Eszkatológia (gör): a világ végével, az emberiség történetének befejeződésével foglalkozó vallási és filozófiai terület.
A vallásról és a filozófiáról kiderült az eddigi történet során, hogy semmiféle egzakt tervet nem lehet rájuk alapozni, egy kivétellel: az emberek ijesztgetésére alapozott üzleti tervek általában működnek. Oké, teremtüvé meg felméne, legyen. De ezt az amcsi jogászfilmet, ami a világvége, hát ezt már tényleg nem veszem meg, bocs.
A modern embernek újfajta eszkatológia kell, és szerencsére kínálkozik egy sor igazi, tudományos elmélet – as seen on TV! –, melyek szerint a civilizáció, és főleg a nyugati, egyenes úton van a pokolba. Mintegy a szakadék felé száguld, ahogy a kapitalizmusnak már csak szokása. Ilyen a globális felmelegedés, a nukleáris fegyverek elterjedése, vagy a klíma-katasztrófa, ami szükségszerűen véget vet a világnak, legalábbis ahogy ismerjük. Vagy az olaj elfogyása.
Ebből természetesen nem következik, hogy a fenti elméletek tévesek; simán igaz lehet bármelyik. De azért elgondolkodtató, ahogy ezek hívei babusgatják, nevelgetik a maguk kis világvégéjét, s úgy óvják mindenféle kételytől, ahogy isteneket szokás. Néha úgy tűnik, ezek az emberek mélyen elszomorodnának, ha brit tudósok bebizonyítanák, hogy a kataklizma elmarad. Talán igazából szeretnék, hogy jöjjön már a végítélet, mert akkor majd másoknak is szar lesz.
Az olaj el fog fogyni – ez speciel nem egy korszakos felfedezés: kábé mindig is tudtuk, hogy a kőolaj réges-régi moszatok meg algák maradványa, és ez a kalács évmilliók alatt készül el. Mi meg zabáljuk két pofára, azzal fűtünk, autózunk, szállítunk, számítógépezünk és nájlonzacskózunk, olajból van a világ. Ezt nem lehet győzni moszattal, emberek.
Hogy Kína annektálja-e Taiwant, viszonylag súlytalan döntés a részéről, de hogy ad-e a népének Trabantot vagy Volkswagent, ahogy a németek tették, hogy a kínaiak boldogok legyenek – na az a nem mindegy.
És akkor mi lesz velünk, olaj nélkül? Megáll az élet, nincs több autókázás, sőt nincs Coca-Cola se, mert megáll a szállítás. Ne örülj, bicikli se lesz, mert elfogy a gumi! Elfogy a koton! Szétesik a globalizáció. Krumplit fogunk termelni balkonládában, és galambokra vadászunk dróthurokkal, mert enni se lesz mit. Nem! Drót se lesz! Ősemberség, az lesz, félj!
Mondom, ez éppen lehetséges, de hát olyan terület ez, ahol hiába keresi ki az ember a szótárból, mi az ábra. Ugyanis külön szótáruk van az olajpokol-hívőknek, meg azoknak, akik szerint nem eszik azt olyan forrón. (Lásd még: Conservapedia.) De addig is kérdezzük az élet nagy tanítómesterét. Merthogy néhány olajválságon túl vagyunk már.
Tréfálkozhatnánk azon is, hányan hányféle olajcsúcsot (a kitermelés tetőzését, amikortól már egyre kevesebb lesz a kőolaj, majd hamarosan nyista) jósoltak. De mi nem akarunk felelőtlenül tréfálkozni, hiszen a Világ Sorsáról van szó. Úgyhogy nézzük először az első úgynevezett olajárrobbanás hatását.
1973, összeülnek a törölközőfejűek (OPEC), és kitalálják, hogy drágábbért is megveszik a hitetlenek az olajat. Akkor legyen inkább drágább, mert abból ők még több Rolls-Royce-ot vehetnek. Ekkor lett az olaj először, hirtelen nagyon drága; és ez a bimbózó globalizációnak köszönhetően mindenkit érintett. Elsőként és leginkább Amerikát, ahol a polgár jussa nem napi egy bögre rizs, hanem még hozzá ez meg az meg amaz, és benzin, sok. Az Egyesült Államok útjairól, fájdalom, eltűntek a húsz-harminc litert zabáló cirkálók. Pedig tényleg nagyszerű alkotások voltak. Az olajállamok pedig örvendeztek vala, továbbá örvendeztek még idővel a japán autógyárak. De az amerikaiak nem hagyták ettől abba az autózást, csak visszavettek a dimenzióiból. Ha az olaj ára holnap ugrana egy emberest, mint akkor, attól se omlana össze semmi. Ami a mai amerikai nagyautókat illeti, azokért nem sírna senki, hiszen ocsmányak.
