Mivel az egyik fő töprengési irány itt a vallás célja és oka körül gabalyodik, meg az ufóinvázióra is készülünk, írok ide egy kis színes gondolatébresztőt. A "cargo cult", vagyis rakományvallás néven ismert jelenséget főleg csendes-óceáni szigeteken figyelték meg. A fehér ember feltűnésekor kezdődhetett, de az Egyesült Államok világháborús hadműveletei adtak neki új lendületet. Ekkor az USA szigetről szigetre közeledett Japán felé, reptereket és ideiglenes kikötőket hoztak létre, majd vonultak tovább.
A szegény bennszülöttek megfigyelték, hogy a fehér ember fényeket gyújt, felmászik egy toronyba, ott különös mozdulatokat tesz, majd kisvártatva megjelenik egy repülőgép, és konténerekben fegyvert, élelmiszert, rágógumit és sok egyéb érdekességet dob le. Ebből így-úgy nekik is jutott, és nagyon odavoltak, hogy akkor nem kell többé lándzsával vadászni meg gyökereket ásni a földből, hanem csak ügyesen imádkozni.


Ez a felirat, hogy No Future, a kerületi könyvtár előtt volt felírva neoluxszal, 8-10 évesen figyeltem fel rá, és fejtettem meg az angolszótár segítségével. Az már akkor se tetszett, hogy holmi rossz gyerekek lóbetűkkel összefirkálják a falat. "Hát ez hülye, micsoda hülyeség, hogy nincs jövő", gondoltam magamban, ahogy hazaszállítottam az újabb adag sci-fit. Akkor, a nyolcvanas évek közepén tuti volt, hogy van jövő, és ezt a jövőt a technológiai fejlődés által rohamosan növekedő életszínvonal, az orvostudománynak köszönhetően biztonságos és hosszú élet, majd a nem túl távoli jövőben a Naprendszer kolonizálása határozza meg. Esetleg összefutunk egy roppant barátságos fajjal az űrben - miután a Földön már mindenki roppant barátságossá lett -, és bevesszük ítit a KGST-be. Ez annak ellenére volt reális jövőkép, hogy én gyerekként elég gyakran találkoztam a középhatótávolságú rakéta kifejezéssel, és tudtam, hogy ha atomháború lesz, akkor konyec filma.
Viszont leendő állásomra készülve szeretnék megnyugtatni mindenkit: a brit kókler beszámolójában idézett két esetre sokkal földhözragadtabb magyarázat is van. Ezek a háromszögletű objektumok, ha léteznek, jó eséllyel kísérleti repülőszerkezetek. Valamivel jobban és egyértelműbben dokumentáltak, mint a klasszikus csészealjak - radarképek, videók, fényképek -, és mivel alkatrészek nem potyognak belőlük, nyilván nem a franciák, sőt nem is az olaszok fejlesztették ki. Hanem egy másik szövetségesünk. Még típusjelzése is van: TR-3B. További információ a
Kibontakozott itt egy érdekes vita Shenpen kollégával, hogy kellenek-e szándékolt hazugságok, szebb néven mítoszok az ember életébe, úgyhogy ennek apropóján beajánlom a frissen letölthető,
Utolsó kommentek