A rendvédelmisek tiltakozása egyelőre nem erőszakos, csak ráutaló magatartással hívják fel a figyelmet. A követeléseik sem annyira elszálltak, mint amit a Kossuth tér nemzetgyűlése adott elő, nem a középkorba próbálnak visszamenekülni. Csak annyit akarnak, hogy maradjon minden úgy, ahogy van. Nem egyszerű a képlet, amiről a vita folyik. A kormány – hosszas nemzetközi noszogatásra – neoliberális eszközhöz nyúlt, név szerint a matematikához, amitől eddig igyekezett tartózkodni. Újraszámolta a magyar pénzügyeket, és úgy találta, hogy a kiadási oldalról el kell venni – egyebek mellett – ezt a tételt ahhoz, hogy ne költsön az ország sokkal többet, mint amije van. Ingyenebéd ugyanis fülkeforradalom után sincs.
A rendőrök és egyéb szervek látszólag azért tiltakoznak, mert ragaszkodnak igazságtalan előjogaikhoz. Pedig ki hallott már ilyet, hogy 25 év után nyugdíjba menni; nyilvánvalóan nem mehet ez így tovább. A rendőrök közmondásosan buták, nem bírják felfogni a költségvetési hiányt, és ezért hőbörögnek.
Az egyik előnye ennek az ügynek, hogy a Fidesznek, sőt a miniszterelnöknek meg kell próbálkoznia a tőmondatnál komplexebb gondolatok közlésével. Ez élvezhetőbb, értelmesebb beszédeket, esetleg idővel szégyenérzetet, bűnbánatot, szellemi érést eredményez. Többet kell dolgozni, mert Kína beelőz; versenyképesség, teljesítmény, költségvetési hiány, kisebb állam, öngondoskodás – the very best of Kóka János & Bokros Lajos. Megérdemelnének egy bocsánatkérést ezek az urak, nem?
Kellemetlen jelenség az emlékezet, lázadó gondolatokat szül. Például azt, hogy ha mégiscsak azt kell csinálni, amit mások megpróbáltak négy évvel ezelőtt, akkor annak idején nem lehet, hogy ebben-abban igazuk volt? Sőt, megakadályozni a korábbi kezelést, az nem volt véletlenül hazaárulás?
A rendőr az ősi hiedelemmel szemben nem hülye, semmivel sem hülyébb, mint mondjuk a jogász. Még számolni is tud, és éppen azért tiltakozik, mert nála otthon nem jön ki az egyenlet, ha nem mehet nyugdíjba korábban. Vele olyan szerződést kötöttek, amelyben cafeteriaként szerepelt a korai nyugdíj, illetve a lehetőség, hogy fix járadék mellett dolgozhat tovább a magánszektorban, mondjuk a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt-nél. Ő esetleg azért lett – vagy maradt – rendőr, mert ez benne volt a dealben. Igaz ugyan, hogy a fizetés nyomorúságos és a meló olykor kegyetlen, esetleg még azt is törvény mondja ki, hogy a rendőr szava kevesebbet ér, mint a kóbor szkinhedé – és a másik oldalon van az egyenruha, a fegyverviselés, a hivatástudat, meg a korkedvezmény. Az ígéret, hogy huszonöt év kemény szívás után elmehet horgászni, ha akar.
Tény, hogy a rendőrségen belül bőven vannak munkahelyek, amelyeket ötvenen felül is be lehet tölteni. A kommandó nem ilyen, az adminisztráció, nyomozás, a tisztikar viszont nem igényel különösebb fizikumot, annál inkább tapasztalatot és intelligenciát. Nem igaz, hogy a korai nyugdíj biológiai szükségszerűség lenne. De annak is megvan a veszélye, ha továbbszolgálatra kényszerítjük azokat, akik közlegényként már nem tudnak teljesíteni. A tisztek és főtisztek kóros elszaporodására kiváló példa a Magyar Honvédség, valamint a gittegylet.
El lehet menni
A korai nyugdíj nem olyanféle jog, mint a vallásszabadság, ami minden körülmények között, örökkön örökké jár. Inkább olyan, mint a cégautó, amit le lehet költségelni, és ugyanakkor vonzóbbá teszi az állásajánlatot. Ha a cégautó már nem akkora buli, akkor valami mást kell helyette ajánlani ahhoz, hogy a megfelelő embert megtalálja és megtartsa a munkaadó. A legtisztább minden susmus és félrekönyvelés nélkül emelni a fizetését. Vagy legalább a kilátást fenntartani, megteremteni a lehetőséget, hogy az ügyesebb többet keressen, mint a rosszabb. Ha a szerződést ennyire egyoldalúan módosítja a kormány, akkor nemcsak mérgesek lesznek a rendőrök, de a gyerekeiket is lebeszélik a pályáról. Arról nem is szólva, hogy esetleg áthárítják a költségeket a fogyasztókra.
Száztízezer forint ugyanis, lássuk be, elég sovány ajánlat annak, aki jogot tanult ember, sőt a jogot adott esetben fizikailag, fegyverrel érvényesíti, annak minden felelősségével. Veszélyesen közel van a minimálbérhez, amit bárkinek kötelező kifizetni bármilyen munkáért. A rendőr, az nem bárki, hanem valaki. Túl sokat bízunk rá ahhoz, hogy ne fizessük meg. Vagy túl sok rendet akarunk ennyi pénzért, ahogyan túl sok szárnyvonalat, kórházat és iskolát. Lehet, hogy az a dolgok rendje, hogy a rendvédelmiek egy része leszerel, és a munkáját a továbbiakban prémium szolgáltatásként, Közbiztonság+ előfizetéssel veheti igénybe, akinek futja rá.
A tiltakozásnak ugyanakkor van a mostaninál eredményesebb, kulturált, és immanensen becsületes módja. Ezt a Magyar Rezidensszövetség mutatta be, füstbombák és hasonlók mellőzésével. Ők azt üzenték, hogy ha nem fizetik meg őket, akkor tömegesen lépnek le. Hiába a nyivákolás, ezt nyugodtan megtehetik, a magyar orvos elvándorlása ugyanolyan természetes jelenség, mint az, hogy kínai játékot veszünk a gyereknek. Pontosan ugyanaz a globális versenyképesség játszik itt, amire Orbán (és Bokros, és Gyurcsány, és Kóka) hivatkozott a megszorítás indoklásául.
A randalírozás meg a sztrájk a régi vágású szakszervezetek fegyvere, és csak a bohócügyi államtitkárig jutnak vele. A mai érdekvédelem a piaci értéken alapul. A bértárgyalás végső eszköze itt, a civilizált világban nem a hőzöngés, hanem a hihető fenyegetés, hogy a munkaerő elhagyja a céget. Amit így el lehet érni, az a jogos juss.
Az utolsó 100 komment: