(Magyar Hírlap Online, 2010 március 27.)

Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A rajongótáborok ugyanis nem értékelik a kínos kérdéseket, hanem merényletnek és nemzetárulásnak tekintik, ha valaki rákérdez az Elnök Úrnál, hogy miből is gyurmázná a kolbászkerítést. És nem értékelik a hatalom várományosai sem, különben nem építették volna ki maguknak a szabad Magyarország történetének legszégyentelenebb seggnyalóhálózatát. Nem biztos a jövője annak a riporternek, aki megszorongatja a trónörököst.

Egyelőre csak a két protestpárt, a Jobbik és az LMP mutatta meg magát, és egyebek között azt közölték mind a ketten, hogy egyrészt több pénzt az embereknek, másrészt meg a pénz onnan lesz, hogy a multiktól elszedik. Lehet más a politika, meg Jobbik Magyarország? Ugyanmá. Ez ugyanaz a politika, a rosszabbik Magyarország rövidlátó tántorgása.

A fényes győzelem előrevetíti árnyékát. Orbán Viktor mindmáig leghitelesebb megszólalásában, a függöny mögül kiszivárgott, ám sosem cáfolt Kéri-beszédben mondott egy izgalmasat, ami nem megy ki a fejemből: hogy ő 2006-ban igazából nem is akart nyerni. Látta az ország súlyos problémáit, és tulajdonképpen szándékosan engedte át a lehetetlen feladatot Gyurcsánynak. Tátott szájú kérdőjelként csodálkozom azóta is, hogy akkor miért akarna nyerni most. Nem lett egyszerűbb a helyzet semmivel. Pénz nincs több, a gazdaság megmakkanva fetreng a válságtól, és gátlástalanul demagóg ellenzékből sem lesz hiány. 2010-ben semmivel sem jobb buli a kormányzás, mint 2006-ban lett volna.

A kőleves

És mindjárt neki kell látni. Olyan kényelmes volt hülyeségeket röfögni ellenzékből, tagadni és fúrni mindent. Ráállt a bóvlira az egész struktúra, mint hegyeshalmi fröccsöntő a kertitörpére, Orbántól a pártsajtó aljáig. Egyszerű meló volt: fent bedobjuk az indulatot meg a mesét arról, hogy a Gyurcsány takarodása/az előrehozott választás/a kétharmad megold mindent, alul meg kijön a taps, a közösségi élmény és a pénz. Ennek vége.

Még le se ment a választás, és máris a jobbos ciklusok örökzöld poénján röhögünk: a teleszart szentfazékon.

Vagyis azon, amikor valaki, aki amúgy féltéglával veri a mellét a kereszténységére, kurvára tököncsapja magát, pedig próbált úgy tenni, mint akinek nincs is. Király András Jobbik-szóvivő sztorija ezt az ősi témát dolgozza fel kitűnő modern börleszkben. A főszereplő a végletekig karikírozza a vallási fanatikust, aki azért lett szélsőjobbos, mert ott van az isteni igazság. Van itt minden: négyméteres kettőskereszt, Boldog Özséb Színjátszó Kör, egyházi iskola, családunk mély vallásossága, ifjúság erkölcsi nevelése, Csíksomlyó. Király nem szarozott, meghentergett tapétaragasztóban, és magára borította a szittyabutikot. Annál nagyobbat szól a poén: ő is csak ugyanolyan srác, mint bármely mai fiatal. Talán egy kicsit bolondosabb, harsányabb, de nyitott, érdeklődő, az életet élvezni tudó világpolgár. Egy szeretetre méltó aranypofa.

Kedves emberek, szükségem lenne a "kommunista" kifejezés minél pontosabb, vagy legalább minél bőségesebb definíciójára. Szótárazni, sőt Márait olvasni én is tudok, leginkább az érdekel, hogy kábé mit, kit, kiket értünk "kommunista" alatt a mai közbeszédben, kik vagy milyen magatartásforma ellen harcol, aki ma antikommunistaként határozza meg magát. Előre is köszi.