Megjött Roosevelték levele. (A teljesen hülye olvasóknak itt jelzem, hogy nem azonosak a Rotschildokkal, úgyhogy a zsidózás legfeljebb áttételesen alkalmazandó.) Roosevelték amiatt siránkoznak, hogy megszűnt az elnökről elnevezett tér Budapesten. Nem kell emiatt cidrizni amúgy, ettől még nem jönnek amerikai anyahajók a Balatonra, épp csak kifejezik csalódottságukat, és az élet megy tovább.

Attól sem lesz gázáremelés, hogy a Moszkva tér elvesztette nevét. Valakik Oroszországban felvonják a szemöldöküket, egy pillanatra befeszülnek, aztán legyintenek. De abban a legyintésben ott van minden.

Belpolitikai okok, hogyne, értik ők, csak ezzel együtt azt is fel kell ismerniük, hogy a magyaroknak Roosevelt és Moszkva büdös. Tudják az amerikaiak, hogy őket a bombázásokért és a ránk kényszerített McFarm menü miatt utáljuk, és az oroszok, hogy ők mint egykori szovjetek keltenek némi ellenérzést. De a diplomácia regisztrálja a változást: eddig megfelelt a Moszkva tér és a Roosevelt, most meg valamitől már nem kóser.

Pedig 2011-ben éppen semmi nem történt, ami megváltoztatta volna Moszkva vagy Franklin D. Roosevelt megítélését. Hisztis picsák vagyunk, akik minden közvetlen ok nélkül, a telihold hatására világgá üvöltjük a sérelmeinket. Ha Magyarország nő lenne, Alekosz az elsők között küldené haza. De végül is az megtörtént az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Mi magyarok könnyen el tudjuk képzelni, milyen sebeket üt az ilyen befordult nevezéktan. Hiszen ugyanilyen belpolitikai oka volt a szlovák nyelvtörvénynek is, és a településnevek egynyelvűsítésének. Végül is joguk van hozzá, mégsem esett jól, mert olyasmit vettek el, ami addig nekünk is szólt, miénk is volt. Ha nem is a barátságnak, de a valamilyen kapcsolatnak volt a szimbóluma. Magyarországon szinte senki sem a szlovákok jogos nemzeti büszkeségének megnyilvánulásaként értelmezte Meciar és Fico politikáját, hanem úgy, hogy ezek a genyók utálnak minket. A kormányuk intézkedései arra utaltak, hogy az ilyesmi egy csomó szlováknak bejön, és azért csinálják. 

És ez egyébként nem volt téves értelmezés, mert tényleg van egy mérhető sokaság Szlovákiában, amelyiknek jólesik a magyarok nyomorgatása.

Semmiért egészen

Ebből látszik viszont, hogy a Moszkva-Roosevelt kultúrkampf még a szlovák hepciáskodásnál is nagyobb balfaszság. Ennek a kiszámítható nyeresége ugyanis minimális, míg a sértettek előre megjelölhetők, és mellesleg böhöm nagy hatalmak. Sem Moszkva, sem Roosevelt körül nem voltak indulatok, semennyi se; nem egy húszméteres Sztálin-szobrot felejtettek itt. Volt már egy átnevezési hullám a rendszerváltás után. A felszabadulás, november 7., Engels és Dimitrov eltűnt, Roosevelt és a Moszkva túlélt húsz évet. Mint ahogy a Belgrád rakpart se zavar senkit, és nem látjuk benne Milosevics vagy Tito emlékművét. Sőt a török megszállás emlékei is belesimultak a köztudatba. Sem Orbánra, sem Tarlósra nem fognak többen szavazni azért, mert átnevezték a Moszkvát Széll Kálmánra. Ráadásul Széll Kálmán népszerűségi kilátásai rövid távon igen szerények.

Az amerikai sajtó még nem kapta fel az ügyet, az orosz viszont állítólag dühösen reagált, ami az orosz médiaviszonyok között azt is jelzi, hogy az államvezetés sem gondolja nagyon másképp, és barátságtalan gesztusnak tekinti a névváltoztatást. Attól, hogy a Wikileaksen még nem jelentek meg, azok a diplomáciai jelentések ma is jönnek-mennek a világban, ugyanazzal a hűvös gúnnyal és cinikus lényeglátással. A magyarokat a jelek szerint irritálják a külvilágra utaló jelek. Azt szeretik, ha körülöttük minden magyar, ha tudomást sem kell venniük arról, hogy vannak ezek a nyomasztóan nagy országok, amelyeknek mellesleg olykor hadat üzentek. Legalábbis a jelenlegi kormánypárt ilyennek gondolja a magyarokat.

Életmentő szépségtapasz ezen a porcelánbolti rampázson az Elvis Presley tér, amit még az ámokfutás előtt terjesztett elő Tarlós István. Abból legalább annyi látszik, hogy muzsikuscigányként azért el tudjuk viselni az idegeneket. És vannak reményteli búvópatakok. Hazánk vért és életet áldozott Afganisztánban. Ronald Reagannek idén másodszor is szobrot avatnak Budapesten. Minden hatodik magyar el akar innen menni. Nem vagyunk mind ilyen szolipszista majmok. Vannak itt normális emberek is, kedves szuper- és nagyhatalmak, akiknek Moszkva és Roosevelt nem ellensége. Élnek dolgozók itt, költők is bűntelen. A kollektív büntetés hiba volna, és igazságtalanság. Jobb arcok vagyunk, mint a kormányunk. Különben is, már csak három év van hátra ebből.