Az elközelgő választás főkérdése, vagyis hogy ki nyeri, rendkívüli unalomba fulladt. A Fidesz győzelme egyértelmű, a szocialisták sem kockáztatják, hogy az újrázásra hajtsanak; érzik, hogy az már tényleg pofátlanság volna. A jobboldal mélyen hallgat, holdudvara pezsgőt halmoz fel, és készül a fincsire. Hitler kaput, a nagy menetelésnek látszik már a vége, most ők jönnek, és a kommunisták minden bűne kívánatos, ha végre ők csinálhatják.

A thriller melléksztorijai sokkal izgalmasabbak, mint a banális befejezés. Itt élethalálharcok folynak, és különös teremtmények birkóznak a sikerért. Legérdekesebb közülük a Jobbik. Ráadásul pont azért annyira érdekfeszítő, amiről a Fidesz nem beszél: hogy mi jön a választás után. Akkor már nem lesz elég a papagájkommandó blőd hülyesége. Megszorítások és elvonások következnek, a csoda meg késik. Hova mennek majd a 2010-14-es ciklus protestszavazói? A Zemberek, akiktől eevették a buszjáratot, a mellékvonalat, a kórházat, az egészséghez való jogot és a kajajegyet, vagy az önkormányzati állásukat?

Az MSZP, a természetes váltópárt valószínűleg akkorát taknyol, amekkorát megérdemel, és még meg is tizedelheti őket az elszámoltatás. A csodafegyver, amivel a Fidesz pacifikálni óhajtja a csalódott választókat, lenullázni végre a gyűlölt hálózatot (és a helyébe léptetni a saját hálózatát). De ott lesz a Jobbik, és tiszta lappal, arcpír nélkül előadhatják azt, amivel a Fidesz-gömböc ilyen szép kövérre hízott. Hogy a népnyúzás mindig gyalázat, az alanyi jogok elvonása kizárólag a gonoszság műve, és hogy lenne itt pénz, ha el nem lopnák.

Ein Volk

Orbán a „centrális pártrendszerről” álmodozik, egy rendes és erkölcsös Magyarországról, ahol csak a Fidesz nyerhet. Tudok még jobbat: az egypártrendszer, az milyen faszán centrális volt! Nemcsak gáncsolták és szuttyongatták a többi pártot, de nem is hagyták, hogy létrejöjjenek. (Mellesleg számos szocialista országban többpártrendszer volt névleg, például manapság Észak-Koreában is vannak legális pártok az élcsapat mellett, de ügyelnek rá, hogy esélyük ne legyen beleszólni semmibe.) Szép is volna, elnyújtózkodni a tutiban, és nem görcsölni a felelősségen meg a népszerűségen. Még valami nagyot is lehetne alkotni egy jó kis reformdiktatúrával, nem igaz?

Van ennek hagyománya, az van neki, Bethlentől Putyinig. Az Egységes Pártok hatékonyak tudnak lenni, de nem nélkülözhetik az elnyomást, a jogfosztást. Lehet buherálni a választási joggal, titkosszolgálatokkal, adminisztratív akadályokat állítani a többi párt elé – ez a kopogtatócédulákkal és főleg a pártfinanszírozással már most is folyik, és könnyen srófolható tovább. Lám, hogy kárörvend a pártsajtó a cédulagyűjtés nehézségei fölött: aki monopóliumot akar, az leginkább annak örül, ha a versenytárs piacra sem léphet.

Erős vár lenne a Hivatalos Párt, csak az a gond, hogy ilyen várat fingra nem lehet építeni. Amivel a Fidesz nyerni készül, amivel a támogatóit szerezte, az annyira primitív módszer, hogy egy taliga majom is utánuk tudja csinálni. Ügyesen kikísérletezték, hogy ezzel lehet nagyot nyerni, de szabadalom nem védi a szociális demagógiát. Mi sem természetesebb, mint hogy az új erő lecsapjon rá. Hagyománya ennek is van, a nemzeti és a szocialista nagyon szépen rímel. A Jobbik már most helyből megugorja a piacra lépés küszöbét, pedig a parlamenti pártok eddig is igyekeztek kiszorítani az új belépőket. És még csak az egyik kormányképes elit sült bele a dolgába. A Szijjártó-rajongókat elhódítani nem nagy kunszt, hiszen végül is kurvák, akiket le kell fizetni játékpénzzel.

Na akkor leszünk szarban, ha a Jobbikból lesz az alapértelmezett ellenzék. Akkor majd lesz sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, hogy miért nem segítették Tamás Gáspár Miklóst a pártszervezésben, hogy legalább a marxisták ne a fasisztákra szavazzanak.

Most kérem szavazatukat

A félelem rossz tanácsadó, de ugyanakkor kellemesen borzongat is, ezért gyártanak horrorfilmeket. De ha már félünk, akkor ettől érdemes inkább tartani, mint Orbán győzelmétől. „Zuhan ránk a semmi”, írta pont TGM valamikor, és csak abban tévedett, hogy ami zuhan, az nagyon is konkrét valami. Olyasmi, mint a centrális pártrendszer, csak gátlástalanabb.

Mit tehet a felelősen gondolkodó hazafi az ellen, hogy a nemzeti radikalizmusnak nevezett ezoterikus szekta a kecskevéres mancsába kaparintsa az országot? Legfeljebb annyit, hogy elmegy szavazni akárki másra. A szélsőjobboldal tábora fix és aktív, ők ott lesznek, hiszen pont ez a betegségük lényege, hogy szívügyükké vált ez a New Age-szerű hungaroszcientológia. Bezzeg a többiek lusták és szarnak bele. Ahhoz képest, hogy mekkora a válság meg a közfelháborodás, és milyen égig érően botrányos volt a szoci éra, a választók fele még protestszavazni se akar. A kis finnyások. Tessék választani! Ez van, a Tescóból is el tetszik hozni a középszar kenőmájast, mert valamit enni kell. Annyira nem nagy tortúra négyévente egyszer elmászni a szavazókörig.

A fanatikus szektáknak akkor jön el az idejük, amikor a többiek nem figyelnek oda. De miért ne figyelnének? Nem történt talán ebben a ciklusban semmi? Hová lett a népharag, amit Gyurcsány szövege kiváltott? Hol a felhúzott orrú undor, ami a Fidesz szégyentelen populizmusát kísérte? Hol a magyarországi terrorizmus kiváltotta rettenet? Utálkozni, szörnyülködni, idegeskedni van energiánk négy évig, kikeresni a legkisebb rosszat meg nincsen? Leszarni, az a legkönnyebb. De ha már a szart is leszarjuk, akkor bele fogunk lépni.