Tavaly szeptemberben Liverpool utcáin egy harminchét tonnás mechanikus pók sétált végig. A lépegetőt egy francia művészcsoport, a La Machine készítette és irányította. A pók drámai jeleneteket adott elő tűzijáték és vízijáték mellett, a város apraja és nagyja, és persze turisták tömegei csodálták a szörnyet, szájtátva.

Liverpool ezt az előadást európai kulturális fővárosi minőségében finanszírozta és adott neki teret. 2010-ben ezt a címet Pécs veszi át.

Mint minden nagy tervnek, ennek is akadtak ellenzői. A pókelőadás másfélmillió fontba – félmilliárd forintba – került a városnak, ami az Adófizetők Szövetsége nevű civil szervezet szerint tök sok. Az önkormányzat viszont azon az állásponton volt, hogy (még) egy Paul McCartney-koncert többe került volna, miközben senkit sem érdekel, a pók viszont címlapos híradást ért világszerte, tehát jobban megérte.

Azt, hogy egy a városra támadó mechanikus pók megjelenítése kultúra volna, a projekt ellenségei sem vonták kétségbe. Olyanok viszont akadtak, akik a lakók, és azon belül főleg az arachnofóbiások mentális egészségét féltették a performansztól. Hát istenem, fontoskodó hülyék mindenütt teremnek. A liverpooliaknak tetszett az előadás, a város tárgyalt is arról, hogy exkluzíve megvegyék a La Princesse névre hallgató pókot, liverpoolicumnak, ami csak ott látható. Ez végül nem sikerült, így a pók legutóbb Jokohama jubileumi ünnepén tűnt fel. Ott már kettő volt belőle, nyilván a japánok nem akartak lemaradni.

Na most. A probléma az, hogy Pécs semmi ilyesmit nem fog csinálni; tervben sincs. Pécs Liverpoolhoz, ehhez a lepukkant kaptárhoz képest borzalmasan le fog szerepelni kultfővárosi szerepében. Egy EKF-programsorozatba sok minden belefér, nem az a baj, hogy lesz Európai Bányász-Kohász Találkozó meg Zsolnay-nippkiállítás. Hanem kéne valami olyan, ami látszik ha nem is az űrből, de legalább a business jetekből. Ami azt is érdekli, akit speciel Magyarország és pláne Pécs eddig nem érdekelt. Fájdalom, de az ilyenek vannak többen, hozzá kéne szokni.

Észbekapni, erre lenne jó az EKF, többek közt. A világot egyáltalán nem izgatják a bocskaiba bújtatott bajuszos emberek mellszobrai, sőt a Halászbástya sem. Sem Trianon, a turáni átok, sem a honfoglalás. Vannak abban orkok? Nincsenek. A terrorizmus, a tankos tüntetés meg a szétesés néha címlapot vagy magazincikket ér a világsajtóban, viszont ezek meg veszélyesek, úgyhogy emiatt nem jön ide a turista, csak interneten nézegeti a képeket, ahogy Grúziáról is. Ezt az észbekapást súlyosan hátráltatja, hogy mi nagyon is elégedettek vagyunk magunkkal, és az államalkotó kultúrnemzet fölényével tekintünk egész Kelet-Európára és főleg magunkra. Nekünk azt senki se mondja, hogy itt nincs kultúra, mert van például népviselet meg kirakodóvásár és pálinka. Igaz, hogy minden görög üdülőfaluban van ugyanez plusz tenger, de ez különleges, mert ööö… mert magyar, mert a miénk. Itt az ördögi kör: hogy ez a fajta szubjektivitás rajtunk kívül kevesekre jellemző.

Most annyit tudni, hogy legjobb esetben eljön a U2. Ami attrakciónak talán még Paul McCartney-nál is sivárabb.

Arachnofóbia

De a folyamatnak, aminek a végén a rettenetes lebőgés áll, csak a legvége a pók vagy a U2, vagy ezek hiánya.

Eleve kellene egy polgármester, aki az utat egyengeti, hittel, reménnyel és szeretettel. A polgármester kómában van, helyettese most halt meg rákban, utódjelöltje szintén kómában van, csak még mozog.

A munka azzal kezdődne, hogy a majdani látványosságok csodálóinak megfelelő és elegendő szállást, éttermet és kocsmát teremtünk. Ez már nem fog sikerülni, Pécs infrastrukturális beruházásai csodával sem lesznek készen időre. Csodák ráadásul nincsenek is, csak azt hazudják, hogy voltak.

Ezután következne valaki, aki ezen a tunya, bávatag országon és apparátuson keresztülveri, hogy – a 35 milliárdos keretből – félmilliárd forintot áldozzon egy gépszörny-előadásra, neadjisten még többet új, saját teremtményre és műsorra. Aligha sikerülhet. Ide Nemzeti Vágta kell, lószag, huszárok, középkor, nemzetiszín pántlikával. Arra talán akad pénz, akkor is, ha szimpla koppintás. Gép? Az valami modern. Az gyanús.

Kép: Boston Globe

Nehéz versenyezni egy harminchét tonnás pókkal. Nincs az a Bartók-bérlet, ami felérne hozzá. Van viszont egy erős meggyőződés országszerte, amely szerint egy harminchét tonnás pók eleve nem is művészet, csak cirkuszi látványosság. Pedig Japán kortárs kultúrájának mélyen gyökerező, jelentőséggel terhes szimbóluma a nagyvárosra támadó szörny. Olyan figura, ami jelen volt Nyugaton is (Wells stb.), majd újra (King Kong stb.) és újra (Cloverfield stb.) meghódította, mert hiszen a város nemcsak koncerttermek és templomok otthona, hanem közösség és célpont is. Végigküldeni rajta egy robotszörnyet, az újraértelmezi és felrázza a várost, elhelyezi a jelenben és a jövőben, és igen, szarik az arachnofóbiásokra, mert pont az a célja, ami minden disztópiának: felmutatni a politikailag inkorrekt lehetőséget, ami az érzékenységeket nem veszi figyelembe, hanem egyszerűen csak ott van, és megtestesíti a bajt. A trükk, a gép csak a gondolatindító, a gondolat pedig elsőrangú alapanyag akciófilmhez, videojátékhoz és filozofikus töprengésekhez: mi lenne, ha rátörne Pécsre a veszedelem, a godzilla?

Legyőznék, nyilván, hősiesen, a szörny vs. város klisé erről szól, hogy a fenyegetést összefogás által és hősök segítségével legyűrjük, elkoszolódott mandzsettánkkal megtöröljük homlokunkat, egymásra nevetünk és nekilátunk az újjáépítésnek. Ez egy használható sztori, időtálló tanulsággal, látvánnyal és drámával. Helyenként ijesztő, olyankor a gyerekek becsukják a szemüket, de végül ők is izgatottan mesélik az iskolában, mit láttak.

Van ennél sokkal ijesztőbb forgatókönyv. Amikor egy városba végül nem jön el a szörny se, és nem jön el senki, nem történik semmi, csak pereg a vakolat és csöpög az olajos víz a kockakőre. A gyerekek otthon tévéznek vagy pókszörnnyel harcolnak Xboxon, lámpaoltásig. Valamelyik retrócsatornán a U2 szól, utána hírek, műsorzárás, Himnusz.


Magyaros vendéglátásról még: Ló rider