Idegölő, kimerítő munka az ajándékvadászat, a fenyőfa utáni kajtatás, a díszítés, a rokonlátogatások szervezése, a menü összeállítása. Alig marad egy-egy perc, hogy megálljunk, és gondoljunk Rá. Aki Istentől született, megváltott minket, és felméne a mennyekbe.Hány ezer éve már, hogy velünk van! Alig hisszük, persze, a sztorit magát. Kismillió értelmezésen, átiraton, kanonikus és apokrif iraton, összehasonlító elemzésen át ismerjük csak a történetet, miszerint Isten fia áldozattal váltotta meg a világot.
Rövid idő adatott neki, aki a hidegben született, december huszonötödikén. A Jó Pásztor – így nevezték - bejárta a vidéket, amit bejárnia adatott, tizenkét tanítványa esendő emberként adta tovább az örömhírt: megszületett a Megváltó, alászállt a poklokra, és húsvétra feltámadott.
Akkor még vérrel kereszteltek.



Az, hogy a környezetvédők általában romantikus-idealista szövegekkel, fogalom nélkül lépnek fel, még nem jelenti, hogy a környezetvédelem hülyeség volna. (Hasonlóképpen: bár a militarista jelszavakat többnyire furcsa emberek adják elő, ebből nem következik, hogy honvédelem nem is kell. De erről később.) A Fidesz
Utolsó kommentek