Sokan ábrándoznak manapság kétharmados, négyötödös, kilenctizedes Fidesz-győzelemtől, vagy éppen rettegnek tőle. A kutatások erre okot adnak, mindenféle megkérdezésben magasan vezet a Fidesz, az MSZP pedig a rendszerváltáshoz mérhető pofon előtt áll.

De ezek mindig visszajönnek. Sőt, maradnak akkor is, amikor mérés szerint – főleg egy évvel választás előtt – takarodniuk kéne az utolsó szálig. Hogyan csinálják?

Úgy, hogy végül mégis elmennek szavazni. Azelőtt, ha kérdezték őket, megvonták a vállukat, ingadozik/nem szavazna, "szaromle", "mindhülye" mondás. Azt se tudták, hogy min is kéne felháborodva lenniük aznap. 

A város és a csillagok

Az ellenzéki szavazók választáson kívül is hadat viselő magja szélesebb is, aktívabb is, mint a többieké. Ezek egyszerűen szeretnek tüntetni, gyűlni, kifütyülni, online agitálni, összekapaszkodva öngyújtózni jobbosrockra, Schmitt Pálra és Orbán Viktorra. Társkereső hirdetésben kikötni, hogy nemzeti érzelmű, Dacia Logan hátuljára Nagy-Magyarországot ragasztani, pártállásukat fennhangon megvallani. Ők nem méregetik gyanakodva az árut, hanem direkt traccsolni, klubéletet élni mennek a zöldségesükhöz, és ők kérnek elnézést, ha a tojás esetleg záp. Tipikus megtestesülése ennek a habitusnak a polgári kör.

Közösségként élik meg a pártválasztásukat, tulajdonképpen egy gyülekezetnek tekinthetők.

Körülöttük persze ott gomolyognak a szociális népszavazással, illetve a 2002 óta tartó szakadatlan hazudozással lekenyerezettek, vagy a saját balsorsukért a kormányt - akár joggal - vádoló protestszavazók.

A baloldal - és a gyülekezet-mentalitástól idegenkedő liberálisok - jóval ritkábban élik meg ilyen intenzíven azt a fejleményt, hogy több párt közül választhatnak. Nem járnak össze egymás baloldali érzelmét szagolni, kocsijukat nem matricázzák fel szimbólumokkal – nincs is olyanjuk –, nem telefonálnak be és nem mennek a másik gyűlésére kerepelni.

Ez talán az egyik oka az ódzkodásuknak: nehezen értik, miért ér valakinek ennyi energiát, időt és önhergelést, hogy ő fideszes. Orbán részben ezért gyanús: azok a túlbuzgó mániákusok teszik azzá, akik közben szentül hiszik, hogy segítenek neki.

A sötétben bujkáló

Azok, akik 2010-ben a baloldalra - vagy ki tudja, talán nem is így fogják hívni, hanem az Orbán Viktoron kívüli oldalnak - szavaznak majd, ma valószínűleg máshol keresik a közösségi élményt, a szórakozást, a művelődést. Ha a diszkóban vagy az aluljáróban elkapja a kérdezőbiztos, akkor éppen nem foglalkoztatja ez a kérdés. Lehet, tudja már, hogy az Orbán-dimenzió eljövetele ellen fog szavazni, de nem ér most annyit neki, hogy válaszoljon. Még zaklatásnak tenné ki magát, lehazaárulóznák, leköpnék.

A kutató tehát beírja, hogy nincs adat, aztán kisüti, hogy tíz, kilenc, nyolc százalékon áll a baloldal. Rászámolnak keményen a tudósok a komcsikra. Örvendezik erre a gyülekezet, eljárja a győzelmi táncot, rettenetesen berúg a medve bőrére, és már kötekedik, leszámolást ígér és börtönrácsokat.

Aztán amikor tétre megy a meccs, akkor ez az eddig kecsesen ingadozó szavazó előveszi az ő előítéleteit, világnézetét és személyes ellenszenveit, és megy, mégis. Fölkél és újra lépked. Előbújik a panelházakból, a netcafékból, a belvárosokból, a romkocsmákból. Zászlót, pártjelvényt nem visz. Egy napot szán erre a négy évből, nem többet. Nem volt Gyurcsány-szopkodó gyűlésen öregasszonyok és disznóképű ifjúszocik között, nem ragasztott plakátot, nem csöngetett be ismeretlenekhez, hogy szavazni hajtsa őket. Nem baszkurált másokat a munkahelyén ezzel évekig, nem ordított a buszon részegen – közösségileg –, hogy takarodj. Viszont végül arra jutott magában, hogy akárki is Orbán Viktor, az nagyon szar lenne, ha a rajongóinak még nagyobbra nyílna a szája. A miniszterjelölttől a hentesig.

Aki nincs veletek, az ellenetek van? Hát, ha más lehetőséget nem hagytok, akkor legyen úgy.

Face to face

Ez történt 2006-ban. 2010-re nagyot fordult a világ. A Fideszen kívüli oldal ma is nagyobb, mint a gyüli – ha lenne Nem Tudja nevű párt, akkor ők nyernének –, de az arányok Orbán javára változtak. Ám a kisgömböc alig bír a pocakjában ennyi szimpatizánssal. Amit eddig bezabált, azt csak összeszorított szájjal tudja lent tartani. Amint beszélni kezdene, kihányná a barikákat. A hozzá csapódottak meggyőződése viszont gyenge ahhoz, hogy a merő némaság ott tartsa és szavazásra bírja mindegyiküket.

Ha ki nem pukkad a következő egy évben, akkor most nyerhet újra. Az is szép eredmény lesz: a verseny napról napra szorosabbá válik, ahogy az orbáni országlás kezdete elközelg. A kétharmadot viszont, minél valószínűbbnek tűnik, annál határozottabban fogja keresztülhúzni az Orbán Viktoron kívüli oldal. Hogy jobb, bal, konzervatív vagy liberális, azzal eddig se fárasztotta magát, most sem érdekli.

Az egyetlen esély a kétharmadra és az erős kormányzásra az lett volna, ha az Orbán Viktoron kívüli világ Gyurcsány Ferencből állna. Ha a többi párt láthatatlanná töpörödne, és az egyetlen mandátumesélyes kihívó pedig az elrongyolódott, megfáradt miniszterelnök lenne – vagy a saját szektáján kívül vállalhatatlan szélsőjobb. Akkor a gyülekezet és Gyurcsány protestszavazói elmennének; az Orbántól és kisegyházától viszolygóknak viszont kevésbé lenne gusztusuk csak ezért megszavazni a szocikat harmadszor. Hiszen pont az az alapállásuk, hogy nem lépnek semmilyen politikussal szeretetkapcsolatba, de a gyűlöletével sem töltik ki az életüket. Ha 2010-ben nem lenne a táblán senki más, akkor nyerhetnének egy olyat végre, ami az amúgy rég lezsírozott isteni felhatalmazáshoz méltó. Majdnem össze is jött.

Liberális minimum