A török EU-csatlakozás hidegrázós téma, amióta az ötlet felmerült. Az ellenvetéseket könnyen összefoglalhatjuk: ezek muszlimok. Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Mária hozzál gyorsan sört! Ezek a hetvenmillió allahisták be akarnak türemkedni a mi keresztény Európánkba. Szablyával, lófarokkal, kebabbal!

Ezek a természetközelien zsigeri érzelmek persze mindkét végpontjukon hibásak. Egy: Európa nem keresztény. Magyarország sem az, amúgy. Európa szekuláris. Az egyházak szerencsésen vissza lettek korbácsolva a templomba, a katolikus istenkirályság pedig a nyúlfarknyi Vatikánba. És XVI. Benedek utóbbi nyilatkozatai jelzik, mekkora szerencse, hogy ennek a társaságnak nincs már hatalma felettünk.

Kettő: Törökország is szekuláris. Ankarában tömegtüntetések zajlottak le nemrégiben, ahol az emberek azt fejezték ki, hogy ragaszkodnak a világi államhoz. A mi országunkban egyetlen vezető politikus nem mert előlépni a rendszerváltás óta azzal, hogy ő nem hívő. Nem azért, mert nincsenek ilyenek, hanem mert gyávák és opportunisták.

Re: Háromnapos tüntetés Záhonynál

Gyors egymásutánban rákérdezett az autóbiztosító és az OEP is, nem vagyok-e véletlenül őstermelő. Mert akkor jobb lenne nekem.

Elidőztem a rubrika fölött; egy butykos hang odabent rávágta azonnal: dehonnem. Őstermelek én a végtelen bitmezőkön, szavak, mondatok fölé görnyedve, monitorsugárzásban őstermelek, tájbor mellett, ihaj. Kéretik engem ezért kedvezményezni.

De én nem lehetek őstermelő, mert nem a földet túrom.

Nem lehetett őstermelő az ózdi kohász: rá is zárták a gyárat. Pedig ő is dicsekedhetett őstermelői érdemekkel: piacképtelen árut termelt alacsony hatékonysággal. A magyar mezőgazdaság lényege ugyanis az, hogy bizonyos emberekre nem vonatkozik a piac.

Az Erste reklámjában megénekelt bácsi, aki büszkén újságolja, hogy nem képes eldönteni, hova menjen nyaralni, de azt már tudja, hogy miből – na ennek kellene kötelezően bekarikázni a fejét, és kiírni, nem apró betűvel: SZERENCSÉTLEN HÜLYE. Mint mindenki, aki effélékre hitelt vesz fel.

Vagy az is működne, ha az ilyen bácsikat mindig Medgyessy Péter játszaná.

Jó reggelt kívánok, itt az idő. Beszéljünk végre a nemzetközi tőke vérben és verejtékben ázó karmairól.

Tárgylemezen a Hankook, a nemzet gumigyára, világraszóló sikertörténetünk. A siker az, hogy az óriáscég, ez a távol-keleti munkamorálon és féldiktatorikus rendszerben kövérre hízott koreai giáns ide méltóztatott letenni a fényességes ülepét. Edzs kizs domra lesüsülün.

Az ilyesminek, ugye, azért kell örülni, mert akkor ez a hatalmas dög ide fog adózni, fejlett technikát hoz nekünk, és még ráadásul munkát ad néhány ezer embernek. Mindezek valóban örömteli események. Tudni kell viszont, hogy ez nem barátság. A Hankook pénzt akar csinálni, nem munkahelyet; a munkás csak szükséges rossz, érdemes géppel kiváltani, ahol csak lehet.

Töröltem a Wiwen az összes ismerősöm. Egyenként. A regisztrációt meghagytam, mert vannak, akik csak ott tudnak belépni az internetre, és levelet is csak ott tudnak írni. Még nem kapták meg a világútlevelet.

A tömeges szakításra elegendő ok lett volna az is, hogy az utóbbi időben – mondjuk két évben - minden negyedik kattintásból szerverhiba születik, de nem ezért tettem. Hanem rájöttem valamire. Elég későn, de sikerült.

Ha ismerek valakit, akkor arról valószínűleg tudok. Nem fogom elfelejteni. Mi több, az a valaki is tud róla, hiszen ez volna az ismeretség lényege. Erről teljesen fölöslegesen írunk papírt, fölöslegesen kattintjuk be egymást. Nincs mit visszaigazolni, és főleg nincs miért. Ha összefutunk valahol, köszönünk. Ha mondanivalónk van, telefonálunk. Vagy megszervezzük, hogy összefussunk. Így ment ez a Wiw előtt. Nem volt talán mindenkinek ezer „ismerőse”, de azokkal kezdett valamit.

Percre pontosan érkezik a civil kurázsi, ilyen ország vagyunk mi, öntudatos, kreatív és mégis fegyelmezett polgárok hazája. Kálmán László beletrafált a tizenhat óra nullanullába, beattacsolta népszavazási kérdéseit, és mindezt pont olyan függetlenül és önállóan, mint ahogy az egyszeri kefeárus újságot szerkesztett.

Itt meg kell állnom csodálkozni egy tiszteletteljeset. Szóval népszavazási kérdéseket csak így beattacsol az ember az OVB-nek? Mélben, onlájn? Only a click away? Akkor vajon én miért szopok végig tucatnyi körbélyegzőt egy gyerekkel vagy egy kocsival? Hogy ki ne haljon a bélyegzőszakma, nyilván azért.

Most jön megint néhány hét jogászkodás és anyázás, hogy vajon ki a tisztességtelen; az-e, aki kitalálta ezt a népszavazást, vagy az, aki a fordított kérdéseket is fel akarja tenni. Nehéz ügy, de ilyenkor segít a párttagkönyv: azok a másikak az erkölcstelenek, mi meg a jók vagyunk, a makulátlanok.