
Miután végre nyomdába került az ígért két pofonból az első, a milicistakérdés le is van tudva, így most megint arról lesz szó hetekig, hogy náci gárdát alakítani sem szép dolog, de talán ha a cigányok abbahagynák a cigánykodást, akkor eleve nem lennének gárdisták se. Ezt persze a gyöngyöspatai események önmagukban cáfolják, ott ugyanis nem a helyi lakosok alapítottak terroristatábort, hanem olyan balfaszok, akik világéletükben alapítani akartak egyet végre, tökmindegy, ki ellen és hol. Ettől függetlenül a cigány-széljobbos konfliktusnak tényleg az egyik pólusa a cigányság, és tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni.
A kormány tétovasága, impotenciája nem véletlen és nem a szokásos tempó; amikor el kellett szedni háromezermilliárd forintot a zemberektől, azt seperc alatt lezavarták. A két pofon meg egy évre jegelve lett. Ennek oka, hogy a cigány-náci fronton csak az utóbbiakban látnak megfogható, leírható, politikai igényekkel fellépő szavazói csoportot. Arról bőven vannak elképzeléseik, hogy nekik mivel járjanak a kedvükben, konkrétan az alaptörvénybe is sütöttek számukra mazsolákat, nacionalista és irrendenta gesztusok címzettjei ők, egyáltalán nem közömbös az elégedettségük.
A cigányok viszont… kik is ezek? Hogyan lehet elhelyezni őket a politikai térképen? Mit akarnak, mi esik jól nekik szimbolikusan és praktikusan, mivel lehetne elnyerni a jóindulatukat? Ez nagyjából tudható a nyugdíjasokról, a katolikusokról, a nagycsaládosokról és a kisvállalkozókról – meglepő módon ezek is főleg azt akarják, amit a cigányok: pénzt.
De hogy pontosan milyen formában várják a plusz juttatásokat és mennyivel elégednének meg, azt ezek a csoportok valahogyan artikulálják. Ahogy azt is, hogy az általános közérzetüket milyen jelképes dolgok javítanák: több Latabár a tévébe, több szentkorona meg ilyesmi kacatok. A cigányságról, igényeiről viszont nagyjából annyit tudhat az állam, mint a líbiai lázadókról, vagy annyit se. Külső megfigyelők, szociológusok, kormánybiztosok és EU-stratégák próbálják kitalálni, mi lenne jó nekik. Eddig is így ment, megvan az eredménye.
Egy világnézeti klub
A maroknyi cigány értelmiség kevés kivétellel maga is külső szemlélővé vált a státusa megszerzésével. A cigány szervezetek hitele, tárgyalóképessége minimális, belefulladtak a korrupcióba. Önállóságuk nem is volt cél, tökéletesen megfelelt az a leosztás, hogy az apparátus megkapja a bérét, a maradékból furgonokat bérel, és szállítja a szavazókat. Eseti megbízás. Az etnikai párt, az MCF 2010-ben ötszáz szavazatot sem kapott.
Mármost a kellően mély nyomorból természetesen jó üzletnek tűnik, hogy egy doboz konzervért szavazunk bárkire, hosszú távon viszont mégsem kifizetődő. Ugyanis a teherautók távozásával a politikai érdekérvényesítő képesség meg is szűnik. A cigánysággal ezután már nem kell foglalkozni, fölösleges volna, hiszen négy év múlva majd megint küldünk egy kamion konzervet, és kész. Ők voltak eddig a legolcsóbban mobilizálhatók.
A cigánygyilkosoktól a különféle gárdák ügyéig minden máshogy festene, ha ezek kezelése félmillió választó döntését befolyásolná közvetlenül. Ha ezek egy emberként azt mondanák, hogy nem szavaznak olyan kormányra, amely a rasszizmust megtűri - sőt ellene szavaznak -, akkor a kormányok nem tűrnék meg azt. A cigányság önmagában is frakciót alkothatna, ha pedig többségi párthoz csatlakozik, akkor akár a mérleg nyelve lehetne. A hárommillió nyugdíjas súlyát nem érnék el, de tudatos szavazóként folyamatosan számolni kellene velük. Néma gyereknek a hazája sem érti a szavát.
Ettől látszólag nagyon messze vannak a mélyszegénységben sínylődő cigányok, de ez a látszat csal. Ma már bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a politizáláshoz egyáltalán nem kell képzettség, de még ész se. Semennyi. Anélkül is élvezetes. Ennek kézzelfogható bizonyítéka mindjárt a Jobbik. A teljesen fogalmatlan amatőrök bevonására látványos minta a polgári köröké. Meg lehet csinálni. Rendszeralkotó közgazdászaik talán holnap még nem lesznek, de a részvételhez bőven elég azt kiabálni, hogy a kormány takarodjon. Ha egy-két konkrét követelés is megfogalmazódik ezen felül, az csak bónusz, valamint a közös gondolkodás kezdete.
A politizálás aztán, akármilyen primitív szintről is indul, megteremti a fejlődés lehetőségét. Az aktívákon legalább nem a tévét nézik vagy isznak, hanem komoly dolgokat vitatnak meg, izgalmas hatalmi harcokban vesznek részt, taktikáznak, fogalmazni és szerepelni tanulnak, blogot írnak és konszenzust keresnek, és mediterrán szépségű szóvivőkkel javítják Magyarország arculatát. Fontosnak érezhetik magukat, és fontosak is lesznek, amint ráébrednek, hogy ezzel sokkal többet nyerhetnek, mint négyévente egy segélycsomagot.
Elsősorban a cigányság, de amúgy minden magyar érdeke, hogy így legyen. A másik út ugyanis az, hogy valahol egy maroknyi túlpörgött cigány megalapítja a saját terroristatáborát.
Sanghaj, Borsod
Az utolsó 100 komment: