Akadt valós, nem imaginárius és nem szimbolikus téma, ami teljesen készületlenül érte az egész országot, demokratikus közvélemény included: a sztrájk. Az, hogy a BKV-alkalmazottak belengették a sztrájkot, és majdnem meg is csinálták.
Erről kétféle vélemény volt forgalomban, a véleménytulajdonosok pedig, na hogy oszlanak meg, na hogy? Hát persze: a fideszes és sajtója azon puffogott, hogy a BKV alkalmi sztrájktörőket keres, a szocialista – és kétségtelenül ez a nagyobb poén – mérgesen fújt a sofőrökre, hogy mit packáznak az emberekkel, méghogy sztrájk.
Hogy ez ekkora meglepetést okozott, abban nyilván ludas, hogy bizonyos leckék kimaradtak a rendszerváltás óta, illetve nem figyeltünk oda, a pad alatt turuloztunk meg árpádsávoztunk, pro és kontra. Merthogy a sztrájk mint probléma, előtte nemigen létezett. A szocializmusban egyrészt eleve a munkásosztály volt hatalmon, tök jó volt neki, minek sztrájkolt volna. Másrészt ha megpróbálja, akkor elviszik meg belelőnek. Komoly sztrájk pedig 90 óta nem volt; a taxisblokád nem azért szólt nagyot, mert beszüntették a munkát, hanem mert lezárták az utakat.
Get up, stand up
A BKV-sofőröknek teljesen igazuk van, ha sztrájkolnak, a BKV-nek pedig teljesen igaza van, amikor másokat keres helyettük. Sőt: mindenkinek joga van nyomást gyakorolni a munkaadójára, ahogy bír. A McDonald’s-alkalmazottnak is, meg a vasutasnak is. A munkaadójának pedig joga van azt mondani, hogy Bélám, ha ennyit játszod az eszed, akkor felveszek a helyedre egy latintanárt, te meg mehetsz a picsába.
Minden annyit ér, amennyit fizetnek érte.
Ez ennyire egyszerű. Buszt vezetni, az nem akármilyen munka; a híresen köcsög magyar autósok közt manőverezni ekkora dögökkel, nyolcvan-száz utassal együtt, napestig, sőt éjszaka – ezt akárki nem csinálja meg. Ezt a munkát, ezt a képességet meg kell fizetni, és ha a sofőr polgártárs úgy érzi, nélküle megállna az élet, és mégse kap eleget, akkor rajta, mutassa meg, milyen nélkülözhetetlen ő.
Csak ez a kérdés: mennyire nélkülözhetetlen? Ha a BKV simán toboroz akárhány lojális és alkalmas buszvezetőt, ha a nélkülöző, szomorú, rosszabbulélő emberek szívesen vállalják százvalahányezerért a buszvezetést, akkor az a buszvezetés reális, piaci ára.
Ha a sofőrök tényleg pótolhatatlanok, akkor viszont be kell látni, hogy a közlekedés drága dolog, többe kerül, mint eddig gondoltuk. Emelni a jegyárakat, esetleg ritkítani a járatokat, és szigorítani az ellenőrzést. Éljen a munkásmozgalom, győzött a sztrájkbizottság, mehet tovább az élet. Szidhatjuk újra az ellenőrt, meg az egész rohadt BKV-t.
Utolsó kommentek