Miután végre nyomdába került az ígért két pofonból az első, a milicistakérdés le is van tudva, így most megint arról lesz szó hetekig, hogy náci gárdát alakítani sem szép dolog, de talán ha a cigányok abbahagynák a cigánykodást, akkor eleve nem lennének gárdisták se. Ezt persze a gyöngyöspatai események önmagukban cáfolják, ott ugyanis nem a helyi lakosok alapítottak terroristatábort, hanem olyan balfaszok, akik világéletükben alapítani akartak egyet végre, tökmindegy, ki ellen és hol. Ettől függetlenül a cigány-széljobbos konfliktusnak tényleg az egyik pólusa a cigányság, és tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni.
Magyarország proletárjai, egyesüljetek!
2011.04.29. 05:45 Tóta W. Árpád
A kormány tétovasága, impotenciája nem véletlen és nem a szokásos tempó; amikor el kellett szedni háromezermilliárd forintot a zemberektől, azt seperc alatt lezavarták. A két pofon meg egy évre jegelve lett. Ennek oka, hogy a cigány-náci fronton csak az utóbbiakban látnak megfogható, leírható, politikai igényekkel fellépő szavazói csoportot. Arról bőven vannak elképzeléseik, hogy nekik mivel járjanak a kedvükben, konkrétan az alaptörvénybe is sütöttek számukra mazsolákat, nacionalista és irrendenta gesztusok címzettjei ők, egyáltalán nem közömbös az elégedettségük.
A cigányok viszont… kik is ezek? Hogyan lehet elhelyezni őket a politikai térképen? Mit akarnak, mi esik jól nekik szimbolikusan és praktikusan, mivel lehetne elnyerni a jóindulatukat? Ez nagyjából tudható a nyugdíjasokról, a katolikusokról, a nagycsaládosokról és a kisvállalkozókról – meglepő módon ezek is főleg azt akarják, amit a cigányok: pénzt.
De hogy pontosan milyen formában várják a plusz juttatásokat és mennyivel elégednének meg, azt ezek a csoportok valahogyan artikulálják. Ahogy azt is, hogy az általános közérzetüket milyen jelképes dolgok javítanák: több Latabár a tévébe, több szentkorona meg ilyesmi kacatok. A cigányságról, igényeiről viszont nagyjából annyit tudhat az állam, mint a líbiai lázadókról, vagy annyit se. Külső megfigyelők, szociológusok, kormánybiztosok és EU-stratégák próbálják kitalálni, mi lenne jó nekik. Eddig is így ment, megvan az eredménye.
A maroknyi cigány értelmiség kevés kivétellel maga is külső szemlélővé vált a státusa megszerzésével. A cigány szervezetek hitele, tárgyalóképessége minimális, belefulladtak a korrupcióba. Önállóságuk nem is volt cél, tökéletesen megfelelt az a leosztás, hogy az apparátus megkapja a bérét, a maradékból furgonokat bérel, és szállítja a szavazókat. Eseti megbízás. Az etnikai párt, az MCF 2010-ben ötszáz szavazatot sem kapott.
Mármost a kellően mély nyomorból természetesen jó üzletnek tűnik, hogy egy doboz konzervért szavazunk bárkire, hosszú távon viszont mégsem kifizetődő. Ugyanis a teherautók távozásával a politikai érdekérvényesítő képesség meg is szűnik. A cigánysággal ezután már nem kell foglalkozni, fölösleges volna, hiszen négy év múlva majd megint küldünk egy kamion konzervet, és kész. Ők voltak eddig a legolcsóbban mobilizálhatók.
A cigánygyilkosoktól a különféle gárdák ügyéig minden máshogy festene, ha ezek kezelése félmillió választó döntését befolyásolná közvetlenül. Ha ezek egy emberként azt mondanák, hogy nem szavaznak olyan kormányra, amely a rasszizmust megtűri - sőt ellene szavaznak -, akkor a kormányok nem tűrnék meg azt. A cigányság önmagában is frakciót alkothatna, ha pedig többségi párthoz csatlakozik, akkor akár a mérleg nyelve lehetne. A hárommillió nyugdíjas súlyát nem érnék el, de tudatos szavazóként folyamatosan számolni kellene velük. Néma gyereknek a hazája sem érti a szavát.
Ettől látszólag nagyon messze vannak a mélyszegénységben sínylődő cigányok, de ez a látszat csal. Ma már bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a politizáláshoz egyáltalán nem kell képzettség, de még ész se. Semennyi. Anélkül is élvezetes. Ennek kézzelfogható bizonyítéka mindjárt a Jobbik. A teljesen fogalmatlan amatőrök bevonására látványos minta a polgári köröké. Meg lehet csinálni. Rendszeralkotó közgazdászaik talán holnap még nem lesznek, de a részvételhez bőven elég azt kiabálni, hogy a kormány takarodjon. Ha egy-két konkrét követelés is megfogalmazódik ezen felül, az csak bónusz, valamint a közös gondolkodás kezdete.
A politizálás aztán, akármilyen primitív szintről is indul, megteremti a fejlődés lehetőségét. Az aktívákon legalább nem a tévét nézik vagy isznak, hanem komoly dolgokat vitatnak meg, izgalmas hatalmi harcokban vesznek részt, taktikáznak, fogalmazni és szerepelni tanulnak, blogot írnak és konszenzust keresnek, és mediterrán szépségű szóvivőkkel javítják Magyarország arculatát. Fontosnak érezhetik magukat, és fontosak is lesznek, amint ráébrednek, hogy ezzel sokkal többet nyerhetnek, mint négyévente egy segélycsomagot.
Elsősorban a cigányság, de amúgy minden magyar érdeke, hogy így legyen. A másik út ugyanis az, hogy valahol egy maroknyi túlpörgött cigány megalapítja a saját terroristatáborát.
Címkék: zavargás cigányság
1015 komment · 11 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://w.blog.hu/api/trackback/id/tr252863581
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Orbán Viktor Posta részvényeket vett 2011.05.02. 18:44:34
Más logikus magyarázata nincs annak, hogy újabban minden „nemzeti” konzultációt posta útján rendez a kormány. Először a nyugdíjasok kaptak egy szép semmire nem való levelet, aztán az alkotmány előkészítése folyt a postán keresztül. A...
Trackback: Magyarország proletárjai, egyesüljetek! 2011.04.29. 23:00:56
Miután végre nyomdába került az ígért két pofonból az első, a milicistakérdés le is van tudva, így most megint arról lesz szó hetekig, hogy náci gárdát alakítani sem szép dolog, de talán ha a cigányok abbahagynák a cigánykodást, akkor eleve nem lennének g…
Trackback: Akármilyen Gárda: Csak megy és megy és megy 2011.04.29. 18:46:43
A magyar törvények jelentős részéről közismert, hogy csak annyira érvényesek, amennyire a népesség jámborabb hányada betartani hajlandó őket. Bár lértejöttéért, és sikeréért szurkolunk, ezért is fejeztük ki korábban kételyeinket, hogy egy szigorú dohán...
Trackback: Eszméletlenek 2011.04.29. 18:26:59
Van aki lányokat futtat, Tóta W. eszmét (nem, nem azt mondtam, hogy szemét). Azzal meg oda lyukad ki: "A cigányság önmagában is frakciót alkothatna, ha pedig többségi párthoz csatlakozik, akkor akár a mérleg nyelve lehetne. A hárommillió nyugdíja...
Trackback: Tardos János: Ország a lejtőn – arccal a Rajk-per felé 2011.04.29. 18:19:33
Az összeesküvés-elméletek a diktatúra megkerülhetetlen velejárói....
Trackback: Föld alá a hajléktalanokkal? 2011.04.29. 17:23:45
Tarlós Döbrögi István, Budapest Székesfőváros méltóságos főpolgármestere és kreatív csapata újfent bizonyította, hogy városjobbító ténykedésének homlokterében kizárólag a legfontosabb dolgok állanak. A frissiben beiktatott várospolitikus első intézkedé...
Trackback: Cigánybűnözők és a fasiszta hordák 2011.04.29. 15:24:19
Az egész média a gyöngyöspatai események lázában ég. Lesz-e polgárháború, vajon meddig tűri a kormány a fasiszta csőcselék/cigánybűnözők (pártállás szerint választható) terrorját? Persze tudom én, hogy ezek nagyon fontos kérdések, mint ahogy az i...
Trackback: MILLA gonogasa 2011.04.29. 14:26:50
A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...
Trackback: "Aki nincs velünk, az Magyarország ellen van" 2011.04.29. 11:30:56
Így hangzik az Orbán-doktrína. Pintér Sándor már tavaly év végén elszólta magát egy fórumon, hogy az elszegényedő társadalom miatt olyan jelenségek lesznek az országban, amelyekkel a Rendőrség nem fog tudni megbirkózni. A gyöngyöspatai balhéra vál...
Trackback: Hogyan robbantsunk ki polgárháborút? 2011.04.29. 09:51:26
Először is, szögezzük le: polgárháború veszélyes, hasztalan, idióta dolog. Normális ember polgárháború nem nyerhet meg, annak nyertese nem lehet, tehát nem is akar lenni, következésképp azt nem kívánhatja. Előfordulhat azonban, hogy polgárháborúnak ...
Trackback: Horgas Judit - NE TOTOJÁZZ, PAJTÁS! 2011.04.29. 08:37:56
Ismerősök és ismeretlenek kommentjeit olvasom egy gyöngyöspatai hír kapcsán a Facebookon. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egyre ordenárébb színvonal néhány forduló után elér oda, ahol jóérzésű ember nem olvas tovább, mert minek.Az egyik elvadult ko...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
No alighanem visszakapcsolhatod a moderálást, az 1000 fölötti komment össze fog jönni szűrve is.
érdemben:
"Miután végre nyomdába került az ígért két pofonból az első"
ennek azért annyira ne örülj, ki tudja, hogy ki fogja kapni a másodikat, és milyen dresscode alapján...
meg ugye az sem túl bölcs dolog, ha -- a dolog egyszerűsége folytán -- az okozatot akarjuk megszüntetni az ok helyett.

Kár, hogy a probléma gyökeréről, hogy mi az oka gárdák és hasonlók megjelenésének, nem esett szó a cikkben.
Azt nem fogja megoldani az, hogy a nyomorban élő cigányok politizálni kezdenek. Rövid távon legalábbis nem, márpedig most valami gyors megoldás kellene, ami javítana az egyre akutabb helyzeten.

@spontan: és ok alatt persze nem olyasmire gondolok, hogy "a szélsőségesek szeretnek vonulni", mert ez csak a tünet, nem az ok
Az OK. Így nagy betűkkel.
Az OK az, h ezek bizony szegények, és ezek bizony lopnak.
Tűzifát, csirkét, befőttet, ami éppen kell. Pont úgy mint ahogy a parasztok loptak a TSZ-ből, a munkások meg a gyárból a szocializmus idején.
Vagy ahogy a pártok lopnak ma is, ugyanúgy a közösből, mint egyes emberek saját zsebéből.
Erre azonban valahogy mégsem alakult gárda, hogy a parlament előtt járőrözzenek, meg politikusok vagyonbevallásával a kezükben tételes elszámolást követeljenek teszem azt Felcsúton.
Persze, mert ott nagyobb az ellenállás.
Ebből a szempontból igaza van W-nek. Ha a cigányság politikai tényezővé válik, akkor majd ők is lophatnak büntetlenül. ;-)

az OK (így nagy betűvel, ha már ez a divat errefelé) megszüntetése elsősorban nem közrendvédelmi feladat.
annak látszik, mert a lopás, az illegális favágás meg a csoportos agresszió tényleg Btk-tényállások. csakhogy azt sose nézi senki, hogy ezeket az emberek nagyjából 1990 óta a kutya se alkalmazza, mert a) képzetlenek, b) nincs a többségi társadalomhoz hasonló munkakultúrájuk (mert nem alakulhat ki annak, akit nem vesznek fel dolgozni), c) sötét a bőrük és az előző kettőt egyből feltételezi róluk a munkaadó, aki így esélyt sem ad az ellenkező bizonyítására.
a probléma közrendvédelmi megoldása -- amit nem mellesleg Orbán már az ellenzékből is zengedezett, és elsőre így is állat kormányon a témához -- egy tévút. ugyanaz a tévút, ahová a szélsőjobb navigálta önmagát hamis elgondolásokkal és buta leegyszerűsítésekkel.
személy szerint örülök, hogy legalább az utóbbiak tekintetében rádöbbent végre a kormány, hogy mi lenne a dolga.

@_drc_:
Ez kicsit messzebb vezet...
90 körül pont a Romániából érkező vendégmunkások szorították ki őket a munkaerőpiac olyan szegmenseiből mint pl az építőipar, vagy a mezőgazdaságban a napszámos munkák...
Ezzel kezdődött az ellehetetlenülésük.

"A politizálás aztán, akármilyen primitív szintről is indul, megteremti a fejlődés lehetőségét." - Ez nem tudom, hogy saját ötlet, vagy esetleg más kútfőből ered, de orbitális baromság :). A politika konkrétan az a dolog amiben a résztvevők fejlődése nem jár együtt a rendszer fejlődésével feltétlenül. Magyarul, csak azért mert a cigányok is megtanulnak leszakítani egy darabot a közösből haverkapitalizmus keretein belül, nem lesz se náci kevesebb, se kenyér több.
@Walter Melone:
még messzebbről kezdődik, mert amit mondasz, az legfeljebb a kelet- és dél-magyarországi részeken igaz. Nyugat-Magyarországon konkrétan a kapitalizálódási folyamat, a privatizáció, a gazdaság átalakulása tett be a romáknak, ami persze nem ütött volna rajtuk akkorát, ha nem az egyébként rasszista Kádár-rendszer teljes foglalkoztatottság nevű elmetébolyából szabadulnak oda.
azóta cigánygyerek ritkán részesül abban, hogy látja a szüleit reggel munkába indulni.

"egy maroknyi túlpörgött cigány megalapítja a saját terroristatáborát"
Éhséglázadásra gondolsz vagy bombára a metróban?

zipp.hu/velemeny/2009/11/21/rasszista_vagyok
Nem elfelejteni a lényeget, uraim. Hölgyeim.
Függetlenül attól, hogy személy szerint, úgy gondolom, már mindenki minden lépéssel elkésett.
Háború lesz a Földön. Beilleszkedni képtelen bevándorlók, vízhiány, túlnépesedés, energiaválság, embertömegek áramlása a még élhető kontinensek felé, vallási téboly... én vagyok a Modoros világvége hívő. De ha az ember elszakad Gyöngyöspatától és a maga szerény ezközeivel egészében próbálja meg értelmezni a világban zajló folyamatokat, egy dolgot akkor is biztosan megállapíthat: a széthullást. Globálisan, lokálisan.
Gyöngyöspata lényegtelen. 500 000 cigány kiírtása jelentéktelen epizódja lesz annak a robbanásnak ami az emberiségre vár.
Mellesleg: Tóta úr, kérem, minden tiszteletem mellett, ami az újságírói vénáját illeti...ön látott már cigányt? Cigányt, nagy "C"-vel, olyan Cigányt, akit a magyarok Cigánynak neveznek, buszon köpködő, agresszív, lányoknak lába közé nyúló és őket a megállóba lerugdosó, söpredék-tomboló-őrjöngő-ötvenen erősek vagyunk-a kis értékű lopás nem bűn- ajvékoló-agggyá má valamit-leszúrlak geci-mit báámúsz, paraszt Cigányt? Ön hol él? A valóság hűvös szele nem érinti önt meg?
Összefogás?
Nincs gyűlöletesebb ellensége egy Cigánynak mint egy másik cigány, aki ki akar törni, másképp akar élni. És ez csak egy -a legkisebb- szelete ennek a képtelenségnek.
Előbb fog összeházasodni a Gárda Főkapitánya Mohácsi Viktoriával és fogadnak egymásnak örök hűséget egy zsidó szertartás keretében.

Sajnos a cigányság többsége túl mélyre süllyedt (az elmúlt 20 év nem hogy előrelépést nem hozott, de erős leépülés történt) ahhoz, hogy ilyen irányba könnyen el tudjanak indulni. Klasszikus ördögi kör alakult ki.
Ugyanakkor súlyosan elbagatellizálod (már megint) a kérdést, amikor egy csapat "náci" katonásdijának írod le a másik részt. Lehet, hogy akik konkrétan Gyöngyöspatán most jelen voltak, azokra többé kevésbé ráillik a leírás, de ez leginkább azért van, mert először azok lépnek, akik valóban fanatikusok, ill. nincs vesztenivalójuk. A háttérben széleskörű igény van a cigányokat megfélemlítő fellépésre azok részéről, akiket megfélemlítenek a cigányok, és úgy érzik az erőszak monopóliumot gyakorló állam meg sem próbálja megvédeni őket (sőt). A másik oldalon pedig megjelent egyfajta magyarellenes cigány rasszizmus is (nem tudom mennyire általános, de érzékelhető).
Én hazalátogatok, és hallgatom az öregeket, hogy félnek kimenni az utcára, miközben a média azzal van tele, hogy a cigányok félnek. Mégis mit várunk ezektől az emberektől, ha a mindenkori vezetőknek, hívják azokat Gyurcsány Ferencnek vagy Orbán Viktornak, csak üres kioktató beszédekre futotta? Hogy majd elemzik a háttérben meghúzódó, a cigányságot, és a velük együtt élőket sújtó katasztrofális folyamatokat, és bölcs hosszú távú stratégiát indítanak?

OFF
Igyatok-vizet-én-bort-iszom fidesznyikek, hogy is van ez?
index.hu/belfold/2011/04/28/bortonre_iteltek_a_borsod_megye_kozgyules_volt_fideszes_alelnoket/

Érdekes, a következő dolgokat nem vesézte még ki senki:
-A kormány, az önvédelemhez fűződő jogot kiterjesztő alkotmány elfogadásának hetén kezdi a "közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése" büntetését. WTF? Senkinek a 10 milka magyar közül nem tűnik fel, hogy szembemennek saját magukkal?
-Gyöngyöspatai az év borásza? Ezt csak én nem értem? Ott vannak a cigányok, akik mindent ellopnak a kertből, kvázi lakhatatlanná teszik a települést, erre ott egy arc, aki kisszériás bortermelést végez? Nem értek hozzá, de a szőlő nem az a növény, amit ma elvetsz, holnap meg learatod, addig meg ott marad két markos gyerek vigyázni, ehhez sok év kell. Erről senki nem tett fel neki egy nyomorult kérdést? WTF? Értem, h vigyáz a hírnevére de azért mégis...
index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/28/boraszok_borasza/
-Nem olvastam Szun Cét, de biztos mond olyat, hogy az ellenség lebecsülése a vereséghez vezethet. A Jobbik már rég nem az agyatlan hülyegyerekek pártja, bár nyilván nem a közgáz a főcsapás náluk.
A magyar szélsőjobb az evolúció legszebb példája. Hiába ők a leghülyébbek, ha sok iterációs cikluson mennek keresztül, eléggé fittek lesznek a magyar körülményekhez. Előttük volt MIÉP, kisgazdák, MDF jobbszárny, ezeknek a tehetségtelen politikusai eltűntek a süllyesztőben.
A tök rugalmatlan és változni képtelen magyar politikai horizonton (Orbán since 1989, ugye) ők a rugalmasság mintapéldái. A magyar politikai stabilitásnak, a mindig-ugyanaz-jut-be-a-parlamentbe vonulatnak megvan a maga hátulütője, a stabil lejtmenet.

@okostojgli: megdöbbentő, hogy feddhetetlenéknek is van ingatlanügye. Azért ugye nem képzeled, hogy ettől majd bármiben is változik a retorikája a fidesznek?
@Mackósajt:
a probléma elsősorban az, hogy az állam rendfenntartó szervezetei a városokba koncentrálódtak, ahol elvileg kisebb a szociális kohézió és a közben elcigányosodott falvakban, ahol pedig a megelőző évekéhez képest nagyon alacsonyra csökkent a bagatell bűnözést és a közrendsértést jogon túli eszközökkel szankcionáló szociális kohézió az állam továbbra is a régi struktúrát igyekszik fenntartani, holott a két-három faluban is szolgálatot teljesítő KMB-s nyilvánvalóan nem tudja uralni a szegénység és a társadalmi leszakadás miatt elharapódzott bűncselekményeket.
ha a kormány következetesen ragaszkodna a saját politikájához és a cigánykérdést továbbra is csupán a közrendvédelem dimenziójában kívánja kezelni, akkor ildomos lenne átalakítani a rendfennartó szervezeteket is. ezeket az elszegényedő, leszakadó térségben lévő falvakat ugyanis cserben hagyta az állam, éppen ezért válhattak a szélsőjobboldal ökörköri gyűléseinek színtereivé.

@KGyST:
helyes az észrevétel, hogy
a) Orbán nem tudja mit kezdjen a Jobbikkal. hol politikai engedményeket tesz nekik, hol meg represszálna. következetlen, hebehurgya és átgondolatlan a velük való viselkedése -- hol szövetségest, hol ellenséget lát bennük. el kellene már talán dönteni, hogy melyik legyen!
b) a szélsőjobb sokkal rugalmasabban reagál gyors változásokra is, mint általában a magyar politikai platformok (direkt nem pártokat írok), ebből azonban még nem következik, hogy intelligensebbek, csupán az, hogy társadalmi üzenetük adaptábilisabb, mint az egyébként józanabb átgondolást igénylő többi.

@Kurt S. Earp: "Mellesleg: Tóta úr, kérem, minden tiszteletem mellett, ami az újságírói vénáját illeti...ön látott már cigányt? Cigányt, nagy "C"-vel, olyan Cigányt, akit a magyarok Cigánynak neveznek, buszon köpködő, agresszív, lányoknak lába közé nyúló és őket a megállóba lerugdosó, söpredék-tomboló-őrjöngő-ötvenen erősek vagyunk-a kis értékű lopás nem bűn- ajvékoló-agggyá má valamit-leszúrlak geci-mit báámúsz, paraszt Cigányt? Ön hol él? A valóság hűvös szele nem érinti önt meg?"
Hát, az a gond, hogy ebben van igazság:-(
Ahol probléma van a cigánysággal, ott valóban probléma van. És valóban így néz ki a dolog. Viszont az is felháborító, mikor azt állítják be bűnözőnek, akit kiraboltak.
Viszont ott az ellenpélda is, amikor két cigány gyerekre fogták rá kezdettől fogva a kislány megerőszakolását, meggyilkolását, volt gárdafelvonulás, meg nagy szavak, aztan mikor kiderült az ellenkezője, akkor ugy bekussolt a nagypofájú társaság, mint a sicc.
Tudom, hogy demagógia, ennek ellenére vallom, hogy az észnélküli jogvédőket, és rasszistázó politikusokat egyesével, családostól be kellene telepíteni egy-egy ilyen környékre, hogy vegyék észre, mi a különbség a papolt, és a valódi helyzet között.
Minden nap elmenne havi 90 nettóért (ami azért szabolcsban borsodban nem túl rossz fizetés) dolgozni, aztán mikor hazaért, akkor csak azt látja, hogy kirabolták, vagy elviszik a szeme elott a talicskajat, és ha rászól az illetőre, akkor még meg is fenyegetik. Esetleg, ha rendőrt hív, akkor felveszik a jegyzőkönyvet, és egy hónap múlva megkapja a határozatot az ügy lezárásáról, hogy "ismeretlen tettes".
Azért ha valaki azt mondja, hogy ez a normális módja a bűnözéshez való viszonyuláshoz, akkor azt személyesen rugom tökön.

a)
Itt nem erről van szó. Ha kiterjesztik az önvédelemhez való jogot, akkor mért kontrázzák még meg ugyanazon a héten, ennyire lehetnének következetesek.
NB a kisstílű, tipikusan a cigányok által elkövetett bűnözési formák ellen tipikusan a polgárőr típusú szervezkedések jók, mert tényleg nincs pénz minden sarokra rendőrt állítani (a kamerát, ha megelőzési jelleggel működik, szintén macerás rendőrnek kezelnie).
NB semmiképpen nem akarom védeni a polgárőrnek öltözött hiperjobbosokat, de ebben a helyzetben tipikusan a polgárőrség az, amire támaszkodni lehet, erre az első pofont ők kapják.
A dolgot lehetett volna a helyén kezelni, a rasszizmus büntetésére vannak jogszabályok, ha azok ilyen kihegyezett helyzetben nem működnek, akkor azokhoz a jogszabályokhoz kell hozzányúlni.
Hihetetlen, hogy a magyar elit mindig a legrosszabbat választja, egyszerűen felfoghatatlan.
A kisebbségeket védő jogszabályokat állítólag a bíróságok többször használják a cigányok ellen, mint a védelmükben, tiszta paródia:
index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/

@Kurt S. Earp:
az idézett cikk bevezeti a "statisztikai rasszista" kifejezést és a "statisztikai rasszizmus" fogalmát, mint a cigányokkal szembeni széles többségi társadalmi elutasítás egyik okát, egy tulajdonképpeni logikai problémát. mert ugye miképp állíthatom egy másik emberről, hogy rossz munkaerő, csupán annak okán, hogy az ő rasszából származók közül eggyel-kettővel már volt dolgom? semmiképpen.
ennek ellenére e fogalmakba mintegy beleszeretve tulajdonképpeni statisztikai adatok híján (ilyeneket ugyanis -- mint a cikkből is megtudtuk -- Magyarországon nem gyűjtenek) a saját dugába dől az egész fogalmazvány.
nem csoda, hogy a magyar sajtó egy évig sehol sem közölte le, ez egy önellentmondásos, logikai bukfenccel terhelt gondolatmenet.

Árpád!
Azért annak is vannak veszélyei, hogy egy cigány/szegénypárt lesz a mérleg nyelve, és mondjuk megkapják a gazdasági tárcát a következő kormányban, vagy beírják az alkotmányba, hogy nekik minden szavazás előtt fejenként 3.000.000 konzerv jár.
Ők lennének az igazi hazai konzervatívok. :)

A vidéki polgárőrszervezetek szükségességéről korábban többször is írtam magam is. Azt viszont muszáj leszögezni, hogy a Szebb Jövőt! kiáltással rendet csinálni igyekvő terrorista hajlamú vonulgatás, járőrözgetés nem polgárőr tevékenység, hanem heccelődés.
A polgárőr az én fogalmaim szerint kvázi közrendvédelmi feladatokra kiképzett, "részmunkaidős rendőr" kellene legyen, megfelelő intézkedési jogkörrel és kényszerítő eszközökkel.
Nem volna azt annyira nehéz megszervezni...
A bírák általános értékrendje a társadalom általános értékrendje; amíg a társadalom nem tekinti a fehér rasszisták randalírozását rasszista randalírozásnak, addig a bírák sem fogják. Ugyanonnan jönnek ők is, ahonnan bárki más!

@kako_j:
"Viszont ott az ellenpélda is, amikor két cigány gyerekre fogták rá kezdettől fogva a kislány megerőszakolását, meggyilkolását, volt gárdafelvonulás, meg nagy szavak, aztan mikor kiderült az ellenkezője, akkor ugy bekussolt a nagypofájú társaság, mint a sicc."
erről lemaradtam, hol volt ez és mikor?
amúgy amikor meghalt a discoban az a három szerencsétlen kislány a tömegnyomor miatt, akkor is emlékszem azonnal elkezdődött a "cigányok szúrtak!" áriázás. aztán mikor kiderült, hogy a színmagyar főszervező a felelős, nagy kuss. kéne némi méltányosság feléjük is néha. mondjuk úgyse lesz, tudom én.

