Lesz Takarodj 2, a nagysikerű akciómusicalnek készül a második része. A folytatást Orbán Viktor jelentette be, aki azzal számol, hogy megkapja a főszerepet.
Orbán Viktor a róla elnevezett OV TV-ben mondta ezt, egészen pontosan abban a pózban, ahogyan a limuzinszocialista Gyurcsány Ferenc beszélt az adócsökkentésről és egyebekről, valaha. Viszont Orbán itt nem ígérget. Egészen mást csinál. Körülbelül azt mondja:
Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.
Belátta tehát, hogy számára sem járható út többé, hogy tejet-vajat-ingyenlófaszt ígérjen mindenkinek, aztán csak a cinkosainak mondja el, titokban, mi az, amit ezzel szemben muszáj megtenni. Nem taktika, hanem a felismert kényszer szorítja rá, hogy legalább csepegtessen némi reálszöveget, a Kéri-beszéd után újra. Arról, hogy bár bizonyos nagyon ostoba, elmaradott, retardált polgártársaink úgy tudják, de ő nem képes megetetni tízmillió embert öt kenyérrel és két hallal. Az egy másik faszi volt. A néninek tévedni tetszik.
Ugyanazok a torkok fogják ordítani, hogy Orbán takarodj, mint akik Gyurcsány ellen ordítanak. Ezt mondja. Tehát akik most játsszák az eszüket, és 2006 óta folyamatosan, azok nem forradalmárok, meg jogosan felháborodott civilek. Nem igaz, hogy az egyetlen megoldandó probléma Gyurcsány Ferenc személye. Az is egy feladvány, de a dobálástól meg ordítástól, halálos fenyegetőzéstől nem lesz jobb semmi se, sőt rosszabb lesz.
Tisztelt hülyék!
Orbán Viktor azt üzeni a mélyen tisztelt nagyonhülyéknek, hogy amit ők problémákról és megoldásokról, úgy általában a világról gondolnak, az többnyire tévedés. Ez egy nem is túl rugalmas elszakadás a szélsőjobbtól. Nem igaz persze, hogy eddig össze lettek volna nőve. De így valamivel mégis kevésbé vannak. Még a Wittner Mária néninek kellene elújságolni, hogy tévedni tetszik neki, úgyhogy nagyon helyesen ragtapaszozta le a száját, maradjon is úgy.
A kormányzó pártot könnyű utálni, mondja Orbán, ezért fogják őket is, ha jönnek. Tehát nem minden részeg bömbölés automatikusan hőstett, nem minden gyűlölet és megvetés megalapozott, amit a Gyurcsány-kormány kapott eddig. Hiszen az agyatlan bolondok, akik őneki, a tutifrankó államférfinak is ordítani fogják, hogy takarodjék, most is azt ordítják. Ez, ahogy Orbán szavaiból kitűnik, nem igazságos és nem illendően formába öntött gyűlölet, ami leginkább tudatlanságból, felvilágosulatlanságból ered. Ilyen például felróni egy államférfinak, hogy jól felszerelt, drága autóban ad interjút, és nem egy Barkas platóján, ugye.
Így jár le egy jól bejáratott, sokáig listavezető sláger, a Gyurcsány-gyűlöleté. Beérett, legitimmé vált a felismerés, hogy nem ilyen egyszerű ez. Ma már nem a lényeglátás és a kreativitás ünnepe, ha valaki nekifutásból leköpi Gyurcsány fényképét. Csak amolyan suta ostobaság.
Pedig nem volt olyan régen, hogy a Gyurcsány-kormány alkalmatlanságát azzal illusztrálta minden második Fidesz-agitátor, hogy nézze meg, drágacsintalanúr, hát ki se mernek már menni az utcára, hát akit ennyire gyűlöl A Nép (!), az eleve nem lehet jó miniszterelnök. Mert ha az lenne, akkor pogácsával szaladnának utána a menyecskék, és legfeljebb attól kellene félteni, hogy agyonpuszilják. Orbán Viktor tudomásul vette, hogy ez neki sem fog menni. Nem tud radikálisan (magyarul gyökeresen) mást csinálni, ezért a radikálisok (magyarul gyökerek) igényei kielégületlenek maradnak. A Zsidesz-kormány sem fial turulmadarat. Sem szocializmust.
Vérhiány
A népszavazással és a Gyurcsány-gyűlölet terelgetésével olyan sokaságot sikerült összehozni, akiket kormányról egészen biztosan nem lehet boldoggá tenni. Tudjuk, mit akarnak azok a torkok. Leginkább vért. S ha megtörténik a Változás, és a Nagy Sátán végre, ahogy a nép óhajtotta, eltakarodott – akkor meg fognak sértődni, hogy nincs vér, nem lőtték szét tankkal az RTL Klubot, és zsidótörvény se készül. Lám, Szlovákiában Robert Fico kooptálta, legitimálta a szélsőjobbot. Azóta kénytelen etetni.
És sikerült, ugye, elnök úr, megértetni az emberekkel, „a demokrácia nem arról szól, hogy négy évig kussolunk”. Hanem hőzöngeni kell, ordítani, fenyegetőzni, és bármilyen ócskán összetákolt érvekkel, répássyakkal meg szijjártókkal támadni mindent, amit a kormány tenni merészel. Továbbá népszavazni. Látszik a holdudvar szakértőinek nyilatkozatában, vagy akár a civil Fidesz-szavazók véleményén, hogy tudatában vannak: a beteges Gyurcsány-gyűlölet egy viszonylag értelmetlen, sőt talán egyenesen káros döntésbe vitte bele őket. Amelynek konkrét hatásai – az önrészfizetés elvetése - hosszú távon behatárolják a magyar jövőt, míg a szimbolikus, személyválogató győzelem feletti öröm elröppen egy év alatt.
Nem lesz sétagalopp, és Orbán ezt tudja. Nyilván nem most jött rá, csak eddig elhallgatta. Hazudott, amit taktikailag jónak látott. De most, hogy ott áll ante portas, végre felfogta, hogy a debil hazudozásnak keserű a leve. Sokáig tartott az őszödi beszéd hatásainak feldolgozása, de csak meglett: el kell mondani előre. A vízágyúkról pedig időben gondoskodni.
Az utolsó 100 komment: