Nemzeti ünnepek alkalmával általában ugyanott találom magam, mint pünkösdkor, vagyis hogy tudok a munkaszünetről, de hogy mire fel van az egész, azt nem egészen értem. A két forradalmi ünnepet simán csak ellenzem, de augusztus 20-ról aztán végképp lövésem sincs. De nem vagyok ezzel egyedül. Ez egy különleges nap, mert izé. Mert akkor van a tűzijáték.

Hivatalosan az alkotmány ünnepe volt 1989 előtt, de ez akkor egy kicsit sem érdekelt, hanem kizárólag csak a tűzijáték. Akkoriban sem volt az alkotmányon semmi tisztelnivaló, ugye, ahogy most se. De ha meglesz jövő tavaszra az új, akkor visszanyerheti az ünnepelhetőségét.

Az alkotmányünnepből aztán István király napja lett, ami nem teljesen rossz tipp egyébként. Az államalapító végül is megérdemel egy emléknapot, fontos ember. De a tűzijátékot mégsem überelte, amire elég erős bizonyíték, hogy arra milliók mennek ki, a Szent Jobb-körmenetre meg jóval kevesebben. Meg hát István királyról azért tudunk egy-két dolgot a rockoperából.

Volt még az Új Kenyér, aranyos próbálkozás végül is, de hát reménytelen szegény, új kenyér attól van, hogy megvesszük a boltban, nem pedig az aratástól meg a sütéstől. Abból se lesz soha közös élmény, az agrárország odavan.

Szeretnék néha szirénát szerelni a fejemre. Valami nagy-nagy-tüzet kéne nyitni. Mert amit Schmitt Pál és a hozzá hasonló majomságok elfedenek, az valójában borzasztó. Az Új Elkúrás tanúi vagyunk.

Az uborkaszezon nevű időszak aktív pihenésre ad alkalmat. Amikor nincsen hírdömping, és Schmitt Pál is csak álmában bornírt egy picit, akkor van idő egyrészt körbenézni a világban, ahol nem uborkaszezon van. Hanem leég fél Oroszország, Ázsiát a víz mossa el, Korea kardcsörtet, Irán körül pedig megjelentek az atomrakétahordozó tengeralattjárók, és azok általában semmi unalmasat nem jeleznek előre. Meg arra is jut idő, hogy az eddigi eseményeket ülepítsük egy kicsit.

Kedves nézőink! Augusztus 10-ig itt nem lesz semmi se. Moderálás is csak akkor, ha épp semmi jobb nem jut eszembe, és gépnél vagyok. De remélem, minél kevesebbet leszek. Addig is szeretettel ajánlom az archívum olvasgatását, illetve a végre frissített válogatást a jobb hasábban. Illetve egyéb hasznos elfoglaltságokat az offline világban.

Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek. Lesz mindkettőből elég, a nemzeti ügyek kormánya eddig eddig főleg a röhögést tekintette nemzeti ügynek, de most ráálltak megint a tragédiára. Addig jó nekünk ugyanis, amíg Magyarország a kis színesek közé, a napilol rovatba kerül a nemzetközi sajtóban, és nem a karót nyelt, komor gazdasági hírekhez. Most sajnos az utóbbi történik, megint.

A szabadság szülőanyja, Franciaország elszánta magát, és megszülte a törvényt: a szabadság és a nők jogai nevében úgy határozott az alsóház, hogy mostantól Franciaországban a nőknek nincs joguk zacskót húzni a fejükre. Tilos az arc eltakarása úgy általában, de hát tudja mindenki kacsintás nélkül, hogy kiknek szól ez a tilalom: a törölközőfejűeknek, akik ezzel a szokásukkal botránkoztatják meg a jóérzésű francia polgárokat. Hogy az asszonyaikból nem látszik semmi.