@kako_j: Ellenpélda: Mortimer. Hogy a rászisták jól megszúrkálták szegény kis romagyereket, aztan kiderult hogy az elkoveto is az. be is kussoltak ot is, dittó.
_____________________________
@Kurt S. Earp: Csatlakozom az előttem szólóhoz:
Kedves Árpád! Látott már ön Cigányt?
_____________________________
OK?!
1)Ha (például) Gyöngyöspataiak rettegnek, és szétlopják őket, és már fölszántatni se érdemes a kertjüket, mert ugyse eszik belőle semmit, az nem hir. Maximum "Sokan szegények vidéken". És az index központban, parlamentben, rózsadombon stb halvány fogalmuk sincs arról, mi megy heves megyében, és onnan keletre. Blaha 'at large'.
Hogy hevesen már olyan boltok vannak, mint egy amcsi gettófilmben, hogy van egy négyzetmétere a vásárlónak, és körben a rácson keresztül rámutat a termékre amit meg szeretne vásárolni.
Vagy hogy a rendőrök se mennek be a cigánysorra, mert nem akarják hogy fölgyúladjon a házuk, inkább ha muszáj bemenni, hivják a kommandót Pöstországból, vagy Egerből.
A szegény "Elnyomott" cigányok rettegésétől méltatlanul elhalványulnak azok a hírek, hogy már megint árammal védik a kerteket, vagy már megint agyonvertek egy idős házaspárt 10.000 forintért, és hasonlók.
Sőt, nem is nagyon cikkeznek ilyesmiről, mert be kéne vágódni a kocsiba hozzá, és elmenni a vrázslatos, misztikus "Vidék"-re, ahol a legtöbben még jurtában laknak a tőzsgyökeres fővárosiak vízióiban.
Azzal kéne foglalkozni, hogy MIÉRT alakultak ki ön és polgárvédő "cigányellenes" csoportok! Ha "csak" bunkóskodni akarnának nem lenne egyszerűbb nyugdijas/óvodásverő csoportkat létrehozni, mint cigányellenest?
Tóta Úr, imádom a cikkeit, LÁJKOLOM, de ezt most nem értettem, mit is szeretne kend

"...ez egy önellentmondásos, logikai bukfenccel terhelt gondolatmenet."
Akkor minden rendben, én tévedtem, sajnálom, hogy rászánta az időt.
Az első válaszomat kicsit hosszabbra terveztem, de általában az a koncepcióm, hogy mielőtt nekifognék egy hozzám intézett komment szétcafrangolásának, megnézem az illető írásait, bejegyzéseit a saját blogjaiban és egyéb fórumokon.
Még soha nem csalódtam ebben a módszerben.
Most sem.
És nekem elég volt a kurvaanya.blog.-ba beleolvasni,
a statisztikai értelemben releváns vélemény kialakításához.
Ilyenek vagyunk.
Mi, rasszisták.

azt hittem, hogy az interneten tegeződünk, ezzel is kifejezve ezen orgánum demokratizmusát.
ám igaza van, köszönöm a kiigazítást. valóban vannak, akikekkel nem érdemes tegeződnöm, még nekem sem.
(egyébiránt a blog címének első szava kurvannya, de ilyen nüansznyi különbségeket ÖN -- lévén hülye -- nyilvánvalóan nem érzékel.)
sajnálom, hogy kommunikálni szerettem volna önnel. látom ön nem filosophus, hanem inkább filodoxus fajta. (e utóbbit persze megfogalmazhattam volna úgy is, hogy önnek ne kelljen Gugliznia, de nem volt kedvem. elnézést.)

Miért gondolod, hogy a kormány rugalmatlan, ha szerinted is simán képes szembegyalogolni a saját maga által hozott azonos heti jogszabállyal?:)
@KUCM:
A városiaknak meg csak lehet valamiféle élménye a vidéki életről, ha szerinted is "Blaha 'at large'", ami ott folyik.
A vidéki, vagy bármely más helyszín eseményeit meg ne a bulvársajtóban megjelenő, (vagy nem megjelenő) híradások alapján kellene vizsgálni, hanem elő kell szedni a jó öreg statisztikát.
hvg.hu/itthon/20110323_gyongyospata_hajduhadhaz_rendorseg
index.hu/belfold/2011/04/28/a_statisztikak_szerint_nem_volt_sok_a_bunozes_gyongyospatan/
Az nem túl jó módszer szerintem a bűnözés visszaszorítására, hogy az aktuális gárda megjelenik mindig azon a településen, amin történt erőszakos cselekményről éppen írt a Blikk.

Nyilvánvaló, hogy a probléma nagyon mélyen gyökerezik, de ez a konkrét helyzet véletlenül nem azután robbant ki, hogy belengették a fegyveres testületek korkedvezményes nyugdíjának megszüntetését? Kész szerencse, hogy most hirtelen jobb tárgyalási pozícióba kerültek.
@_drc_: Vigyázzon, uram, ez a mondatait átitató demokratikus szellemiség kezd önnek megártani. Mindig félelemmel vegyes tisztelettel tekintek az önhöz hasonló militáns-toleránsokra.
Kérem, folytassa. Ha összeszedi magát, van még lejjebb.

@sárkányfő: "erről lemaradtam, hol volt ez és mikor?"
2008 november huszonikszedike, kiskunlacháza.
Ezután verte a nyálát egy Répás nevű félmarha, meg a többi mongolidióta túlmozgásos idegbeteg önjelölt gárdista.
@KUCM: "Ellenpélda: Mortimer. Hogy a rászisták jól megszúrkálták szegény kis romagyereket, aztan kiderult hogy az elkoveto is az. be is kussoltak ot is, dittó."
Jó ellenpélda. Én is mindig megemlítem, mikor az demonstrálni akarom a gondolkodás hiányát. Márpedig a tények ismerete nélküli "tutimondás" az az.
Jó példa lenne még Mohácsi Viktória lakossági fóruma Miskolcon. Amit jogvédőként ott előadott, az szintén példa volt arra, hogy "a gondolkodás csak valami hülye úri passzió"

A nagyapám -- bölcs ember volt -- mindig azt mondta nekem: "Hülyével ne vitázz fiam, mert akad majd, aki összetéveszt vele."
Ne haragudjon, de felmenőm iránti tiszteletemből fakadóan is lehetetlen ezt folyatnom Önnel. =)
Keressen Ön más játszópajtást!

Csöppnyi ellentmondást vélek felfedezni a cikkben a korábbi érveléseiddel szemben.
Azt mondod, a cigányságnak egy emberként kellene szavazni egy etnikai alapú pártra, hogy nagyobb érdekérvényesítő erejük legyen, mint kisebbségnek.
A határon túli magyarokkal kapcsolatban viszont kifejezetten károsnak tartod az etnikai alapú pártba szerveződést, mondván, hogy az a formula teljesen életképtelen. Azt mondod, a határon túliaknak az adott ország nem etnikai alapokon szerveződő pártjai között kell megtalálni azt a formációt, ami leghatékonyabban képviseli az érdekeiket. A cigányságot meg kifejezetten óva inted ettől a magatartástól, és saját, etnikai gyűjtőpárt megalapítását javasolod. Úgy tűnik, hogy a jó öreg kettős mércével van dolgunk, csak az nem világos, hogy kinek a javára. :)
Oldd fel légyszíves ezt az ellentmondást.
Ha tudod. :)

@Kurt S. Earp: ..és ez a stat.rasszizmus nem is vezetett sehová.
A döntő többség nem tud és nem is akar változtatni ezen a hozzáállásán, további hosszú évtizedekig mehet még ez így Csak attól ez még szar ügy.
A cigányság 22-es csapdája.
Mindenkinek vannak pozitív, vagy legalább "együtt megélhető" netán "felemelő" élményei is cigányokkal/cigányokról - jó lenne egyszer a statisztikáról elfeledkezni, mert ha nem fogadjuk el a tesókat tesóknak, baszhassuk' a számainkat.
És igen, a statisztika valószínűleg nagyjából azért valós, nem érdemes idehuzigálni technikai kérdéseket. Elkenés lenne kiforgatni a statisztika rasszisták számszerű igazságát.
Szívesen vennék egy nagyon komoly cigány-magyar kerekasztalt - itt lenne az ideje.
Megalázó ez az utóbbi két évtized cigánynak, magyarnak egyaránt. Legalább el kellene kezdeni beszélni egymással - a TWÁ által áhított politikus cigányok is egy ilyen fórumon emelkedhetnének ki - mint ahogy ez húsz éve fehérbőrű kollégáikkal is történt.

"Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni. ... Fontosnak érezhetik magukat, és fontosak is lesznek, amint ráébrednek, hogy ezzel sokkal többet nyerhetnek, mint négyévente egy segélycsomagot."
Etnikai alapon?
Érdekes vízió. Igaz, hogy már van egy párt Magyarországon, amelyik tisztán etnikai alapon politizál, és amelyik "túlpörgött" tagokból terrorkommandókat toboroz: a Jobbik; érdekei épp ellentétesek az úgynevezett "cigány érdekekkel". S éppen most tartasz kívánatosnak egy másik etnikai alapon politizáló pártot, amelyiknek nyilván nem volnának túlpörgött tagjai (alapból ilyenek). Mindezt elkerülendő, "hogy valahol egy maroknyi túlpörgött cigány megalapítja a saját terroristatáborát. Komoly. Szép.
Mindenesetre zsákban hozod "a zsidók a niggereket használják fel ellenetek"-témát. Pedig ezt már láttuk a tévében:
www.youtube.com/watch?v=P8_aJcul6kk

Baromság. Nem politizálni kellene elkezdeniük, hanem dolgozni. Politizál belőlük egy pár, de azzal sem vagyunk előrébb. Aztán meg, ha politizálnak akkor ugyanúgy ingyenélnek mint eddig, csak többe kerülnek.
De úgy gondolom fölösleges szítani a hangulatot, van elég mesterségesen gerjesztett indulat anélkül is.
Két kérdés:
1: Miért van az, hogy a cigányság védelmében mindig azoknak a legnagyobb a hangjuk, akik még életükben nem láttak cigányt csak papíron vagy monitoron?
2: Ha 80-100 magyar verne hülyére négy cigányt akkor is "tömegverekedés"-nek lenne titulálva, vagy akkor lehetne használni a "lincselés" szót?
Tudom, hogy Árpád nem oknyomozó-riporter, csak egy publicista, akinek sokszor fogalma nincsen róla, hogy miről beszél, csak az aktuális politikai szelek fújják ide-oda, de jobban tenné ha azért néha látna is, nem csak nézne.
Lehetne erről még beszélni, csak fölösleges olyanoknak akik úgyse értik/nem akarják érteni, hogy hol van a gond..

@Guga: Maximálisan egyetértek. Bár mint említettem, szerintem ez a hajó már elment és kétlem, hogy a végkifejletről majd szép szavakkal emlékeznek meg a jövő történelemkönyvei.
"És igen, a statisztika valószínűleg nagyjából azért valós, nem érdemes idehuzigálni technikai kérdéseket. Elkenés lenne kiforgatni a statisztika rasszisták számszerű igazságát."
Pedig ez a mindennapos politika része. Még a kiindulási alapban sem lehet megegyezni. A politikai korrektséggel összemosott szarkenegetés a legpusztítóbb hazugság melegágya és a párbeszéd halála.
"Megalázó ez az utóbbi két évtized cigánynak, magyarnak egyaránt. Legalább el kellene kezdeni beszélni egymással..." Gondolom itt az "egymással" nem csak a cigány-magyart jelenti. Mert szerintem a cigány-cigány, magyar-magyar párbeszéd nélkül ebbe belekezdeni sem érdemes.

@bajvanaradarral:
nekem is vannak kérdéseim.
1)
miért van az, hogy az előítéletekkel élők (akár csak "staisztikai rasszisták", akár nem) mind egységes tömbként kezelik "a cigányokat"?
talán mert nehéz pszichikailag elfogadniuk, hogy vannak közülük viszonylag sokan, akik a többségi társadalomban asszimilálódva élnek, és akikről az utcán járva alig-alig lehet rámondani, hogy "cigány"?
2)
miért gondolja minden előítéletesen gondolkodó azt, hogy akik "a cigányokat védik" (valóban az egyetemes és általános emberi jogok mellett állnak ki, de nünaszokat most ne hozzunk ide a könnyebb megértés végett) "még életükben nem láttak cigányt csak papíron vagy monitoron"?
láttak. az előítéletesen gondolkodók emg az antirasszisták közt csak annyi a különbség, hogy az utóbbiak nem eleve előítéletesek, vagy megpróbálják legyőzni az előítéleteiket és a koszos, nagyhangú, szerencsétlen sorsú, mosdatlan, büdös cigányban meglátni az embert.

@Kurt S. Earp: Igen, a sokoldalú párbeszéd nélkül ez nem megy.
A hajó meg ha el is ment már, legalább a kikötőt ne romboljuk le. Hátha majd jár még erre valami kis dereglye.
A cselekvést viszont el kellene kezdeni.
Ha tudok segítek - de ez nem amatőr műfaj. Mondjuk beszállok széktologatónak a kerekasztal mellé :-)

@sárkányfő: Horák Nóra 14 éves, megerőszakolt kiskunlacházi lány meggyilkolásakor volt ez a cirkusz. Aztán kiderült, hogy egy fehér bőrű, vörös hajú pasi az elkövető napiaszonline.hu/bunugy/tagadta_a_horak_nora_megoleset_a_vadlott_18703
@sárkányfő: Azt is mesélték, hogy ezt a "cigányok szúrtak!" - pánikot kiváltó mondatot - egy rendőrtiszti főiskolás dobta be, hogy a barátnőjét, aki rosszul lett, kimenekíthesse mielőbb.
Valami tömeglélektani vagy ilyesmi óráról lemaradhatott a suliban sajna...

@a szív fészkei:
én tudok keményebb ügyeket is.
id. és ifj. Burka Ferenc 6-6 évet ültek a hevesi bv-ben egy olyan gyikosságért, amit nem követtek el.
Pusoma Dénes szintén 6 évig ült ugyanott, amikor véletlenül előkerült az rovására írt bűncselekmény elkövetője, aztán még 6 évig tartott a hatóságokat is meggyőzni arról, hogy ártatlanul ül. végül -- nem bírván a nyomást -- öngyilkos lett.

