Nem szoktam ingyen írni, így magamat is meglepem azzal, hogy éppen egy keresztény újságnak teszek ilyen szívességet. Van azoknak elég pénzük, hát tele van a Vatikán arannyal. De ez nem az Új Ember, hanem egy keresztény underground lap. És meglepően értelmes, például az Új Emberhez és a Semjén Zsolt intellektusához nivelláló magyar keresztény közbeszédhez képest.

A normális keresztények mindig megzavarnak. Sokkal inkább, mint a néhány dogmát bemagoló, és keresztkérdéseknél átszellemült jézusozásra váltó nyáj, vagy az Isten nevében ökölrázó, zászlóégető pszichopaták. Ezek ugyanis szemmel láthatóan vitaképtelenek. Nem hoznak zavarba.

Aki nemcsak hisz, hanem gondolkodik, netán pont a hitéről is gondolkodik, azzal egy darabon mehetünk együtt. Időnként úgyis el kell vonulni valahova, és összegezni, amit életről és halálról, odaátról és Istenről gondolunk.

Engedjétek hozzám

Az egyházak problémáival könyveket lehet teleírni, itt most csak futólag emlékeznék meg arról, hogy ezek a szervezetek mennyire tökéletlen képviselői a vallásnak. A reformátusok konfirmációja ugye elvileg arról szól, hogy a leendő egyháztag tisztában legyen a tanításokkal: ez egy szóbeli vizsga néhány – negyvenvalahány - előre megadott tételből. Nos, amikor én konfirmáltam, az természetesen úgy ment, hogy minden fiú és lány megkapta előre azt az egy egymondatos kérdést, amit majd a konfirmáción meg kell válaszolnia. Így nem kellett megtanulnia olyan hülyeségeket, hogy mi ez az egész reformáció, meg kicsoda Jézus.

Összehasonlításul: jogosítványt sokkal nehezebb szerezni. Nulla tudással nem engednek ki a forgalomba. Szóval nem csoda, hogy az úgynevezett magyar keresztények átlagban ilyen primitívek és buták.

Na de hagyjuk is az egyházat, a vallás engem jobban izgat, ha végre normális keresztényekkel diskurálok, akik nem ilyenek.

Forever young

A meghalás gondolata meglehetősen bosszantó. Jó-jó, gázáremelés meg minden, de azért teljesen meghalni, az mégse járható út. Valahogy ki kéne játszani ezt, meg kéne oldani, hogy az élet ne érjen véget. Mi sem egyszerűbb: képzeljük azt, hogy nem is. Mindjárt könnyebb: ezzel a halálig el is napoltuk a problémát, akkor meg már lesz, ami lesz.

Ha lúd, legyen kövér: képzeljük akkor úgy, hogy nemcsak folytatódik az élet, de eszméletlen jó is lesz. Minden, ami az életben szar, az nem lesz. Na, megnyugodhatunk, meg van oldva.

Kiváló választási program, erre aztán biztos harapnak a nyugdíjasok! Klasszikusok popritmusban! De akkor vajon miért szorul mégis vissza a kereszténység? Miért nyomul be helyette a buddhizmus, az eszeveszett debil szcientológia? Miért tíz százalék jár templomba Magyarországon? Azért, kedves barátaim, mert a kereszténység annyira meseszerűvé vált, hogy nehezebb elhinni, mint a jó kis elvont reinkarnációt, vagy a tudományos mázzal leöntött pszichomaszlagot.

J’accuse

Eegen. A főbűnös ebben nem más, már elnézést, mint Isten Báránya. Jézus Krisztus. Magára vette bűneinket, és úgy maradt. Az a sztori annyira fantasy, hogy ennyi erővel inkább Dänikennek hiszek.

Abban, gondolom, egyetértünk, hogy ismereteink nincsenek, csak feltételezéseink. Azt sem igazán értjük még, hogyan működik a világegyetem, csak nézzük távcsővel, és mechanizmusokat találunk ki, amelyek nagyjából modellezik, rendszerezik a tapasztalt jelenségeket. Például tömegvonzást és fekete lyukakat. Istent akár, Gondviselést. De könyörgöm, nem a Kis Herceget!

Az ószövetségi teremtéstörténet is elég nevetséges, de arról már csak a legelvakultabb texasiak állítják, hogy szó szerint kéne érteni. Az csak egy metafora, oké. De Jézust nem lehet eléggé absztrahálni ahhoz, hogy ott ne maradjon az önmagában is hihetetlen: hogy idejött egy rendszergazdakülsejű fiatalember, aki egyébként Isten fia volt, addig pattogott, amíg keresztre feszítették, és nekünk ettől lesz jó. Főleg ha mindezt elhisszük.

Hipotézisnek ez egy kicsit túl konkrét, csókolom. Ez olyan, mintha ülnénk egy lezárt láda körül, és én azt állítanám, hogy igenis egy döglött macska van benne, mégpedig cirmos és fiú. Hát elég értetlenül néznének rám a többiek. Honnan tudod? – kérdeznék, teljes joggal.

Nem, sajnos azt önmagában nem tekinthetem bizonyítéknak, hogy maga Jézus ezt mondta. Mondtak itt már annyian annyifélét.

Az sem elegendő a meggyőzéshez, hogy rendben, néhol kicsit sántít ez a mese, de miért kockáztatod, hogy esetleg mégis igaz? A kiinduló kérdés ugyanis nem az, hogy igaz-e pont a keresztény világmagyarázat, hanem hogy van-e spirituális sík, és ha van, akkor a rendelkezésemre álló leírások közül melyik a legszimpatikusabb, leghihetőbb, legkevésbé valószínűtlen forgatókönyv.

Márpedig nekem itt a huszonegyedik században – ellentétben a középkorral – számos lehetőségem van, ha zavar a halál gondolata. Ezek közt ott vannak a világvallások, a magam-módján-vallásosság, meg mindenféle ezotériák. Mind kényelmesen hozzáférhető, gyakorolható, megélhető. Mindegyikhez tartozik iksz számú emberke, aki váltig állítja, hogy ő ettől boldog. Némelyik világnézet csak annyit mond: valami van.

Azt tudom én, hogy létezik keresztény miszticizmus, meg rengeteget agyaltak a szerzetesek ezen, sőt a német modernistákról is tudok. De egyik sem tudja kiiktatni azt a mesét, hogy jött ez a szőrös srác, isten volt, és megváltott engem valamitől. Mitől, haver? A haláltól ugyan nem. Hiszen akkor nem bosszantana.

Final Fantasy

Nem, ez a vallás menthetetlenül antropomorf. Tizenegy éves korig működik, amíg a Harry Potter is.  Kéne ehhez egy elvont, paranormális, szubtilis alternatív elmélet. Hogy Jézus csak parafrázis, hasonlat, példabeszéd, mint a Leviatán. Akkor még valahogy beleszuszakolhatnám a világomba, persze nem most, hanem majd ha már halok megfele.

Túl okos vagyok ehhez, azt hiszem. Pedig istenbizony boldogabb élet az igaz hívőé. Bárcsak ne lennék túl okos, bárcsak blokkolhatnám az agyamat. Mondanám neki, Doktor Agy, lábhoz, ezen nem gondolkodsz, nem kérdezel, fuj. De nem tudom megtenni, mert attól azon nyomban boldogtalan leszek.