Hálás és nem túl megerőltető elfoglaltsága a magyar középosztálynak, hogy a kereskedelmi tévék műsorain sápítozik. Tudom, mert évekig ezt tettem.

Hogy az egy annyira tré. Hogy annál primitívebb nyilvános produkciót eladdig az ország nem szenvedett. Hogy milyen gagyi a Barátok közt sztorija, milyen fullbénák a színészek, a dialógusok. O tempora, o mores! Bezzeg amikor a munkás Maupassant-t olvasott Olcsó Könyvtárból.

Ehhez a megvető kórushoz szívesen csatlakoztak különféle politikusok és barátaik. A kereskedelmi tévé romlaszt, bomlaszt és felháborít, kultúrszenny, aztat meg kell rendszabályozni.

A Barátok közt, amikor még nagyjából követtem, egy releváns témákat felvető, közügyekkel foglalkozó, és azokról markáns véleményt alkotó produkció volt. Mikor ők beleírták a sorozatba a Buzimisit, akkor azzal a egy konkrét, valós kérdést dobtak fel – a melegek elfogadásáról -, és válaszoltak meg a maguk részéről, igennel. Ha beleírták a drogosgyereket, azzal pedig azt üzenték, a drog rossz, értem? Ezeken kívül persze egy tévésorozat cselekménye alapvetően lárpurlár, önmagáért és a drámáért való – de időnként odatapint az idegvégződésekre, és attól se retteg, hogy valakik majd tüntetni fognak.

Ehhez képest akkor nézzünk meg egy parlamenti szezonnyitót. Ez a sztori bezzeg nem gagyi, ugye. Ezek a szereplők vérprofik. Ezt nem kell korhatárkarikázni, ebből mindenki csak okulhat, a gyerekekre pedig kifejezetten jó hatással van. És ez nem egy könnyed limonádé, hanem itt sorskérdésekre keresünk és adunk választ. Többe is kerül.



Dávid Ibolya diadalmasan jelenti, hogy most – az oszlatási szavazással - elvált a szar a májtól; kiderült, ki az ellenzéki és ki nem az. Mintha önmagában ellenzéknek lenni valami érdem lenne. Mi vagyunk azok, akik nem ők – ennyit makognak. Megnézheti magát az SZDSZ, hogy nem szavazta meg a parlament feloszlatását. Mostantól nem méltó az ellenzéki névre. Nem is utálják igazából Gyurcsányt! Hát ember az ilyen?

Én a sok pénzt nem sajnálom

Pedig az SZDSZ gyorsan beletanult az ellenzékiségbe. Egyszerű meló az, betanított munka. Nem jó a program, nincs benne elég adócsökkentés, monnyonle. Odatenni, hogy ezzel szemben mi a nyugdíjak befagyasztását és a családi pótlék megvágását szorgalmazzuk – na az már nem megy, pedig ezzel még félúton se lennénk. De erről már lehetne tárgyalni, számolni, kutatni, kidolgozni. Csak ugye akkor már felelősséget is kellene vállalni: igen, mi voltunk azok, akik kizsarolták a kormányból a nyugdíjemeléscsökkentést. Ja, ahhoz már puha a pöcs. Hope és Change, oszt jónapot, reméljük, puhára esünk.

Navracsics Tibor is kitett magáért. Elszarusodott az arcbőre a nyáron, keményen, vastagon. Kell is az ilyen munkához. Csupa igazságot beszél egyébként. Bicskanyitogatóan kétélű igazságokat.

Megmondja kereken, tessék a kormányprogramról szavazni, megvitatni a parlamentben, arra való a ház. Aha. Ahonnan ők két éve vonulgatnak ki. És hogy ez nem program, hanem egy szar. Úgy van. Miért szar? Hát azért, frakcióvezető úr, mert pont olyan szégyellős, mint az ön Erős Magyarország című tákolmánya. Fedezetlen ígéretek, mismásolás, ködösítés, forrásmegjelölés nuku. A szar nem jár egyedül. Csak a sajátunk, az ugye illatos.

És az aduász: ez a köcsög kormány le van bénulva teljesen, és semmit sem tett a népszavazás óta. Mintha az a népszavazás a Fidesztől teljesen függetlenül jött volna, az égből. Mintha nem az ő szabotázsakciójuk lett volna. És nem pirul, nem érzi rosszul magát, csak mondja. Ellövi ötvenedszer gond nélkül: kisebbségi kormány nem is létezhet – és ha mégis volt már, netán épp Orbán Viktoré, akkor annál rosszabb a tényeknek.

Sárgán virágzik a tök

Végül az ünnepelt, a szülinapos. Két éve rajzottak szét a futárok, hogy szétvigyék az örömhírt az országban: Gyurcsány Ferenc tudja, hogy elkúrta, és ki akarja javítani. Így beszélt:
Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. (...) Amíg van benne erő és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért.Megvalósult minden, amit jósolt. Valódi retorikai teljesítmény volt, igen. Csak egy apróságban tévedett: nem kell ehhez másik madám. Ő ezt is tudja. Ezt is ő tudja a legjobban. És most megint van Program … itt van, tessék megnézni, ő készült. Oda van írva bele, feketén-fehéren, hogy most már nincs benne erő, és nem megyünk előre, csak lassan, óvatosan, fáradtan lecsücsülünk egy kis dombra. Ezekkel, tízmillió kommunistával nem lehet – benne van Gyurcsány szövegében ez is, alig bújtatva a nemzetkaraktert fejtegető sorok között. Együtt öregszik a ciklussal.

Az őszödi beszéddel elvesztette a ciklus elejét. A megtagadásával elveszíti a következőt, még akkor is, ha megnyeri. És kezdődhet elölről.

Ennyit sikerült össszehozni a magyar Országgyűlés első ülésnapján. Újult erővel, kipihenve. Ezek azt képzelik, hogy a sorozat epizódjai megállnak önmagukban, és fél évnél többre nem emlékszik senki. Továbbá azt is képzelik, hogy ők maguk fontosabbak a munkánál, amire felvettük őket. Médiaszemélyiség, így hívják ezeket.