Hogy Lázár János mikor kel fel és vonul vissza, azt inkább nem méricskélném, még az is lehet, hogy sose. Következmények nélkülibb ez az ország, mint valaha. (Pedig vonz a csábítás, hogy leírhassam: Lázárnak mennie kell!) Viszont a sztori már nemcsak az ő sorsáról szól, ez nem valóságsó.
Kockáról kockára
Lázár Jánosra akkor figyeltem fel először, amikor a Blikk lehozta a legzsírosabb költségtérítést húzó képviselők listáját. Na annak volt az első helyén, tizennyolcmillió forinttal, ami az elérhető maximum. Számla nélkül, nyilván, okosba. Természetesen már arra is megvolt a maga pökhendi magyarázata, a választók felé tanúsított szarokrátok-közötöksemmi attitűddel, hogy ezt ő megérdemli. Életpályájának ez az egyetlen olyan momentuma deríthető fel, amire mostani beszédében utalhatott. Miszerint ő kockáról kockára építkezett. Én is ismertem ilyen telektulajdonost, ő a vasútnál dolgozott, onnan hozta magának a kockákat, amikről meg amikre aztán építkezett. Például klasszik vasúti kőkerítése volt, mert ahhoz jutott hozzá, jóárasítva.
Aki pedig nem veszi le az államot maximálisan, az annyit is ér.
Ezért is lepett meg tavaly, hogy ilyen, sok szereplést kívánó pozíciót kapott. Bár a frakcióvezetőé hagyományosan harcos beosztás, viszont szerencsés, ha a napi csatákon kívül nem teremt direkte támadási felületeket. Navracsics például ezt jól hozta, még ha el is használódott a végére. Lázárról ellenben az derült ki most már sokadszor, hogy semmiféle erkölcsi érzéke nincs. Még arról sincs elképzelése, hogy mi volna az elvárás. Tök sötétben tapogatózik, ha azt kellene eldönteni, hogy mi a helyes, vagy a megengedhető. Valamije nem fejlődött ki, talán nem kapott elég nyomelemet pocaklakóként, mindenesetre született troll.
Kár érte, mármint hogy ilyen szar alak, mert ugyanakkor egyike volt azoknak a fideszeseknek, akik napirenden kívül a józan ész hangján is meg tudtak szólalni. Nincs sok az ilyenből, nehezen pótolható a veszteség. Szorgos napszámosa volt ő a forradalomnak, csak nem tudott leszokni a bicskázásról.
Öngólpassz
A csata legújabb fordulója már nemcsak PR-problémát jelent. Nehéz feladvány a nemzeti együttműködés rendszerének is: vajon milyen jogi következményekkel jár, ha fotóval-névvel-címmel-telefonszámmal tesszük közzé a vélelmezett (!) ellenfeleink listáját? A Lázárral a csatársorban a végsőkig védelmezett médiatörvény konkrétan említi a magánszféra megsértését mint büntetendő cselekményt. Óriási szerencse, hogy július 1-ig a nyomtatott sajtóra nem vonatkozik; viszont igazán elvárnám az NMHH-tól, hogy egy gyors kalkulációval beárazza ezt a manővert. Csak tájékoztatásul.
Csakhogy megáll ez az ügy új médiatörvény nélkül is. A kurucinfó többek között azért kényszerült emigrációba, mert ezt a – nyilvánvalóan megfélemlítő célú – módszert használta vélt ellenségeivel szemben. Ezt a most hatályos törvények is büntetik, a jogosulatlan adatkezelést, illetve a rágalmazást és becsületsértést. A náci portál ellen viszont azért nehezebb fellépni, mert az elkövetők elvileg ismeretlenek. Nem ez a helyzet a hódmezővásárhelyi Szuperpresszel; és a hirdetés feladójával, aki a helyi Fidesz. Kíváncsian várom, lesz-e egyáltalán nyomozás, és aztán Polt Péternek kell leállítani, vagy sikerül elaltatni még előtte. És hogy mi történik aztán azzal, aki számtalan felháborodott hódmezővásárhelyi polgár kérésére közzéteszi Lázár János és barátai lakcímét és telefonszámát.
Utolsó kommentek