Igen ám, de itt nem puszta drágulásról van szó, mondják az olaj-eszkatológusok, hanem kimerülésről. Egyszerűen nem lesz mit finomítani, nem lesz miből műanyagot, eldobható pelenkát, mesterséges aromát és kátránypapírt csinálni, igenis szamáron fogunk járni, Európát visszahódítja a neandervölgyi ember.
Mondom, ez mind előfordulhat, de az meg tény, hogy Európa már túl van egy hasonló nullaolaj-helyzeten is. Igaz, akkor még másképpen volt egyesülve.Fortress Europe
Adolf Hitler egy nagyon csúnya és rossz bácsi volt. Ezért aztán senki nem adott el neki semmit, olajat sem; kivéve az oroszokat, amíg meg nem harapta őket is. Illetve lehet, hogy adtak volna neki mások, de ott lábatlankodott az útban a brit flotta. Látta Hitler és hű fegyvertársa, Albert Speer logisztikai miniszter, hogy szép ugyan az Eiffel-tornyon a Reich zászlaja, de atttól még a birodalom határain belül elég kevés a kőolaj. Márpedig nekik pont volt egy olajra épülő infrastruktúrájuk, amit feltett szándékuk volt tovább működtetni. Ezt úgy hívták, hogy Wehrmacht, illetve Luftwaffe és Kriegsmarine. Tehát volt egy csomó benzin- és dízelmotruk, amit etetni kellett.
Olaj meg alig. Az egyetlen komolyabb, de messze nem elégséges olajmező Romániában volt, tengeri fúrásról szó sem lehetett. A Szovjetunió megtámadásával megnyílt az út a már akkor is népszerű kaukázusi olajmezők felé – jé, hogy ez mennyit szerepel a hírekben! –, de később úgy alakult, hogy abból ők nem ettek. A továbbiakat ld. Sztálingrádnál.
A nácik viszont, bár csúnya és gonosz emberek voltak, nem adták fel. Nem azt mondták, hogy oh Scheisse, itt az olajcsúcs, így nem lehet háborúzni, úgyhogy költözzünk falura, és fejjünk kecskét. Hanem azt: hah! mi is ez a kőolaj? Szénhidrogén? Hát szén az éppenséggel van nekünk, vagy csinálunk, amennyit akarunk, mondjuk felgyújtunk valamit. Fogjuk a szenet, bekenjük hidrogénnel, összerázzuk, és meg is van a szénhidrogén. Mehet tovább a Panzerlied, los.
És meg is csinálták! Nyilván nem annyira egyszerű, mint a boroskóla, de bizony szénből és hidrogénből lehet szénhidrogént gyártani. Repülőbenzint, dízelt, kenőolajat, műanyagot – a Fischer-Tropsch-eljárás eredménye körülbelül a nyersolajnak felel meg.
A német műbenzint a lehető legalaposabb tesztelésnek vetették alá. Vizsgálták márkás harckocsikban, repülőgépekben, hajókban, Afrikában és az orosz télben. 1943-tól, amikor a romániai olajmezőt durván lebombázták az amerikaiak, a Wehrmacht nagy csatáinak ritkán megénekelt, de nélkülözhetetlen szereplője lett a szénből szintetizált üzemanyag. Végül persze veszítettek, többek közt azért, mert a szövetségesek a műbenzingyárakat is lebombázták.
Apokalipszis - nem most
Az etanol és a biodízel sajnos felvetik azt a rosszindulatú kérdést, hogy enni vagy menni. Szén meg van dögivel. Abból van minden, ami él.
Igaz, hogy szénből olajat gyurmázni, az költségesebb, mint lefúrni a földbe, és kiszívni az olajat. Nem véletlen, hogy ezt a módszert a háború után csak egyetlen ország alkalmazta, a Dél-Afrikai Köztársaság. Ugyanazért: mert nem szállított nekik olajat senki, lévén csúnya és rossz bácsik. (Egyébként figyelemre méltó eredményeket értek el újgenerációs gőzmozdonyokkal is.) De ha a földből szívható olaj megszűnik, illetve eléri azt az árat, amiből már kijön a műolaj, akkor lesz műolaj. Minél nagyobb tételben kell, annál olcsóbban.
Még az is belefér, ha a gyártás több (elektromos) energiát emészt fel, mint amennyit aztán a motorokban kifejt. Ez volna az energiahordozó lényege: hogy az akármi másból nyert energiát el lehessen vinni oda, ahol szükség van rá. Pont úgy működik, ahogy az akkumulátor. Ha eljön az idő, gigantikus olajgyárak épülnek saját atomerőművel vagy vízlépcsővel. Csak aztán vigyázzunk rájuk jobban, mint a németek.
Lesz mit tölteni a tankba. Necesse est.
Energiaválságról még:
Vissza a kályhához
Szénből olajat:
A Fischer-Tropsch archívum (angol)
Utolsó kommentek