A lendületes és kétségtelenül radikális kormányzás legfőbb vesztese a Jobbik. A választás óta hiába kepeszkednek, a lejtmenet egyértelmű.A két pofon elmaradt, de amit kaptak, annál fájdalmasabb: úgy ki lettek semmizve, mint az egyszeri magánnyugdíjas. Tavaly még reálisnak tűnt a rémálom, miszerint a Fidesz is elkúrja, és akkor ezek a vérszomjas suttyók jönnek. De most inkább úgy néznek, ki, mint akik mennek.

A szélsőjobb komplex jelenség, sokkal több annál, amiért utálják és félik, vagyis a buta náciknál. Mára viszont nem sok maradt nekik a cigányozáson és a zsidózáson kívül. Ami egyáltalán értelmezhető – nem feltétlenül helyes, de legalább vitára bocsátható – volt a programjukból, azt a Fidesz keresztülvitte vagy felvállalta. Kettős állampolgárság, multik baszkurálása, rendpártiság, elszámoltatás, keresztény maszlag. Ezek már nem a Jobbikhoz, hanem a Fideszhez köthetők. Kereszténykedésre külön lekerített homokozója van a kormánypártnak KDNP néven.

A Fidesz autoriter torzulásai ellen a Jobbik felemelte a hangját, de a dallam fals. Horthy nyilván széjjelkardlapoztatná az Alkotmánybíróságot, hülyén veszi ki magát, ha pont ezek magyaráznak a jogállamról.

Ennyit hagytak nekik: a mondvacsinált, kényszeredett maszturbációt a Károlyi-szobornál. Kit érdekel Károlyi vagy a szobra? Még a hardcore jobbikosokat sem; persze azért se, mert fingjuk sincs, ki volt az, de szemüveges, úgyhogy biztos zsidó. Meg még övék lehet az Izrael-kritika, ami aztán végképp hidegen hagyja a dolgozó nép tömegeit.

Törökfürdő

Magyarországon (is) mindig lesz egy mániákus kemény mag, amely rezonál a burkolt és nyílt antiszemitizmusra, a rovásírásra és általában a hamisított mítoszokra; lesznek, akik egyéb eredmények híján a születésükre büszkék, és az tölti ki az életüket. Mindig is voltak. De ezekkel a parlamentbe épp csak be lehetett evickélni, aztán – éppen az első Fidesz-ciklus után – kihullani a semmibe. A Jobbiknak most ezek a klasszikus miépes ügyek maradtak, és minél elkeseredettebben használják őket, annál mélyebbre kaparják magukat a hóban. Igen, ebben még különböznek a Fidesztől, azok nem akarnak Károlyi-szobrot bontani, sem rovott helységnévtáblákat állítani. De ez már kevés ahhoz, hogy a Jobbikra tömegek szavazzanak.

A megmaradt témák viszont további veszélyt hordoznak. A párt szűk, szubkulturális köreiben ugyanis ezek népszerűek – igen, sajnos vannak polgártársaink, akik nem találnak maguknak jobb szórakozást, mint hogy szobrok között keressenek ellenséget, és távoli országok katonapolitikáját fikázzák. Ráadásul ezek fontos emberek a maguk módján: ők a fáradhatatlan aktivisták, a tűzön-vízen át kurucok, a mozgósítható beltagok. Ahhoz pont elegen vannak, hogy a Jobbik prominensei megfürödhessenek a mámorító testszagukban, élvezzék a tapsot, és az akolmeleg jóleső elégedettségével menjenek haza. Minden olyan debilgyűlés, mint a tegnapi, megerősíti őket, hogy ez a jó irány, mert hát hogy örült a bőrkabátos bácsi, amikor azt mondtuk, hogy knesszet. Viszont semmi más nincs kéznél, amivel legalább ezeket össze lehetne trombitálni.

Felőlem persze ott dögöljön meg a Jobbik, ahol van. A magyar radikalizmus még nagyon messze van attól a modern nyugati áramlattól, amely már felismerte, hogy nem a holland, de még csak nem is a francia identitás megőrzése a túlélés kulcsa, hanem Európa, és hogy az ellenség nem a zsidóság (sőt), hanem az európai ember sosem látott, csodálatos szabadságát fenyegető fundamentalizmus. A magyar radikálisok egyelőre a saját fundamentalizmusukat dédelgetik. És amíg így tesznek, biztosítják, hogy ezzel a kupac hülyeséggel a kormányzás közelébe se kerüljenek. Így van ez jól. És ha a széljobb nyomása gyengül, ha nem velük kell folyton versenyezni, az talán a kormányzásnak is jót tesz.