Két hét sincs már a népszavazásig, ideje ezért legalább azt eldönteni, miről is szavaz, aki elmegy egyáltalán.

Eredetileg és szó szerint arról, hogy akarunk-e vizitdíjat, napidíjat és tandíjat fizetni.

Dehogy akarunk. Naná, hogy nem, ez így a világ leghülyébb kérdése lenne. Mi személy szerint, kedves barátaim, nem akarunk fizetni soha semmiért; állami részvényt is legszívesebben ingyen jegyeznénk, sőt elvárjuk, hogy annak a részvénynek aztán folyvást felfele menjen az árfolyama. Csakhogy nem, nem az a kérdés, hogy mi akarunk-e fizetni. Mi mindenképp fizetünk.

Az a kérdés, fizessen-e az ellátásért a beteg, a tanításért a diák. Nem mi, a magyarok, hanem a beteg és a diák. Ahol mi mindannyian fizetünk – adózunk –, a kedves vásárló meg nem fizet, az pont a díjak eltörlése utáni állapot. Avagy a bevezetésük előtti.

Leírtam már, és tartom: a feladvány arról szól, teremtünk-e valami halovány kapcsolatot a szolgáltatás igénybevétele és megfizetése között, vagy nem teremtünk. Ez viszont szintén felesleges kérdés. Már megteremtettük majdnem minden szektorban.

Nagy- és kisebb ívű hablatyok tömegét hallgathattuk meg eddig a vizitdíj meg a tandíj vérhabos igazságtalanságáról; köretnek pedig azt, hogy miért fizessünk kétszer, amikor már leadóztuk. Legutóbb odáig ment a népszavazás atyja, hogy kifele meg befele is fizetünk a színházban, höjj, micsoda botrány.

Kitűnő példa, elnököm. A színházért tényleg kétszer csengetünk, az is, ki oda se ballagott. Ugyanis nem a jegyárból tartják fenn a színházat, hanem pont hogy adóból. Mégsincs ingyen a jegy, és ez igen helyes eljárás, ugyanis elkerülhető így a tülekedés meg a többi nézőtéri dráma. Valamint a jegyeladások alapján felfigyelhetünk azokra a színházakra, amelyekbe még ilyen nyomott áron se megy senki, meg azokra, ahol a pótszék is mindig foglalt. És akkor a támogatással is okosabban bánhatunk.

Színház nélkül életben maradunk, persze, az orvos viszont létszükséglet, talpköve a piramisnak. Csakúgy, mint például az ennivaló. Sőt enni nemcsak betegen kell – mégsincs ingyenebéd, legfeljebb időnként a krisnalötty. És hogy hányszor fizetünk a kajáért? Nos, ha magyar áru, akkor legalább kétszer: egyszer agrártámogatjuk a parasztot, egyszer meg kifizetjük a bótban.

Sírás-rívás, eltörlés, népszavazás? Na?

A kedves vevő hozzájárulása nem valami pokoli találmány direkte népsanyargatásra: tessen észrevenni, hogy a most tárgyalt témákat kivéve szinte minden így működik. Ezek voltak eddig a kivételek. Mindezt persze felismerték neves ellenzékiek is, és olykor meg is szólalnak: Cséfalvay a tandíj mellett érvel, Mikola Istvánt a magánosítás élharcosaként ismertük meg, a Fidelitasból előbújt új generáció meg egyenesen ilyet kiabál: igen a vizitdíjra, ami március 9-én nyilván kövér nemben ölt majd testet.

Amiről beszélni kéne, az a díjak bevezetésének hogyanja. Különösen gyönge lábakon áll a tandíj, amíg nem tolunk alá bőkezű, átlátható és garantált kollégium- és ösztöndíjrendszert, hogy a szegény zseniket se a havi tízezer, se a havi soktízezres egyéb költség ne tartsa távol a szebb jövőtől, summa cum laude. Na ezen volna mit filózni.

Közben a nyugdíjrendszer lassan ránk borítja fáradt, nagy szárnyát, ki se mászunk alóla többé. De arról nem beszélünk, nem népszavazunk.

Mindegy már, mit jelentettek ezek a szavak eredetileg. A harag napját megrendezhetjük azért a homokozóban. Haragszunk Gyurcsányra, hozzávágjuk a kislapátot a díjak ürügyén, oszt jónapot. Hogy mire jó a vizitdíj, az, ugyebár, tökmindegy. Haragszunk, mert hazudott, ezért szavazzunk igennel. Mindegy is, mire, lényeg, hogy örüljön Az Ember, Aki viszont Sohase Hazudott.

Vagy szavazzunk nemmel, hogy ne örüljön.

Én remélem, jó idő lesz, tornádómentes, kirándulós. Igazoltan hiányzom: hülye kérdésre nem szoktam válaszolni, ahhoz meg drága a vasárnapom, hogy elmenjek lófaszt rajzolni a szavazólapra. Ám még inkább remélem, hogy egyszer majd még ejtünk szót ezekről úgy, hogy nem csak odáig látunk, melyik hazudós mivel jár jól.

Megilleti a szavakat a saját értelmük.


Egy korábbi népszavazásról:
Hülye kérdések órája
Belmagyar Mária-siralom