Nem volt nekem tiszta eddig, hogy mire jó, ha létrejön egy Reformszövetség. Bokros Lajostól – akit nem értem, miért akarnánk külföldre küldeni, amikor a hazának szüksége van rá – kezdve az Oriensig elég sokan elmondták eddig is, hogy ejnye, nem lesz ez így jó, rossz irányba megyünk, kéne változtatni. És nem történt semmi sem.

Aztán jött a válság, avagy a koppanás, és Gyurcsány kormánya ismét megmutatta, hogy tulajdonképpen nagyjából tudják ők, merre van az arra, csak az egyik lábukon hárommllió nyugdíjas lóg, a másikon nyolcszázezer rokkant plusz a közalkamazottak, és ezért csak egészen aprókat tudnak lépni abba az irányba, nehogy valaki megsérüljön. Ez szép, nemes gondolat, ha csak úgy kirándulgatunk, de ha éppen menekülünk, akkor csak azt eredményezheti, hogy a menekülés nem sikerül, és a fehérvérsejt, ami elől szaladunk, utol fog érni.

Ezért javasolja a Reformszövetség, hogy ne százharminccal, hanem százhetvennel menjünk Siófokra. Illetve hát nem Siófokra, ez a másik félreértés. Nem nyaralni sietünk, hanem dolgozni. Ahogy a csillag megy az égen. Vagyis kurva gyorsan.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”  

– Simone Weil, idézi Schäffer Erzsébet, Nők Lapja

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, patrióták.

Szokásos közönségértékelésünkhöz érkeztünk, egy jó kövér visszakommentet írok ide, mert szép dolog a webkettő, de a kettőben azért benne van az egy is, szóval nemcsak a drága olvasónak lehet véleménye a szerzőről – amit ezúton is köszönök –, hanem nekem is a drága olvasóról. Nemcsak az itt megjelentekről, hanem általában az online közbeszédnek arról a szegmenséről, amit belátok. Ez egy széles, de nem reprezentatív minta.

Feljegyzések az egérlyukból

Azt már a múltkor kénytelen voltam megállapítani, hogy kár belétek az internet, hogy tulajdonképpen zajt gyártunk így közösen, mert az érdemi társalgás egészen minimális teret kap a különféle pszichózisokhoz képest.

Patrióta gazdaságpolitika lesz mostantól; eddig ugyanis valamiért nem az volt, de majd most megpróbáljuk. A patrióta politika pedig olyasmi, hogy megmondjuk a Tescónak, mától nyolcvan százalékban áruljon magyar élelmiszert.

Az még majd eldől, hogy ezt méterben, értékben vagy tömegszázalékban mérjük-e, de ez mindegy is, a lényeg, hogy lesz egy ilyen numerus clausus.

Az ötlet, természetesen, nem eredeti, viszont tévedés, hogy Orbán Viktortól emelte volna át Gyurcsány: ő csak tiszta forrásból táplálkozik, vagy legalább nyolcvan százalékban, tehát az eszmét a világ legkúlabb, legszebb, legmodernebb vezetőjétől, Barack Obamától leste el. Ha valamit Obama csinál, akkor az tuti jó lesz, mert ő annyira cuki, és aki fúj rá, az meg úgyis fasiszta. Legfeljebb azt mondja utána, hogy elkúrta, de ő azt is annyira édesen tudja mondani.

Megpörgette már a patrióta ostort Nicolas Sarkozy is, ő a munkaerőpiacot akarja nemzetivé szabályozni többek közt, ezért vetette fel, hogy például a francia autógyárak települjenek azonnal haza, és ne szlovákoknak meg románoknak adjanak munkát, hanem echte franciáknak. Elvégre válság van, hí a haza.

A válságkezelésnek ez a fővonulata lesz egy ideig világszerte, csakhogy ez egy pánikreakció, ami ritkán vezet ki a krízisekből, hanem éppenhogy súlyosbítja és meghosszabbítja.

Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát

A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt végső esetben emberhúst eszik megfelelő külső körülmények között.

Például ha bezárjuk őket egy gettóba, és nem adunk nekik enni. Ekkor körbeállhatjuk őket, és mutogathatjuk egymásnak, hogy ni, micsoda állatok ezek, nédda, hogy settenkedik, csempészik és hazudozik.

Ha elég sokáig, generációkon át tartjuk őket bezárva, akkor még izgalmasabb torzulásokat figyelhetünk meg rajtuk, sőt megállapíthatjuk, hogy degenerált, alsóbbrendű faj ez. Ugyanakkor igen szaporák, mert a magasabb halandóságot így ellensúlyozzák; saját biológiájuk van, annyira külön faj.

Ez sok néppel megesett a történelem folyamán, voltak, akik idővel felszabadultak, mások elfogytak és beolvadtak. Nem mentes a torzulástól a magyar alkat sem. Nem volt a magyar sem mindig ilyen úrias, erkölcsös, polgárosult és mégis nemes, mint ma.

Ecce homo

Rózsa Sándor például akkora egy cigánybűnöző volt, hogy ma tuti kinn lenne a kurucinfón a fényképe. Más lovát, marháját ellopta, útonállt, erőszakoskodott, rablógyilkolt. Megkeserítette a vidéki lakosság életminőségét. Végül elkapták a kommandósok, és börtönben rohadt meg. Úgy kell neki.

Az a súlyos, hogy Rózsa Sándor fényképe konkrétan kinn is van a kurucinfón, meg lehet rendelni naptárformában. Csöcsösnaptár helyett, a garázsba. Kinek mi tetszik - mindannyian mások vagyunk. Hja, a régi idők cigánybűnözését könnyű szeretni. Ma nem Rózsa Sándor lopja el a rotációs kapát.

Már csak tízet kell aludni a Gyurcsány-kormány új programjáig. Izgi. Szürkének tűnnek a hónapok, amik új kormányprogram nélkül telnek, épp ideje már.

Annyi biztos, hogy a szocialisták képesek a tanulásra. Úgy, ahogy a legszerényebb képességű gyerekek: ha évekig ismételgetjük nekik, hogy Gyurika vagyok, akkor előbb-utóbb megtanulja kimondani. Hogy ki is az a Gyurika, azt nem biztos, hogy felfogja.

Et labora

A szocialistáknak, mióta léteznek – vagy kezdjük csak 1917-től – folyamatosan hajtogatják mindenféle arcok, hogy az úgynevezett munkára rakódó terhek túl nagyok. Elmondja a közgazdász, a bankár, a vállalkozó, a külföldről érkező evakuációs megbízott. És az ellenzék is.

Az ellenzéket 1917-ben el lehetett hallgattatni, ezért a szocialisták egészen sokára jöttek csak rá, hogy ha munka nélkül, alanyi jogon ugyanannyit kap mindenki, akkor a munka óhatatlanul kimegy a divatból. Ez annál is kínosabb, mert a szocialisták azt is vallották – a maguk vulgárdarwinizmusának kiegészítő tételeként, hogy „a munka tette emberré az embert”. Ebben volt nekik igazságuk, mert megfigyelhető, hogy ahol, úgymond, nem látja dolgozni a szüleit a gyermek, ott vannak jelei annak, hogy megindul a degeneráció, szigorúan morális, civilizációs, felépítményszerű értelemben, persze.

A közjogi javaslat baljósan csengő kifejezés; Medgyessy Péter tette azzá.

Medgyessy Péter 2004 februárjában, a közelgő, és a szociknak nem sok jót ígérő EP-választások árnyékában dobott fel néhány frissnek szánt ötletet. Ettől azt remélte, hogy visszaveheti a kezdeményezést, és majd úgy fog tűnni, hogy mégse nagy rá a kabát, hanem ő egy államférfi.

Köztük volt a kisebb parlament, a csoportos létszámleépítés után 250 képviselő maradt volna. Gyurcsány még nagyobb államférfi, ő kétszázig nyesné vissza a gárdát, s az elaléló hölgyeket karjába kapja, ha kell. Ez eddig szerethető, népszerűségre számot tartó álláspont, öt éve is az volt, és akkor se lett belőle semmi.

Medgyessy Péter azonban alig egy perce tűnt messzire látó, távlatos államférfinak, amikor nagy nehezen kimondta a második pontját is. Ez abból állt, hogy tegyük félre a gyűlölködést meg a pártoskodást, és az európai parlamenti választásra induljon az összes parlamenti párt közös listán.

Na, erre felröhögött az ország. Jó lenne, mi? Persze, hogy nem akarnak versenyezni ciklus közepén, hiszen olyankor mindig a Fidesz vezet. Államférfi, ez? Gyáva kukac, nem államférfi.