Az a mi szerencsénk, hogy nem a szocializmusról népszavaztunk. Úgy megnyernénk, hogy megint negyven évig örülhetnénk neki. Pedig ha emlékeznénk, ha tanítanák az iskolában, miért és hogyan lett a szocializmusnak vége, akkor tudnánk, hogy nem negyven, de négy év szocializmusra sincs keret. Ha mégis, azt unokáink is törleszteni fogják.

És tudnánk azt is, hogy a szocializmus szar volt.

Nem mintha a kapitalizmusban olcsóbb volna az ellátás. Sőt drágább, mert van egy csomó minden, amihez a szocializmusban a COCOM-lista miatt hozzá se lehet jutni, egyáltalán. Nem ez a különbség, hanem hogy a kapitalizmus rákényszeríti az embert, hogy igenis aggódjon a jövőjéért, küzdjön és dolgozzon a gazdagodásért, az életért, ahogy az Úristen megmondta Ádámnak. Ha ehelyett azt mondjuk nekik, nyugi, emberek, senki nem fog éhezni és fázni, sőt műszív is jut mindenkinek alanyi jogon – akkor lehet lazítani. Amíg ki nem derül a hazugság.

Stanislaw Lem örökbecsű mesekönyvében, a Kiberiádában szerepel bizonyos Zűrkavari Zuárd, társadalommérnök és boldogítómester. Legfőbb célja, hogy boldoggá tegye népét, amelyet robotok alkotnak. A robotok árammal működnek, amit mindenki magának gerjeszt, fáradságos dörzsöléssel. A lánglelkű újító azt találja ki, hogy a robotokat kössék sorba: így senki sem maradhat áram nélkül.

„Ekkor az történt, hogy minden második robot kényelmesen leheveredett, mondván: Minek dörzsöljek én, dörzsöljön a szomszéd!”

♦

Jó szezonjuk volt a közvélemény-kutatóknak, mindegyik megkérdezte az embereket, szavaznak-e, és hogyan. Nem láttam viszont felmérést arról, hogy ki miért szavaz. Az eredmény nyilván összege a fizetni nem óhajtóknak és a kormányt emóból elutasítóknak. Jobboldaliak jelentős része fejezi ki – itt a blogon és máshol –, hogy a részhozzájárulás intézményét el tudná fogadni, de bele akar rúgni Gyurcsányba. Olyannyira, hogy ezért áldozatot is vállal.

A díjak eltörlése ugyanis, kedves barátaim, áldozatvállalás. Ne kerteljünk: a népszavazás nem arról szólt, hogy akarunk-e fizetni. Arról szólt, ki fizessen. Minden egyéni hozzájárulás, akár tandíj vagy vizitdíj, az adóprés szorítását enyhíti. Persze nem azonnal, hiszen a rendszert holnap is finanszírozni kell, az új forrásnak meg évek kellenek, mire stabilan működni kezd.

A döntés egyértelmű és kötelező érvényű: fizessenek az adózók, a járulékfizetők. Csakis ők, és senki más.

Akikből kábé három és fél millió van; ebből majdnem egymillió közalkalmazott, akinek nemcsak az adóját, de a fizetését is az állam fedezi. Abból, amit a maradék két és félmillió összead.

Nem lennék a helyükben, ha választhatnék. Sorsuk rabszolgasors, és nincs szabadulásuk: lám, nincsenek elegen egy népszavazáshoz.

Érdekes érvelés volt ez, hogy nem fizetünk kétszer. Kétszer fizetünk nemcsak a színházért, de a vasútért és a buszért is, amikor jegyet veszünk. De csak az fizet kétszer, aki adózik. A többiek, az egyszerfizetők helyett is ők állják a cech nagyobb részét. Az egészségügyben azonban ezután is duplán fizetünk, hiába töröltük el a díjakat. Ha egynek vesszük a járulékot és az elégtelen járulékbevételt pótló adót, akkor is ott van még a hálapénz. Nem háromszáz forintos tétel, hanem százszorosa, olykor ezerszerese.

Egyetért-e Ön azzal, hogy 2009. január 1-től a hálapénz elfogadását öttől tíz évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtsa a törvény, és a Nemzetbiztonsági Hivatal akciócsoportot hozzon létre ennek ellenőrzésére?
Nem? Miért nem? Nem fizetünk kétszer!

Ja hogy az nem ilyen egyszerű! Ja hogy az orvosokat meg kell fizetni! Aha. De kizárólag borítékkal. Legálisan nem. Mert a Gyurcsány. Ennyire hülyék vagytok?

Széchenyi István leszarta a történelmi és személyes sérelmeket. Magasról. Azt vette a fejébe, hogy Magyarországból olyan fejlett ipari országot csinál, mint amilyet Nyugaton látott. Nem érdekelte, hogy Metternich csúnya fiú, az elnyomó Habsburg-cionisták embere. Elment Metternichhez, és tárgyalt vele, hogy miből és hogyan lesz nemzeti kaszinó, vasút és reform. Mert meg kellett csinálni, és kész. Bele is őrült végül, de nem a kompromisszumba. Abba, hogy az érzelmek erősebbnek bizonyultak a rációnál, és Magyarország a realitások felismerése helyett, spirituális diszkódrogok hatása alatt belerohant a katasztrófába, fékezés nélkül. Emlékét híd, szobrok, utcanevek és monstre játékfilm őrzi, Eperjes Károly főszereplésével. A katasztrófa zavartalanul folytatódik nélküle.

Lottózzunk, aztán lesz valahogy. Nemzetstratégia született.