Mindegy, hosszabban akartam írni, de rájöttem, hogy már leírtam: kár a szó a szemellenzősökbe.
Te ugyanúgy egy kalap alá veszed őket, csak te a lincselő hordákban is az ártalmatlan megélhetési bűnözőt látod. Igen, rengeteg dolgos cigánnyal találkozok nap mint nap az építőiparban pölö, de ők nem is vernek agyon senkit azért mert az utcán vizel.
Pontosan én vagyok az aki egyenlő bánásmódot szeretne a cigányoknak. És ennek szellemében azért a sünik helyében pár dzsipót megbilincselve rádobáltam volna a motorháztetőkre Gyöngyöspatán. Csakhogy lássa a szarmagyar proli is, hogy garázdaságért börtön jár. Akkor is, ha cigány a garázda. De mondom: a hiba nem az én készülékemben van.

Van, aki köztük él Berettyóújfalun nap mint nap és próbál tenni értük, pl. Ritók Nóra tanár artkapu.atw.hu/portreritoknora.htm, aki rajzra tanítja őket és sorjában nyerik is a versenyeket évek óta a cigánykölykök. Így sikerélményük van a legszegényebbeknek is és ebből néha pályázható pénzük a továbbiakra.
Na meg ezzel együtt felvállalta az életük minden nyűgét is, tehát segíteni próbál minden hétköznapi dolgukban.
A tanítás fontosságáról: www.irodalmijelen.hu/node/9118
Tegnap a schmittesbe már belinkeltem RN gondolatait arról az ösztöndíjról, ami a családot támogatná a srác jó eredményei fügvényében, hogy ne húzzák vissza a tehetséges kölyköt, ha annak megvannak a képességei a kiugrásra. Így lenne köreikben végre kézzelfogható értéke a tudásnak.
Ezek konkrétumok. Mellé lehet állni akár egy csomag zsírkréta küldésével. Valahogy elkezdte, máshol is kellenének ilyenek.

@travis: ja, pont ez a kérdés fogalmazódott meg bennem is, hogy ha a "magyarságból levezetett politika" = sötétség, akkor hogyan miként lehet a cigányságból levezetett politikából világosság? Fából vaskarika. Retribalizáció padlógázzal. Ez megint nem az, b+, hogy szavazzunk értelmes programokra, hanem az, hogy adjuk a voksot a saját törzsfőnökünkre: a narancsos, a szegfűs vagy a vöröskerekes főnökre meg a pereputtyára, mert ők a mieink.
Off
Valaki írta, hogy hat évet kapott egy volt fideszes. Megnéztem, hogy a fidesz közeli médiában mit írnak róla.
Nem hiszitek el: SEMMIT. Egyikben sem.
Elmehetnek a pics*ába a kiegyensúlyozottságukkal együtt.

"Te ugyanúgy egy kalap alá veszed őket, csak te a lincselő hordákban is az ártalmatlan megélhetési bűnözőt látod."
már meg ne haragudj az erős fogalmazásért, de egy lófaszt!
donricardo.freeblog.hu/archives/2006/10/16/1888069/
republicator.blog.hu/2008/05/24/vigyazat_tahok/%22
2)
"Pontosan én vagyok az aki egyenlő bánásmódot szeretne a cigányoknak. És ennek szellemében azért a sünik helyében pár dzsipót megbilincselve rádobáltam volna a motorháztetőkre Gyöngyöspatán."
nos kérlek, honnan tudod te azt, hogy a horogkeresztet meg "Szálasi" feliratot hugyozó újnyilas hülyegyerek és barátai meglincseléséért nem dobáltak "dzsipókat a motorháztetőkre" a rendő... bocs, a "sünik"?
a hírek nem erről szóltak.
mellesleg meg -- privát véleményem, hogy aki hetek óta hergelt buta cigányokat heccel (igen, buta cigányt mondtam, a falusi telepen általában nem maradnak meg az értelmesebbek), az olyan bajt keres magának, amilyet megérdemel.

@Látnok.:
"nem létezik kiegyensúlyozott tájékoztatás, Orbán úr" -- ki is mondta? jah, valami "pedofil"...

A _drc_-ből, meg a "donricardo"-ból arra következtetek, hogy te írtad a két cikket. :) Ígérem elolvasom később, most szaladnom kell.
Én nem láttam/hallottam, hogy cigányokat is előállítottak volna, attól még lehet, hogy megtették, ez esetben mea culpa.
Amit az utolsó bekezdésben írtál azzal meg csak maximálisan egyet tudok érteni.

Keress rá az MSZP.hu -n zuschlag-ra...
Ha te se látsz semmit se, akkor ne hidd, hogy rossz látnok vagy.

@_drc_: A probléma nyilván nem kezelhető pusztán közbiztonsági kérdésként, a gond az, hogy a mindenkori kormányok még közbiztonsági kérdésként sem kezelik. Inkább csak retorikai kérdésként, szép dörgedelmes beszédeket lehet mondani, amitől nagyon fasza gyerekeknek látszunk. Ezt egyik említett miniszterelnök sem hagyta ki. (Gyurcsány "cigánybűnözés" témában mondott egykori beszéde a környezetemben egy pár régi MSZP szavazót a Jobbik felé lökött. Nagyobb hatása volt, mint az öszödinek.)
Ez pedig gond, mert a militarista csoportok iránti igényt a biztonságérzet hiánya szüli. Ha egyáltalán tényleg kezelnék mint közbiztonsági kérdést, az már egy lépés lenne előre. Meg kellene mutatni, hogy nincs szükség a "nácikra", mert az állam ellátja a feladatát. Ehelyett hangadó értelmiségiektől azt látom, hogy nem hiszik el a probléma létezését, illetve tényleg azt hiszik, hogy csak pár náci kavarja, és minden megoldódik, ha köztük szétcsapunk.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 11:37:00
Ez a poszt ezer sebből vérzik el a logika szikár következetességével írt forgatókönyvében.
El is mondom majd a későbbiekben, miért...

@travis:
Ez nekem is eszembejutott és megkerestem az adott cikket,
w.blog.hu/2010/06/13/eszre_tert_hu_felvidekunk
De Árpi most nem etnikai pártot vizionál, hanem azt mondja, hogy ne adják el magukat két babkonzervért, ha már elmennek szavazni, és rasszistákra meg pláne ne szavazzanak.
A határon túli magyarok bőven politizálnak, emiatt is van olyan sok pártjuk, míg a cigányok meg a húsosfazekat nyalogatják kívülről, de még politikusuk sincs sok, a megélhetési fajtán túl, nemhogy pártjuk lenne.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 12:07:43
Sokkal jobb cikket írt Bayer!
Mind stílusában, mind az igazságtartalmában messze veri ezúttal Árpád gondolatait, írását.
Csak elfogultak nem ismerik el, h ez bizony egy jól megírt szöszenet:
www.magyarhirlap.hu/velemeny/alex.html
Etől még persze van baj Bayerral, s nem menti föl orgoványiságát, de ez most nagyon ügyesen jött ki belőle

Eddig nem gondoltam arra, hogy cigányság problémáinak megoldása volna egy erősebb (és főként hiteles) politikai képviselet, de lehet benne valami. Jó esetben, ez csak támogatná azt, ami igazi, hosszútávú megoldást jelenten a problémára. A megoldás pedig nem más, mint az oktatás.
Nem régen hallottam egy érdekes kezdeményezésről, ami többek között Dr. Kürti Sándor (Kürt Zrt.) nevéhez köthető. Az én szememben ő a hazafi (szemben a vonulgatós, melldöngetős faszparasztokkal).
A módszerről és az alapítványról bővebben itt:
www.h2oktatas.hu/hu/cimlap
Ők is várják az 1%-ot, akinek még nem késő és úgy gondolja ajánlja nekik, ez biztosan jó helyre megy.

@malacz69 eurofanyalgó: Elfogult vagyok, vállalom. Bayer egy utolsó, büdös, bunkó.
Stílusról nem kezdek el vitatkozni, az szubjektív. Nekem TWÁ stílusa jobban bejön.
Az igazság tartalmáról meg annyit, hogy Bayer a cikk nagyobbik felében azt bizonygatja, hogy a cigányok nem is félnek, mert lám hogy megtámadták szegény "Isten barmát".
Tudod, a sarokba szorított rettegő kutya is támad. Farkát mélyen a hasa alá kunkorítja (ami a kutyáknál a félelem egyértelmű jele, ugye) és támad. Félelemből. Mert az agresszió bizony félelemből is táplálkozhat. A két dolog nem zárja ki egymást, csak egy olyan beteg szar agyában mint Bayer.

@KUCM: "A szegény "Elnyomott" cigányok rettegésétől méltatlanul elhalványulnak azok a hírek, hogy már megint árammal védik a kerteket, vagy már megint agyonvertek egy idős házaspárt 10.000 forintért, és hasonlók."
Mivel kevéssé ismerem a jelenlegi cigány világot, de az amcsi filmművészet alkotásai közül (és itt és most a művészet nem ironikus) láttam pár a gettóval, négerséggel stb. "szembenéző" művet, úgy hiszem itt is hasonló lehet, vagyis a cigány 'gettó' lakóinak 10-20%-a erőszakos és bűnöző hajlamú, életvitelszerűen lesűlyedt, a maradék jó része meg MEGSZENVEDI, hogy képtelen elmenekülni onnan és őket is terrorizálják, pajzsként tartják.

A jobbik semmivel sem agyatlanabb mint bármelyik más jelenlegi politikai párt. Nem helyes lebecsülni őket, mert tanulékonyak. Végül is az FMPSZ-ből nőttek inkább ki mint a Miépből.
Ebben az írásban egyébként a szemléltető grafika a legjobb. A "roma szabadságközdelem" lánctalpakon jön - az üzenete.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 12:58:41
@Benny sk:
"egy olyan beteg szar agyában mint Bayer"
Naja, te legalább felvállaltad, h jobban gyűlölöd őt, mint ő téged vagy a hozzád hasonlókat.
"Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban: gyűlölünk titeket mint ti minket."
Ismerős?
Mármost, én elhiszem, h bizonyos cigányok valóban félnek, de úgy gondolom, ez nagy részben abból is származik, h heccelik, félretájékoztatják őket, hisztériát keltenek körülöttük.
Az evakuálásnak nevezett kirándulás előtt egyetlen pofon nem csattant el. Mondj még egy helyet Európában, ahol "evakuálták" a lakosságot úgy, h előtte semmiféle fizikai erőszak áldozatai nem voltak. Mondom: egy pofon se.
Másfelől Bayer jól írja: aki fél, az otthon van kussban, és nem botokkal és husángokkal várja, h 10-szeres túlerőben letámadja a másik "Isten barmát".
Az igazi félelem nem ilyen.

Az a gondolat valóban fals, hogy rohadt nácik a szerencsétlen cigányok ellen. A gárdisták éppúgy szerencsétlen lúzerek, mint a cigányok. Ugyanannyit zuhantak csak magasabbról indultak.
Szóval nem kell itt nácizni, mert penetráns pesti libsi dumaként bűzlik még innen a monitor túloldaláról is. Ennek ellenére a felvázolt megoldással a legmesszemenőbbekig egyetértek a szerzővel, mert itt csak politikai szinten lehet változást hozni. Az más kérdés, hogy ez minimum középtávon realizálódhat, rövid távon marad a kemény kéz rendszere mindkét fél felé. Különben jöhet a polgárháború.

"olyan Cigányt, akit a magyarok Cigánynak neveznek, buszon köpködő, agresszív, lányoknak lába közé nyúló és őket a megállóba lerugdosó, söpredék-tomboló-őrjöngő-ötvenen erősek vagyunk-a kis értékű lopás nem bűn- ajvékoló-agggyá má valamit-leszúrlak geci-mit báámúsz, paraszt Cigányt?"
nos, ebben minden benne van, amit tudni kell. az a cigány, aki nem ilyen, az egyszerűen nem cigány, ő nem számít, ergo minden cigány ilyen.
CIGÁNYBŰNÖZÉS BEBIZONYÍTVA!!!

@malacz69 eurofanyalgó:
"Naja, te legalább felvállaltad, h jobban gyűlölöd őt, mint ő téged vagy a hozzád hasonlókat."
malaccccczka ismét felvillantotta sajátos "logikáját", amit mi annyira "szeretünk" benne.
és egy ilyen tanít embereket, és sajnos nem ő az egyetlen és csodálkozunk, hogy jaj, az oktatás színvonala.

"Ellenpélda: Mortimer. Hogy a rászisták jól megszúrkálták szegény kis romagyereket, aztan kiderult hogy az elkoveto is az. be is kussoltak ot is, dittó."
mortimer az egy darab ellenpélda, kétszáz év múlva is arra fognak mutogatni a cigánygyűlölő elmeháborodottak. lásd még az hetente egy sajtópert bukó magyar nemzet ami az egy darab teller levélen hőbörög lassan egy évtizede.
ja, a kussolás úgy nézett ki, hogy az ügyet kirobbantó tgm a nyilvánosság előtt elnézést kért

nekem is pontosan ez hiányzik: ők maguk miért nem takarítják már el a többször is leszerepelt, börtön árnyékában hazudozó politikai "vezetőiket" ? Talán elégedettek velük? Aligha hinném.
Az ember maga tehet a legtöbbet saját magáért, erre végre a cigányságnak is rá kellene döbbennie, nem pedig a segélyt kellene várni.
Az út pedig nem olyan nehéz, mint amilyennek beállítják: igenis ingyen tanulhatnak, ugyanott, ahol a többi gyerek, ingyen jár a tankönyv és a meleg étel is. Ruhát szerezni megint nem nagy kunszt stb. A szülőknek kellene végre felébredni és kinevelni egy életképes, önmagáról gondoskodni képes generációt. Nem pedig visszahúzni őket és együtt koldulni a segélyért minden hónap elején, iskola helyett.
A vásár mindig kettőn áll- ezt ne felejtsük el.

