Innentől három hétig zárva vagyunk. Nyitás Télapó után, Szeplőtelen fogantatás napján.
Népünnepély nélkül, csendben, nyakkendők szűk körében alakult meg a szövetségi Európa. Alkotmányának elfogadása olyan esemény, amit majd a történelemkönyvek fognak értékelni, és gyermekeink vagy unokáink ünneplik díszszemlével, zászlókkal, kórusművekkel.
Európa egyesül, vagy nem lesz. A lisszaboni szerződés elfogadása mérföldes lépés a megmaradás felé. Az unió végre kormányozható lesz, megszűnik az egyes államok vétójoga, és ezzel megszűnnek az így kizsarolt értelmetlen és igazságtalan kedvezmények. Olyanok, mint amilyeneket Csehország még utoljára kiharcolt magának.
Az uniónak elnöke, arca lesz, szinte már kormánya is, és annak valódi hatalma. Ez a minimum ahhoz, hogy egy birodalmat komolyan lehessen venni. „Vigyél a vezetődhöz” – ez minden követ első mondata, amikor partra száll, vagy kikászálódik űrhajójából. Európában eddig senki se tudta volna, kinek kell bemutatni az ufókat, ha itt szállnak le. Illetve vitte volna mindenki a saját lófőjéhez, pedig hát Robert Fico vagy Gyurcsány Ferenc semmit se tudna kezdeni egy ufóval, míg az európaiak, összesen, talán mégis.
És Európának nem elsősorban az ufókkal, hanem Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal van dolga, amelyeknek jelentős előnye volt mindeddig, hogy a döntések, de legalább az információk egy, vagy legalább kevés kézbe futottak össze. Ez teszi lehetővé, hogy válságra, katasztrófára vagy háborús fenyegetésre reagálni tudjanak.
Fortress Europe
Az egyesült Európa előtt még hosszú út és nehéz feladatok állnak, köztük a legfontosabb az európai haderő felállítása. Enélkül por és hamu vagyunk. A NATO szavatossága lejárt, érdekeink nem (mindenben) azonosak az Egyesült Államokéval, hozzájárulásunk nevetséges súlyú. Azt pedig senki ne gondolja, hogy muszkli nélkül is megvagyunk.
Az európai haderőnek nem alternatívája a nemzeti hadseregek összessége. Bár a területvédelem – vagyis az alapfokon képzett fegyverforgatók tömege, a megszállás ellehetetlenítésének képessége – nélkülözhetetlen az agresszorok elrettentéséhez, egy birodalomnak aktív csapásmérő képességre van szüksége, legalább a közvetlen érdekszféráján belül. Ekkor látható, mennyire fontos Európa erőforrásainak összevonása.
Az unió országai külön-külön már most is rendelkeznek azokkal a haditechnikai eszközökkel, amelyek az érdekérvényesítéshez kellenek. Az európai hatalmaknak atomtöltetű rakétái, ezeket hordozó tengeralattjárói és összesen hat repülőgéphordozó hajójuk van. A nukleáris és a tengeralattjáró erő a totális megsemmisítéstől tart vissza minden potenciális ellenséget, míg az anyahajó a nemzetközi klubban hasznos csecsebecse, nemcsak irigylik az elmaradottabb hatalmak (mint Oroszország vagy Kína), hanem arra is jók, hogy például egy pimaszkodó Líbiának vagy ilyesminek leosszuk a precíziós pofont, ha másból nem értenek. Milyen birodalom lenne az az Európa, ami egy Líbiát sem tud megfegyelmezni? Szánalmas lenne, bizony mondom néktek.
A föderációs kényszer fő hajtóereje az önvédelem imperatívusza és a haditechnikában végbement költségrobbanás. A második világháborúban még egészen apró nemzetek, mint a román vagy a magyar is képes volt egész használható vadászrepülők gyártására, igaz, főleg német licenc alapján. Ma erre Németország sem alkalmas. Igaz, nem is nagyon bátorította őket a posztháborús rendszer, de a franciák és az angolok se jutottak sokra. Iszonyú ráfizetéssel összehoztak egy-egy, pár tucatos szériában készülő luxusvadászgépet, de teljesen be vannak szarva attól, hogy valamelyiknek esetleg baja esik, netán meghúzzák a parkolóban a fényezést. Csapásmérő, bombázó fejlesztésébe bele sem fogtak, mert nem lehet úgy levezetni egy évtizedes fejlesztést, hogy közben hol egyik, hol másik tartomány vétózza meg az egész projektet csupán azért, mert arrafelé épp önkormányzati választás van. Nos, most már lesz esély arra, hogy ez megváltozzon, és Európa megerősödjön, méltón régi, nagy híréhez.
Szálljon, szabad hazánk
Nem álmodozás, nem sci-fi – noha sokat érne az uniónak egy európai Jack Bauer, egy óvilági James Bond, és általában az amerikai imperálromantika átültetése. Mindezt meg lehet csinálni, elsősorban papírmunka és józan ész kérdése. A nemzetek feladják önrendelkezésük és önérdekük egy részét, hogy együtt, testvéreikkel valami sokkal nagyobbat hozzanak létre. Így születik a civilizáció. Így született a magyar nemzet is, amikor a gazdag hagyományokkal és csoporttudattal bíró törzsek belátták, hogy külön-külön elpusztulnának, de még együtt is csak akkor élnek túl, ha radikálisan változtatnak az életvitelükön, például elmennek szerencsét próbálni.
Kábé ez a feladvány ma is, de már nem egy lovasezred kell a túléléshez, hanem olyan ipari, katonai, gazdasági és kulturális komplexum, amit csak százmilliók együtt tudnak felépíteni, mert akkora a rezsije. A jövő a termelőszövetkezeteké és az óriásbirtokoké; a családi gazdaságnak nincs pénze bombázógépekre, hogy megvédhesse magát a kártevőktől.
A birodalom előnyei azonban nem mindenkinek ízlenek. Romantikus nacionalisták, vallásos ábrándozók és különutas kommunisták mindenütt akadnak, akiknek a szabad Európa nem fog tetszeni. Az unió gyalázásával bizonyára meg lehet csípni néhány mandátumot, sőt az is előfordulhat, hogy némely tagállamban a parlamenti többséget is. S ha nincs már vétójoguk a nemzeteknek, akkor éppen a szabadságra hivatkozva nevezhetik az uniót zsarnoki hatalomnak. Viszont ez megelőzhető, ha az új szövetség kihelyezi a tájékoztató táblákat arról, hogy merre van a kijárat. Vétó, az nincsen. De el lehet menni, ha nem tetszik. Csakhogy kilépni, az már kissé nehezebb döntés, mint tét nélkül cseheskedni.
Reméljük együtt, egyszer még bánni fogjuk, hogy nem volt népünnepély, amiről aztán mesélhetnénk az unokáknak, hogy mi ott voltunk, amikor az egyesült Európa felemelte a fejét, és feltűrte az ingujját.
Utolsó kommentek