Beindultak végre a vuvuzelaszűrők. Engem ugyan alig érint, mert magát a meccset is kikapcsolom, ha nálam van a távirányító, viszont a kultúrsokk, az mindig izgalmas. A vuvuzela ugyanis tökéletesen alkalmas arra, hogy érdekes és tipikus reakciókat hozzon elő a nyugati emberből.

Szlovákia választott, és tanulságos, ahogy. Azért is, mert élnek ott magyarok, és mert a szomszédaink arra vannak, hogy megnézhessük, mit lehet másképp csinálni és gondolni nagyjából ugyanezzel az emberanyaggal, hasonló éghajlattal és geopolitikai helyzettel.

Kiesett, nagyot koppant a Magyar Koalíció Pártja, egy perc néma szemforgatással emlékezzünk meg róluk. De nem maradt képviselet nélkül a szlovákiai magyarság, mert kitűnő eredménnyel került be az MKP-ből idejében levált Híd. Ez a párt arról ismerszik meg, hogy nem elsősorban, überalles magyar, ezért a szlovákok számára is fogyasztható a politikája. Ez máris versenyelőny – szavazóinak csaknem egyharmada szlovák –, de emellett sikeresen képviseli a magyarok érdekeit is. Legalábbis akik rá szavaznak, azok így látják, és valószínűleg ebben sokkal illetékesebbek, mint az anyaország, vagy annak elhamarkodottan szövetkező politikusai. Akik már megint mellélőttek. A kettős állampolgárság megadása sem fingotta be a szövetségest a parlamentbe. 

Nagy kő esett le a szívemről, ki tudja, hol áll meg. A világraszóló balfaszkodás után Orbán Viktor szót kér az Országgyűlésben (eleve!), és az évtizednyi sötét parasztvakítást félretolva értelmesen kezd beszélni.

Amit mond, annak csekély köze van persze ahhoz, amivel választást nyert, és ezzel el is lehetne kezdeni a szortyogást, hogy nyílt és szervezett politikai hazugság, meg a többi. Bizonyára lesz jelentkező, elvégre az ellenzék dolga az, hogy ellenezzen, és nem lesz túl bonyolult feladat a fideszes praktikákat alkalmazni. Már neki is láttak, de ez is kellemes érzés: a világ rendje helyreállni látszik.

Az a szocialisták dolga, hogy a kisembert védelmezzék, és fel legyenek háborodva, amiért a gazdagoknak is marad valamennyi pénzük operabálozni. Nem a konzervatívoké, ez eddig nem volt jól. A baloldal végre képviselheti azokat, akiket idegesít, hogy a progresszív adózás elvetésével a tehetősebbek jól járnak. Szerencsére egy ideig ehhez nem lesz elég hitelük, úgyhogy nem tudnak olyan kártékony demagógok lenni, mint a Fidesz volt.

A program még mindig nincs kész, az messziről látszik, hogy rohammunkában készült, itt-ott billeg, máshol illesztési hibák, ragasztópisztollyal odakent bokréták meg pálinkásüvegek, gejl díszítőelemek. Viszont a mechanizmus működőképesnek néz ki, az intézkedések mögött végre nem a világbéke és a népjólét a szervező erő. Azt a pályát nyugodtan meghagyhatják az LMP-nek. Orbán azt mondja, kapitalizmust akar, szabad piacgazdaságot, és az egyéni érdekekből képzett közjót. Ennek pedig viszonylag egyértelmú módszerei vannak, nemcsak zászlóavatással meg énekléssel lehet kifejezni, hanem például a gazdagságot büntető progresszív adózás eltörlésével is.

Minden sarkon álltam már

Hosszú belső vita dőlt el ezzel, az egykulcsos adó ugyanis a liberális kispártok javaslata volt régóta, ezért ha fel is merült a Fideszben, gyorsan elmaszatolták mindig, nehogy ugyanazt kelljen mondaniuk, mint a szemét libsik. Most, éles helyzetben Orbán mégis így határozott. Ebből az remélhető, hogy megjött a nagyságos esze neki.

Hogy miből, meg hogyan lesz kevesebb az adó, az még nem lett végigmatekozva. Pedig elég régóta érvelnek az azonnali adócsökkentés mellett, és így elégszer hallották már a kérdést: miből tömnék be a lyukat addig is, amíg a gazdaság felvirágzik? Az első terv az volt, hogy megkérik az EU-t, hadd ne is tömjék be azt a lyukat ara a kis időre, amíg felemelkedik a pannon rakéta, hanem addig elneveznék azt hiánynak. Hát ez nem jött be. Akkor körbenéztek, látták a jó nagy sajtot a nyugdíjpénztáraknál, kérték volna azt. Erre is a fejét csóválta a világ. Maradtak a bankok, ők most világszerte népszerű ellenségek, na majd őket megvágjuk kétszázmilliárdra, és abból lesz adócsökkentés. Az összes többi tétel szimbolikus vagy jóval csekélyebb súlyú, az egész terv azon áll, hogy a bankokból biztosan ki lehet verni kétszáz milliárdot. Ha nem lehet, mert sikeresen ellenállnak vagy kimentik a profitot bármelyik offshore fiókjukba, akkor megint kapkodhatnak forrás után, és ez egyáltalán nem jó jel a mozgásképes tőkének. Sorra kerülhet bármelyik sikeres szektor: a kormány egy nap bekopog, kiteszi a stukkert az asztalra, és kétszázmilliárd védelmi pénzt kér. Hogy honnan, az őt nem érdekli, de holnapra. Hiába panaszkodnak, hogy az a pénz osztalékra, terjeszkedésre, fejlesztésre volt félretéve, nekünk kell, és kész.

És a csomagban ott lappang a jól ismert probléma: hogy a megborult egyensúlyt és a csodás terveket reflexből bevételnöveléssel, és sokkal kevésbé kiadáscsökkentéssel próbálják fedezni. Lehet, hogy csak túl frissek még az ellenzéki őrültködés emlékei, de lehet, hogy sose lesznek elég bátrak hozzá. Szomorú lenne, mert a kapitalista erkölcs nemcsak abból áll, hogy több pénzt az embereknek, hanem a több pénzzel több felelősség és lehetőség is jár.

Részletek az őszödi beszédből

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt.