Bronzvasárnap után vagyunk, ami egy viszonylag újkeletű ünnep, a naptárak még alig jegyzik, de annál inkább a kereskedők és a shoppingriportokkal virító média. Ez a harmadik hétvége a karácsony előtt, amikor már mindenkinek illik elkezdeni a vásárolgatást, hiszen nemsokára ajándékozni kell. A tőzsde világa Mikulás-raliként ismeri az ilyenkor menetrendszerű fellendülést, a tömegpszichózis nagy úr, és hatalma tovább növekszik majd Ezüst- és Aranyvasárnappal. Ilyenkor már menni kell, listákkal, nagy tételben vásárolt dzsókerajándékokkal (bonbon, bor, album), és lerendezni a karácsonyt, illetve annak lényegi részét, az ajándékozást.

Az ajándékozásnak azonban két kategóriája van, és a kettő összekeverése okozza a legtöbb szomorúságot.

Az első típusú találkozás az ajándékozás legitim formája. Ekkor a címzett egy gyerek: önálló jövedelemmel nem rendelkező személy. Mivel ő még nem tudja megvenni magának a csokoládét, fémépítőt, játékvonatot, a birtoklásra az az egyetlen lehetősége, hogy megkapja ajándékként. Ezért ő a jól eltalált meglepetésnek képes őszintén örülni.

Egészen más a helyzet felnőtt emberek között.

Innentől három hétig zárva vagyunk. Nyitás Télapó után, Szeplőtelen fogantatás napján.

Népünnepély nélkül, csendben, nyakkendők szűk körében alakult meg a szövetségi Európa. Alkotmányának elfogadása olyan esemény, amit majd a történelemkönyvek fognak értékelni, és gyermekeink vagy unokáink ünneplik díszszemlével, zászlókkal, kórusművekkel.

Európa egyesül, vagy nem lesz. A lisszaboni szerződés elfogadása mérföldes lépés a megmaradás felé. Az unió végre kormányozható lesz, megszűnik az egyes államok vétójoga, és ezzel megszűnnek az így kizsarolt értelmetlen és igazságtalan kedvezmények. Olyanok, mint amilyeneket Csehország még utoljára kiharcolt magának.

Az uniónak elnöke, arca lesz, szinte már kormánya is, és annak valódi hatalma. Ez a minimum ahhoz, hogy egy birodalmat komolyan lehessen venni. „Vigyél a vezetődhöz” – ez minden követ első mondata, amikor partra száll, vagy kikászálódik űrhajójából. Európában eddig senki se tudta volna, kinek kell bemutatni az ufókat, ha itt szállnak le. Illetve vitte volna mindenki a saját lófőjéhez, pedig hát Robert Fico vagy Gyurcsány Ferenc semmit se tudna kezdeni egy ufóval, míg az európaiak, összesen, talán mégis.

És Európának nem elsősorban az ufókkal, hanem Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal van dolga, amelyeknek jelentős előnye volt mindeddig, hogy a döntések, de legalább az információk egy, vagy legalább kevés kézbe futottak össze. Ez teszi lehetővé, hogy válságra, katasztrófára vagy háborús fenyegetésre reagálni tudjanak.

Az MDF befogadja a szeplőtelen múltú liberálisokat, de nem vállalja fel a melegjogokat és a könnyűdrogokat. Bajnait nem igazolnák le Bokros mellé, de a válságkezelést eredményesnek tartják, sőt reformokkal párosítanák. Beszélgetés Herényi Károllyal, az MDF elnökhelyettesével.

- SZDSZ-es kádereket igazol az MDF, Dávid Ibolya meghirdette a „nyitás politikáját”. A kérdés az, hogy amit az elnökasszony „demokratikus középként” ír le, és amit képviselni szándékozik, abba belefér-e az SZDSZ szanálásával és Gyurcsány bukásával gazdátlanul maradt liberális szegmens? Rárepül-e az MDF a gazdasági liberalizmus mellett a plurális értékrendre, a liberális kultúrafelfogásra, vagy megelégszik az arcokkal?

- Az MDF-ben a kezdetektől jelen van a nemzeti liberalizmus eszméje, ezt már Antall József is képviselte, és mi azóta is gyakoroljuk. Ez nem idegen tőlünk. Hogy rárepülnénk az SZDSZ szavazóbázisára vagy a párt romjaira, azt kizártnak tartom. Aki úgy gondolja, hogy köztünk akarja folytatni a politikai pályafutását, és nincs a múltjában vállalhatatlan elem, akkor szívesen látjuk.

- Tehát az SZDSZ liberális hagyatéka, például a melegjogok, könnyűdrogok, hasonlók nem érdeklik az MDF-et.

