Másfél év üzemidőnek megvannak a tanulságai. Nem a saját szövegeimnek: az csak a kanóc, amiből aztán úgynevezett vita lehet. Lehetne.

Azokat a cikkeket a kommentekben kiértékelhették a tisztelt hölgyeim és uraim. Most visszakommentelek, mert én meg elolvastam, amit írtak. Kurva kemény szociotrip. Egy Puszták népe. Vagy inkább egy Stalker. Akkor is, ha ez a blog (vagy akármelyik) semmiképp se társadalmi keresztmetszet, legfeljebb lék a dinnyén.

A dinnye ebben az allegóriában, kedves gyerekek, a politizáló közélet, annak jellemző témáiról és érveiről sikerült összegyűjteni egy alapos mintát. Hogy miért kell egy szóképet elmagyarázni, amikor pedig a viccmagyarázatnál kínosabb beszédhelyzet nincs is? Azért, mert a minta egyik tanulsága, hogy az itt megjelentek – nagykorú internetezők, zömmel 18-49, az átlagnál jobban bútorozott polgárok – egy jelentős része nem képes, vagy nem óhajt felfogni egy egyszerű hasonlatot, és az égig felháborodik, ha nincs neki odaírva nagybetűkkel, hogy mi micsoda, az irónia meg kiemelve irónnal. Ír az ember egy szatírát, csiszolja-faragja szeretettel, és bekommentel bazmeg a síkdebil, hogy szőke mozdony nincs is. Illetve hogy az ilyen viccekért golyó általi megkövezést kellene osztani. Nem zavarja, hogy sokkal ilyenebb viccekkel tele van a magyar (neki: Magyar) és a (cionista) világirodalom, film-, sajtó- és médiatörténelem, ugyanis ezekről soha életében nem hallott, és nem is akar hallani. Valami nagyon el van baszva a humán oktatásban, attól tartok.

Vannak az ennyirehülyék, oké, szarom le őket, a díszhalaimmal se vitatok meg semmit. (Etetem és megfigyelem őket, mert szórakoztat. Egy haltól nem várok többet.)

Róluk tudunk, minden korban megvolt a maguk hányada, ahogy a melegeknek is, ez adottság. Aki szövegértésből a kegyelemkettesig jutott, az így járt. Nem kell ide mindenki, ez itt nem néppárt. Meg lett mondva az elején.

Az igazán elszomorító réteg a mintában nem a hülyéké. Hanem a többre képes, de önmagát szándékosan elhülyítő, beszűkítő drukkeré. Aki soha egyetlen kérdésben sem érdekel semmi más, mint hogy milyen válasz kedvez az ő pártjának, illetve vezérének. Minden egyes részkérdés alárendelődik a nagy, eposzi célnak, mindenre szabad hamis választ adni, vagy végső esetben, ha rutinból, agyi tohonyaságból megy a harc, akkor személyeskedéssel próbálkozni, hátha az majd elfedi a kérdőjeleket és a mögöttük tátongó, ásító, buta űrt.

Jobboldalon a nagy nemzeti sorskérdés: Gyurcsány Ferenc eltávolítása. Balról: Orbán Viktor távoltartása. E célokért mindazt helyes vagy bocsánatos megcselekedni, amiért őket gyűlöljük: hazudni, hülyeségeket ígérni, lopni, csalni, elkúrni.

Elolvastam az ide érkezett, körülbelül százhetvenezer kommentet, és időnként a másutt kialakult „vitákat”. Meglehetősen jól ismerem a magyar interneten, blogokon, fórumokon és levelezőlistákon folyó diskurzust, és nyugodtan mondhatjuk, a zömét drukkerek alig artikulált húhaanyázása alkotja.

