EP-választás, II. rész – SZDSZ és MDF
Mikor kiszívta már szegény csontom velőjét,
s arcához lankatag hajoltam én előrébb
egy csókot nyomni rá: nem láttam semmi mást,
csak izzadt bőrcsomót és tele rothadást.
Bezártam szemem nagy hideg borzadályban,
s amint az eleven fényre megint kitártam,
mellettem íme a hatalmas Báb helyett,
kiben a gonoszul gyűjtött vér lüktetett,
egy csontváz reszkető, kuszált roncsa maradt csak
oly hangot adva, mint csikorgó szélkakasnak
hangja, vagy egy vasas cégérnek rúd-nyakán,
melyet a szél cibál vad téli éjszakán.
Baudelaire: A vámpír metamorfózisa
Fontossági sorrendben a második az SZDSZ eredménye. Míg a Jobbik az árnyékvilágból masírozott be a létezésbe, az egykori rendszerváltó párt kilehelte a lelkét. Végleg, menthetetlenül.
Már az az opció sem él, hogy összebútorozzanak az MDF-fel, és a józan ész, a racionalitás és a kapitalizmus nevében indítsanak közös listát. Dávid Ibolya hülye lenne a lepraszagú nevet – SZDSZ – magára venni. Magabiztos felülnézetből tekinthet rájuk, és legfeljebb egyes átszivárgó szakemberek befogadását fontolja meg. Azt viszont jól teszi, az MDF-et a Jobbiknál is súlyosabban szorítja a káderhiány, elkél ott néhány ember, aki legalább egy bélyegzőt képes kezelni anélkül, hogy halálra sebezné magát.
A két kispárt élethalálharca legkésőbb a koalíció felbomlásával elkezdődött, nyilvánvaló volt, hogy csak egy maradhat. Ugyanarra a szegmensre hajtottak, és amikor a Reformszövetség letett egy épeszűnek tűnő programot, mindketten nekifutásból magukévá tették. Dávid Ibolya gyorsabban és okosabban lépett, Bokros Lajos kitűnő kabalaállat annak, aki a fiskális konzervatív rétegnek játszik. Ennyi tempóelőny elég volt a matthoz.
Az SZDSZ Fodor elnökké választásakor csúszott le erről a szolid, de biztos megélhetést jelentő szavazói csoportról. Kóka János pont a bokrosi filozófiát vitte, csak hát kicsit esetlenebbül, kevesebb jovialitással, és csekély múlttal. De Fodor már nem testesített meg semmit. Amiről azt hitték, hogy valami – az SZDSZ-es ethosz –, az valójában nulla. Nem létezik már. Az SZDSZ-t születésétől fogva feszítő két irányzat, a szociológus és a közgazdász kör nem tudott koherens egységgé összeállni.
Az EP-választáson induló pártok mindegyikéről tud mondani pár mondatot, aki szavazott valamelyikre; még az elbutult hippi is annyit, hogy LMP egyenlő világbéke. Csak az SZDSZ maradt szék nélkül, amikor a zene elhallgatott. Úgy is jártak: megelőzte őket egy negyven évvel lemaradt, hatvannyolcas, dobozgitáros baráti kör. Az EP-eredmény, ahogy a Jobbiknál, katalizáló hatással lesz, most már biztos, hogy a rájuk adott szavazat olvasatlanul megy a szemétbe. Az SZDSZ-nek vége, talán majd egyszer megveszi a márkát egy kínai vállalkozó, és újraéled szotyiként.
Nem fog hiányozni. A liberális értékrenddel Gyurcsány megfertőzte a szocialistákat, a modernizációs, nyugatos retorika megmarad a placcon. A szabadpiac, a kapitalizmus ügyének lapdája pedig az MDF-nél pattog. Az SZDSZ úgy járt, mint a történelmi egyházak: releváns mondanivaló nélkül maradt, eszközei elfogytak, a hatalmat kicsavarták a kezéből, a meséje nem hihető. Az egykori dicsőség kevés a túléléshez, főleg, hogy ők nem nyerték el a történelmi párt címet, amelynek alanyi jogon jár a szereposztás.
Így van ez rendjén, ezt hirdették, amikor még volt mit: a selejt megbukik, a piac dönt. Már csak egy fellépésük maradt. A méltóságteljes, felelős hattyúdal.
SZDSZ-ről korábban:
Blues
Libera nos!
Kóka János köszöntése
Az utolsó 100 komment: