1983-ban, hatévesen léptem át a nyugati határt először, Stuttgart irányában. Ebben akkor nem az volt a stressz, hogy a repülőjegyet elő kell jegyezni, meg összepakolni egy hátizsákot. Eleve kvóta volt az utazásra, mégpedig fejenként és háromévente egy alkalom. A szocialista rendszer úgy ítélte meg, ennyi mocorgás éppen elég egy magyarnak, ennél többször ne akarjon kimászkálni. Emellett és ezen felül meg kellett jelölni a látogatás célját, rokonlátogatás esetén meghívót felmutatni. Az útlevél megvonása viszonylag széles körben alkalmazott retorzió volt, és nem kellett túl pontosan indokolni, szóval kiosztották a tiszteletlen értelmiségieknek és hasonló gyanús alakoknak is.
Ennek volt anyagi és politikai alapja is. Az anyagi az, hogy akkor még létezett olyan, hogy keményvaluta. A dollár, a nyugatnémet márka meg a svéd korona egyáltalán nem volt egy fajcsoportban a szocialista pénzekkel; nem az volt a gond, hogy mennyiért válthatjuk át a forintunkat euróra (ami még egyáltalán nem volt), hanem hogy egyáltalán átváltják-e, illetve mennyit. Nem úgy működött, hogy összespórolunk száz-kétszázezer forintot (mai értéken), és azt elverjük odaát nyaralás címén, hanem megmondta az állam, hogy mittudomén fejenként kétszáz márka, ennyit tudunk adni, oldjátok meg.
Utolsó kommentek