Kiadtak a nyolcvanas években Magyarországon egy sci-fi regényt KEEC – A nagy világregatta címmel. Nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekként akadt a kezembe, és noha a szar borító miatt először nem volt hozzá gusztusom, amikor mégis olvasni kezdtem, magával ragadott a varázslat. Gyermekkorom egyik legnagyobb könyvélménye. A szerző a szar borító szerint J. T. Chipendale volt, de kisfiúként is rájöttem, hogy ez álnév. Nemcsak azért, mert az egyik főhőst is így hívták, hanem mert jelentős magyar túlsúly szőtte át az egész sztorit. Olyannyira, hogy a másik főhős meg egy Józsika volt.

A sztori amúgy, ma már tudom, koppintás vagy ha úgy szebb: szintézis, de nem csak az a lényeg. A könyv biztos stílusérzékkel, sziporkázó humorral és mély, meleg humánummal fest meg egy világbékés, világkormányzatos Földet, ahol évente legfeljebb egy gyilkosság történik. Az apokaliptikus drámát épp egy fasiszta földönkívüli emberfaj - a Kozmosz Egyetemes Emberi Civilizációja - okozza, amely ellen összefognak a világ gyermekei, mert az űrcsatában a videojátékokon edzett gyerekek a legjobbak. És veszítenek, és meghalnak. A Földért vívott csata tragédiákból áll, és a könyv szívettépő empátiával mutatja be az űrben elporladó japán, amerikai, orosz és magyar gyerekeket. Ilyen gyönyörű mesét írt Bencsik András. Igen, az a Bencsik.

Az egész esendő emberiséget átölelő szeretet hatja át a regényt, amely egyébként befejezetlen. Vége az első könyvnek – így ér véget a mű, és én évekig kerestem könyvtárban, apróhirdetésben, majd interneten a második könyvet. Aztán megtudtam, hogy az sohasem íródott meg. Aztán azt is, hogy hogy ki a szerző. Olvasom őt azóta is, mert aki egyszer képes volt ilyen szépen, érzékenyen és okosan írni, az nem hülyülhetett és gonoszodhatott meg végleg. Főleg nem felejthetett el írni. Próbálom összerakni a második könyvet a Demokrata vezércikkeiből, de nem megy. És nem értem, és rettegve látom, milyen kifürkészhetetlenek az ember útjai.

A spanyol választási rendszer, és most már az ukrán is, tartalmaz egy lehetőséget azoknak, akik az induló pártok mindegyikét utálják. Mármint azon kívül, hogy otthon maradnak. Ez a fehér kocka: a mindenkinek a kurva anyját. Az „egyiket sem” opció. A votos en blanco aránya értékes mérőszám, amely elárulja, mennyire kell magát szégyellnie a teljes politikai elitnek minden egyes borotválkozásnál. Aki fehéren szavaz, az azt mondja, hogy őt érdekelné ez az egész, el is jött, beleszólna a nemzet sorsának alakulásába, de az aktuális jelentkezőktől történetesen hányik. Ezúton üzeni, hogy kapják be, nézzenek magukba, és próbáljanak meg viselkedni.

A fehér kocka bevezetésének előnyei világosak. Láthatóvá teszi a politika iránt egyébként érdeklődőket, és mérhetővé az aktív politika kudarcát abban, hogy megszólítsa ezeket. Egyben láthatóvá teszi azokat is, akiket ez a szavazósdi nem érdekel egyáltalán.

Magyarországon beláthatatlan előnyökkel járna a fehér kocka bevezetése. Megakadályozna például indokolatlan kormányváltásokat.

Mért veszekednek a politikusok folyton? Ugye. Mért nincs már végre egyetértés meg béke, szintén ugye. Ezt lehet hallani mostanában innen-onnan; a kutatások szerint zuhan minden párt népszerűsége, ez is arra utal állítólag, hogy elege van már a népnek a kakaskodásból.

Intellektuálisabb kivitelben úgy néz ki ez a közhangulat, hogy le kéne ülniük elitéknek valami kerekasztalhoz, és ott jól megegyezni Magyarország stratégiai kérdéseiről. Hogy lehessen végre békében fejlődni. Sajnos ez hülyeség.

Mondja megint Sólyom László az erkölcsi tutit, a nemzet élő lelkiismerete ő; akkora a formátuma lassan, hogy bele se fér a Kárpát-medencébe. Újdonsággal nem szolgál az elnök úr - azon kívül, hogy ő trappistát vesz a boltban, és felismerik -, az Elkúrtuk-gate-ről sápítozik változatlanul. Ilyet szól: "mindenkiben felmerül a kérdés, hogy szabad-e hazudni, szabad-e bármilyen eszközt igénybe venni a hatalom megtartása érdekében". Meg hogy Gyurcsány szégyellje magát, amiért nem kért azonnal és még jobban bocsánatot, fején hamuval, ruháit megszaggatván, sírva. Ja, szégyellje. De nyilván nem kell részleteznem, miben áll a paradoxon.

Csak röviden, a jegyzőkönyv kedvéért. Nem emlékszem arra a jelenetre, hogy a morálbálvány köztársasági elnök kamerák elé állt volna, töredelmesen elítélve az eljárást, aminek a mandátumát köszönheti. Ilyen apróságokat, mint a parlamenti titkos szavazás megcsúfolása, egymást szavazni kísérő képviselők, például. Tehát ha elfogadjuk, hogy hazudni, csalni, sunyulni és így célt érni nem kóser, akkor nyomban húzhat Sólyom László is vissza a balettba ugrálni. A megtisztító mondat nem hangzott el.

Vagy mondhatjuk, hogy ne bolygassuk a múltat, meg így megy ez a demokráciákban, nem kell neki pironkodni. Örüljünk, hogy egy közjogi méltóság az így-úgy, ebül szerzett hatalmat ájtatos kegyességgel jóra fordítja. Akkor viszont nem értem, miről is jár a szája.

A kísértet visszaszorult mára a mumusok között, előretörtek a mutánsok és az űrlények; de a nagy vesztes mégsem ő, hanem a vámpír, akiben már nem hisz a hülyegyerek se. A kísértet azonban még olykor elegendő egy-egy Discovery-műsorhoz, úgyhogy bemutatok itt egy érdekes elméletet.

Az ugye közismert, hogy lélek, mint olyan, nincsen. Illetve ami van, az a szoftver az agyban, viszont az agy meg igen különös dolgokat produkál néha. Itt van mindjárt a poltergeist, a kontrollálatlan pszichokinézis, amikor megy a pubertáló kislány mit sem sejtve, és dűt-borít neki az agya önkéntelenül, mire kijön a Fókusz. Ezt régen kopogó szellemnek hívták, ma már - városban - senki se tételez mögé független entitást.

Na de vannak bőven olyan észlelések, amikor a gyanútlan turista (vagy a nagyon is gyanús szellemvadász) ellátogat a kísértetkastélyba, és bizony látja jönni a lépcsőn a Szellemasszonyt, aki átlátszó és korabeli. Beszalad a mosókonyhába, hát ott meg lóbálózik az Akasztott Ember. Megy a portáshoz reklamálni, hogy őtet itt a pénzéért riogatják, a portás meg mondja, hogy naná, a mosókonyhában szokták látni az akasztottat, mink csak úgy hívjuk, a Köteles Laci.

A Magyar Hírlap meghitt olvasótáborának azon még meghittebb szegmensét, amely a szombati számokban elolvasta, netán kereste szerénységem hevenyészett közéleti sziporkáit, ezúton tájékoztatom, hogy ne keresse tovább. A közepet jobbról közelítő lap nekilátott a jobb középről való közelítésének erősen, úgyhogy hasonló okokból Para-Kovács kolléga sem lesz ott olvasható.