Kádár Jánoson gondolkodott mostanában Gyurcsány Ferenc, szóba is hozza írásban és tévében. Nagyon helyesen tette. Aki politikusnak áll, annak fel kell tennie ilyen kérdéseket magában, és meg kell válaszolni, felelősen, okosan.

Sajnos Gyurcsány, úgy tűnik, máris befejezte a Kádárról való gondolkodást, és nem vesződött vele sokat. Előveszi, de elhessegeti hamar: elintézte azzal, hogy Nagy Imre a jó, Kádár meg a rossz. Persze-persze, ügyes fiú volt, de azért mégis egy hazugságra épülő rendszer volt az övé, meg a kegyetlenkedések is, fuj. Nos, ez elég primitív válasz egy olyan történelmi személyiségtől, mint aminek Gyurcsány látszani akar.

Mert ha csak 1956-tól nézzük Kádárt, akkor is azzal indul a játszma, hogy éppen brummog befelé az országba néhány ezer szovjet harckocsi. Nem, nem úgy volt, hogy Kádár behívta őket, és ha nem hívja, akkor nem is jönnek, hanem fejcsóválva, bosszankodva nézik az elszakadó Magyarországot. Szóval voltak körülmények, miniszterelnök úr, ha méltóztatna odafigyelni. Kicsit durvábbak, mint az, hogy juj, visszajön a Zorbán.

Túl van Orbán Viktor is a maga teljesen felesleges megszólalásán. Szembenézett magával, elmondta ő is ugyanazt még egyszer.

Lehetne most gurulva nevetni, ahogy a bumburnyák Jones gazda a nők felé fordul, és szól, hogy törődjünk többet asszonyainkkal és leányainkkal. Lehetne a kongó közhelyparádén vigyorogni: harmónia, békesség, meg a többi üres ostya. Akad benne poénlehetőség. Van viszont ezek mellett két darab főfogás ebben a szövegben, emésszük meg azokat.

Új többség született, mondja Orbán, míg a régi többség szertefoszlott, elfogyott, elrozsdásodott, megpimpósodott, lekonyult. Az új többség, mint helytállóan megállapítja, semmiféle ideológiával meg nem fogható, egyszerűen azokról az emberekről van szó, akik nem akarnak többet fizetni, mint eddig, és/vagy más munkát keresni.

Ennek szeretne élére állni, ha jól értem. Csakhogy ennek nincs éle.

Bloggerkolléga írt egyet a Népszabadságba - sőt, nemhogy beleírt, hanem komplett mellékletet töltött meg Szembenézés című töprengésével. A címlapképen a szerző látható kampánybeszéd közben, IGEN MSZP feliratú táblák és lufik közt, olyan arckifejezéssel, mely szerint "lófaszt se tudtok ti semmiről", mármint a táblák és lufik lobogtatói.

De hát a lufilobogtatók már csak ilyenek mind.

Gyurcsány írása - alcím: 23 pontban hibákról, tanulságokról, tennivalókról - kissé a Hatperces Beszédre emlékeztet. A Hatperces 2006 augusztusában hangzott el az MTV-ben, és valószínűleg arra szánta, hogy az Őszödi Beszédet, híres nyelvemlékünket megpróbálja beadni hígítva, pezsgőtabletta formájában. Akkor mindenesetre nem látszott különösebb értelme, és az előadásmód is erőtlen volt az eredetihez képest. Na pont így vagyunk most is.

Súlyos defektusa a magyar marihuána-legalizációs mozgalomnak – vagy tán mindegyiknek -, hogy bár eleinte nem így akarja, a vita hevében aztán valahogy mégis azon az állásponton találja magát, hogy a marihuána és származékai egyáltalán nem is károsak. Olyannyira nem, hogy húha. Hát egyenesen gyógyszerként használják, ugye, direkte attól leszel egészséges. Vitamin. Meg jobb ember is leszel tőle.

Tudják valójában, hogy ez nem egészen igaz, de hát a híradóba nem fér bele az egész okfejtés, aztán így maradnak. Igaz, nem is hangsúlyozzák túl a veszélyeket, részben azért, mert közjogi javaslatukat ez gyengítené, no meg azért is, mert mi tagadás, a legaktívabb legalizátorok szívnak, mint a gép. Az ugye kellemetlen, bevallani egy megrögzött szokásunkról, hogy árt.

Na de ide befér, ami a híradóból kimaradt, úgyhogy nézzük.

Visszatérő téma volt (és lesz) itt az elviselhető magyar konzervativizmus, úgyhogy tartsuk rajt szemünket a... a mások fajtán. Hogy ne olyat.

Új médiaiskola indul, írja a mai (print) Magyar Nemzet. A MAMI-ról - Magyar Média Iskola, így külön írva, hibásan, de mindegy - van szó, amely egyébként már régóta létezik, csak most sebességbe kapcsol.

Az intézmény célja, aszongya, "a sokoldalú, korrekt tájékoztatásra képes szakemberek képzése", amire szorgos bólogatással reagálok, hogy bizony, az kell ide. Diagnózist is ad az igazgató, Siklósi Beatrix: "Azok, akik a mai magyar média »sztárjai«, nagyon sokszor nem tesznek egyebet, mint politikai (...) érdekkörök céljait szolgálják."

Hát ez is igen csúf dolog, ideje volt már tenni valamit. És most jön a svédcsavar: "Mint kifejtette, a médiaiskola nem akar független lenni, mert ennél nagyobb erény a sokszínűség".

Ízlelgessük. Nem akar független lenni, hanem inkább sokszínű.

Ellentétben azokkal, akik politikai érdekköröket szolgálnak.

Függésben sokszínű. Sokszínűen függő.

Gondolom, valami eleve sokszínűtől fog akkor függeni.

Címlapon hozza a keddi Blikk a képviselők költségtérítésének ügyét. Felháborító! Arcpirító! - nem fukarkodnak a népharaggal, úgyhogy most már visszavonhatatlanul téma lett belőle. Amit a Blikk ír, az a politika, kérem, sokkal inkább, mint a Népszava meg a Nemzet.

Mint közben kiderült az itt és másutt megszólaló képviselők önérzetes védekezéséből, ez a pénz egyáltalán nem ellopva lett, nincs itt semmi látnivaló, hanem ez nekik jár, mégpedig az általuk meghozott szabályok szerint. Már a tematizálás is sértő. Árnyaltabb a kép, mint ahogy elsőre tűnt: nem kell bemondani semmit, hanem az az alapértelmezett, hogy a parlamenter a lakhelye és a Kossuth tér közti távolság függvényében automatikusan megkapja a megfelelő összeget, valamint abból költ elvileg öltönyre, cipőcskére, nyakkendőre és étteremre, ha arról van szó, hogy meg kell hívnia Putyint sztrapacskázni az ország érdekében. A fizetésének kétharmada és másfélszerese közti összegről van szó, plusz a szállásköltségről. Úgyhogy most adjuk meg a demagógiának, ami az övé: mit is kap az egyetemista, ha a képviselővel azonos úton jár tanulni? A vonatjegy felét, azt. Meg ha nagy szerencséje van, akkor kollégiumi odvat. Költségtérítést, azt pont nem.