Amit szabad Jupiternek...
www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/80758232ED1A47B9C1257880002E45E7

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 13:28:41
@mavo:
Remélem, nincs gyereked... mindig megrendítenek, megríkatnak a nehéz, sanyarú sorsok...
és most inkább maradnék a jókedvnél.
Üdvözlöm személyedben a liberálisok Dániel Péterét!:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 13:35:33
@poszt
"A kormány tétovasága, impotenciája nem véletlen és nem a szokásos tempó"
Nos, a kormány 1 év alatt eljutott oda, ahová a szocialista-liberális kormány 8 év alatt sem bírt eljutni. Módosította, szigorította a Btk-t. Ha most a szocik megszavazzák, felmerül: ők miért nem voltak képesek megalkotni egy hasonló szabályt, miért csak antifasiszta tüntetésekig, chartákig és háborgásig jutottak?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 13:43:19
@poszt
"A cigánygyilkosoktól a különféle gárdák ügyéig minden máshogy festene, ha ezek kezelése félmillió választó döntését befolyásolná közvetlenül."
Hol van az félmillió választó? Hol?
van mondjuk 700ezer cigány, abból 100ezer asszimilálódott, aki nem a cigány származása alapján választ. A maradék 600ezerből mondjuk 400ezer nagykorú. Ha ennek kb. fele elmegy választani, akkor az már egy hihetetlenül jó arány.
Tegyük fel, h mind a 200ezer egy pártra szavazna. Ekkor ez a párt lenne vmiféle elcigányosodott LMP, szocipárt vagy gyurcsánypárt. Azzal számolsz-e, h hány szavazót tartana távol magától egy olyan párt, amelyik teljes mellszélességgel (és persze elhallgatva a vidéki Magyarország kínjait, rettegését) kiáll a cigányok mellett?
Nem. Egy erkölcsileg asszimilált cigánytársadalmat, annak védelmét föl lehet vállalni minden szinten, a szavazatvesztés terhe nélkül. De erre az erkölcsi asszimilációra egyelőre esély sincs. Tehát bármely párt rettenetesen kockáztat, ha "elcigányosítja" magát.
Az LMP egy nyilatkozó embere akkor, amikor a rendőrségre hárította a probléma megoldását, mindkét irányban csapott. fékezzék meg a terménylopást éppúgy, mint a cigányok fenyegetettségét.

@travis: "Azt mondod, a cigányságnak egy emberként kellene szavazni egy etnikai alapú pártra, hogy nagyobb érdekérvényesítő erejük legyen, mint kisebbségnek."
Nem, nem ezt mondom. Azt mondom, hogy szavazniuk kellene _valahova_. Az etnikai képviselet nem igazán vált be, az kitermel egy vékony vezető réteget, és annyi. Ettől függetlenül még egy valamennyire működő etnikai párt (RMDSZ) is nagyobb érdekérvényesítést tesz lehetővé, mint a teljes passzivitás.

@orica: ez a videó is elfért volna
www.youtube.com/watch?v=N6HdB3fayvo
www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40
www.youtube.com/watch?v=N6HdB3fayvo
www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40
@Tóta W. Árpád: na de akkor ezt mégis hogy...? "A cigányság önmagában is frakciót alkothatna, ha pedig többségi párthoz csatlakozik, akkor akár a mérleg nyelve lehetne."
Árpád, hatodikos általánosba jártam, amikor bemutatkoztam leendő osztálytársaimnak, és a cigányok rögtön egy hasbarúgással indítottak - addig még nem is láttam cigányt.
Most Battán lakom, eddig itt nem volt belőlük egy se, de sajnos szombatonként már elözönlik a szórakozóhelyeket, provokálják a helyieket, nem lehet tőlük sehol nyugodtan meglenni hétvégén este. Lassan majd élni se lehet tőlük.
A plázák gyermekmegőrzőiben és játszóházaiban az antiszociálisan viselkedők 95%-a cigány, és fordítva, az oda járó cigányok 95%-a antiszociálisan viselkedik. Pedig ők nem szegények, nem csóreszek, nem megélhetési bűnözők.
Gyöngyöspatán tavaly 3 cigány egy fehér iskolást félholtra vert. A 3 cigány azóta is ugyanoda jár iskolába, semmilyen büntetést nem kaptak.
Tudtommal Szögi Lajos balesetébe a tanár úron kívól nem halt bele senki, azok megint a cigányok voltak, akik megölték, a rendőprség ott sem csinált semmit. Mire a helyszínre értek, a helyiek már lerendezték, ki vigye a balhét.
Ha az áldozat cigány, azt mindig közli a média. Ha az elkövető, akkor igyekeznek eltitkolni.
Engem még gárdista soha nem ütött meg, cigány meg számtalanszor.

sok helyütt mondtam már: szerintem a vidéknek egy olyan kvázi rendőri feladatokat ellátó polgárőri szervezetre, ill. ezek láncolatára volna szüksége, amely hasonló a rendőrséghez. kiképzett és felesketett helyiekből álló "részmunkaidős rendőrök" kellenének, akik a eljárnak a bagatell lopások, és a közrendvédelem területén. ezért a melóért külön is megfizetve, jogilag körbebástyázva, kellőképpen felszerelve. épp úgy, ahogyan ma a városi rendőrök teszik.
a vidék Magyarország egyszerűen kimaradt a rendőrségszervezésből, oda csak körzeti megbízott jutott: egy-egy kapitányságról három-négy faluért felelős tiszthelyettes, aki ha akarná se győzné a melót.

@mavo: A cigánybűnözés létét eddig sem kellett senkinek sem bizonyítania. Léteznek kifejezetten erre a népcsoportra jellemző bűnelkövetési módok. A rendőrségen belül külön kezelték az ilyen bűneseteket már a 1970-es évek elején is.
Nem értem önt.
Éppen azt mondom, hogy nem minden cigány bűnöző.
A vajcsuklójú festő aki festette a pincémet "a Gyula", egy cigány mesterember, aki 25 éve ezzel foglalkozik, a cég egyik legjobb munkaerője és megbecsült tagja volt.
Egy cigány lánynak voltam az esküvői tanúja.
Az egyetemen a legjobb barátnőm egy cigány grafikuslány volt.
És emellett még rasszista, náci, fasiszta is vagyok, akihez képest a Jobbik egy erőteljesen liberális, felvilágosult európai párt, mert azt a cigányt-vagy hófehér, meszelt bőrű ultramélymagyart- aki megcsonkít és megerőszakol egy idős nénit, én az elfogásakor agyonlőném, az olaszliszkai lincselőket pedig még meg is kínoznám. Közben valószínüleg sütiznék. De még véletlenül sem bántanék senkit, azért, mert cigány. Fogadok, nem érti. Nem baj, ne keseredjen el, lesz ez még rosszabb is.
...
Látom, itt is sikerül hoznia a Vastagbőrön és a mandineren elővezetett formáját. Érdekes módon a saját blogján egy kifejezetten gondolkodó, érzékeny embernek tűnik.
Mi ez, valami 2., 3., 158., mesterségesen felépített személyiség?
Ön dolga, engem ne bágyasszon az intoleráns, szélsőséges liberalizmusával. Örülök, hogy beszélgethettünk.

@Pantagruel: ez csak annyi, hogy számszerűen megvan. kb 200 ezer a küszöb.
@a_fater:
és ebből mi következik?
egyrészt tromfolhatnék a cigánygyilkosságokkal, na ott meg egy fehér se halt meg, hát ilyenek ezek a magyarok.
másrészt fenntartom, hogy ha egy közösség bekapcsolódik a politikába, az _civilizál_. konkrétan a Jobbiknál is látható nyomokban.

@Tóta W. Árpád: ki volt itt előbb, és ki az, akit nem sikerült 500 év alatt sem civilizálni?
Erzsébeten minden héten megölnek lassan egy-egy nyugdíjast. Tilos megvédeni magunkat, fehéreket? Vagy csak akkor jó a dolog, ha Líbiát lőhetjük fossá?
egyébként a legjobb példa nem más, mint a kommunista pártok. ezek vették a fáradságot, és lementek a suttyó parasztok meg prolik közé, politikai bázist szervezni. ígértek nekik fűt-fát persze, viszont mellesleg ebből olvasókörök, vitakörök, "munkásértelmiség" lett. azzal foglalkozott egy csomó olyan ember, aki addig a földről se emelte fel a tekintetét, hogy mi van Koreában.
@malacz69 eurofanyalgó:
a magyar vidék egyik első számú problémája, hogy rosszul belátott féligazságok alapján kívánják a problémáikat megoldani, felülről.
ebben a tőled olyan nagyon kedvelt gárdamasírozók sem különböznek, még akkor sem, ha többségük vidéki származású, mert az általuk visszhangzott etnikai alapú rendteremtés ugyanúgy városi éceszgéberek találmánya, mint a politikai korrektség álarca mögé rejtezett semmittevés. csakhogy ezek az éceszgéberek éppenséggel jobbikos nagyokosok. (Novák, Vona, Morvai... mondjak még?)

@Tóta W. Árpád:
"másrészt fenntartom, hogy ha egy közösség bekapcsolódik a politikába, az _civilizál_. konkrétan a Jobbiknál is látható nyomokban"
ez elgondolkodtató, most, hogy írod, valóban van valami ilyesmi. mára odáig jutottunk, hogy a kurucinfó egyik ocsmány cikkét (csernobilról) egy jobbikos képviselő nyilvánosan ekézte.

"Léteznek kifejezetten erre a népcsoportra jellemző bűnelkövetési módok"
a valóságban: léteznek az azonos szociális/társadalmi helyzetű emberekre jellemző bűnelkövetési módok.
persze van bőrszínhez kötődő is, ilyen az a fehér "pedagógus", aki szándékosan alulértékeli a cigány tanulót, hogy az ne mehessen középiskolába

no és a gepidák meg a szarmaták? azok ott se voltak?!

@Tóta W. Árpád: igazad van, mi is jussunk az avarok sorsára.
sőt, tanítsuk meg a cigóknak, hogyan csinálják:
www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/80758232ED1A47B9C1257880002E45E7
nekik szabad

@mavo: mondjuk az összeszaladó népes rokonság és az ezt követő tömegverekedés nem az anyagiakon múlik. ilyenkor mindenki tudja, h cigányok. én azon szoktam töprengeni, hogy a nemcigányoknak miért nem szalad össze a népes rokonságuk soha.
valószínűleg azért, mert a cigányok valójában a jobboldali családeszmény legkomolyabb képviselői.
valószínűleg azért, mert a cigányok valójában a jobboldali családeszmény legkomolyabb képviselői.
@Tóta W. Árpád:
sőt! valószínűleg vallásosabbak is, mint maga Semjén Zsolt.

@Tóta W. Árpád: ezzel azért vitatkoznék. Hányról derült már ki, hogy megerőszakolja olykor a saját gyerekét, elveri a feleségét stb.
Tanítónőnek feltette a cigánygyerek a kérdést, hogy ha nincs gyereke, "akkor miből tetszik élni"? A megélhetési gyerekszülés nem a jobbooldali családeszmény.
A jobbos családeszmény (ha van ilyen) gondolom azt is jelenti, hogy gyermekeinkről gondoskodunk, és úgy neveljük őket, hogy hasznos és beilleszkedett tagjai legyenek a társadalomnak. Ja igen, és munkával mutatunk nekik példát.

"Hányról derült már ki, hogy megerőszakolja olykor a saját gyerekét, elveri a feleségét stb."
mármint jobbosról vagy cigányról? esetleg jobbos cigányról?

"Engem még gárdista soha nem ütött meg, cigány meg számtalanszor. "
És mennyivel kevesebb gárdista lakik a környékeden, mint cigány?
Gárdisták nagyobbik része nem átlagalatti életszínvonalon él, miközben alig esélyes hogy felvegyék értelmes munkára és a szüleitől se feltétlenül azt látta, hogy nem is érdemes változtatni ezen.
Viszont ezzel együtt is a színük virága most azt tudta felmutatni, hogy bűnmegelőzés jellegű tevékenysége során képes részegen a térfigyelő kamera előtt belepisálni a porba, hogy Szálasi.
Ilyet sem cigánytól sem mástól még nem láttam.
@malacz69 eurofanyalgó:
"Másfelől Bayer jól írja: aki fél, az otthon van kussban, és nem botokkal és husángokkal várja, h 10-szeres túlerőben letámadja a másik "Isten barmát".
Az igazi félelem nem ilyen."
Jah, az igazi félelem az olyan, hogy egy az elmúlt években javuló közbiztonsági tendenciájú (átlagos) településre lemegyünk a haverokkal valami helyi bűncselekmény sajtóban megjelent híre után, ott önvédelmi edzőtáborozgatunk, fosatjuk a helyieket, éjjel, részegen Szálasit pisálunk a porba, miközben hangosan óbégatunk(hadd ébredjen fel a falu népe), majd csodálkozunk, hogy a helyiek kaszára-kapára kapnak és elagyabugyálnak minket.
Bayer remek dolgokat belelát egy kamerafelvételbe, amelyeken pont azok nem szerepelnek, akiket részben leír, illetve a Alexszel folytatott interakciójuk.
Azzal a végkövetkeztetésével, hogy valaki csináljon valami rendet egyetértek, csak éppen nem túl konstruktív, inkább olyan sablonos segítségért kiabálós megoldás.

Rendben, hagyjuk a picsába. Végülis, a segélyek, az extra jogvédelem, a honvédségi kiképzés mellé adjunk nekik politikai képviseletet is, esetleg még a vascsöveknél jobb fegyvereket, aztán nézzük meg, mire jutunk.
@pounderstibbons: most mondtam, hogy az eddig cigánymentes Százhalombattára meg a retkek jöttek ide, és kezdték hergelni a népet, potnosan ugyanígy
Ha mi fehérek rontunk nekik kaszákkal, velünk is ilyen megértő vagy?

