Szalagcím a rossz hírekből lesz, ezért Szlovákia is rendre Slota és Fico otrombaságaival, magyarverésekkel szerepel a magyar újságok címlapján. Esetleg bezzegországként, de csak azért, hogy lehessen emiatt is gyurcsányozni. Pedig a bezzegségnek, a szlovák virágzásnak oka van, mégpedig főleg az, hogy okos emberek jól kormányoztak az előző ciklusban, Fico előtt. Akár azt is csinálhatnánk kommunistázás helyett vagy közben, hogy megnézzük, pontosan hogyan is. Ha egyszer a kisöcsi valamiben tehetségesebb, akkor nem szégyen, ha a buflák, elhülyült, eltrottyosodott bátyja tanul tőle.

Richard Sulík a szlovák adóreform értelmi szerzője volt, egymaga többet tett azért, hogy Szlovákia erős(ebb) ország legyen, mint Slota és a többi szlovákkodó, nagypofájú nackó. Sulík dolgozta ki az egykulcsos adó bevezetését, illetve a millióféle egyéb járulék és a juttatások összevonását. Nem bonyolított, szöszmötölt, bársonyosított, hanem éppen ellenkezőleg: egyszerűsített. Az egész koncepció elfért egy A4-es lapon, amit egy konferencián a pénzügyminiszter kezébe nyomott. Visszahívták, felkérték, és megcsinálta. Ennyi. Mission accomplished.

A Dzurinda-ciklusban nagyjából ezt lehetett róla tudni, egyéb ügyekben keveset szólt. Idén februárban viszont pártot alapított, mégpedig a saját pénzéből, amit még előző életében, tech-vállalkozóként – tehát nem a pénzügyminisztériumban – keresett.

Re: Bezárják a Verseny utcai piacotÓ, a Verseny Utcai Piac! Már a neve is csodálatos, gyönyörű könyvcím lehetne, ha egyszer elkészülnének azok a kibaszott jó könyvek a modern magyar baloldalról.

Népek olvasztótégelye volt. Cigányasszonyok, románok, bolgárok, arabok és négerek, magyar hajléktalanok, öltönyös bácsik, gyakorlati bölcsességet sugárzó, kertésznadrágos szakik árulták itt, amijük volt. A bejáratnál, illetve még előtte a korzón a földre telepedett diszkontárusok kínáltak hihetetlen összevisszaságban ömlesztett limlomot. Itt egymás hegyén-hátán, kupacban volt a fél pár cipő, a törött távirányítós autó, az óraalkatrészek. Ez volt a guberátor-szakasz, a kidobott áruk fóruma. Itt minden olcsó, az árusnak jobbára fogalma sincs, mit ad el. Ezért tetszetős vázákat, sőt holmi apróvirágos porcelánnál sokkal mutatósabb laborüvegeket, egyéb dekorációs tárgyakat, és hasznos alkatrészeket lehet elhozni mondjuk száz forintért. Kisebb tárgyakat ötvenért, akkor is, ha ezüst, és a boltban mondjuk négyezer. Már ha van egyáltalán olyan bolt.

Ez a piac recycling-részlege. Szorgos kezek összegyűjtik a kukákból a használhatónak kinéző dolgokat, és a kontakthibás játékautó ahelyett, hogy a szeméthegyet gyarapítaná, száz forintért megvehető, és tíz perc javítás után tovább használható. Valaki örülni fog a kicsit csorba pöttyös bögrének is, mert ötévesen pontosan ilyenből itta a kakaót, és azóta se talált olyat.

A válságnak győztesei is vannak, és ezek között sokan olyanok, akik további áldozatokat szednek. Az elkeseredett, kétségbeesett embert el lehet csábítani könnyű álommal, és ezt nemcsak a kuruzslók, a fasiszták meg a kommunisták használják ki, hanem lehet, hogy éppen a szomszéd. Vagy a régi osztálytárs, leépült haver. Mindenki gyanús. Nem tehetnek róla, a vírus mondja nekik, hogy menjenek emberek közé, és fertőzzenek. Egyszer csak csörög a telefon, hogyvagy, fussunk össze, és már mondja is, hogy kedden fél öt és öt között van még egy hely, nagy üzletről van szó, de a többit majd élőben.

Az elszegényedés, a válság a piramisjátékok szezonja. Magyarországon tilos a sima, pucér pilótajáték, tehát az, hogy te adsz nekem pénzt, amit majd egyszer kamatostul kapsz vissza, és a kamatot az új belépők befizetéseiből fizetjük. Itt szabad szemmel is látható, hogy amint a beléptethető madarak elfogynak, a visszafizetés lehetetlenné válik, és a csúcson kívül mindenki bukik. A csúcson ülők számíthatnak a rendőrség figyelmére, ezért ma már csak kisebb, lokális befektetési piramisok alakulnak ki, a felszín alatt, ahol a másik private banking szolgáltatás az uzsora.

Legálisan szervezhető viszont az expanzív rendszer, ha ezt a nyers modellt némileg feldíszítik. Ha a beszervezettek között a pénz mellett valamilyen árucikk is gazdát cserél, akkor az már kereskedelemnek minősül, és mehet. A tiltott piramisjátékot definiáló törvény lehetővé teszi, hogy ugyanebben az új belépőkre, állandó terjeszkedésre alapuló rendszerben kozmetikumot vagy mosogatószert áruljanak, és elnevezzék azt Multi-Level Marketingnek. A mai sláger a diszkontkártyákkal való csencselés, ahol azért jár pénz, ha az ember beszervezi az anyósát vagy barátját, és az vesz valamit az Auchanban. Meg azok után is, akiket ők szerveznek be. A felkínált áru, amiért érdemes aláírni, az egy-két százalék engedmény, amit a kártyatulajdonos a shoppingolásából visszakap. A megspórolt pénznek könnyen a fenekére verhet, ha visszafelé gyorsulgat egy kicsit az autópályán.

Öt éve ezen a napon avatták miniszterelnökké Gyurcsány Ferencet. Meg akarta változtatni Magyarországot, és ma, röpke fél évtized után elmondhatja szerénytelenség nélkül, hogy ez sikerült. Csinált valami nagyot.

Nem egyedül, dehogy; ekkorát egyetlen ember semmiképpen sem tud összehordani. Ő ezeket mediálta, nyitotta ki a pasikat, hogy mondják el, mi van bennük.

A végkifejlet bele volt kódolva az öt évvel ezelőtti székfoglalóba. Medgyessy megbuktatásában aktív szerepe volt, de nem ő volt az egyetlen jelölt, hanem ott brummogtatta a Pobeda-motort Kiss Péter is a startvonalnál. Hogy előbb-utóbb Gyurcsány jön, az már jó ideje látható volt, nyíltan próbálgatta a kabátot. Trónörökös volt a rangja, heir apparent. A baloldal válasza Orbán Viktorra, amennyiben nem volt elviselhetetlenül unalmas, mint például Medgyessy, meg az egész párt, pláne Kiss Péter. De létezett akkoriban olyan recept, hogy valaki eldobhatóbb vigye végig a kormányzást, Gyurcsány pedig majd 2006-ban kezdjen – pont azért, hogy viszonylag tisztán láthasson neki a reformkormányzásnak, amit már akkor is ambicionált, csak nem fejtette ki az igazság minden részletét.

Ennél azonban mohóbb volt ő is, a párt is. Érdekközösségük hamar kiderült: az MSZP mélyponton volt, és nem úgy tűnt, hogy Medgyessy, Kiss Péter vagy bármelyik őskáder meg tud nekik nyerni még egy választást. Gyurcsány meg kormányozni akart mindenáron, csinálni a másik világot, amit megálmodott. Viszont láthatta, hogy 2006-ban ő jó eséllyel egy vesztes pártot vehet csak át, nem a miniszterelnöki pozíciót. Kivéve, ha segít nekik.

Legyen a minimálbér mostantól nyolcvanezer forint. Ezzel a követeléssel indul csatába a munkavállalói oldal, míg a kék sarokban a munkáltatók nagyjából azon az állásponton vannak, hogy menjetek már anyátokba ezzel.

OÉT-ülés lesz ugyanis pénteken, vagyis összeül az Országos Érdekegyeztető Tanács, és egyezteti az érdekeket. Végre a kormány nem felülről, bolsevik, voluntarista módszerrel kényszeríti az ötleteit az emberekre, hanem megegyezik velük, és így biztosan jó döntést hoz.

Az embereket itt nyilván a szakszervezetek képviselik, a burzsoázia ugyanis nem emberekből áll, hanem lélek nélküli vámpírokból, akik sötétített autókba menekülnek a fény elől, és hersegve szopják a dolgozók vérét. Az emberek viszont a maguk bölcsességével azt sütötték ki, hogy legyen a minimálbér nyolcvanezer. Igaz, a szakszervezetek beiktatásával jutottak erre, de aki azt hiszi, hogy a minimálbér lendületes emelése nem a népakarat, az futtasson egy közvélemény-kutatást, vagy kérdezze meg Orbán Viktort, aki 2002-ben már megszondázta.

Ez egy kábé tizenkét százalékos emelés lenne (71 500-ról), szép kerek szám, jó javaslatnak tűnik. Oké, hogy ez az eleve áthúzott, sosemvolt, akciós ár, lehet ebből alkudni, de azért merész megnyitás. Hiszen a béreket csak abból oszthatjuk szét, amit megtermelünk, az viszont sajnos nem több a tavalyinál tizenkét százalékkal, hanem pont hogy kevesebb. Tetszik tudni, válság. GDP-csökkenés, recesszió, zsugorodás.

Adódik a kérdés, hogy a szakszervezeti követelés mögött van-e olyan kutatás, mely szerint a minimálbérért foglalkoztatottak az idén tizenkét százalékkal többet dolgoztak. Mert ha nem, akkor ugye nehéz megindokolni, miért is fizessünk többet ugyanazért. Illetve ott van még az infláció, vagyis az a popsláger, hogy ha drágább lett a kolbász, akkor az államnak kötelessége elintézni, hogy annyival több legyen a fizu, lehetőleg a kolbászgyárban is, de attól már ne legyen a kolbász még drágább. Igen ám, de az inflációt nem tizenkettő, hanem négy százalék köré saccolják mostanság, úgyhogy a kikiáltási ár mindenképp pofátlannak minősül.

Vakarhatja a fejét a kizsákmányoló tőke, hogy hol is fogjon hozzá az érdemi vitához. Sehogy se lesz népszerű, még az se valószínű, hogy legalább logikusnak látja a többség az álláspontját. Ő lesz az a játékos, aki az emberektől meg akarja tagadni azt a kicsi pénzt, hogy kastélyszállót vegyen belőle, meg kokaint. Pedig annyira nem bonyolult a képlet, csak fel kellene venni az ellenfelek tempóját. Nem is teljesen reménytelen a helyzet, nem mindenki Pavlov-kutya. Például a vasutasok 250 ezres zsebpénzért folytatott sztrájkja több gyűlöletet váltott ki a nemzetből, mint együttérzést.

Sztrájkolni a kapitalista oldal éppen nem tud, de a szívszaggató éhezéses-fázásos történetekről nem kell lemondania.

Ez terjengős lesz. Print változat itt.

Sötétség újra. De én már tudom,
hogy húsz évszázad érzéketlen álma
szörnyet fogan s az bölcsőt követel.
Hát nem dúvad, ki időt szimatolva
születni cammog Betlehem felé?
Yeats: A Második Eljövetel 

Miért nem vagyok jobboldali?

Kész hülyeség pedig nem jobboldalinak lenni itt és most, amikor ugye már majdnem mindenki az, sőt állítólag Európa is arra tart, tudományosan és erkölcsileg is megbukott minden más. Elközelg a Konzervatív Korszak, ahol legalábbis illendő lesz jobbosnak lenni, és elég egyelőre annyit tudni, hogy megnézheti magát, aki nem az. Jobb társaságból kinézik, összesúgnak a háta mögött: ott megy egy másként gondolkodó!

Na pont ezért, mindenekelőtt.

Ami a gazdaságot – tehát az elkúrás és a kilábalás témakörét – illeti, ott leginkább jobboldalinak mondják, amit ezekről gondolok/hiszek/képzelek. Magaménak vallom a szocializmus és maradványai polgári (burzsoá!) kritikáját, és rendszeresen, ennyi év után is ideges leszek, amikor valaki újra előadja Marxot, akár hippigúnyában, akár tweedzakóban. Vagy akár úgy, hogy jobboldalnak nevezi.

Érdemi vitám épp ezért alig van az értelmesebbjével. Azzal, aki a legbüdösebb komcsi kampányszövegeket is a védelmébe veszi, hát azzal meg nem kell foglalkozni, ő másik játékot játszik, szerepjátékot mégpedig, ahol ő a pártja magyar hangja a mikrokörnyezetében/blogján/más blogján, és a küldetést teljesítenie kell. Ezt inkább illik ráhagyni szegényre.