Mikor végre eljutott az Orbán Viktor agyáig, hogy a szélsőjobb rossz társaság, egyszer csak megmondták a híveknek, hogy mostantól ne árpádsávozzanak Fidesz-gyűlésen. Aztán kiszivárgott két pofon terve. Az összekacsintás vádja el is halkult. Igaz, vesztett a népszerűségéből egy keveset, ámde nem lehet már elintézni annyival, hogy álruhás náci. (Nice try, József.)

Ennyit mára Orbánról, és akkor nézzük a buzikat.

A melegekről egészen árnyalt vitát lehet folytatni még a normálisabb jobboldalival is, hiszen ma már csak a leghülyébbek állítják, hogy homoszexuálisnak lenni önmagában bűn volna; a leghülyébbek közé soroljuk e tekintetben az egyházakat is, hitgyülitől a katolikusokig. A többség elfogadja, hogy vannak ilyen emberek, így születtek, de attól még nem rugdossák őket, még akkor se, ha egyébként defektnek tartják őket. A mozgássérülteket se rugdossuk, legfeljebb odaparkolunk a helyükre.

Olyat se gondol a leghülyébbeken (köztük az egyházakon) kívül senki, hogy a mozgássérültet puszta paranccsal vagy törvénnyel rá lehetne kényszeríteni, hogy álljon már egyenesen, ne játssza az eszét. Aki meleg, azonneműekbe fog beleszeretni, és kész. Ő dolga.

Paralimpiát nem szoktak szétkergetni sehol, maximum leszarjuk, de az a viszony ugye pont elég is lenne a melegeknek.

Hogyan érik el mégis a magyar (és más) homoszexuálisok, hogy közutálatot váltsanak ki, és 17 évet kelljen várniuk a rendszerváltástól, hogy legalább másodrendű állampolgárként elismerjék a kapcsolatukat? Hogyan adnak muníciót a maradék leghülyébbek - köztük az egyházak - kezébe, hogy azoknak ne kelljen végiggondolniuk a butaságaikat?

Ne disznólkodj!

Úgy, hogy undorítóan viselkednek. És nevezik ezt a Büszkeség Napjának.

Nem mindannyian öltöznek bártáncosnőnek, illetve tüllszoknyás karikatúra-buzinak, de hát Fidesz-gyűlésen se mindenki zsidózik, viszont már az is ciki, ha ezren olyanok a kétmillióból. Tüllszoknyát ölteni, vastag sminkkel és rúzzsal, hatalmas műbrokival felvonulni természetesen nem azonos súlyú a rasszizmussal, és még számos különbséget lehetne sorolni, de nekünk elég lesz egy hasonlóság is: viszolyogtató látvány az elsöprő többségnek.

Ha a Gay Pride arról szólna, hogy n*2 ember szereti egymást, és ők történetesen azonos neműek, viszont ettől eltekintve pékek, médiamunkások vagy katonatisztek, mint bárki más, akkor célt érhetne. Hiszen épp az a logikusan és reálisan elérhető cél, hogy ne számítson, ki meleg és ki nem. Legyen magánügy, amibe az állam nem szól bele. Ahogy abba sem, melyik fiú melyik lánnyal házasodjon. Nem dolga neki.

De a Gay Pride - ahol egyébként pékek, médiamunkások és talán még katonatisztek is felvonulnak, és egyáltalán nem vetkőznek egy szál kotonra – mégis mint látványbuzik menete kerül be a hírekbe, hiszen miért fotózna a sajtó pulóveres egyetemistát, ha fotózhat hatvanéves nőnek öltözött negyvenes férfit. Egy látványos, feltűnő kisebbség foglya az összes magyar meleg.

Ez a kisebbség ráadásul a többiek érdekével merőben ellentétes irányba lambadázik: ők azt harsogják, hogy igen, mi vagyunk a fartúrók, bedugjuk egymás seggébe, és de jó!

Ami egyszerűen szuicid hülyeség. A nőmozgalmak se úgy vívták ki a választójogot és a többit, hogy körbemenstruálták a belvárost. Sőt a prosztatarákra sem olyan módon érdemes felhívni a figyelmet, hogy megmutatjuk a járókelőknek. Hogy mi miért és mennyire gusztustalan, az hosszan vitatható, de mégiscsak van egy közmegegyezés, ami alapján a mutogatós bácsit beviszi a rendőr. Nem célszerű azt meghágni.

A homoszexualitás nem az, amikor a próbababába meg a kipufogóba is bele akarja dugni az ember. Az csak egy alfaj, ami előfordul hetero- és homoszexuálisban egyaránt. A heteroszexuális változat viszont nem szokott álló hímtaggal fesztiválozni az Andrássy úton, mivel ezt az aspektust, nagyon helyesen, a magánélethez sorolja a közízlés. Ami nem azt jelenti, hogy megemlíthetetlen tabu, hanem hogy ismeretleneknek nem lóbáljuk kéretlenül.

Ha egy rendőr, akár szolgálaton kívül, pucéran ámokfut, vagy bárhogy másképpen normát sért, az az egész rendőrségnek kellemetlen. Ha a melegfelvonulás azt üzenné, hogy ezek majdnem pont olyanok, mint mi, és amiben mások, az meg nem tartozik ránk, akkor már rég nem is volna rá szükség. Ma a többségnek azt üzeni, ezek igazából mind tüllszoknyás, magamutogató fartúrók, csak nem mindegyik meri megmutatni. Ideje volna észrevenni, hogy az ő harcuk: politika. Annak szabályai szerint lesz sikeres vagy eredménytelen.

Melegekről korábban:
A nyolcadik utas
Forró szél
Ecce homo