@pounderstibbons:
Bayer úr rettentően jól ismeri a rettegést és a félelmet. arra kérném csak, hogy magyarázza el nekem, félelemismeretből nem oly képzettnek, hogy az 1943-as varsó gettólázadás fegyvert ragadó zsidói most akkor joggal féltek-e, vagy csak német katonákat akartak lincselni.

Egyébként ebből is látható, hogy a post írója mennyire csak elméleti síkon tudja megközelíteni a dolgokat.
Olyan dolgokat vársz el a cigányságtól, amit csak az a csoport tud megvalósítani, amelyik rendelkezik a civilizáltság legalapvetőbb képességeivel. Illetve az azok megszerzésére irányuló minimális törekvésekkel. A cigányság mai állapotában nemhogy érdekközösséget nem tud alkotni, de egyszerűen még arra sem képes, hogy célkitűzéseit megfogalmazza. Mert az nem célkitűzés, hogy adjon az állam több pénzt.
Ennek persze számos oka van, nem csak ők a hibásak ebben, hanem a mindenkori politika is vastagon benne van.
Én vidéki kisvárosban nőttem fel, pontosan tudom, hogy milyen szellemi állapotok uralkodnak a cigány közösség köreiben. Ha azt mondom, hogy a barbár őskor ahhoz képest oxfordi akadémia, akkor talán közeledek az igazsághoz.
Mindenekelőtt programok kellenének a kormány részéről, ami munkát biztosít ezeknek a cigányoknak. A segélyt azután nyugodt lelkiismerettel meg kellene vonni. De ehhez először munka kell. Ha pedig büdös lesz nekik (sokuknak az lesz), akkor viszlát, éhen döglesz.

@_drc_: Igen, erről forgatott Ragályi egy filmet.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:15:04
@_drc_:
Különösebben izgalmasat nem mondtál, de én már vagy két éve utálom a gárdázó faszokat! A velük szembeni toleranciámnak ott lett vége, amikor gyermekeket avattak gárdistává. Ez mindennek a legalja. A masírozás is ostoba faszkolódás.

@malacz69 eurofanyalgó: Az tudnivaló, hogy Bayer nekiment már mikor a Jobbiknak, amikor Orbán érdeke ezt kívánta és ez volt kiadva. Most hozta ezt a szintet, ütött a romákon, ütött - kisebbet - a széljobbon. Feladat kipipálva.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:24:03
@a szív fészkei:
Nézd, számomra ebben az írásban nemcsak a tartalom a lényeg, hanem az is, h piszok jó tollal írta meg. És addig, amíg itt nem képesek elismerni azt, h Bayer tud írni, jól ír, jó a tolla, addig a bírálóit a magam részéről teljesen elfogult, az írás iránt érzéketlen pöcsöknek gondolom.
Ez van.
Ps.: Az orgoványi erdős írásától viszont magam is teljes mellszélességgel elhatárolódom!

@malacz69 eurofanyalgó: Kapaszkodj: a gyöngyöspatai cigányok - ahogy mondták Csillebércen is a fene jó üdülésükkor meg előtt is - a Fideszre szavaztak. www.nepszava.hu/articles/article.php?id=403461
A szisztematikus hergelészetük március óta folyik. Ahhoz képest elég nagy önuralmat tanúsítottak.
A szisztematikus hergelészetük március óta folyik. Ahhoz képest elég nagy önuralmat tanúsítottak.
@pounderstibbons:
"Viszont ezzel együtt is a színük virága most azt tudta felmutatni, hogy bűnmegelőzés jellegű tevékenysége során képes részegen a térfigyelő kamera előtt belepisálni a porba, hogy Szálasi.
Ilyet sem cigánytól sem mástól még nem láttam."
Szarvas főutcáján a cigány asszony megemelte a szoknyáját, kicsit terpesztett és megfeszült és a betonjárda közepére tette a barnát.
Aztán szó nélkül tovább ment. Az viszont igaz, hogy nem éltette közben Szálasit.
"
majd csodálkozunk, hogy a helyiek kaszára-kapára kapnak és elagyabugyálnak minket."
Jaja, ott van párszáz rendőr teljes készültségben, de nem nekik kiabálnak/telefonálnak, hanem nekirontanak a részegnek, hogy még azelőtt agyonverhessék, hogy odaérnek a rendőrök.
Mintapolgárok.

@malacz69 eurofanyalgó: Senki nem kételkedett abban, hogy jól, hatásosan ír. Ne terelj.
Aki jól ír, annak még nagyobb a felelősségge, hogy azzal a nagyon jól fogó tollával (billentyűzetével) mit ír le.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:26:26
@Tóta W. Árpád:
"a cigányok valójában a jobboldali családeszmény legkomolyabb képviselői"
Látod, Árpi, az ilyenek miatt tartanak téged egy provokáló fasznak. Én azért ennél többre tartalak, de azt jelzem, ez egy méretes fasság volt részedről.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:33:54
@mavo:
Elvárom, h érdemeim elismerése okán kellő szellemességgel és viszonylagos furmányossággal próbálj sértegetni.
A "sötét fasz" sajna nem éri el ezt az igényességi szintet. Lécci ismételni, valami körmönfontabb picsába küldéssel!
Köszi.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:34:58
Árpi, ezúttal miért nem tettek ki főoldalra?
@malacz69 eurofanyalgó: Mit értesz elismerés alatt? Egy jótollú - a népszabós múltját állandóan vadságokkal kompenzáló - embert szerintem az jellemez hová áll és miket ír. Az ahogy másodlagos. Nekem, bocsáss meg, a gálám fordul ki néha tőle.
Nem tudom a stílusbravúrjait elvonatkoztatni attól, hogy azokat mire használja. Aki őt megítéli "köreimből" emiatt ítéli meg, nem az írni nem tudása miatt.
Nem tudom a stílusbravúrjait elvonatkoztatni attól, hogy azokat mire használja. Aki őt megítéli "köreimből" emiatt ítéli meg, nem az írni nem tudása miatt.
@malacz69 eurofanyalgó:
már megint ez a "köreitek" duma...
nos, aki szerint Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú tagkönyvének tulajdonosa fogalmazványainak hangneme alapján egy utolsó tahó, aki kb. derékig van Orbán Viktor és barátai fenekébe bújva, ergo minden, amit valaha leírt vagy le fog írni valamilyen szinten pártpropaganda, az még nem feltétlenül liberális.
viszont az igaz, hogy ha e köré akarsz kört szervezni, lesznek egy páran, akik egyetértenek velem, liberálisok is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:39:26
@a szív fészkei:
Nos, neked attól fordul ki a gyomrod, h más véleménye van a dolgokról, mint neked. Márpedig ha vkinek a más véleménytől kifordul a gyomra, az nem demokrata. A demokrata a más vélemény iránt egyrészt érdeklődik, másrészt (ha kell) vitába száll vele, de nem csinál belőle érzelmi kérdést.
Más:
Képzeld, ma bolondballagást tartottak a suliban, és a legtöbb srác lánynak öltözött. Ebből pedig az következik, h a bolondot a fiúk a női nemmel azonosítják.:o))

@NaP: Valószínűleg oda kellett volna menni hozzá a közegnek - ha van ilyen arrafelé olyankor - és ha nincs pénze bírságra, feltakaríttatni vele. Hogy ezt mikor fogják felvállalni a hatóságok, nem tudom. el kéne kezdeni, mert a környezet szétszarása senkinek se engedhető meg.
Én a fővárosban a hajdani - és nekem mindig - Moszkva téren láttam fényes szombat nyári délután egy fehér kövér pasit, aki a hatos villamos - kurvaforgalmasa - megállójától 1 m-re elővette a slaugját és a legnyugodtabban, mondhatni kimérten sugárpisálta a valahai virágágyásokat. Hosszasan, míg a népek ledermedve nézték, hogy ez - turisták ámuló szemei előtt is - itt és így megtörténhet. De nagydarab állat volt, civil nem mert odamenni ejnyebejnyézni. Rendőr , közterületes sehol.
Fele is felnyalattam volna saját magát, ha akkor vagyok, mint a Svarci fénykorában.
Amúgy Soma Mamagésa, a nagy megmondóasszony végigfényképeztette magát Amerikán, ahogy körbevizeli www.mommo.hu/media/Soma-Amerikaban3 látványosan guggolva az országot, kvázi tiltakozva valami ellen ott. Szóval a vérprimcsiség nem bőrszín függvénye, viszont ha kárt okoz, bárki, bármilyen felhámmal feleljen érte.

"Nos, neked attól fordul ki a gyomrod, h más véleménye van a dolgokról, mint neked. Márpedig ha vkinek a más véleménytől kifordul a gyomra, az nem demokrata. A demokrata a más vélemény iránt egyrészt érdeklődik, másrészt (ha kell) vitába száll vele, de nem csinál belőle érzelmi kérdést."
a lólubát!
nem a más véleménytől, hanem a attól a rengeteg trágárságtól és nyúlós-nyálas-taknyos undormánytól fordul föl az ember gyomra, amit Bayer mester az általad oly' szépen méltatott írói vénáját kihasználva a fogalmazványaiba foglal, ahogyan minősít és ahogyan önnön független értelmiségi létét is elárulva egy politikai szekértáborhoz dörgölődzik.

@malacz69 eurofanyalgó: "Naja, te legalább felvállaltad, h jobban gyűlölöd őt, mint ő téged vagy a hozzád hasonlókat."
Azért ez nem nagy kunszt, lévén hogy ő közszereplő én meg nem vagyok az. A "hozzám hasonlókról" viszont nem tudok nyilatkozni. Továbbá nem tudom, hogy mi a gyűlölet mértékegysége, ezért azt sem tudom megmondani, ki nyerné ezt a versenyt, de gondolom neked kész statisztikáid vannak arról, hogy a jobboldal csupa szívjóság szemben az aljas szemét libsikkel....
"Másfelől Bayer jól írja: aki fél, az otthon van kussban"
Ez itt annyira gyönyörű példa, hogy inkább ezzel válaszolnék:

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 15:46:42
@_drc_:
Elbeszélünk egymás mellett!
Nekem kb. minden ötödik Bayer írással komoly bajaim vannak, és nem is tartom minden írását jól megírtnak, jó stílusúnak, ehhez képest viszont mégis azt kell mondanom, h az, aki képtelen elismerni, h az az ember tud írni, az politikailag rémesen elfogult a másik oldal irányában.
A "köreitek" pedig roppant egyszerű dolog: ti, akik csak bírálatot tudtok kinyögni a mai kormánnyal szemben, és egyetlen lépését sem tartjátok jónak. Nos, ehhez képest valóban üdítő szinfolt Paladdin, aki legalább néhány pontban helyesli a kormány lépéseit.
Sőt, ha megkérjük Árpit, nyilatkozzon az egykulcsos adórendszerről, talán még ő is elismeri, h az jó, az valójában igazságos. Csak tudná leírni magától... Amikor még Bokros mondta, nem tiltakozott ellene. Itt a blogban mégsem szánt egyetlen posztot sem arra, h támogassa ezt a sokat vitatott adózási rendszert.

@malacz69 eurofanyalgó: Iszonyúan csúsztatsz: orgoványi rizsák után azt mondod, hogy nem Bayer lényegét figyelem,
Ahogy ő gondolkodik és azt kifejezi, nekem undorító elég régóta.
De ragozd még, ahogy akarod - ennél többet nem tudok mondani róla. Máris több, az elégnél. Te olvasgasd továbbra is Orbán kedvenc publicistáját, soha nagyobb élményed ne legyen a sajtóban.

@malacz69 eurofanyalgó: Neked következik ebből.
@malacz69 eurofanyalgó:
"ti, akik csak bírálatot tudtok kinyögni a mai kormánnyal szemben, és egyetlen lépését sem tartjátok jónak"
nana! én pl. azt, hogy Orbán végre elszánta magát arra, hogy rendet rakjon a szélsőjobb körül, kifejezetten üdvözlendőnek tartom. sőt! ha kérnek a tanácsaimból szívesen megosztom velük.
az egykulcsos adó, illetve a családi adózás rendszere nem igazságos. egyrészt azért nem, mert nem növekszik, tehát nem követi azt a sávos progresszivitást, amivel az egyes megkeresett forintok felhasználásával a további forintok megkeresése könnyebb lesz, másrészt azért nem, mert a családi adózás ötletével a jövedelemkeletkezés mint olyan egy az egyben elszakad az elvégzett munka mennyiségétől, minőségétől, mint egyébként természetes mértékegységétől. mostantól az keres többet, akinek több gyereke van, nem az, aki többet dolgozik. WTF? ez szerinted igazságos?

Borzalmas. Szalai Annamária pribékei nem dolgoznak elég jól. Tótavé nem változtál. Hülye vagy, leülhetsz, 1-es.
Politizálni? Nekem az is elég lenne kezdetnek, ha rendbe tennék az udvaraikat, nem lopnának (annyit), és felhagynának a notórius hazudozással.
Természetesen mindez az udvarukat nem rendben tartó, tolvaj, hazug cigányokra vonatkozik csupán, a többiek (akik ezt már megugrották) kereshetnek munkát, járathatják iskolába a gyerekeiket, betarthatnak még több közösségi normát, és persze mindezek után akár politizálhatnak is, ha estére nem fáradnak el.

nem szeretnék viszont elmenni ebbe az irányba, egyrészt azért, mert megint csúsztatsz, Tótát egy az egyben Bayerhez hasonlítod (ti.: "megkérjük Árpit, nyilatkozzon az egykulcsos adórendszerről, talán még ő is elismeri, h az jó, az valójában igazságos. Csak tudná leírni magától... Amikor még Bokros mondta, nem tiltakozott ellene."), pedig hol van az a minden más erényt tagadó szervilizmus belőle, ami az ötös számú tagkönyv tulajdonosát vezérli!

másrészt meg azért nem, mert jelenleg nem ez a téma.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 16:04:44
@a szív fészkei:
Nah, ha van vmi, amit utálni tudok a női tempókban, akkor az ez a fajta stílus.
@_drc_:
"önnön független értelmiségi létét is elárulva"
1. Sosem mondta, h független,
2. Természetes, h pártkatona, hiszen 5-s számú tagkönyv,
3. Egy mondanivalót nem minősít az, h pártkatona mondja-e, csakis az elmondottakban lévő érvek és tények igazságtartalma. Persze nem kell elvonatkoztatni a személy hovatartozásától, de min. illik érvekkel és ellentmondó tényekkel cáfolni.

