Mivel a gyerek lelkileg vashiányos, viszonylag gyakran kell őt gépek közelébe vinni; az mindegy neki, hogy mozdony, autó vagy hajó, csak nehéz gép legyen. Erre szerencsére sok lehetőség van a kisvasúttól a múzeumon át a veteránautó-kiállításig, csak azt sajnáljuk, hogy katonai díszszemle már nincsen. Viszont ezeken a helyeken rendre szembesülnöm kell egy baljós kórsággal, ami egyébként világszerte fertőz. A pohár az Oldtimer Show-n telt be, ahol a betegek száma meghaladta az elviselhetőt, de láttam őket az állatkertben, a gyermekvasúton, és ott vannak a tévében is, amikor Obama beiktatási beszédét vagy a cunamit közvetítik. Üres tekintetű zombik, csontkezükben fényképezőgép.
Míg a kisgyerek a kiállításon effektíve megnézi a százéves autókat, addig a fertőzöttek nem nézik meg, hanem lefotózzák. A kisgyerekre rá kell szólni, hogy ne tekerje le a Rollsról az angyalt, a beteg felnőttnek viszont már eszébe sem jut hozzáérni, térben érzékelni, átélni az egyidejűséget és a tárgy jelenlétét. Ő azon van inkább, hogy lefényképezze elölről és hátulról, aztán rohan a következőhöz, és azt is. Egyik autótól átlépnek a másik elé, a gépet le sem eresztik, kattintanak, és mennek tovább. És nem ez a munkájuk, mert azokat messziről fel lehet ismerni: aki professzionális fotós, az nem automata turistagéppel, pláne nem mobillal dolgozik.
Mi az istenért csináljátok ezt, ti hülyék?!
Púpos Wartburgról, Csajkáról, Ferrariról és Rollsról fényképek százezrei vannak az interneten. Sőt robbantott rajzok, videók, szerelési útmutatók. Ráadásul azokat olyan emberek csinálták, akiknek van valami közük a fotózáshoz, nem a mobiltelefonjukkal kattintották le a műtárgyat, és még arról is volt fogalmuk, mit akarnak a képen megmutatni. Teljesen fölösleges ezek mellé, hogy te, kedves látogató, megcsináld a milliomodik szar, ellenfényes, elmosódott fotódat full automata üzemmódban, mert ahhoz is primitív vagy, hogy a húszezer forintos géped képességeit kihasználd. Amit gyártasz, az bazmeg szemét, hulladék, selejt, amire senki sem kíváncsi, még te magad sem fogod elővenni. Feltölteni persze fel fogod, hogy rohadjál meg. Pontosan olyan, mintha a szotyihéjat szórnád el az utcán, vagy otthon.
Különben az állatkert még jobb példa, mert zsiráfot fényképezni, az aztán tényleg a debilitás csúcsa. Kinyitod a Spektrumot, balfaszkám, és egy órán belül ott van neked a zsiráf, a világ egyik jobb operatőrétől, millió dolláros felszereléssel megvalósítva. Vagy vegyél egy istenverte albumot, vagy keress rá. Az még oké, hogy a gyerek kezébe nyomnak egy perecet, és lekapják, ahogy eteti a sünit. Ödönkéről még nincs kép, amint sünizik, majd most lesz. De magáról a sünről, arról van! Kurvasok! És mégis, megy a majom az állatkertben, és nem nézi az állatot, hanem fotózza. Csak mert már nem kell külön filmet venni.
Van a fényképezésnek értelme, nyilván. Ha például egyedül vagyok az erdőben, amikor leszáll az ufó, akkor lefényképezem, akár telefonnal, vagy ha az sincs, akkor lerajzolom szénnel. De ha már ott van az összes tévéstáb és sajtófotós, akkor talán foglalkozhatok azzal, hogy megnézzem őket magamnak, meg magamat ebben a helyzetben. Az unokáknak meg majd elmesélem, milyen volt ott lenni, és elég ciki lenne azt mondani nekik, hogy nem emlékszem, mert a gépet kellett buzerálni.
I see dead people
A turistagépet kattogtató prolival az az egyik gond, hogy sokkal több helyet foglal fotózás közben, mint hogyha alázattal és fegyelmezetten nézne a buta fejéből kifelé. Mert ő előre-hátra lépked, pozíciót keres, és baromira meg van sértődve, ha valaki átmegy az előtte tátongó három méteres sávon. Egy autót mondjuk öten tudnak megilletődötten nézni egyszerre, de legfeljebb ketten tudják fényképezni, és akkor is kerülgetniük kell egymást.
De ez a kisebb baj vele. A súlyosabb az, hogy az ilyen embertől bármi kitelik, és szemmel láthatóan tele van velük a világ. Élőhalottakról beszélünk, undead karakterekről, kiborgokról, akik nem látnak és éreznek és emlékeznek, hanem CCD-chippel rögzítenek, processzorral feldolgoznak, adatbázisba archiválnak. Nem tudják értelmezni a szépet, az aranyost vagy a pillanatot, csak marokra fogják a fotógéppuskát, és nyomulnak előre. Nem az jut eszükbe a naplementéről vagy a tigrisről vagy a Tigris tankról, hogy milyen szép, hanem hogy "lefotózom!" Embertársaikat csak zavaró tényezőként észlelik, akik akadályozzák őket a képrögzítésben. Önismeretük nincs, hiszen különben nem hinnék azt, hogy őnekik itt fotóművészi feladatuk van. Ezek veszélyes elmebetegek.
Jól csak a szemével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a gépnek láthatatlan.
Régi nóta, hogy a tévé meg a mozi kinyírja a könyveket; ez eddig nem történt meg, a nyomtatás csak visszaszorult, de végül is az csak egy ötszáz éves sztori, túlélt nélküle az emberiség évezredeket. A látás viszont ennél alapvetőbb funkció, és nem biztos, hogy helyettesíthető fényképezéssel. Hogy hatott volna a Hegyi Beszéd, ha az apostolok a kurva mobiljukat babrálják? Boldogok a szelídek, mert... basszameg, mindjárt lemerülök... boldogok a békességben élők... ne ájjál már elém te geci, hát nem látod, hogy veszem?
Húsz éve egy koncertfelvételen öngyújtókat lehetett látni, ami egyébként cikinek számított, de mégis azt illusztrálta, hogy az ott megjelentek a lassúszámot átélve, annak ritmusára imbolyognak, tömegesen. Ma mobilokat és zsebkamerákat emelnek az üres fejük fölé, és vagy elképzelésük sincs, mit vesznek fel hatnegyvenszer négynyolcvan pixelre, vagy a beállításokkal baszakodnak ahelyett, hogy hallgatnák a zenét.
Megörökítették, hála istennek. Kár, hogy nem voltak ott.
Utolsó kommentek