Punk’s dead

A drukker általában nem olyan buta, mint amilyet játszik. Megfoghatatlan, vagy olykor világosan látható kötődés fűzi az ő atyuskájához, és minden eszközzel harcol érte. Tájékozódik, újságot olvas, igyekszik, patronokat gyűjt, hogy hasznos harcidroiddá váljon. Információit maga elől is megszűri, és úgy adja tovább. Ha pártja éppen szociális demagógiában utazik, akkor gitárballadákkal válaszol arra a kérdésre, hogy miből. Ha éppen az ellenfél demagogizál, akkor hirtelen roppantul érdekelni kezdi a főkönyv, és szívesen mazsolázik belőle. De általában ennél igénytelenebb: megelégszik azzal, ha eltereli a szót kedvenc mantrái felé.

Kívülálló, pártonkívüli a drukkerrel sosem fog szót érteni, mert a drukker hímes tojásként vigyáz érzelmeire - talán az a legértékesebb az életében. Aki megzavarná hitét, az gonosz; és a gonoszról elég elmondani, hogy hülye, és különben is mit írt/mondott/gondolt valamely tök más kérdésben. Ettől elmúlik a kínos, feszítő érzés. Őt maga a felvetett ügy, vagy az aktuális hír nem érdekli, ő csak győzni akar. Elhitte, hogy ez egy meccs.

A drukker – ha önként, társadalmi munkából agitál – nem is elsősorban pártját óvja, hanem saját törékeny identitását. Egyes területeknek akár szakértője vagy résztvevője is lehet, magánemberként beláthatja, hogy a világ nem piros és narancs, ám végül odakurjantja magamagának: de a Gyurcsány hazudott és lövetett! de az Orbán-Torgyán-Csurka! Dedededede! Mindig eggyel több de! Akkor is ők a kisebbik rossz, tehát az adott partikuláris témában kifejtett szédítő ostobaságukat vagy önellentmondásukat megbocsátjuk. Aki fennakad rajta, az pedig ellenség.

Az egyes problémákat ezért gyakorlatilag lehetetlen megvitatni. A társadalmi párbeszéd – a vágy titokzatos tárgya - nem működik. Nem lehet a nyugdíjrendszerről, az egészségügyről, közlekedésről, önkormányzatokról párbeszélni, mert a zajos többséget egyáltalán nem érdeklik a konkrét problémakörök. Közben azok egyre sűrűsödnek, viszont a lehetséges megoldások egyike sem harmonizál azzal a szánalmasan primkó parasztvakítással, amit kormány és ellenzék egyaránt folytat.

Zsidózik, torgyánozik, személyeskedik, különféle ad hominem harcokat vív inkább a párbeszélő társadalom. A könnyebbik végét fogja meg: elköteleződni és egyszerre lépni egyszerűbb. A végső győzelmet talán meg sem éri, de azonnal megkapja, amit minden szektától: az akolmeleget, a csoportidentitást. Mert tartozni valahová, az jó. A Zember azért született a világra, hogy valahol otthon legyen benne, ugyebár. És ma ezek a közösségek adódnak, mert nincs még egy rendes metálegyüttesünk se, csak a párt, meg a gárda.

Hogy úszik el

Mondom, a dinnyelékből általánosítok, de ez még egy elegáns minta például az Index polfórumához képest. Azok a felületek, ahol viszonylagos béke van – pártlapok fórumai, politikusblogok -, azért nyugisabbak, mert egymást nem gyapálják a tisztelt lakosságiak, hanem egyesült erővel ütik a komcsikat vagy a fidesznácikat.

Valamikor, nem is emlékszem, milyen régen, létrejött az Index polfórumán belül a Klubfórum. Ez lett volna az elit eszmecsere helyszíne, ahol nincs durva sértegetés és destruktív terelés, szándékos threadrombolás, zsidózás. Tényleg nincs. Napi néhány darab, egysoros hozzászólásban csetelnek egymással, akik épp oda telepedtek le.

Állami támogatással, szép reményekkel indultak a civil kerekasztalok. Hogy majd ott a közbölcsesség kicsapódik, és nyomdakész törvényjavaslatokká jegecesedik, valóra válik, és leszen világosság. Csakhogy a tisztelt nép nem jelent meg a rendezvényen. Forgalom nulla. Inkább itt buziznak és gyurcsányoznak.