@pounderstibbons: " Keress rá az MSZP.hu -n zuschlag-ra... "
B+, én nem arról írtam, hogy ki hol lop (mert mind a két banda lop), hanem arról, hogy ki és hogy (vagy nem) írja meg.
Ebben van a különbség, Kedves Vezér rajongók. Így is lehet hazudni. Nem írjuk le, tehát így a rajongó tábor nem is tud róla, miután mást nem olvas vagy hallgat.
Na, itt a különbség Uraim.
Vagy csak mutassatok csak egy kritikát a Fideszről és társairól a médiájukban. Mert az nem létezik, csak a nagy nyelvcsapás. Van is segg hozzá.

@NaP:
"Jaja, ott van párszáz rendőr teljes készültségben, de nem nekik kiabálnak/telefonálnak, hanem nekirontanak a részegnek, hogy még azelőtt agyonverhessék, hogy odaérnek a rendőrök.
Mintapolgárok. "
A részeg ment utána a cigányok közé az eddigi rendőrségtől származó értesülések szerint.
mellesleg megnézném azt a rohamrendőrt, akihez befutna egy telefon, hogy sürgősen vonuljon ki a kommandósosztaggal, mert valaki részegen brunyál az út közepén...
@a_fater:
"most mondtam, hogy az eddig cigánymentes Százhalombattára meg a retkek jöttek ide, és kezdték hergelni a népet, potnosan ugyanígy
Ha mi fehérek rontunk nekik kaszákkal, velünk is ilyen megértő vagy? "
Szerintem ha nyilvánosan battaiakat sértegető, utcárahugyozó fazon ordibál az éjszakában, akiknek a haverjai napok óta masíroznak fel és alá, rémisztgetve a helyieket, akkor szerintem egy battai polgári kör azért csak szervezne néhány kaszás-kapás jelenetet arra is.
És igenis megérteném őket.

@malacz69 eurofanyalgó: Malacz! Te gyakran bonyolódsz ízlésbeli vitába? Csak azért kérdem, mert az hogy bejön Bayer stílusa vagy nem elsősorban ízlés dolga. Jó, nem leszek álszent. Közrejátszik az is, hogy betegesnek tartom a gondolkodását. De ha valóban elvonatkoztatok az író személyétől, és az írás mondandójától, akkor is TWÁ-ra szavazok. Valszeg ebbe jelentősen közrejátszik az a tény is, hogy Árpi nem csak világnézetileg de korban is közelebb áll hozzám. Magyarán, ne várd el tőlem (és a "hozzám hasonlóktól"), hogy kimondjam Bayer jó újságíró, mert a véleményem szerint (szubjektíven) nem az, de ettől még újságírónak tartom. Ha ezzel megelégszel: nálam tutira jobban ír. Sőt, (most kapaszkodj!) még műveltnek is tartom. Csak a beteg agya miatt, betegek a következtetései és ezáltal az írásai is.
@malacz69 eurofanyalgó:
"Egy mondanivalót nem minősít az, h pártkatona mondja-e, csakis az elmondottakban lévő érvek és tények igazságtartalma." amiket persze a pártkatona -- hiszen természetes, hogy egy tömegeket tájékoztató sajtómunkás az legyen -- tetszése és szimpátiája szerinti modorban ad elő, és amelyeket az objektív valóságtól elszakadva, politikai tények és érvek szerint megrendelői vagy vélt megrendelői ízlésre máris manipulált.

Én se arról írtam, hogy ki hol lop(mindenki, mindenhol).
De az Mszp.hu visszamenőlegesen törölte zuschlagot az archívumából.
Azért egy elhatárolódást gerincesebbnek gondoltam volna.
Ha Gyurcsányt elítélik ő is visszamenőlegesen törölve lesz?
Meg se történt?:)

egyébiránt sose érezted még, hogy az a fogalom, hogy "igazság" egyszerűen NEM OBJEKTÍV, vitában érvként használni meg ÜRES.
van objektív valóság, vannak igazságok, de olyan, hogy egyetlen igazság, olyan nem létezik.

@Tóta W. Árpád: aha, és mire jutottak "a kommunista pártok" a cigányokkal?
Negyven év alatt a következőkre:
"a cigánygyermekeknek 60%-a ma sem tudja - tanköteles koron belül - elvégezni a nyolc osztályt, továbbá, hogy míg az általános iskolások között 6% - a gyógypedagógia intézményekben 32% - az arányuk, a szakközépiskolákban viszont már csak 0,3%, a gimnáziumokban pedig 0,2%"
"növekszik a munkakerülők, a börtönbe jutók és az ideggondozásra szorulók száma a cigányfiatalok között"
"sokszor azt sem értik meg pontosan, mit várnak el tőlük"
Ld. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban - 1422-1985. Szerk. Mezey Barna. Kossuth, 1986. 318. o.
A program egyébként akkor - már a '60-as években is "a szociális követelményeknek meg nem megfelelő telepek felszámolása" volt. (1964. évi kormányhatározat) A határozat kimondta azt is, hogy újabb telepek kialakulásának megakadályozása céljából az építési övezetben lehetőség szerint szétszórtan kell az építkezők részére telket biztosítani.
Nem jött össze.

@travis: "Mert az nem célkitűzés, hogy adjon az állam több pénzt. "
én is többet szeretnék ennél, de lássuk be, hogy a vasutasoktól, az egyházaktól és a nyugdíjasoktól se telik sokkal több.

@pounderstibbons: " Ha Gyurcsányt elítélik "
Ez igen, te már tudod? Az a gyanúm hogy Szeretett Vezérünk előbb fog ülni, mint ő.
Nagyon szeretné, az biztos. Minden lépés erre megy. Várd ki a végét. Volt már a világtörténelemben hasonló, és a kezdeményező mindig pofára esett.
Mellesleg nem a Fidesz.hu-ról írtam, hogy ott nem látható, hanem a seggnyaló médiájáról. Zuschlagot a mai napig megtalálod mindegyik balos médiában.
Nyekk.

@_drc_: például hogy 1+1 mennyi, az is mindenféle nézőpontok kérdése, és nem valamiféle objektív igazság, hiszen az nem létezik
@malacz69 eurofanyalgó: mert elfelejtettem reggel elküldeni.
Jo cikk, csak azt sajnalom hogy a celkozonsegehez valoszinuleg nem fog elerni. Ad egy.
Ad ketto: irhatnal egy cikket a videki melyszegenysegben senyvedo ciganysag mellett elo (elni probalo) nemciganyok problemairol is. Az ugyanis a mostani serpenyo masik oldala, es ugy veszem eszre hogy a szelsojobbal ott lehetne kezdeni a parbeszedet, ami nem lenne haszontalan.

Láttunk már ilyet.
Sztálin mellől is lassan elfogytak a csoportkép "bukott" szereplői...

@okostojgli: "Éhséglázadásra gondolsz vagy bombára a metróban? "
Előkerestem a biztonságiszakértő-szemüvegemet. Kockázatanalízis: a metróbomba-jellegű lakosság elleni cselekmények nem valószínűek. ilyet akkor szoktak elkövetni, ha van vmi pol. követelés (pl autonómia). ezenkívül ehhez bombát kellene csinálni, ami magyarországon nem egyszerű (bár nem is agysebészet).
a véderő-szerű provokációk inkább olyanféle terrorizmust idézhetnek elő, hogy lerohanják a magyar szigetet, vagy azt robbantják fel. esetleg felgyújtanak vmi jobbik-irodát.
remélem, senki sem érti úgy, hogy ennek drukkolok.

@Archenemy:
tévedés! könnyen belátható, hogy a matematikai fogalmak objektívak, ráadásul a valóság részei is.
minden körülmények között azonos a matematikai fogalmak értelmezése? igen, tehát objektívak. materializálható valamiképpen az 1+1? persze, tehát része a valóságnak (megjegyzem akkor is része volna, ha nem materializálható, de nagyon sokan gondolják azt, hogy igen -- lsd. pl. Istent).
az 1+1 tehát az objektív valósághoz tartozik, nem valami homályosan megfogalmazható igazsághoz. =)

@malacz69 eurofanyalgó: Nem vártam mást.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 16:48:01
@Archenemy:
"nem valamiféle objektív igazság, hiszen az nem létezik "
...legfeljebb a liberálisok szerint nem létezik!

@Kurt S. Earp: "Nincs gyűlöletesebb ellensége egy cigánynak mint egy másik cigány, aki ki akar törni, másképp akar élni"
Ezt tökéletesen mondtad ! Sajnos a városi emberek ezt nem tudják, gondolkodnak a saját "okosságuk" alapján. A valóság meg piszkosul nem egyezik ezzel a világképpel. Tótáé sem.

ez az eddigi legostobább posztod, árpi, pedig volt már néhány!
de ha annyira szereted a cigányokat, költözz el 1 hónapra taktakenézre, vagy ózd-hétesre, hátha megúszod élve:)
vagy fogadj örökbe 2-3 purdét, mert azzal nagyon trendi libsi lehetnél:P
miért nem ezeket cselekszed ahelyett, hogy ostobaságokat írkálsz a cigányokról? nem is láttál még cigányt közelről, kishaver...

pontosabban: a jobbosok szeretik azt hinni, hogy létezik, sőt, azt meg pláne, hogy ők tudják is, hogy mi az, csakhogy aztán ez az "igazság" időről-időre változik, tehát: nincs.
a libsik legalább tudják, hogy az objektív valóság és az eszmények között kurvanagy a szakadék.

valójában az "igazság" szót elég sokféleképpen értelmezik, és az egyik értelmezése az, hogy "a valóságnak megfelelő, azt leíró" kijelentés/vélemény
én ebben az értelemben használom (és még sokan szerintem), te nem, ez okozza a félreértést

www.hir24.hu/belfold/255713/gyurcsany-gyanusitott-a-sukoro-ugyben.html
Lemondott mentelmi jogáról. De Orbán baba is tudott Sukoróról, Martonyi házában cseverészett erről Lauderrel. Ja, az más. fsp.nolblog.hu/archives/2010/08/18/Kaszino_tojas/

@_drc_: És nekik nincs ekkora megmondójuk örök időre aranyba öntve, önmaga körül forogva, mint Türménbasi szobra.
Orbántól mindig meg lehet tudni, mi az objektív igazság éppen ma 16.59-kor. Holnap ugyan esetleg más lesz - megvédjük a manyupot-lenyúljuk a manyupot, megvédjük az Ab-t, kicsit tollafosztjuk az Ab-t stb. - , de az akkor lesz érvényben.

Érdekes eszmefuttatás, de ez azt feltételezi, miszerint gondolkoznak előre. Ez nem látszik most rajtuk. Persze lehet még olyan kényszer, amikor ez megtörténik, de egy szavazás miatt nem hiszem....
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 17:04:55
@_drc_:
Az objektív igazság tagadása vezet el az értékek relativizáláshoz, ahhoz, h pl. nők büszkén hirdessenek efféle fasságokat (vagy inkább vaginaságot):
nokert.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=792:egy-lehetseges-alternativa-a-tudatos-gyermektelenseg&catid=39:parkapcsolatok&Itemid=78

"tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni."
Gondoltam hogy nem az jut eszedbe először hogy tanulni meg dolgozni.

Hahaha... maroknyi cigány mint terrorista! A politikához nem kell sok ész, csak jelszavak puffogtatása. A terrorizmushoz kell ész, különben előbb elkapják őket mielött tettek volna valamit. A cigányok egy bankrablást nem tudnak megszervezni, nem hogy egy terrorista akciót! A bűnözésnek is csak a primitívebb formáit művelik.
Ezzel a poszttal most mellélőttél. A cigány politizálás eddig sem ment. Nem ment az integráció, nem ment az összefogás, semmi. Ha nagy bajban érzik magukat menekülnek.
én is szívesen vizionálnék életképes cigánypártot, de ahhoz először talán nem ártana egy értelmiségi réteg, vagy ha túl sokat akarok, legalább egy (1) darab mérsékelten hiteles vezető személyiség.
Ez most kicsit mellément, tekintve, hogy OV is a széljobb ellen állt ki, Pintér is a cigányokkal pózolt Patán. Gondolom bekadat a szalag a magnóban Árpádnál...
Ez most kicsit mellément, tekintve, hogy OV is a széljobb ellen állt ki, Pintér is a cigányokkal pózolt Patán. Gondolom beakadt a szalag a magnóban Árpádnál...
@malacz69 eurofanyalgó:
ez azért elég nagy baromság - azaz látszatintézkedés
Mai napig azt mondom, hogy a törvénykezési láz halálosan felesleges, de jó pótcselekvés. Úgy tűnik, mintha csinálnánk valamit serényen.
Közben meg csak annyit kéne tenni, hogy az eddigi kereteket ki kéne használni, azaz érvényesíteni a jogszabályokat.
Ja, hogy az ment eddig is, de csak az anyagiak és sunnyogás tárgyiasult belőle?
Hát istenem, jelentkezzen, aki bűntelen és 100%-os információbirtokos :)

"Mit akarnak, mi esik jól nekik szimbolikusan és praktikusan, mivel lehetne elnyerni a jóindulatukat? Ez nagyjából tudható a nyugdíjasokról, a katolikusokról, a nagycsaládosokról és a kisvállalkozókról – meglepő módon ezek is főleg azt akarják, amit a cigányok: pénzt."
Szegény ember!Tisztességes megélhetést akarnak mint mindenki ebben az országban.Eddig ez csak a politikusoknak sikerűlt.De nekik nagyon!
Miért baj ha a minimálbéren tengődő dolgozó ember vagy a létminimum alatti nyugdíjon tengedő ember felemeli a szavát.Ha nem pénzt akkor adj nekik ingyen húst,kenyeret vagy fizesd a számlájukat!Gondolom neked jó pénzed van hiszen ezért aszar írásért is felveszed a lóvét.Pedig csak vagdalkozol és mocskolódsz!

