Az uborkaszezon nevű időszak aktív pihenésre ad alkalmat. Amikor nincsen hírdömping, és Schmitt Pál is csak álmában bornírt egy picit, akkor van idő egyrészt körbenézni a világban, ahol nem uborkaszezon van. Hanem leég fél Oroszország, Ázsiát a víz mossa el, Korea kardcsörtet, Irán körül pedig megjelentek az atomrakétahordozó tengeralattjárók, és azok általában semmi unalmasat nem jeleznek előre. Meg arra is jut idő, hogy az eddigi eseményeket ülepítsük egy kicsit.
Nagyon úgy néz ki, emberek: Danikennek igaza lett. Itt egy jóval autoriterebb rendszer épül, mint amit eddig megszoktunk, és ennek a jeleit fölösleges újra felsorolni. Amíg külső vagy belső erők nem kényszerítik Orbánt pályamódosításra, addig ezzel fog próbálkozni. Nehéz lenne amellett érvelni, hogy a magyar liberális demokrácia fényesen bevált, és mással kár is volna kísérletezni.
Amikor Putyinról vagy Kínáról esik szó, ott hamarosan előkerül az úgynevezett néplélek, ami állítólag egyenesen szomjazza az erős vezetést, akire fel lehet nézni, és akit nem illik gyalázni. Hja, hát az oroszok ilyenek, birkák, nekik kell a kolomp meg a juhászkutya. No, most megnézzük, kell-e a magyarnak. Érdekes kísérlet, simán kijöhet belőle, hogy nekünk is az jön be.
Mellesleg az oroszoknál azért lett putyinizmus, mert a Jelcin-időszak nem volt egy sikertörténet. Nálunk azért kisebb szarrakással zárul a liberális korszak, mint amit Jelcin hagyott hátra, de nem is Putyint kaptuk a nyakunkba.
Az autoriter rendszerek – a kilencvenes évek mámoros téziseivel szemben – egyáltalán nem bizonyultak sikertelennek és élhetetlennek. Különösen jól teljesítenek a nemzetközi színtéren: a legocsmányabb latorállamok feszítenek a legbüszkébben, kiköhögik az atombombát is egy kis spórolással, és ha fel nem is néznek rájuk, legalább félnek tőlük. De elvannak a kevésbé brutális diktatúrák is, Kína virul, Venezuela nem hátrál, Szingapúr meg a fél magyar jobboldal álma. Mert ott rend van.
No comment
Például nincsenek Szingapúrban hajléktalanok, ugyanúgy, ahogy Iránban pedig homoszexuálisok nincsenek. Az csúnya látvány lenne, tehát nincs. Valójában persze létezik mindkettő, csakhogy az autoriter rendszereknek kicsit több lehetőségük van azt hazudni, hogy minden rendben, a hajléktalan-riportokat pedig letiltani. Észak-Koreában szomorú ember sincsen, mindenki szélesen vigyorog, legfeljebb akkor hagyják abba, amikor a gonosz külvilág a téma.
A központosított, olajozott rendszer nagy tetteknek és hatékony kormányzásnak nyit teret, csak az a gond, hogy jól kormányozni és sikereket elérni viszonylag nehéz. Viszont attól, aki ilyen lehetőségeket épít ki magának, éppenhogy elvárja a népe, hogy varázsoljon. Nincs mire fogni, ha nem megy, mindene megvan, amit akarhat.
Ilyenkor szokott eszükbe jutni az effajta struktúrák urainak, hogy megpróbálják a másik módszert. Azt, hogy sokat beszélnek a nagyszerű munkájukról és a növekvő jólétről, és megpróbálják elnémítani a kritikus vagy szimplán elégedetlen hangokat. Varázsolni, azt nem tudnak, de ha el tudják hitetni, hogy mégis sikerült, az majdnem ugyanaz. A hatékonyság nevében megszüntetik a visszacsatolást, csak a közjóért, hogy könnyebb legyen a kilábalás. Viszont onnantól meg már ki nem szarja le a kormányzást?
Nem sok jót ígér az a kormány, amely ezzel a stratégiával kezdi. Illene előbb megpróbálni enélkül.
Az utolsó 100 komment: