...ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire...  És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek (...), nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi kereszténynek hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Elnök úr, akkor most volna esedékes egy ausztriai pihenés. Valamint egyéb könyvek olvasgatása a fideszes interjúköteteken kívül. Legfőképpen pedig még ennél is szerényebb válaszok keresése.

Nem, nem Orbán Viktor a kereszténység, pláne nem ő a nemzet.

Ráadásul ez a kettő sem ugyanaz.

Nem a kereszténységet és a nemzetet utálja fél Magyarország. Hanem őt magát.

Benne pedig pontosan azt, amit ezekkel a fogalmakkal művel: ahogy begyűri őket a segge alá, ránehezedik, és onnan ítélkezik lendületesen, és mondja, mondja már tíz éve, hogy aki nincs a segge alatt, az kívül van nemzeten és Istenen. Meg a nyilvánvaló jóakaraton. Aztán lassanként becsavarodik, rikácsol, hadonászik, végül lehanyatlik a maga alá gyömöszölt kupacról, nekünk meg ittmarad nemzet és Isten összegyűrve, seggszagúan.

...és a baptistáknál van a friss telefonszáma. Továbbá az ügyintézés 48 órát vesz igénybe.

Hétfőn adtam le a cipősdobozt - ezúton üzenem, hogy azt a koszvadt kutyát nem kéne szabadon engedni az udvaron -, ma pedig egyszer csak, minden érthető ok nélkül meggyógyult a számítógépem, amely az elmúlt két hónapban kizárólag csökkentett módban volt hajlandó elindulni. Így tehát két hónapig nem volt zene, videó, PDF és játék, valamint normális képernyőfelbontás se. Épp gondoltam, hogy csak el kéne vinni szervizbe még karácsony előtt, de már nem kell, a böjtnek vége. Jézus megmondta az alaplapnak, hogy keljen fel és járjon. Thx, Mr. Jézus.

A böjtnek egyébként érdekes epizódjai voltak. Szoktam játszani a gépen, persze egyre kevesebbet és egyre csekélyebb lelkesedéssel - ez a korral jár. Leginkább akkor játszom, amikor agyalok valamin, és zsákutcába jutok, vagy belefáradok a gondolkodásba. Egy óra géppuskaropogás, vagy egy partraszállás levezénylése kimasszírozza a görcsöket. Na de mit lehet játszani videokártya nélkül?

Tudom, hogy Veres János lefejelte, és erre lehetne írni egy rutincikket, hogy nahátakkormost aztán, hiszen már régen ki kellett volna, főkolomposként, szimbolikusan is, rugdalni őtet kifelé, fejét venni, sós kútba tenni. Naná, kellett volna. De sajnos ez most nem nagyon érdekel, meg a forrás is, ugye, hát nem egy ásványvizet buzgó kút, na. Van itt sürgősebb tennivaló.

Egy. Százmilliárd forintra becsülik a magyar lakosság karácsonyi költését. Ez jelentős növekedés 2005-höz képest, pedig azóta kiderült, hogy igenis jól éltünk tavaly, a fekete plakátok pedig nyílt és szervezett politikai hazugságot valósítottak meg. Ennél fontosabb, hogy jövőre egész biztosan rosszabbul fogunk élni, tehát az volna a normális, ha most szerény karácsonyra készülne a nép. Rajzolnának valamit, esetleg vennének könyvet, meghívnák egymás vacsorázni, vagy akár csak egy napig nem ölnék egymást. Na de ilyet nem lehet, mert a szomszéd Tibinek is van már plazmatévéje, nekünk is kell, dögöljön meg a mi tehenünk is inkább.

Vettem egy darab sajtot a Matchben. Nem volt vele különösebb tervem, azért vettem, hogy legyen sajt a szendvicsre. Azt már tudom, hogy ha például melegszendvicshez kell, akkor alaposabban kell vásárolni, mert a melegítést-pirítást csak az igazi sajtok bírják ki, a savóból és oltott mészből gyúrt lapkák inkább folyadékká változnak, majd azonnal szénné.