- Az MDF alapvetően konzervatív párt. Gazdasági téren számos hasonlóság van a két párt jövőképe között, de értékrendbéli különbségek vannak. A konzervatív értékrend nem fogadja el a könnyűdrogok liberalizálását, a konzervatív embereszmény és társadalomkép eltér a liberálisokétól.

- De ennek a konzervatív értékrendnek már van két elég markáns képviselője, sőt két és fél: a Fidesz, a Jobbik és a KDNP.

- Egyik sem konzervatív.

Valószínűleg budapestiek ezrei szörnyülködnek azon, ahogy kinéz például a Kossuth Lajos utca. Százezrek pedig le se szarják, viszont a felháborodott ezrek se csinálnak semmit azon kívül, hogy rosszul érzik magukat. Két fiatal grafikus most eljutott odáig, hogy minimális befektetéssel tegyenek valamit. Végigfényképezték a borzalmas főútvonalat, aztán Photoshopot rántottak, és megmutatták, hogyan lehetne szép. Tekintsük meg.

Erőfeszítésük tiszteletre méltó, annak a civil tenniakarásnak a megnyilatkozása, ami annyira hiányzik innen, és aminek hiánya többek között a Kossuth Lajos-Rákóczi út jelenlegi rút pofáját eredményezte.

A panorámaképen benyújtott javaslatnak azonban van egy apró hibája, tudniillik hogy fasiszta. Pontosabban a megvalósítása fasizálódást igényel.

Éppen három éve indult ez a blog, eddig körülbelül kétszázötvenezer komment született, ezek kábé kétharmada az előzetes moderálás bevezetése (2008 augusztus), avagy a rendkívüli állapot előtt. Máshol ennél sokkal több közvélemény gyűlt össze, ez a negyedmillió szócikkes korpusz csak annyiban különleges, hogy a befogadásuk nemcsak many-to-many modellben működik, hanem webhármas architektúrában, aminek szakértői-tanácsadói-bullshitiparosi megnevezése: many-to-one. Szóval a tömegben van valaki, aki hivatalból végigolvassa az egészet. Ez a dolga. Ezért írják ezeknek a szövegeknek a többségét, hogy a szerző vegye figyelembe a lakossági véleményt, és adott esetben nagyon szégyellje magát, sőt revideálja a nézeteit, mivel Shadow85 csattanós cáfolatát adta az egész téveszmerendszerének, amikor beírta kommentbe: zsidó.

Ebből eredően nyugodtan nevezhetem magamat továbbra is butaságkutatónak, ugyanis a tömegek szövege főleg fárasztó, rosszul megfogalmazott banalitásokból áll, továbbá előregyártott patronok ellövöldözéséből, ami pont olyan burleszk, mint az otthonról elcsípett foszlányokkal politizáló kisiskolások. A kivételek jelentőségét jelzi, hogy az ő kedvükért még mindig hozzá lehet szólni.

Viszont ezekből szépen leszűrhető, hol tart a közbeszéd. Ez a közvélemény-kutatásnak egy kifejtős módszere.

A közbeszéd holtartásáról siránkozni csúszós lejtő. Egyrészt nehezen vállalható alakok ümmögnek erről évtizedek, sőt évezredek óta; bezzeg a mi időnkben, sic transit, satöbbi. Másrészt meg ennek az állapotnak – beleértve az internetes diskurzuson kívül a print sajtót, tévét, rádiót, sőt parlamentet és filmművészetet – az oka egyszerűen a magyarokra zuhant szabadság, azzal pedig nem érdemes vitatkozni. Ez sajnos látlelet. Bárki elmondhatja a magáét, és amit a magyarok elmondanak, vagy amit szeretnek hallgatni, abból összesen ez jön ki. A bruttó nemzeti vélemény.

Két témát utálok és igyekszem kerülni módszeresen: az egyik a többi újságíró, a másik meg én magam. A sajtón belüli vitákból ritkán sül ki bármi érdekes; érdeklődést keltenek ugyan, de a közönség a vérszagra gyűlik, nem arra, hogy most aztán kiderül valami fontos. Emiatt az első szettben üres személyeskedésbe fullad az egész. A celebhírekkel szemben pedig régi averzióim vannak, sohase értettem, miért akarná valaki közzétenni, mit vacsorázott vagy mekkorát szart aznap. Mármint azt értem, hogy családban, baráti körben ezt megbeszéli, de világgá kürtölni, ahhoz kell némi sztártudat. Ami viszont nem egészséges. Azok az emberek a Facebookon… nem a barátaid.

Ennek ellenére most valamelyiket muszáj lesz elővenni, ugyanis az Index nem ártatlan abban, hogy a jelenkor vitakultúrája előállt. A kollegákat ebből kihagynám, gyónok inkább magam.

Gyurcsány megszólalt végre, és olyan, mint volt. Mármint amikor elkúrta.