Nem fenyegeti veszély azt, ki akkor is óvatos, ha biztonságban van.
A Szlovák Információs Szolgálat jelmondata
Különös dolgok történnek Magyarországon, nagyon furcsa dolgok. Találgatásra okot adók.
Találgatásnál többre nem adnak okot, tartsuk ezt észben. Sem arra, hogy könnyelműen legyintsünk – egymást irtják a cigány maffiózók, úgy kell nekik –, sem arra, hogy a magyarországi polgárháborút ünnepélyesen megnyissuk. A tények makacsul rejtőzködnek egyelőre.
A találgatás legfőbb módszere még mindig a „kinek használ” kérdése.
A rendőrség, az nagyon nyomoz, és felmerült többek között a külföldi befolyás eshetősége is. Erről nyilván óvatosan nyilatkozik a hivatalos szerv, de civileknek nem tilos a spekuláció.
Ha a rendőrség valóban gőzerővel van az ügyön, akkor az uzsorás-behajtós opció eshetősége napról napra csökken. Ezek a helyi rablóbárók ugyanis eléggé ismert figurák, akikről tud a rendőrség, sőt az egész megye. Nem nagyon rejtőzködnek: a Sztojka-banda is régóta ismert volt Enyingen, meg az is, hogy nem bodzaszedésből élnek. Tízmillió forintért akad a környezetükben olyan, aki indul a nyomravezetői pályázaton.
Dermesztő lehetőség, hogy Magyarországon megalakult egy random cigányokat gyilkoló rasszista terrorszervezet. De nem minden stimmel. A kortárs neonáci narratíva is hangsúlyozza, hogy nem genetikai alapon van gondja a cigányokkal. Egy náci sejttől nem logikus, ha tökismeretlen, faluvégi cigányembereket, és főleg gyereket ölnek. Ha cigány bűnözőket likvidálnának, azzal elnyernének némi szimpátiát, de így Beszlan undorító csecsenjeihez válnak hasonlóvá.
Igaz, hogy a nácik mind retardáltak, akik nem cselekednek ésszerűen, de ugyanakkor a többségük gerinctelen féreg is, aki imád hazudni öt forintért is, csak - retardált lévén - nem tud, és azonnal lebukik. A magyar szélsőjobboldal is elég szűk szadomazo-klub ahhoz, hogy a tízmilliós vérdíjért valaki feldobja a tetteseket.
Fight Club
Magyarország nem lépett ki a történelemből azzal, hogy belépett az EU-ba. Az unióval rivalizáló birodalmak fenyegetése mellett megmaradt a regionális vetélkedés. A nemzeti kormányokat a hazai közönség választja és váltja le, és ők nem azt díjazzák, ha előreengedjük a szomszédot.
Annál több haszna van annak, ha versenytársainkat le tudjuk taposni magunk alá. Kelet-Európa ugyanaz, mint a rendszerváltások idején volt: éhesen tátogó kakukkfiókák fészke. Vézna gazdaságaink élethalálharcot vívnak egy autógyárért, az igazán nagy spílerek, mint a hadiipari vállalatok pedig zsebből kifizetik a komplett kormánypártot egy aláírásért cserébe. Ahogy a Siemens veszi a hajléktalanokat a Moszkva téren, közmondásszerűen.
Ebben a versenyben nemcsak az ér, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtünk a Mercedesnek, hogy ide gyárat építsen. Hanem az is, hogy a szomszéd országot kevésbé alkalmas helyszínnek állítjuk be. Esetleg azzá tesszük.
Erre való többek között a titkosszolgálat. Szolgálni a nemzeti érdeket. Az már gátlástalanság kérdése, hogy ebbe mi fér bele. Van olyan szomszédunk, ahol tíz éve a szolgálatot arra használták, hogy Magyarországon robbantásos merényleteket hajtsanak végre, és elrabolják a saját köztársasági elnökük fiát, pont úgy, mint mint a nácik Horthyval. Ennek a korszaknak a névadója, aki az utóbb az Interpol által elfogott Ivan Lexát titokminiszterévé tette, Vladimir Meciar volt. Meciar most Szlovákiában ismét kormányerő, és ott van mellette egy igazi, kézzelfogható fasiszta. Lexa szabadlábon: Szlovákia megbocsátott neki.
A világbéke elmarad
Szlovákiának ebben a kemény időszakban igenis érdeke, hogy Magyarországot instabil, szélsőségekkel, terrorizmussal sújtott válságövezetnek lássa az a tőke, amely Kelet-Európában keres helyet magának. Hiszen ha mi veszítünk, ők jobb eséllyel nyernek.
És érdeke ez minden versenytársunknak. Sőt, van olyan játékos a közelben – és távolban –, akinek érdeke az egész unió destabilizálása. Hogy aztán könnyebben haraphasson a lágy részekbe.
Jóindulatukra van bízva, hogy mit engednek meg maguknak. Robbantani, lövöldözni extrém módszer, és a lebukás súlyos kockázatot jelent. Lehet, hogy hatékonyabb lökni pár milliócskát a helyi náciknak és efféle labilis betegeknek, és rájuk bízni a felforgatás pontos módszerét. Viszont a professzionális, ügynöki meló mellett szól, hogy ha nincs meg a tettes, akkor még nagyobb lesz a riadalom, és mindenki gyanússá válik.
Ez a megoldás, ahogy a többi, a képzelet szüleménye. De a hasonlóságok nem a véletlen művei. Ugyanúgy nem lehet kizárni, mint a rasszista vagy a köztörvényes variációt. Lehetségességét maga a történelem igazolja: a mudzsahedek és a kontrák amerikai, a kommunista terroristák szovjet támogatása, a magyar frankhamisítás, vagy a fent említett Ivan Lexa. Csak idő és érdekütközés kérdése, hogy bekövetkezzen. Ha már találgatunk.
Ennek a spekulációnak egy gyengéje van csak: kevéssé tudunk vele mit kezdeni a mi kis melegvizes medencénkben. Ha az igazság nem derül ki – és miért derülne, lásd Teve utca, magyar ügynökmúlt, Oszama bin Laden – akkor lesznek ennél népszerűbb legendák. Fasisztákról, akik a jobboldal gyűlöletbeszédéből lettek testté. A weimarizálódás végeredményéről. Meg arról, hogy nem kell ehhez külföldi titkosszolgálat, hanem a sajátunk tette, hogy lehessen fasisztázni. Aztán arról, hogy árnyék-titkosszolgálatot is láttunk már, és biztos ők voltak, mert ezeknek a dögevőknek annál jobb, minél rosszabb.
Na ez már értelmes beszéd, ugye? Ezekből, azokból kinézzük. Nekik érdekükben állt, ők olyanok, ezeknek a gyerekgyilkosság is belefér. Ez ismerős pálya, ehhez van muníciónk. Sokkal kényelmetlenebb, szokatlanabb és dermesztőbb lenne körülnézni, és észrevenni, hogy nem vagyunk egyedül, és a többiek szintén az akciósporszívóért jöttek, és kitelik tőlük, hogy a gyengébbet félrelökdössék. Dünnyögjük inkább a régi nótát. Nehogy aztán attól ijedjünk meg, amitől elfelejtettünk félni.
Az utolsó 100 komment: