Feldobta a csizmát nemrégiben a párttitkárból lett öltönyös fáraó, a tragikomikus feudálkomcsi Nyijazov, minden türkmének Basija, aki magáról nevezte el a januárt, és a kurva anyjáról az áprilist. Hurrá. Szaddám nyakán szorul a hurok; várom Kim és Lukasenko pusztulását. De nincs ezzel mindenki így.

Magyarországon szélsőséges politikai szervezetek alatt a fél- és egészen fasiszta formációkat értjük; a diktatúra jobbos hívei szem előtt vannak. Ezzel az őszi hőbörgőfesztivállal pláne rágyorsítottak. De nehéz nem észrevenni, hogy a jobbos radikálisok ma már szinte pont ugyanazt mondják, mint a kommunisták, és persze mindketten szemenszedett hülyeségeket.

Szélsőbalos veszélyről, kommunista totalizmusról mégsem hallani, mert ugye a fideszes droidok kommunistázását már nem lehet komolyan venni, és ha van is valami jelentése, akkor se az, hogy Gyurcsányék szocializmust építenek, hanem hogy miért ők vannak hatalmon, és nem mi. Pedig vannak Magyarországon emberek, akik úgy gondolják, hogy Belorusszia csudajó hely, és itt is olyasmit kéne csinálni. Hogy Belorusszia milyen hely valójában, azt nem fogom itt részletezni.

Akasztják Szaddámot. De nem ám majd egyszer, hanem most: egy hónapon belül. Hirtelen halál.

A legnagyobb hiba, amit diktátor elkövethet, az az, hogy megbukik. Sőt, az az egyetlen hiba, mert ha hatalmon marad, akkor a többi hibája nem derül ki, vagy erénnyé kovácsolható. Nagykalapáccsal, ha kell. A bukás viszont a nyakába zúdítja az addig tagadott bűnöket, és velük a kötelet.

Nem sajnálom őt egy percig sem; nem sajnáltam Ceausescut se, amikor falhoz állították. Megérdemelte bőven. Sőt érdemelne ennél is többet: életfogytiglant egy olyasféle börtönben, mint ahol az ő foglyai sínylődtek. Semmi kertészkedés meg olvasgatás, csak szenvedés.

(Miközben képet keresgéltem, feketefehéresítettem és méreteztem, persze felütötte angyali, buta fejét a szánalom, meg az együttérzés és emberség; tudom, nem szabadna, le kell győzni. Bring 'em on!)

Gyerekként sokat kuncogtam azon, hogy ezek a gonosz rómaiak, akik felszögelték szegény Jézust a keresztre, azért voltak olyan tapintatosak, hogy egy törölközőt a derekára csavarjanak.

Karácsonykor kissé sajátos aktualitással került ki az Indexre, vezető anyagba ez az írás, mely szerint a Vatikán lopta el Jézus fitymáját; le is került hamar. De kérem tisztelettel, a káromkodásokból ismert isteni szervet nem a pimasz indexesek találták ki. Ráadásul az Index csak egy cikkben, míg a Katolikus Anyaszentegyház komoly teológiai vitákban tárgyalta a Szent Előbőrt, így azt is, hogy vajon a mennybemenetel alkalmával elment-e Jézus a bőrért, hogy egy bokor mögé vonulva bő nyállal visszaragassza, vagy növesztett helyette újat, avagy anélkül távozott. És hogy ha a bőrt itthagyta, akkor lehet-e mondani, hogy felméne a mennybe, vagy hozzá kell tenni minden imában, hogy mínusz fityma.

Karácsonykor nem lesz blog, engem is békén lehet hagyni pár napig. Moderálni azért majd benézek, úgyhogy nem érdemes bomolni.

Hoztam valamit ajándékba. Nem kell megijedni, ebből nem lesz gasztroblog, Stahl Judit-rajongásomat is kordában tartom, ez most az ünnepi kivétel. Viszont ezt az ennivalót én találtam fel, tehát elfér itt.

Hozzávalók:

• 80 deka lapocka, lehetőleg malac
• 3 deci tejszín
• só, bors, petrezselyem, liszt, olaj, de ez csak van otthon
• 20 deka sampinyon
• 20 deka szürke tölcsérgomba, és itt akkor megállunk egy percre.

Meghalt Lázár Ervin.

Mesét mondani nehéz hivatás, ő viszont könnyedén művelte, vitorlázott a saját szabadon engedett fantáziáján, jó széllel, jó társasággal a fedélzeten. Mikkamakkával, Aromóval, a fékezhetetlen agyvelejű nyúllal, Szörnyeteg Lajossal, Ló Szerafinnal és a többiekkel. A hajónapló legfeljebb Karinthy Micimackójához mérhető.

Humánus, érzékeny, gombszemű, jó gyerekeket nevelt. Ezrével, százezrével. Ennél többet író aligha érhet el.

Az eredeti névadó iránti tisztelettel, alapítói munkásságát elismerve, ám totális ismeretlenségének tudatában ajánlom szeretettel az illetékesek figyelmébe a Fővárosi Lázár Ervin Könyvtár elnevezést. Hagyomány és haladás, tisztelet és vicc. Neki tetszene, csak amíg élt, túl szerény volt ehhez.

Gyurcsány évértékelt a minap, és elmondta, hogy vannak még hibák a kapitalizmus építésében: a reformok iránya jó, csak a kommunikáció, az meg nem. Úgy rémlik, eddig minden kormánytól hallottam ezt. Mind oda lyukadt ki, hogy semmi baj nem volna, csak jobban kéne kommunikálni.

Mellesleg Gyurcsánynak épp igaza van mindkét állításában. Viszont baljós árnyakat ígér a kommunikáció kárhoztatása. Tudom, mit akarsz tenni jövő nyáron! Ebből nemcsak az sülhet ki, hogy esetleg tanítsuk meg Kóka Jánost beszélni, Szilvásynak meg tiltsuk meg. Ebből nagyon hamar az lehet, hogy állítsunk fel egy Reformimázs Központot. Lapátoljunk nekik négy-öt milliárd forintot, nyomtassunk ingyenes újságot minden postaládába, és bízzuk a lebonyolítást a Demosra.

Na ebben a pillanatban bukna meg mindaz, amit kommunikálni kéne. Szólok előre. Nem elég a jót akarni, kell még mellette nem tenni a rosszat. Bontsuk le a hálapénzes, áfásszámlás, lopkodós Magyarországot? Benne vagyok, sőt viszem a saját szerszámaimat, meg még énekelek is közben. Csinálunk helyette újat, szőjük a selymet, elvtárs. De abban az új Magyarországban nincs helye a közpénzből fizetett öntömjénnek.