Otthon aztán kiderült, hogy az ementáliszerű anyag gyakorlatilag ehetetlen. Az undorító, csípős-kesernyés ízű tömb talán radírgyári kísérletből származik, és majdnem biztos, hogy tejszármazékot csak nyomokban tartalmaz. Ez főleg azért dühítő, mert nem volt gyanúsan olcsó, ezerhétszázért lehet kapni ehető sajtot is. Az nyilvánvaló, hogy a nyolcszáz forintos gouda és társai szintén kamusajtok, de itt pont a kövérebb árcédula altatta el a gyanúmat.

A gyümölcstelen siránkozás hagyományát megszakítva most megmondom a megoldást. A Megoldást Magát, ahogy azt csinálni kell. Pontosan ugyanúgy, ahogy a csokoládéknál. Ott ugye az ember elolvassa a betűket, és ha látom, hogy kakaós tejtábla, akkor már baszom is vissza a polcra, mert tudom, hogy olajos-salakos filmet képez az egész bensőmben, aminek hánytató ízét egy napig érezni fogom. Szilvaízesítésű szeszesital dettó. A sajtoknál az a gond, hogy a háromkilós tömbre biztos fel van írva, hogy repceolajból és libafosból készült, de én már csak a hűtőpultban látom, azzal a felirattal, hogy Trappista. Ennyi az egész, illetékes elvtársak, ki kell írni a sajtospultnál is, meg a darabolt-fóliázott cafatokra is, hogy az most sajt, vagy sajtjellegű tömbáru. Súlyos büntetés terhe mellett.

Megjegyzem, ilyen sem volt, amíg Kádár élt.

Előkerült a kommentekben, de persze már jóval korábban is az a kérdés, hogy ha az ember újságot ír, és ezt úgy teszi, hogy nem kíméli semelyik oldal idiótáit, akkor az vajon nihilizmus-e.

Először is elismerem, leszögezem, sőt le is csavarozom: nagyon is függ a habitustól, személyes érzékenységtől, előélettől és még egy sor egyébtől, hogy ki milyen fajta idiotizmusra érzékeny. Egyes témákban lejjebb van az ingerküszöb; így például amikor valláserkölcsi alapon technozenéről nyilatkozik egy intelligens molekula, akkor nálam hamarabb lép be a turbó, mint ha mondjuk a bankadóról van szó. Közpénzből önreklámozó kormányok viszont bármilyen színben képesek felfuttani a pepszintermelésemet. És a szuicid liberalizmus is.

Na most akkor: nihilista-e vagy?

Nem tudom felmérni, mennyit tud a magyar újságolvasó a szcientológiáról, így lehet, hogy közismert, triviális információk következnek. Nem baj, ártani nem árt, ha még egyszer megvan itt, magyarul. Angolul tudók a South Park 912-es epizódjából is tájékozódhatnak, felhőtlen kacagás közepette.

L. Ron Hubbard, a vallásalapító még sci-fi-író korában említette, hogy nem a regényírás a biznisz, hanem az egyházalapítás. A gondolatot tett követte; 1952-ben elindult a szcientológus mozgalom, amelyet aztán a világ számos állama egyháznak ismert el.

A szekta üzelmeivel, bűneivel, anyagiasságával és a szektát képviselő hírességekkel (Tom Cruise, John Travolta, Beleznay Endre – érdekes módon a színészek körében arat az agyhalál) majd később foglalkozunk. Most csak arra koncentrálunk, amit a hittételeikről, világmagyarázatukról, mitológiájukról tudunk. A hitelvek egyébként elvileg nem nyilvánosak, mivel a szcientológusok pont azzal keresik a kenyerüket, hogy pénzért kínálják a megvilágosodást, sok-sok lépcsőben. Ügyes húzás, a sztori ugyanis a megismerés előrehaladtával egyre súlyosabb idiotizmusba torkollik, ám amikor már kifizetett érte az ember pár tízmilliót, akkor hajlamosabb elhinni, hogy mégse egy ócska képregénnyel vették le ennyire. Pedig de.