
A jelenség hátterében Gyurcsány Ferenc áll, illetve billeg. Gyengeségét megérezték a régóta lesben álló kutyák, rókák és egyéb kedves állatkák. Vérszagra gyűlnek. Tudják, hogy innen nem szép nyerni, viszont könnyű. És igen fenyegető fellépéssel csaholnak: aggyá' pénzt! Neharagudj, nincsegykisapród?
A követelések jogosak, hát hogyne volna jogos több pénzt kérni. Egyszer élünk. Közben persze megannyi segg ugat a koncért, szánalmasnál szánalmasabb indoklásokkal.
Itt van mindjárt ez az Éger nevű főpincebogár. Ez az arc ugye bő egy hónap különbséggel adta elő előbb, hogy áh, a vizitdíj egy piti kényelmetlenség, az megalázóan semmi az orvosoknak, nem hozott jelentős bevételt, az egy butaság. Majd utána befeszít, hogy márpedig még ma csődbe fog menni az egész orvostársadalom, ha nem kapnak pontosan annyi pénzt, amennyit vizitdíjból kaptak. Mielőtt - az ő felbujtásuk mellett - eltörölte azt a nép. Hát bazmeg. A betegtől elkérni ugyanazt a pénzt nem ér, sőt nem is jelentős. Ugyanannyit kitaposni a kibaszott költségvetésből, az nagyon is dicséretes, és az ment meg a végromlástól. Hülye ez?
Dehogy, csak annak néz.
A háttérben szégyellősen piszkálja az orrát az Alkotmánybíróság. Upsz, ezt benéztük, mégiscsak hatással van a költségvetésre. Ahelyett, hogy takarodnának be a tévéstúdiókba bocsánatot kérni.
License to steal
Meg fogják kapni a pénzüket a háziorvosok, nyugi. Ezt onnan tudom, hogy megkapta például a BKV is. Egy héttel azután, hogy a miniszterelnök ezt kategorikusan elutasította, előrelátón megjegyezve, hogy ha a BKV-nak adna pénzt puszira, akkor jönne a többi pumpoló, lerázhatatlanul. Holott tök világos, hogy nem működhet úgy egy vállalat, hogy időnként becsönget a kormányhoz egy zsák pénzért, az meg ad neki. Mégpedig minél szarabbul működik a vállalat, annál többet. Az lehet, hogy rosszul van kitalálva a finanszírozása: akkor újra kell azt számolni. Mellesleg hasonlóképpen üzemel a Magyar Televízió és a magyar pártélet is. Hivatalosan alulfinanszírozott intézmények, aztán ha elfogy, szólj, és adunk a dugipénzből.
Ha hagyják így működni, akkor abból a cégből lopni fognak. Hát miért is ne vigyem haza a gittet is a gyárból? Majd az állam beüvegezi újra. Lopnak is, nyilván. A fiam csak raktáros volt a buszgyárban, hogyne. Papa a BKV vezére, a feketebárány elsőszülött meg barna raktárosköpenyben targoncázik. Ja és a Siemens? Hát az a sztori hova lett? Odáig megvan, hogy a Siemens csúcsvezetőit elvitték a német rendőrök, és kiderült, hogy Magyarországon hajléktalanok fantomszámláira utalgatott a cég ezt meg azt. És onnan hova ment tovább? Hadd tudjam már: az az én pénzem.
És még becsönget papírért. És kap. A miniszterelnök ad neki, előzékenyen. Apró hiba, hogy a miénkből. Meg hogy a mi lábtörlőnkön gőzölög a szar.
Running Man
South Park 1204: Canada on strike |
Át lehet menni a Cargóhoz, ha olyan jó vasutasnak tetszik lenni, hátha többet fizetnek. Ebből így lehet profitálni. Csak így.
Reméljük mindannyiunk érdekében, hogy a vasutasok álma nem válik valóra. De a pénzeszsák varrata felfeslett, a sarokba szorított kormány pénzt szór üldözői közé, ahogy a közepesen képzett bankrablók szokták. Ez a magyarázata a szanaszét hagyott pénztárcáknak. És a felezőbál: ciklus közepén vagyunk, és megtanultuk, hogy a ciklus második fele már csak osztogatásra jó; Horn Gyula óta senki se tudta másra használni.
III. Gyurcsány Ferenc gyakorlott ciklusvég-felhasználó. Elejét most vezetett először, szerény eredménnyel. Ciklusvéget már végignyomott egyszer. Utána azt mondta: elkúrtuk.
Igen, a talált pénzek bűncselekményből származnak, és ráadásul hamisak. Jelen pillanatban viszont még szabadon, méltányos árfolyamon felhasználhatók, amíg a bűn és a hamisítás ki nem derül. Akkor azonban a bársonyos költségvetésből kikapart gesztenye értékét veszti. Érdemes tehát a most kizsarolt forintot más országok állampapírjaiba, vagy valutába fektetni, például euróba. Bevezethetjük magunknak, civil kezdeményezésként, ahogy Kuba a dollárt. Mediterrán módszer, de okosabb, mint utólag átkozódni.
Kicsöngettek. Uzsonnaszünet van.
Korábbi jeremiádok:
Haza a leállósávban
Üresjárat
Az utolsó 100 komment: