Manapság az előrehozott választás akarása meghatározza az emberi minőséget. Ez a nyomorult SZDSZ például nem szavazta meg, nem is méltó az ellenzéki címre; de közben az a köcsög MDF is tolja a kormány szekerét, le van ám statisztikázva, hányszor nem szavazták le a minisztert. Hogy miről is volt szó, az persze kit érdekel; nem kívánunk az szakpolitikai kérdésekbe belemenni. Már nemcsak a marinénik és a jobbostibik meg balbélák nem kívánnak. A kutatóintézet sem arra kíváncsi, mi legyen a költségvetésbe írva, mi legyen a nyugdíjjal meg ilyen pimf hülyeségekkel. Hanem hogy kinek van még pofája a Pokolfajzattal bármiben egyetérteni.

Lesz-e előrehozott választás, és véle Magyar Feltámadás, az itt a kérdés. Az előrehozott választás melletti érvelések logikátlanok, de nem ismeretlenek. Annyi derül ki belőlük, hogy ennél csak jobb lehet. De hogy pontosan miért, hogyan, és mi erre a garancia, az onnantól hitvita, és semmi más.

Hálás és nem túl megerőltető elfoglaltsága a magyar középosztálynak, hogy a kereskedelmi tévék műsorain sápítozik. Tudom, mert évekig ezt tettem.

Hogy az egy annyira tré. Hogy annál primitívebb nyilvános produkciót eladdig az ország nem szenvedett. Hogy milyen gagyi a Barátok közt sztorija, milyen fullbénák a színészek, a dialógusok. O tempora, o mores! Bezzeg amikor a munkás Maupassant-t olvasott Olcsó Könyvtárból.

Ehhez a megvető kórushoz szívesen csatlakoztak különféle politikusok és barátaik. A kereskedelmi tévé romlaszt, bomlaszt és felháborít, kultúrszenny, aztat meg kell rendszabályozni.

A Barátok közt, amikor még nagyjából követtem, egy releváns témákat felvető, közügyekkel foglalkozó, és azokról markáns véleményt alkotó produkció volt. Mikor ők beleírták a sorozatba a Buzimisit, akkor azzal a egy konkrét, valós kérdést dobtak fel – a melegek elfogadásáról -, és válaszoltak meg a maguk részéről, igennel. Ha beleírták a drogosgyereket, azzal pedig azt üzenték, a drog rossz, értem? Ezeken kívül persze egy tévésorozat cselekménye alapvetően lárpurlár, önmagáért és a drámáért való – de időnként odatapint az idegvégződésekre, és attól se retteg, hogy valakik majd tüntetni fognak.

Ehhez képest akkor nézzünk meg egy parlamenti szezonnyitót. Ez a sztori bezzeg nem gagyi, ugye. Ezek a szereplők vérprofik. Ezt nem kell korhatárkarikázni, ebből mindenki csak okulhat, a gyerekekre pedig kifejezetten jó hatással van. És ez nem egy könnyed limonádé, hanem itt sorskérdésekre keresünk és adunk választ. Többe is kerül.

A kormánybuktatás karnyújtásnyira került. Régi, kéjes álmok válhatnak valóra. Az SZDSZ például ismét szert tehet a Mérleg Nyelve megtisztelő címre. Ott a gomb, nyomjad, Gábor. Meri vagy nem meri?

Tudja-e, mivel játszik?

Sürgős válaszra vár az a kérdés, amiről már legalább a koalíció felbontása óta illett volna gondolkodni. Sőt erről kellett volna szólnia az egész SZDSZ-nek. Van-e élet odaát? Vajon csak a megszokás miatt maradnak a magyar liberálisok 1994 óta egy rossz házasságban? Van-e számukra lélegezhető légkör a jobboldalon? Vagy akárhol éri is őket: nő-e fű a libsiknek egy második Orbán-ciklusban?

A szakértői kormányról ábrándozom egy ideje. Próbálom elképzelni. Egyebet úgysem tehetek, senki nem óhajtja ugyanis elmondani, mit csinálna, hogyan működne ez a mitikus testület tulajdonképpen, és miért volna rá szükség. Illetve azt sem, hogy kik lennének azok a szakértők, akik simán, laptopon kiszámolnák, hogy is kell pályára állítani az országnak az ő szekerét.

Lehet, hogy a szakértői kormány is olyasmi, mint az ország szekere. Költői kép.

Na, van az SZDSZ-nek saját arca. Szóval ez lenne az. Csúnyácska.

Nincs egy hónapja, hogy Fodor Gábor sajtótájékoztatón noszogatta a kormányt cselekvési tervért. Legyen terv, és legyen abban adócsökkentés – ez volt a mondás. Íme, a terv. Van benne adócsökkentés, nesztek.

Call me Frank

De az SZDSZ-nek mégse jó. Mi vele a baj? Talán őszintétlennek találják? Félmunkának? Hiányolják, hogy Gyurcsány felvállalja a kiadáscsökkenést, és kertelés nélkül megnevezze annak elszenvedőit? Igazuk van. A Megegyezés című fércmunka egyetlen területen merészkedik idáig, és az a segélyezés átalakítása.

Régóta járna nekünk, hogy kifejlődjön legalább egy kicsike párt, aki meg meri mondani a frankót. Nem hazudik reggel, délben és este, hanem odavágja a kellemetlen igazságokat, akkor is, ha abból aznap még nem lesz mérhető népszerűség.

Nos, ez a párt nem az SZDSZ lesz. Nekik ugyanis nem pont ez a kifogásuk. Mára kiderült, nem is cselekvési tervet akarnak igaziból, hanem hogy Gyurcsány monnyonle. Mint valami hisztis kurva: macikám, vegyél nekem olyan cuki kis cselekvési tervet! Az ember gürizik, megpróbálja a lehetetlent, aztán mikor bekopog a verítékesen összehozott ajándékával, akkor közli, hogy már elment tőle a kedve.