Seres Mária ötszázezer aláírást szedett össze a képviselői költségtérítésről szóló népszavazáshoz. Az azért már koppan, amikor az asztalra csapják: ennyit a szociális népszavazásnak se kalapoztak, pedig az aztán... szociális volt. Még súlyosabban koppan attól, hogy nem egy országos polipszervezet gyűjtötte, csak egy magánszemély, még ha nyilván nem is egyedül.
A költségtérítés nemcsak nálunk kurrens téma: Britannia elitje éppen azon töpreng, hogyan másszon ki a szarból, miután lebuktak. Igaz, ott nem kellett ehhez népszavazni, elég volt a sajtó. A politikai osztály egyetemesen korrupt – ez a felfedezés szomorítja a briteket manapság, és persze ettől erősödnek a szélsőségek, csattognak a bakancsok. A brit politikusok is csalnak és hazudnak, viszont nem hülyék, ezért igyekeznek a népharagnak elébe menni, és beleállni az establishment-ellenes hullámba.
Ősténytan
Nálunk a költségtérítések mellé van egy még súlyosabb, közismert, minden egyes pártra, képviselőre és önkormányzatra árnyékot vető, de ugyanúgy az álszerénységből eredő probléma, a pártfinanszírozásé. Ezek lopnak, nem vitatéma, nem tagadható, tudományosan bizonyított, úgynevezett őstény.
Mindig csak tétova szavakig jutottak: volt itt tisztasági csomag, sőt Gyurcsány népszavaztatási szándékot is lebegtetett. Aztán ezt a témát valaki minden alkalommal zsebrevágja, és eloldalog vele. Tegnap még az asztalon volt, másnapra lába kélt. Ha kérdezik, ki vitte haza, kussolnak nagyokat. Hiszen tudjuk: ezek lopnak. Maguk közt lezsírozták a disznók, hogy mégsem jó ötlet a tisztaság.
Erre találták ki a népszavazást. Nem arra, hogy az egyik klikk így szerezzen gólokat a másik ellen, hanem hogy amikor valamely átok igen nyomasztja az embereket, és az a parlamentben - kartellezés miatt - sehogy se bír szóba kerülni, akkor maga a nép tűzhesse napirendre. Szöveges feladat: ha egy képviselő egy hónap alatt a fizetése többszörösét szerzi koszos forrásból, akkor melyik képviselő fogja megszavazni a koszos forrás betömését? Amelyiket rákényszerítjük, az.
Minden egyéb hülyeséget vidáman felkarolnak, ha tömegtámogatást éreznek mögötte, csak ezt ne. Szavazzon a nép akármi másról, de a saját bizniszük, az ne legyen vita tárgya. De ettől még a tömeg nem tűnik el, azt nem lehet ellopni. Az a párt, amely ennek a harcnak hitelesen, áldozatot is vállalva élére tud állni – akár hozzácsapva a pártpénztárak ügyét –, az nem is hosszú, sőt nem közepes, csak középrövid távon is nyerni fog. A lehetséges jelöltek közül az egyiknek nincs vesztenivalója rövidtávon sem: ha mindenki más hallgat, ez is a Jobbik témája lesz.
Ez az ötszázezer aláíró, és az a még sokkal több, akik erre a kérdésre leszavaznának igennel, különösen értékes célcsoport, afféle szűzföld. Ugyanis az elkötelezett MSZP-s nem akarja elszámoltatni a snájdig Boldvai Lacit, a Fidesz-rajongó viszont úgy gondolja, az az aranyos Répássy Pufi igazán megérdemli ezt a kis zsebpénzt, amiért fideszes, viszont a kommunistáktól vegyék el a fizetésüket is. A korrupciót a drukker lenyeli a sajátjaitól; pontosan ezért engedik meg azok maguknak.
A kocka kikelt
Az elitellenes érzelmek, ahogy Britanniában, nálunk is előbb-utóbb szélsőséges szavazatokban jelennek meg. Nem mind, és nem minden szélre szavazó ezért teszi, de viszonylag logikus, hogy ha a parlamentben mindenki lop, akkor jöjjenek azok, akik nincsenek bent. Ez természetesen nem jó, egyáltalán nem kívánatos, hogy akit amúgy érdekel a politika, de rühelli mind a kormányt, mind a hivatalos, leigazolt váltópártot, annak valami amatőr bohóctársulatra kelljen szavaznia, puszta heccből.
Ezt a meggondolatlanságot előzi meg, ha létrehozunk egy pufferzónát, ahol az általánosságban elégedetlenek anélkül jelezhetik kiábrándultságukat, hogy ezzel aláírnának mindenféle beteg képzelgést szakrális királyságról meg etnikai tisztogatásról. Csak egy plusz négyzet a szavazólapon: mindenki húzhat az anyjába, Fidesz, MSZP, SZDSZ, MDF, Jobbik, LMP, Munkáspárt, egyként és futólépésben.
Néha az ember kiüríti a zsebét egy tisztáson, és évekkel később arra vetődve látja, hogy az elhullajtott mag szárba szökkent. Kezdetben van az ige, mellesleg importáru, hiszen a fehér kocka, az egyiketsem-opció működik már keleten és nyugaton többfelé. Ilyenkor a türelmetlenek ott ugrálnak a mailboxban, hogy rajta, csináljad meg, ne csak okoskodjál, hass, alkoss, alapíts mozgalmat. Pedig ahhoz mások, másmilyen emberek kellenek. Akik aztán továbbgondolnak, rajta maradnak, nyüzsögnek, spammelnek, szervezkednek, és egyszer talán majd népszavaztatnak, hogy lehessen olyat szavazni, hogy egyik sem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
De talán népszavazás nélkül is megvalósul az álom. Elég hozzá egy kétharmados többség, amivel hozzá lehet nyúlni a választási rendszerhez. A kormányozhatóságon ugyanis sokat segít, ha nem minden ezért-azért elégedetlen protestszavazó megy át automatikusan az ellenzékhez, például mert azok sem győzték meg. Volna egyáltalán esélye a Fidesznek kétharmadra, ha az ország úgy is mondhatná, „elég volt”, hogy azzal nem szavaz rájuk? Mire számíthatna saját jogán?
Igen, ők valóra válthatják a Fehér Kocka Mozgalom célját, és van is rá okuk. 2002-ben is azon buktak meg, hogy akinek a töke tele volt Orbánnal, Simicskával és Semjénnel, az kénytelen volt cserébe Medgyessyt, Puchot és Kovács Lászlót választani. Ha lett volna pufferzóna, nem történik meg a tragikus bukás, amibe aztán beleőrültek szegények. Ha meglesz a kétharmaduk, és meghúzzák ezt az apró módosítást, soha többé nem lehet kormányt váltani olyan üres szöveggel, mint amivel ők most nyerni készülnek. De ehhez az kell, hogy addig a fehér kockát nehogy bevezessék valahogyan, mert megenné a kétharmadukat reggelire.
Az utolsó 100 komment: