Emberek! Charles Simonyi azért lehet odafönn, mert idejében elmenekült ebből a kurva országból. Amikor ő feltalálta az Excelt, akkor Magyarországon még stencilezett táblázatokat tanulmányoztak az elvtársak. Simonyinak a hazájában, amely most őt ünnepli, esélye sem lehetett. Még ha meg is szedte volna magát, most a földet túrná abból a pénzből, és a borászatával arcoskodna. Itt az a trendi, nem az űrutazás.
Nem mintha baj volna a borral, csak nem helyettesíti az űrt. Még annyira sem, mint az LSD.
Farkas Berci más. Igaz, őt is az oroszok vitték fel, de akkor azt lehetett mesélni a nyiladozó eszű kisfiúknak: sportoljatok sokat, legyetek jó vadászpilóták a Magyar Honvédségben, és akkor talán felmehettek az űrbe. Ha annyira akartok. Simonyiról ezzel szemben azt kell mondani, amit Bartókról és Neumannról: menekülj, ha akarsz valamit. Ha úgy érzed, sokra vagy hivatott, akkor először is tűnj el ebből a reménytelen lavórból.
Jövőtudat! Még a nyolcvanas években is sokkal többet sejtett Magyarország abból, hogy van jövő. Egyet mondok: Mikrobi. Vagy kettőt: Mézga család. Ezek a jövővel foglalkoztak, vizionáltak, eljátszottak a fejlődés gondolatával. Hogy lesz űrhajózás, és lesz mágnesvasút, és lesznek robotok.
Robotra, magyar!
Robot alatt például, attól tartok, a magyarok többsége a turmixgépet érti. Pedig ha ráérősen is, de közeleg a mesterséges intelligencia ébredése, a robotháborúk, és amúgy a robotok itt sürgölődnek a közvetlen közelünkben, csak még gyámoltalan programozással. A robot az elkövetkező évtizedek egyik főtémája lesz, nemcsak a haditechnikában és az iparban, hanem végül a filozófiában és vallásban. Hogy ki teremtett kit, és mi az az öntudat, és egyedülállóak vagyunk-e még a világban. Ez a téma, nem a turulmadár.
Magyarországnak fel kellene készülnie robotból és általában high-techből. Nem lehetetlen, csak megfelelő öngerjesztő folyamatot kell felállítani. Mondjuk hozzuk haza a Robot Warst, rendezzünk gladiátorjátékot robotokkal. Nem ördöngösség, ma már vannak robotot fabrikáló tizenévesek. Van olyan is, hogy LEGO Technic. Van olyan szoftver – ajánlom mindenkinek -, mint a Colobot, amivel mindenki megértheti, milyen isteni érzés gondolkodó, mérlegelő, önállóan harcoló entitást teremteni. És triangulálni, ha kell, én aztán utálok szögfüggvényelni, de a Colobot kedvéért megtettem anno, hogy pontosan lőjön az a nyavalyás robot. A cél az, hogy a Mézga Aladárok sokan legyenek, és ehhez verseny, díjazás, és látványos külsőségek kellenek.
Szóval robotolimpia, vagy legalább országos bajnokság, az kell nekünk, nem foci-eb meg ilyen szarok. Robotot építeni lehetséges egy közepesen felszerelt barkácsműhelyben, vagy egy rendes iskola technika-műhelyében. Forrasztópáka, meg egy PC kell hozzá az alkatrészeken kívül. Az volna ám a szép! Kibernetika-szakkörök alakulnának az iskolákban, és megküzdenének egymással az egyetemek, gimnáziumok és általános iskolák harci robotjai. Örömmámorban úszó technikatanárok, és minimum kiváló szakmunkássá cseperedő gyerekek! Idill.
Mellesleg azoknak lenne később munkájuk, mert kibernetikus és rádióműszerész mindig kell, szabadbölcsész meg szinte soha. Egy ország, ahol majdnem egy egész generációról elmondható, hogy épített már robotot, vagy megpróbálta, vagy legalább tudja, mi az, nos, az az ország egy darabig nem szenved hiányt tőkében.
Az alkatrészek könnyen beszerezhetők, középkategóriában százezerből kijön egy esélyes robot; alsó kategóriában elég felturbózni egy RC autócskát; tömeges rendeléssel még olcsóbb. Meg kell pályáztatni a sulikat, persze, tervekkel, prezentációkkal - mindenkinek nem juthat robot. A nyertesnek adhatunk ösztöndíjat, vagy akármit, de díjazza őt majd magától a piac. A robotviadal bajnoka nyilván válogathat majd az ajánlatok között.
Ha muszáj ebből is lopni, akkor lehet a szervóknak és motoroknak kizárólagos importőrt keresni. Pályáztatni, ügyesen, kizárólagosan. Alkalmas kormányközeli vállalkozó biztos akad.
Régi vágyam ez, csak mindig bennem szorult. Az osztrákok időközben felismerték ugyanezt, el is kezdték kicsiben, de az a nyeszlett kis robotszumó még könnyen lepipálható. Csak legyen jó brutális, pattogjanak a szikrák, sikoltsanak a fűrészlapok, és szakadjanak a lánctalpak. Legyen alkalmas tévéműsornak, hiszen ez tartja fenn a Forma 1-et és a focit is. Aztán ha majd nagyok leszünk, fogjuk az egyik ex-szovjet lőteret, és megrendezzük a Föld harci robotjainak világregattáját rakétákkal és lézerrel, élő adásban, jól bekamerázva. És mi fogjuk eladni a hollandoknak, nem ők nekünk. Na akkor lehetünk majd büszkék, ha a kis Charles Simonyiknak nem kell feltétlenül elmenekülni.
A Robot Wars az Egyesült Államokból indult, bár tévéshow-t aztán a britek csináltak belőle. Lényege, hogy távirányítású "robotok" harcolnak egymással ütő-, vágó-, szúró- és egyéb fegyverekkel, különböző súlycsoportokban, általában párbaj formában. Az győz, aki a másikat harcképtelenné tudja tenni.
Ezek a szerkezetek nem valódi robotok, mivel nem önállóan döntenek, illetve nem érzékelik a környezetüket, noha voltak és lesznek ilyen próbálkozások is. A versenyzők közt akadt Dexter-féle morcos csodagyerek és harcedzett kibernetikus.
Az összecsapásokat közönség előtt rendezték, ám ez egy idő után, főleg a borzalmas erejű Blendo bemutatkozásával veszélyessé vált, így az arénát golyóálló üveggel vették körül. Lőfegyvert egyébként tilos beépíteni, de ahol két többszáz kilós harci gép tengelyt akaszt, ott bizony szétrepülhet ez-az.
A Robot Wars mellett más formátumok is jelentkeztek (Battlebots, Robotica stb). Megjelentek a viszonylag alacsony összegből kiállítható néhány dekás súlycsoportok, és webáruházak jöttek létre, ahol motortól a távirányítóig minden alkatrész beszerezhető.
Távirányítású robotokat kutató-mentő és felderítő szerepben régóta használnak a vezető hatalmak hadseregei. Harci feladatokra csak az Egyesült Államok alkalmaz robotokat, köztük az MQ-1 Predator repülőgépet és a SWORDS lánctalpas járművet.
Utolsó kommentek