Az a legszarabb ebben a cintányéros, cigányzenés, pörgekalapos maszturbációban, hogy lehetne helyette valami értelmeset is csinálni akár. Vagy legalább mellette. Valamit csak úgy bolondságból, valamit, ami kivételesen, a változatosság kedvéért nem kizárólag a Fidesznek jó, hanem általában az országnak. Az, hogy most már van nekik alkotmányuk meg sorba kapcsolt robotpilótájuk minden pozícióban, biztosan felemelő érzés, de a lakosságnak csak annyi örömöt okoz, mint Csányi Sándor magánrepülője. Nem az, hogy irigyeljük, legyen vele boldog, de ettől nekünk nem lesz jobb. Az eddigi eredmények nem közösek, csak az elkötelezett közösség szubkultúrájában slágerek. És az kevés.
Kétharmaddal annál nagyobb tetteket is végre lehetne hajtani, mint ez a szedett-vedett, komplexusos és paranoid szöveggyűjtemény. Ráadásul még mindig nem lehet tudni, hogy minek az eszköze az újabb hatalomkoncentráció, hogy milyen eljövendő nagy csatákban lesz szükség erre a kőbaltára. Pedig volna éppen csata is kéznél.
Kétharmaddal helyre lehetne tenni például a pártfinanszírozást, az ezerszer megénekelt nemzeti rákfenét. A régi alkotmánynál, a médiatörvénynél, de még az adórendszernél is ordítóbb a rendszer tarthatatlansága. Ez sokkal látványosabban FUBAR, mint az egészségügy vagy a MÁV.


Széles körben elterjedt félelem volt egy évvel ezelőtt, hogy a jobboldali győzelem intoleranciát hoz. A kétharmad pedig pláne. Ma már kijelenthetjük: ez nem vált valóra. Magyarország keblére öleli a legvadabb devianciákat is. Sőt, díszlépésben üdvözli.
Az elmúlt ötven év apróbb megtorpanásoktól és helyi anomáliáktól eltekintve egy sikertörténet volt az emberiség életében. Atom-világháborút megúsztuk, és nőttön növekedett minden, a világgazdaság legalább három százalékkal évente, a bolygó lakossága kétszeresére, és ahol akkor még az elektromos áramot sem ismerték, ott ma az idei mobilok árszintje okozza a legtöbb frusztrációt. Bele se kezdjünk a felsorolásba, hogy mi minden lett vidámabb, a kommunizmus bukásától az internetig benne van az egész életünk.
Egyelőre még nehéz elképzelni azt a kicsit patetikus, szerelmi szállal átszőtt, de felemelő és izgalmas háborús filmet, amely Európa és Líbia epikus összecsapását beszéli majd el. Pedig a háborúknak ez az egyik fontos funkciója, hogy közös élményként beépüljenek a kultúrába, és erősítsék az összetartozást.
Hogy Lázár János mikor kel fel és vonul vissza, azt inkább nem méricskélném, még az is lehet, hogy sose. Következmények nélkülibb ez az ország, mint valaha. (Pedig vonz a csábítás, hogy leírhassam: Lázárnak mennie kell!) Viszont a sztori már nemcsak az ő sorsáról szól, ez nem valóságsó.
Ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesznek nem lenne kétharmada. Ettől még technikailag, jogilag megvan az, használata legális, még Brüsszel se szólhat be emiatt. De mint Őszöd óta tudjuk (Orbán Viktor szíves közlése),
Utolsó kommentek