Az, hogy a parlamenti pártok fizetett fórumharcosokat alkalmaznak, érthető végül is. Hallottak valamit harangozni, hogy a Zusában a neten dől el az elnökválasztás, ott kell lenni, nyomni kell az ócska napipatront mindenhol. Sok értelme nincsen, csak a zajt kavarják. Azt hiszik, hogy ha kiküldenek harminc trollt offolni, személyeskedni és cipelni az ide-oda tekergőző pártvonalat, attól majd ezrek jönnek rá, hogy de jó fejek is ezek, ha ilyen mutánsokat tudnak tenyészteni.

Nekik, mint pártoknak, a győzelemből busás hasznuk származhat. De mit nyer az önkéntes fórumharcos? Mit nyer, aki idejön vagy odamegy, és adóreform vagy akármi más ürügyén bebüfögi, hogy mocskosgyurcsány lövetett? Azt a satnya kis napi győzelmet, hogy jól megmondta a komcsiknak/jobbantaknak/libsiknek? Bevert egy szöget a Gonosz koporsójába? Dehogy. Elkúrt egy darabot az életéből, semmiért. Ahol ez a magatartás örömforrás lehet, ott súlyosabb a baj, semhogy egy kormányváltás megoldhatná.

Mindennek a mosléknak a színén kapálóznak azok, akiket esetleg érdekelne az eredeti témafelvetés. Akiktől tanulni lehetne, akik hoznak magukkal valamit a buliba. Érdemi vitát folytatni esélyük sincs: a csatatér arra nem alkalmas helyszín. Márpedig ha ezer kommentből kilencszáz gladiátorstílben, bokszolási céllal íródott, akkor az csatatér. Ott kár a gőzért. Begépelhet ő egy egész kilábalási programot, elvész, elhal az ágyúdörgésben. Inter arma silent musae. Jöttek-e páran? Jöttek, de nem voltak elegen.

Olcsó népnek híg a leve

E-demokrácia! Nesztek, itt van a világ csodája, az interaktív hálózat, ahol mindenki szóhoz jut. Webkettő! Nyilvánosság, szólásszabadság, országos panaszkönyv, only a click away! Magyarul! Mire megyünk vele?

Elitváltást, mi? Ide? Minek? Honnan? Kik? Kinek?

Tökéletesen elegendő, ami van. Még az is mindegy, minek nevezik magukat. Lehetnének köztársaságiak és fasiszták, kemonok és konák, axis & allies. Mi mi vagyunk, ők meg ők. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy politikát és demokráciát játsszunk. Nincs is rá több időnk, kedvünk, energiánk, eszünk. Ahol a kedves vásárló nem veri az asztalt, hogy a multidinnye szar, hanem bandériumokat szervez az Auchan meg a Tesco nevében, oda fölösleges jó dinnyét szállítani. Itt bőven megteszi a másodosztályú, lejárt szavatosságú, finggal töltött lufi. A tudattalan vásárlót üveggyöngyökért veszik meg, évszázadok óta.

Nem minden nemzetnek adatik meg, hogy olyan vezetői legyenek, amilyeneket megérdemel. Ahol nincs szabad sajtó, ahol elvisz a rendőr, ha lehülyézed az elnököt a blogodon, vagy megírod, hogy a költségvetés el van kúrva: ott a nemzet nem termelheti ki a saját soraiból a legjobbat. Se embert, se politikát, se kultúrát. Magyarországnak megadatott. Ez itt nem egy boldogabb kor fájdalmas előjátéka. Nincs több rendszerváltás. Erre voltunk képesek, és nem is akarunk jobbat. Virág elvtárs, ez már az ítélet.

Most pedig adásszünet. Majd jövök.

Könnyű nyári olvasnivaló droidoknak és mindenkinek, akinek kimaradt:
Szathmári Sándor: Kazohinia