Vége a magyarságnak. Valaki átírja Jókait. Alattomosan perceg, mint a szú, és azon dolgozik, hogy ránk omoljon a magyar égbolt.

Nógrádi Gergely munkáit - az "újramesélt" Arany embert, Kőszívűt és Egri csillagokat - még nem olvastam, de úgy látom, nem kell ahhoz olvasni, hogy a kollégáknak véleményük legyen róla. Ugyanis nyilván rosszak, mert Jókaihoz és Gárdonyihoz hozzányúlni tiszteletlenség. Bűn. És bűnből nem származhat erény, meg van írva. Továbbá a zanzásított változatok puszta létezése – ahogy a sokat támadott 100 híres regény – állítólag azt eredményezi, hogy a gyerekek basznak elolvasni százezer oldalon Bováryné vagy Jean Valjean érdekfeszítő történetét, hanem letudják tizenötben. Tehát ez egy merénylet, amit nem kéne engedni. Valaki csinálhatna már valamit. Laza merítés: Nemzet: "Sátáni ez az egész / Szellemi leépítés!"

Pilhál: Mámég a Bibliát is, böff? Nemmegmontam hogy negyere erre?

Konzervatórium: O tempora, o mores, o McDonalds!

És így tovább, van még bőven, de ennyi elég is.

Három és fél éves korom óta olvasok. Jókait rendre elblicceltem tanulmányaim során. Utáltam. Amikor a blicckrieg nem sikerült, keserves napokon, heteken át küszködtem a rohadt Kőszívűvel, hogy az ellenőrző dologozatot teljesíthessem.

Később, felnőtt fejjel már nem okozott gondot a kettővel ezelőtti nyelvezet, és megtanultam gyorsolvasni, szemmel átugorni a sorokat, oldalakat, amíg a papa a tájat írja le. De kötelező olvasmányként Jókai nem jókor talált meg. Olvastam helyette minden egyebet, de azt, akkor valahogy képtelen voltam átrágni.

Vulgata

Magyar fordításban, tehát eleve jelentősen átdolgozva tanultam az Iliászt, az Odüsszeiát, sőt a Bibliát is. Utóbbiból többek közt a Bírák könyvét soha a büdös életben nem olvastam el, nem is tervezem. Hé miatyánk, tyúkanyó kend! Telefonkönyvet nem olvasok!

Nincs is már olyan, hogy telefonkönyv. Oh, porrá lesznek a hagyományok. Sírjunk együtt.

Énfelőlem a Bibliát nyugodtan meghúzhatja bármely kortárs író, meg újra is írhatja. De mit is beszélek, hiszen ezt tette Károli Gáspár, a Tradíciónak ez a kíméletlen mészárosa. Majd az általa teremtett hagyományt később szétrombolták az újabb fordítások; a katolikusoknál legutóbb 1973-ban volt modellfrissítés. Simán túlléptek a megszokott szövegen.

Igaz, abból nem húztak ki komplett fejezeteket (mert azt a zsinaton csinálják). Megtették viszont például - Pilhál, figyel? - a Képes Biblia 50 színes képpel című remix szerzői. Ez a kis kötet 1900-ban jelent meg először, belső címoldalán a Főegyházmegyei Hatóság jóváhagyásával. Ötven oldalon benne van a sztori lényege a világ teremtésétől az utolsó ítéletig. Jó, hát Ezékiel meg Jób már nem fért bele, sag schon. Természetesen gyerekeknek készült, minden páros oldalon bájos illusztrációval. Érdekes, a katkók valamiért nem tartottak attól, hogy majd senki sem olvassa el az igazi bibliát, ha van belőle whiskasjunior kiadás.

A hardcore rajongók persze esküsznek az eredeti szövegekre, de ők csak egy szubkultúra. Don Quijote történetét ma már senki – világszerte senki – sem eredeti méretben, kilencszáz oldalon ismeri meg, hanem rövidítve, szólásmondássá, rajzfilmmé, Neoton Família-számmá átdolgozva.

Klasszikusok 8 biten

Gyerekkorom óta hallgatok klasszikus zenét. Ehhez az egyik jelentős lökést az adta, hogy egy régi ZX Spectrum-játék háttérzenéi különféle klasszikus örökzöldekből álltak: Für Elise, d-moll toccata, Peer Gynt, K. 550. Ezeket a fülbemászó dallamokat egy csekély értelmű mikroprocesszor dünnyögte el nekem, de ez elég volt, hogy egy hónapra rá mindet kikölcsönözzem a könyvtárból bakeliten, és átírjam magamnak ún. kazettára, hogy aztán ún. walkmannel sokszor végighallgassam őket, behunyt szemmel, odaszentelten. Maga a dallam, a pőre tartalom ezt parancsolta. A vájt fül bizonyára undorral fordult volna el a Beethovent cirpegő nyolcbites számítógéptől, nekem viszont pont ez vájta átjárhatóvá a fülem.

Tiszteletlen, szentségtörő cselekedet Bachot áthangszerelni egy zümmerre, amely egyszerre egyetlen hangot képes kiadni. Igen, visszataszító a klasszikusok popritmusban. Aki ismeri Bachot, annak kínszenvedés a szintetizátor alatt ciccegő dobgép. De aki még nem ismeri – és a gyereknek az a fő attribútuma, hogy egy csomó mindenről nem hallott még –, annak talán ez az egyetlen esélye, hogy megismerje. Ő nem fog betévedni a Mátyás-templomba hangversenyre, nem teker magától a Bartókra. Van jobb dolga. De ha a dallam szintin és dobgépen, kvarcjátékon és kvarcórán a látóterébe kerül, akkor magával csábíthatja.

Így semmije szét nem omol

Kisgyerekként volt egy nagy becsben tartott könyvem: a Lamb testvérek Shakespeare-meséi. Shakespeare-drámákat, ahogy drámákat egyáltalán, nem olvastam volna nyolcévesen - azt se tudtam, hogy kell azt olvasni. Gyerekeknek átírt prózában viszont zabáltam a Vihart, és Athéni Timont, az embergyűlölőt. Mindez nem akadályozott meg abban, hogy később elolvassam őket úgy, ahogy a szerző eredetileg megírta. Caliban jó barátom azóta is.

Annak ellenére, hogy a szerző korántsem volt eredeti. Korának népszerű alapsztorijait dolgozta át, dolgozta össze az akkoriban sláger jelenetekkel, szereplőkkel. Shakespeare teljes hagyatéka nem más, mint klasszikusok a korabeli popritmusban. A történetek sok változatban piacra kerültek; hogy az ő nevével maradtak fenn, az csupán azt jelenti, hogy az átdolgozások jól sikerültek. Érvényesek és eladhatók voltak az adott korban - századokon át.

Miért lenne botrány, hogy valaki 2008-ban hozzányúl Jókaihoz, és mai gyerekaggyal olvasható krokit kerekít belőle? Hahó, emberek, film is készült Jókaiból! Sőt - mit nekünk Jókai - film készült a Solarisból, több is. A legilletékesebb, a szerző, Stanislaw Lem egyikkel sem volt elégedett. Azok is csak értelmezései, újramesélései egy nagy, maradandó ötletnek. Akit elgondolkodtat, mehet a könyvtárba, és kikölcsönözheti a regényt, hogy még jobban elgondolkodjon.

A berendezés marad

Na most az lehet, hogy Nógrádi Gergely full tehetségtelenül meséli újra Gárdonyit és Jókait, ezt majd eldöntjük olvasás után, illetve, kezicsókolom, az eladási adatokból. Lehet esetleg sápítozni, hogy itt döcög meg ott béna, és még elütések is vannak benne, fuj, igénytelen. Ki az a Nógrádi egyáltalán? Meg lehet jegyezni epésen, hogy ha már átírják, akkor elismert és minimum Kossuth-díjas íróinknak kellett volna csinálni. Csakhogy őnekik erre nemigen volt érkezésük, roppantul el voltak foglalva mással. Aki nem vesztette el a fonalat teljesen, az legalább alapított egy széljobbos pártot. A többi meg írta remekműveit tovább, és ha a proli meg a proli gyerekei annyira se értették, mint Jókait, az nem nagyon zavarta őket, hiszen attól művész a művész, hogy a plebset eleve kizárja, és kizárólag a II. és a XII. kerületnek ír. Jól van ez így, de akkor nem kell csodálkozni, hogy a klasszikusokat sem ők fordítják mai magyarra, hanem egy élelmes vállalkozó.

A kultúra nem vész el, csak átalakul.

Jókait, Balassit, Gárdonyit az írja át modern prózává, képregénnyé, számítógépes játékká, aki akarja. Így van ez rendjén. Éppenhogy örülhetünk, ha az Egri csillagokból szerepjáték lesz, vagy néhány oldalas történelmi krimi. Így eljuthat a híre azokhoz is, akik nemhogy egy történelmi regénynek nem ülnek neki, de egy hosszabb filmről is folyton átkapcsolgatnak a Forma-1-re.

Aki még mindig afölött kesereg, hogy ettől nem fog a gyerek Jókait olvasni, az vegyen elő egy írólapot, nevét felírja jobb felső sarokba, és számolja ki magának, mikor olvasta utoljára a Kőszívűt. Ha az olyan kurva jó, akkor legalább félévente lekerül a polcról, ugye? Ott van a párna alatt, ugye? Nem lehet vele betelni. Sőt, mit olvasgat itt blogokat egyáltalán. Olvashatna addig is Jókait. Meg a Szigeti veszedelmet, gót betűvel, gyertyafénynél. Váljék egészségére.