmit. De szoktunk-e velük beszélgetni? Hát naná, hogy nem, pedig a rendőr ugyanolyan fontos ember, mint a tanító vagy az orvos – mentségünkre szóljon, hogy azokkal se szoktunk semmit se, ha nem muszáj. Pedig beszélgetni jó.

Alább egy rendőrrel beszélgetek, nem is akármilyennel. Nem Gergényi Péter az, de még csak nem is kerületi kapitány, hanem „kisrendőr”, azonban az első közülük, aki blogot indított. Mivel fegyveres testület tagjaként blogolni és fórumozni ellenjavallt, a Police blog gazdája nyakig inkognitóban nyilatkozott, instant messenger szoftveralkalmazás igénybevételét foganatosítva. Zavargásokról, ambíciókról, cigánybűnözésről, marihuánáról többek közt.

A számítógépes játék elsősorban szórakozás, de néha lehet tanulságos. Nem a pisztollyal rohangálós fajta – illetve az másképp -, hanem a stratégia. Főleg ha azt próbálja ábrázolni, hogyan működik az emberi történelem. Hátrányuk, hogy iszonyú időrablók, mert a jó játékban sokat kell gondolkodni. A Civilization, minden idők egyik legjobb játékának tanulságai következnek.

A játékos egy nemzetet, illetve egy „civilizációt” irányít, egy legalább ötezer évig élő, belülről megdönthetelen, teljhatalmú uralkodó pozíciójából. (A szerep szívmelengető, bár nehéz elképzelni. Némi magyarázattal megtámogatta az Alpha Centauri című másik Sid Meier-játék, meg a Dűne Istencsászára című Frank Herbert-regény.)

A birodalom alapját a városok alkotják, amelyek a körülöttük elterülő tájon gazdálkodva élelmet, ipari kapacitást és pénzbevételt – adót – adnak az államnak. Ha van mit enni, egyre gyarapodnak, és minél nagyobb a város, annál többet termel, és annál értékesebb. Tehát jó, ha minél nagyobb területünk van, mert bár nem feltétlenül a legnagyobb állam a legerősebb, de az fix, hogy a fing kis országocskák labdába se rúgnak. Eddig stimmel.

Hiába a szikár definíciók, a politizáló közbeszéd hajlamos a szavakat összevissza használni. Pim Fortuyn esetében például a rasszista kifejezést. Mivel Fortuyn többnyire az iszlámról általában mondott véleményt, megbélyegzett egy kisebbséget, ergó rasszista. Érdekes álláspont, tekintve, hogy a képletben egyáltalán nincs semmiféle rassz.

A rasszizmus elől nincs menekvés, az biológiai determinációt tételez fel - hogy ne mondjuk: genetikait. Aki zöldnek született, az a rasszista szemében attól függetlenül kártékony és megkülönböztetendő, hogy egyébként belül kommunista, náci vagy meggyőződéses demokrata. Elég, ha kívül zöld.

Amit Fortuyn és későn eszmélő követői képviselnek, annak a rasszizmushoz nincs köze. Annál több az antifasizmushoz és az antikommunista önvédelemhez. Rasszista volna, aki nem tűri a nácikat?

Azt mondták, nicsak: ez az ideológia - mindegy, hogy vallás vagy politikai irányzat - veszélyt jelent a mi szabadságunkra: megfosztaná jogaiktól például a nőket és melegeket, és mindenkitől megvonná azt a jogot, hogy az eszmét kritizálja. Mindezért pedig hajlandó erőszakra is.

A felületes újságolvasó keveset tudott meg Pim Fortuynról, a 2002-ben meggyilkolt holland politikusról. Leginkább "előretör a szélsőjobb, juj" jellegű cikkek tudósítottak hirtelen karrierjéről, bizonyosnak jósolt választási sikeréről, majd az országos sokkot kiváltó merényletről. Fortuyn állandó jelzői közt szerepelt, hogy idegengyűlölő, rasszista, de a híradásokban nem nagyon különböztették meg az oldschool neofasisztáktól: Le Pentől, Haidertől, Bossitól. A részletesebb portrécikkekből azért a magyar polgár is felismerhette, hogy Fortuyn meglehetősen új színt vitt a "szélsőjobboldaliságba": a rózsaszínt. Akkora buzi volt ugyanis, mint… na ugye, Magyarországon ekkora buzit nyíltan meg se szabad nevezni. Ahogy mondani szokás, megfő a kezében a tojás. Ő viszont vállalta, comingoutolt, percig se tagadta.

Nahát! Pedig a fasiszták könyv szerint gyűlölik a kisebbségeket, köztük a homoszexuálisokat, mert a Biblia így meg úgy. Nos igen, Fortuyn más volt.

Helyiérdekű, de azért elég hangos ribilliót okozott az ausztrál baptista egyház húzása: templomaik előtt szép nagy, terepszínű táblákat helyeztek el azzal a felirattal, hogy Jézus szereti Oszamát. Lett belőle menten uproar, azaz felhördülés, megszólalt a miniszterelnök is, a meginduló társadalmi vitában viszont mindenki kénytelen volt kibökni, hogy hát tulajdonképpen, igen, végül is ezt mondja Jézus, hülye fejjel.

Máté evangéliumában mondja, így ni: "Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket."

Azért is kaptam fel a fejemet a hírre, mert épp a decemberi Igen - ez kábé a katolikus Ufi - járta körül az ellenségszeretet-dilemmát, és voltak kedvesek kikérni a véleményemet. Ők megszenvedtek a kérdéssel, mert mégse írhatják, hogy a Bibliába hülyeség került, én viszont állítom, hogy de.

Tudunk ellenségszerető állatról? Nem. Mert ha volt ilyen mutáns nyuszika, az bizony nem tudott elszaporodni: a rókaszeretet megakadályozta ebben, mármint az, hogy a róka másképp szereti őt viszont.