Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Szar és húgy között múlt ki a szocialista ciklus, egyre magasabb rangú kádereket kísérgettek rabszíjon a rendőrök a végén. Loptak a BKV-nál, loptak a MÁV-nál, loptak a honvédségnél, loptak mindenhol. Ennek van most elvileg vége. De akkor vajon miért deszkázza be az ablakokat a Fidesz-kormány? Vagy azért, mert nincs ott semmi látnivaló, vagy mert folytatni szeretnék a lopást, de anélkül, hogy az kiderülhessen.
Az állami vállalatok gazdálkodása eddig közérdekű adatnak számított, ami azt jelentette praktikusan, hogy ha valamelyik körül bűzlött valami, akkor előbb-utóbb a sajtó a bírósággal kérette ki az adatokat, és akkor már rá lehetett kérdezni, hogy miért annyi az annyi. Vagy kérdezni sem kellett, mert egyértelmű volt, hogy a saját magukat tízmilliókkal megbónuszoló arcok rosszban sántikálnak. Ennek próbál most véget vetni a kormány, visszaállítva azt a gyakorlatot, hogy az adatszolgáltatást üzleti titokra (vagy mindegy is, mire) hivatkozva meg lehessen tagadni.
A bloggerek személyi száma bezzeg kéne, mi? Hát hol a pofátlanság határa?
Ha a szándékuk teljesül, akkor a Szalainék önkielégítései és a Hagyó Miklósok nokiásdobozai rejtve maradnak. Nem lesznek bizonyítható stiklik, amelyek nagyobb bűnökhöz vezetnének el. Ez volna tehát a cél. Igazán nemes. Méltó a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez.
Hadd mesélek arról a másik együttműködősdiről, amelyhez volt némi szerencsém, és amelyet egyébként a történelemtudomány alaposan ismer, csak nem elég hatásosan terjeszti a tudást. Sajnos ami a szocializmus közös feldolgozásából politikává, vagyis tényleg közüggyé vált, az megállt ott, hogy a bűnöket elősorolja, és aztán jelentőségteljesen az MSZP-re mutogasson. Pedig ennél általánosabbak a tanulságok: a titkolózó rendszerekben szabadrablás folyik. Az átláthatóság csökkentése nem más, mint bűncselekmény előkészülete. Mint ilyen, eleve büntetendő.
Az orrával orgonázik
Annak a nagyszerű nemzeti együttműködésnek egy korszerű multifunkciós gépezet volt a lelke, az úgynevezett állampárt. Ez mindent el tudott intézni. Egyik kezével vasutat épített, a másikkal gyerekeket üdültetett, a harmadik lesújtott az együttműködés megbontóira és eljárt a szocialista erkölcs védelmében. A nyilvánosságot a bajuszkájával terelgette. Ha valami akadály támadt, törvényhozó szerve kiköpte a megfelelő rendeletet, az Elnöki Tanács Elnöke (Straub F. Brúnó, képünkön) pedig rányomta a stemplit.
A karjaihoz hasonlóan szerteágazó az állampárt pénisze, amivel pedig azt basz meg, akit akar.
A szocializmus – a nemzeti együttműködés I. rendszere – szarban és húgyban ment el negyven év után. Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter villáját sorkatonák építették a Rózsadombon. Ha már ott voltak, építettek hozzá utat is. Ez eléggé látható jelenség (szemben a fülkeforradalommal), úgyhogy a környéken mindenki tudta, csak nem volt hol tiltakozni. Legfeljebb a kocsmákban. Nem ám lehozta a Népszabadság! Se a Magyar Nemzet. De még a Ludas Matyi sem. Így aztán folyhatott az üzelem akadálytalanul, nem kellett attól tartani, hogy a tévében egyszer csak rákérdez Feledy Péter kőkeményen, mit honnan loptak, és mért nincsenek ezek felakasztva. Csak a rendszerváltás forgatagában jelent meg az a bulvárkönyv, amelyben végre leírták a vádakat; az Országgyűlés tárgyalta is, aztán persze nem történt Czinegével semmi.
Ez ilyen. Még az egyházak sem szentekből állnak, sőt előfordulnak náluk a legocsmányabb emberállatok. És még ezek a pedofil férgek is számíthattak rá bármikor, hogy a brancs megvédi őket attól, hogy úgy feleljenek a bűneikért, mint akármelyik halandó. Az állampárt pedig az egyházaknál romlottabb szervezet, úgyhogy mindig akadnak benne Czinege Lajosok. Némelyik egészen magasra tolja a pofáját. Amikor aztán már a Központi Bizottságban mindenki tudja, hogy Lajosunk tehervonattal jár lopni, felmerül a kínos kérdés: mit csináljunk vele? Egyszerűbb félrenézni, mint felvállalni, hogy vannak köztünk ilyen szaremberek is. Mert ha vannak, talán még maradtak is, és akkor esetleg azt gondolhatják, hogy méltatlanok vagyunk akkora egy valamihez, mint a forradalom.
De hát ezt már most is látjuk. Ki kéne hátrálni ebből a permanens forradalmasdiból. Nem kell varázsolni, kevesen sértődnek meg, ha az nem megy. Már most beszartak az erőlködéstől. Kétféle világot ismernek, és annyira rácsavarodtak egy ostoba szlogenre, hogy most mindenképp le akarják váltani azt, amelyik eddig volt. De nem jut eszükbe semmi más, csak a gyerekkoruk. A kifüggesztett jelszavak kora, a felvonulásoké, az Öreg korszaka, ami, lássuk be, nem is volt annyira rossz, legalább volt közbiztonság meg úttörőtábor, meg különben is akkor voltak fiatalok. Mert elfelejtették már, hogy mi ellen harcoltak, amikor a Fidesz megalakult. Nem a szocialista tervgazdasággal volt nekik vitájuk, csak nem bírták a levegőtlenséget. Most azt hiszik, újra elvehetik a levegőt.
Kurvára el vannak tévedve. Legalább egyvalamire emlékezniük kell: a tiltott gyümölcs ízére. A többi matek.
Az utolsó 100 komment: