Édes, nehéz botrányszag terjeng, lopásillat. A vízállásjelentés szerint a közfelháborodás elérte a szezonális maximumot, a nyár vezényszava a végkielégítés. Olvasó beír, bekommentel, hallgató és néző betelefonál, ő ezen fel van háborodva, szerkesztő úr, ehhez szóljon hozzá, ezt írja meg, akurvaanyjukat. Amikor a nép jajveszékel és darvadozik. Ezek meg viszik a százmilliókat, veszik az uradalmakat, hát mi folyik itt? Szerkesztő úr persze szorgosan hozzászól, tényfeltár, felelőtlenül gerjeszti a közhangulatot, hitetlenkedik, álnaivkodik.

Pedig ez a hullám szükségszerűség. Egyszerűen nem volna logikus, ha most az MSZP nem próbálná hazavinni a rézkábeleket is.

Amikor az ember kirándulni indul, előző este gondosan összekészíti magának, amire szüksége lehet az erdőben. Ennivalót, meleg ruhát, bicskát, hosszabb utakra hálózsákot, sátrat, bankkártyát, mobiltöltőt. Kiszámolja, mi kell egy napi, három napi vagy négy évnyi táborozáshoz. Ha tudja, hogy minimum négy évre van a következő benzinkút, akkor a pillepalackokba is benzint tölt, még a szájába is vesz egy kortyot. Ezt az erényt előrelátásnak nevezik, és az ember minimum Aesopus óta csodálja, sőt példaként állítja a télire bespájzoló állatokat, mint a hangyát vagy a mókust.

A szocialista párt csomagol, ez történik. Gondterhelten néznek a négy szűk esztendő elébe, és tudják, hogy ha nem szívnak a púpjukba elég tartalékot, akkor lehet abból nyolc vagy tizenhat év is. Hiszen tudományosan bizonyított tény, hogy pártot, főleg tömegpártot csak lopott pénzből lehet fenntartani, győzelemre vezetni, vagy legalább a parlamentben maradni. A hivatalosan kifizetett pénz semmire sem elég, tehát a politikai szektor a mezőgazdasághoz meg az építőiparhoz hasonlóan svarcban működik.

Mivel mégsem illendő egyenesen a pártkasszába átutalni a költségvetésből, a lopott pénz átfolyik néhány csatornán (avagy proxyn). Az egész jelenség ismert, már-már történelmi távlatból vizsgálható, ugyanis pártfinanszírozási ügynek bizonyult a klasszikus Tocsik-ügy is. Nem szerencsétlen Márta asszony tett zsebre nyolcszázmilliót, hanem a nagyját utalta is tovább a szocialista párt kasszájába. Igaz, ő is jól járt volna az eredeti terv szerint, de végül azért a kicsi pénzért neki kellett elvinnie a balhét, és róla nevezték el a botrányt. A tartótiszt meg röhögött a bajszába.

A jutalékok jelentősen emelkedtek, ahogy a kilapátolt összegek is, meg a pártfinanszírozás költségei. A korrupciós hálózatok prominensei nagybirtokkal, kúriával villantanak. A kormány radikális válságkezelő lépései körül enyhült a szoci pusmogás. Hagyják Bajnait, csinálja, ami szerinte jó lesz, viszont az alku aligha lehet más, mint hogy cserébe hagyják őket is csomagolni. Az MSZP-nek tízmilliárdokat kell összetakarékoskodnia ahhoz, hogy a bukás után fenntartsa magát, és bírja a versenyt a hálózati árammal működő ellenféllel. Ők maguk se tudják, mennyi munícióra lesz szükségük, úgyhogy felső határ nincsen, nem szalaszthatnak el semmilyen alkalmat. Pár százmillión hőbörög az ország, pedig az a jéghegy pöcse csak, a jelentéktelen rezsi. A tranzakciós költség.

Lesz még ez ennél cifrább, és a választásokig már nem fog abbamaradni. Nem tud. Utána pedig kezdődik újra nulláról, sőt mínuszból.

A bosszú népe
Salo, avagy
Ezek lopnak