Ötmilliárd forintot fizetett a Parlament a képviselőknek négy év alatt, költségtérítés címén. Dehogyis, nem a Parlament, hanem mi. Számla nélkül, bemondásra, pofára.

Ilyenkor érzem, hogy nem kellett volna elkoptatni az ízes magyar trágárságokat. Mert akkor most mit lehet már mondani: ki húzza a göcsörtös-fekélyes mijére Lázár Jánost, a nagynevű és nyilván nélkülözhetetlen képviselőt? Aki tizennyolc milliót igényelt a költségeire?

Pártok feletti, nagykoalíciós, nemzeti ügy persze, Lázár csak a rekorder. Nem egyedül hordta szét az ötmilliárdot, hanem a többi termesszel együtt.

Nem követelem, hogy a képviselő semmiféle pénzt ne kapjon. Hiszen valahol ő is ember talán, bár joggal tételezzük fel, hogy a legaljához tartozik, ha odáig felszopta magát. Rendben, járjon neki költségtérítés, hiszen fel kell autóznia faluról, aztán itt lakást kell bérelnie - naná, nincs itt hol lakjon, egyébként -, meg a büfében is be kell rúgni.

Na de számla nélkül, aranyapám?

Ha a nem-képviselő állampolgár - aki amúgy a fenti összeget kifizeti az érte munkálkodó, komoly politikai művet hátrahagyó Lázár Jánosnak - adót igényel vissza, vagy gázártámogatást, netán családi pótlékot szeretne kapni, akkor vaskos paksamétákkal rohangálhat hivatalról hivatalra, anyja neve, tartózkodási helye, légköbméter, tajkártya. Ráadásul megszorítás van, konvergencia, a költségvetést gatyába kell rázni, sajnos csak ennyi jut, adnánk többet szívesen, de kell a képviselőknek is.

Lázár János viszont csak beballag a gazdasági osztályra, ott bebüffenti az ablakon, hogy tizennyócmillijót léccíves, Juci. Juci meg kiadja a pénzt nájlonzacsiban. Sorban állás közben nyilván félreteszik a népi-urbánus ellentétet, kellemesen elkvaterkáznak egymással. Mennyit vesző ki, Janikám, tizennyócat, millát, hű bazeg, te nem kispályázol! nem hát, majd hülye leszek benn hagyni, még e'költik iskolatejre, böff.

Lázár János azt mondja: nem kell védekeznie, szabályosan vette fel a több mint 18 millió forintot, de támogatja a költségtérítés csökkentését.

Na ettől meg a T-34-es nyílik ki a zsebemben. Tehát bevallja: elég lett volna neki kevesebb! És itt heherészik, hogy de ha egyszer lehetett, hát ő bizony kivette, amennyit elbírt két kézzel. Miért is ment politikusnak? Országjobbítás? Ugyan.

Mondom a teendőket. Szili Katalin: magácska kipenderül az első kamera elé, ruháját megszaggatja - majd kap térítést -, és így szól: ez a gyakorlat undorító, azonnal változtatni kell. A költségtérítést számla ellenében adják, maximumát leszállítják. A papírokat külső hatóság ellenőrzi, és aki hamis számlával machinál, annak mentelmi joga ugrott, közönséges bűnözőként várja a tárgyalást.

A házbizottság: összeül - nyílt ülés, kamerák, magnók! -, és nagyon sebesen lerendezi ezeket. Továbbá rendelkezik, hogy az összes képviselői költségtérítés real-time felkerül az internetre, összeggel, tétel megnevezésével. Hadd lássam, hogyan spórolunk mi együtt.

Lázár akárki és a többi dobogós: szuláksóba hason becsúszik, szánja-bánja bűnét, és néhány milliót mély alázattal felajánl az éhező gyerekeknek, iskolatejre. Vezeklésül.

Ha ezek nem történnek meg, akkor nagyon nehéz lesz nekem amellett érvelni, hogy tavasszal mégse gyújtsuk rájuk azt a csipkés kuplerájt.