Nos, mintha a fogamat húznák, de a mostani Bayer "Azérttovábbrasemaszívemcsücske" Zsolt cikk sokkal jobban van megírva az átlagos Bayer cikkeknél.
más:
A mostani peszeudogárdista akciók (is) mindenképpen el fognak vezetni a cigányság önszerveződéséhez. És igen, lesz nekik Martin Luther Kingjük és Malcolm X-ük is.

"Naná, a cigányoknak is volna mit tenniük. Például elkezdhetnének végre politizálni."
elkezdhetnének végre dolgozni, vagy elhúzni az országból, vagy éhenhalni...
elkezdhetnének végre dolgozni, vagy elhúzni az országból, vagy éhenhalni...
@Archenemy:
tudatosan használom így, félreértésről (részemről tehát) nincs szó.
@malacz69 eurofanyalgó:
"Az objektív igazság tagadása vezet el az értékek relativizáláshoz"...
kezdjük azzal, hogy objektív VALÓSÁG van, objektív IGAZSÁG (lévén ez utóbbi már értékítélet) nincsen.
úgyhogy hadd riposztóljak azzal, hogy az objektív igazságok hirdetése vezet el a gázkamrákhoz, a gyilkos mezőkhöz, Auschwitzhoz és a GuLagokhoz.
objektív valóság van, ennek értékítéletei az igazságok (ilyen is, olyan is), amelyek demokráciában folytonos versenyben vannak egymással. aki egyetemes igazságokról beszél, az szerintem nem demokrata, hanem valami egészen más.

@Tóta W. Árpád: Lehet, bár úgy gondolom, hogy Gandhi a sok "elnyomott" maroknyi "elnyomó" felállásban volt igazán hatékony...
@malacz69 eurofanyalgó: Mert olyan férfi nincs is, aki soha nem akart volna gyerekeket...
Van ilyen nézet is nők között (apácák hivatalosan is vállalhatják, őket tisztelni kell ugye). Aki direkte nem akar anya lenni, az az baja, nem tudja, mit veszít egy életre, de rá nem erőszakolhatod senkire, hogy szüljön, ha nincs ingerenciája hozzá. Ez van.

EMBEREK !
MICSODA GYÖNYÖRŰ ESKÜVŐT KÖZVETITETTEK MA LONDONBÓL, CSODÁS KIRÁLYI ESKÜVŐT...DE JÓ LENNE, HA MINDENKINEK A TÖREDÉKE JUTNA A GAZDAGSÁGBÓL ÉS A POMPÁBÓL...
A FENÉBE A POLITIKÁVAL, INKÁBB MINDENKI DOLGOZNA SZÉPEN, SZORGALMASAN A SAJÁT ÉS MÁS EMBERTÁRSAI JAVÁRA, FÜGGETLENÜL, HOGY KI MILYEN SZÁRMAZÁSÚ. NEM IGAZ ?
DEHÁT, PIACGAZDASÁG VAN, MEG VERSENY MELYBEN A PÉNZ "GYŐZELME" A FONTOS, ÉRDELELNEK VALAKIT KOMOLYAN AZ EMBERI SORSOK ? Vagy tévednék ?

Bayer egy rém tehetségesen és hatásosan írni tudó, undorító, szemét, szar alja ember.
Ez így megfelel?

Látszik, hogy mennyire nem ismeri a posztíró a cigányokat :)
Azért nem fognak politizálni (eltekintve egy jelentéktelen vékony rétegtől, akik rájöttek, hogy így sokkal hatékonyabban és többet lehet lopni, mint a szomszéd Mari néni veteményeséből), mert leszarják a politikát. Kivétel nélkül az összes, a putriscigánytól elkezdve a batyus-vándoráruson, muzsikuson, BMW-s fukszoson keresztül a tisztességesen dolgozókig mindegyik.
A cigányok pontosan tudják, hogy eddig mindig, mindenhol páriák voltak, utálták, üldözték, kiközösítették, irtották őket az elmúlt 6-800 évben, ezért kussban maradnak, nem ugrálnak, sőt, sokan le is tagadják népszámláláson a nemzetiségüket. Náluk ez része a túlélési stratégiának.
Így is beléjük rúgnak egyet, ha tehetik (az már más kérdés, hogy miért mindig pont beléjük rúgnak, és hogy ezt megérdemlik-e vagy sem, ebbe nem megyek bele), majd hülyék lesznek céltáblát festeni magukra, és hangosan üvöltözve ugrálni, hogy "ide lőjetek".
Amelyikük dolgozni szeretne, az munkát akar, melyik nem, az pénzt akar, de rivaldafényben pattogni idióta exhibicionistaként egyik sem akar, mert ismerik a múltjukat.

@Murderface:
érdekes, a zsidók politizálnak, pedig amit a cigányokra mondtál, rájuk is igaz (vagy az volt).
vannak itt is, ott is, amott is, szocialisták is, liberálisok is, zöldek is, fideszesek is, egyedül talán a Jobbikban nem képviseltetik magukat -- érthető okokból.
a cigányság előtt vajon miért ne lehetne nyitott ugyanez az út?

@Tóta W. Árpád: "inkább olyanféle terrorizmust idézhetnek elő, hogy lerohanják a magyar szigetet"
Értem már, de tartom magam ahhoz, hogy egy "sima" éhséglázadásnál nagyobb szervezettséget nem fognak felmutatni.
Az is igaz egyúttal, hogy például Szlovákiában 2004-ben nem társult -úgy tudom- rasszista provokáció a gazdasági megszorításokhoz.

@Kivlov:
Már csak azért sem, mert TWÁ perköltségeit nem a párttársai által uralt önkormi fizeti közpénzből, továbbá nem tudok arról, hogy TWÁ-nak szlovák rendszámos terepjárója volna az adóelkerülés kedvéért. Ja, meg arról sem tudok, hogy TWÁ-nak bármilyen párttagsági könyve volna.
Ennyit a hülyeségeidről, csá.

Kedves Árpád!
Nekem valójában úgy tűnik, hogy a cigányok egymás sikerére még irigyebbek, mint a magyarok. A közösségeik szervezete az idők folyamán nem változott, van a "király", a vajda, akinek, (illetve a klánjának) ellentmondani csak kevesek mernek. Saját magukat is rasszokra osztják, sorrendbe helyezik: magyar cigány, oláh cigány, stb. A magyarság iránti gyűlöletük legalább akkora, mint a magyarságé az ő irányukba! Az önálló politikai részvételük hiú ábránd, az öltöny-nyakkendős piperkőcöknek nem hisznek, ha azok a saját fajtájukból vannak, akkor még úgy se! A megoldás a nyomor-tudatlanság lehúzó örvény irányának a megfordítása lenne! Igenis komoly állami segítséggel, a szorgalmasabb cigány fiataloknak, a környezetükből való részleges, (de nem erőszakos) kiragadásával, komoly oktatási háttérrel, és akarattal ki kéne termelni a cigány értelmiséget, méghozzá ezrével! Ezután, tíz-húsz év múlva lehet komolyan reménykedni a politikai részvételük megvalósulásában! Addig a poszt utolsó mondatának megvalósulása a reális lehetőség!

@Lófasz Hadnagy:
kit érdekel a párttagsági könyv? egy libsibérenc tollnok könyv nélkül.
ennyit a hülyeségeidről. beszédes a neved... :D

@okostojgli: De voltak és vannak Szlovákiában is rasszista erők, bár ezek elsősorban pofáznak.
Egy bomba- vagy fegyveres merénylethez nem kell háromnál több embert megszervezni. Előbbi viszont, mint mondtam, némileg komplikáltabb itt, mint mondjuk Afganisztánban, ahol kimegy az ember a veteménybe, és behoz egy tényéraknát.
Valaha volt egy webrádiónk, körülbelül 2003-ban tettem fel azt a kérdést, hogy vajon miért nincsen cigány terrorizmus, amikor ehhez minden feltétel adott.

Az USA négerei is kiközösített páriák voltak mindaddig, amíg ki nem termelték a saját politikai szószólóikat. Ez nekik párszáz évbe került. A helyzetük most sem tökéletes, de össze nem lehet hasonlítani az akár fél évszázaddal ezelőttivel.
Jó kérdés, a magyar (kelet-európai) cigányság mikor jut el ide, hányan lesznek addigra, és milyen állapotban lesz az ország?
Szvsz. ezt elő fogja segíteni, ha tényleg nem lesz majd könnyű Magyarországon munka nélkül megélni. (Az USA-ban ez ugye nem nagyon merül fel...)

"Az OK az, h ezek bizony szegények, és ezek bizony lopnak.
Tűzifát, csirkét, befőttet, ami éppen kell. Pont úgy mint ahogy a parasztok loptak a TSZ-ből, a munkások meg a gyárból a szocializmus idején."
A nagy b. lóf.-t úgy. Melyik paraszt törte le szerinted egy gyümölcsfának az ágát, egyik se, mert mindegyik tett valamit azért, hogy teremjen az a fa.

Légy udvarias.
Tiszteld a másikat.
Tiszteld másét.
Dolgozz!
Ne lopj!
Ne ölj!
Tanúlj.
Tanittasd a gyermekidet.
Szegénység nemjogosít fel más tulajdonának ellopására.
Beszélj kultúráltan.
Viselkedj emberhez méltóan.
Tartsd tisztán házadat,környezetedet.
Tiszteld és tartsd be a törvényeket.
Ne futtass lányokat!
Cigány én így szeretlek!

@Comandante en Jefe:
mire ez megtörténik gyerekeid kuncsorognak segilykéért vagy épp csicskáztatják őket.Durva leszek .A tetű sem permetezi saját magát!

@bájgúnár:
de a tetűtől nem is várják el, hogy saját magát permetezze!

@NA YA!: "Igenis komoly állami segítséggel, a szorgalmasabb cigány fiataloknak, a környezetükből való részleges, (de nem erőszakos) kiragadásával"
Bingó, ez a megoldás egyik fele. A széljobbosoknak bármilyen meglepő, egy óvodában a később bűnözővé váló cigánygyerekek is "átlagos". Azonban nincs az az általános iskola, amelyik ellensúlyozni tudja azt a családi hátteret, hogy a "lopás izgalmas kaland, fiam", ha esetleg nem így gondolod, akkor laposra verünk... (Általános iskolában volt néhány cigány osztálytársam, és sokuknak bizony ez volt az éjszakai program.) Szóval normális nevelést kapva könnyű erkölcsi talapzatról papolni.
De el kell ismerni, hogy ez csak a probléma egyik fele. Ha ellopják a bringámat, akkor bizony nem érdekel sem a bűnöző bőrszíne, sem a gyerekkora, azt akarom, hogy kapják el és büntessék meg az illetőt. Az úgy nem megy, hogy a jegyzőkönyvet felvevő rendőr maga meséli el a pénztárcától megszabadított kézitáskáról ujjlenyomat kérő bejelentőnek, hogy "nem a hollywoodi filmekben vagyunk" (azt látom), és Magyarországon "kisebb értékű" ügyekben nyomozás egyáltalán nincs (egy rendőrre napi annyi eset jut, hogy éppen végeznek a papírmunkával), max. egy elkapott tolvajt, kicsit kivallatnak, aztán annyi.
Szóval a megoldás: 1. közrend erősítése 2. felzárkóztatás szociológusok bevonásával. A bőrszín szerintem itt lényegtelen, nem szeretem se a pozitív, se a negatív diszkriminációt.

A favellák népe, vagy a dél-afrikai bádogvárosok emberei sem csinálnak politikai pártot. Életmódjuk és közegük hasonló a magyar cigányokéhoz. A környezet hozzájuk képest felemelő volna, de a közeg nem engedi el őket. Csoda, ha valaki innen kitör. Óhajtani lehet a politizálást, de sajna vezér kell. A kommunista pártban is volt király, tehát az előttem szólónak igaza van. Ja és az, aki hajlandó kitörni, azt 1000-rel támogatni!!! Mississipi burning!
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 18:11:19
@Lófasz Hadnagy:
"Bayer egy rém tehetségesen és hatásosan írni tudó, undorító, szemét, szar alja ember."
Ezzel már lehetne mit kezdeni, ha te is tudsz kezdeni vmit a következő, általad ihletett mondattal:
Heller Ágnes, a ma élő egyik legnagyobb tudású filozófia történész és aljas, hazáját lejárató, szenilis nénike.
Ennyit ér a te mondatod, nem többet.

Aszongya Tóta tata : "a cigányoknak is volna mit tenniük. Például elkezdhetnének végre politizálni." Szerintem meg dolgozni. 500 éve nem megy nekik. Tóta tata meg költözzön melléjük. Garantálom, két nap alatt ki fog ábrándulni belőlük...
@Tóta W. Árpád: én nem vagyok cigány és nem járok szavazni...
mégis kire? nem lehet hogy a túlképzett ugyanarra az eredményre jut mint a másik végletet képviselő cigányság? hogy tök fölösleges, mindenképp átb@sszák őket...
csak ők bejjebb vannak egy ezressel...

Aki ennyire szereti a cigányokat, költözzön közéjük.
Például kezdhetné az idiÓTA W.
De ne egy napra, hanem pár évre.
Például kezdhetné az idiÓTA W.
De ne egy napra, hanem pár évre.
@bájgúnár:
nem lesz gyors.
a rendet meg addig is fenn kell tartani.
de én se látok más utat.
a genocídium nem divat mostanában...
nem lesz gyors.
a rendet meg addig is fenn kell tartani.
de én se látok más utat.
a genocídium nem divat mostanában...
@Tóta W. Árpád:
Nem hülyéskedik.
Láthatólag te életedben nem mozdultál ki a fővárosból, még kirándulni sem.

@kéne egy nick: Igen, ez a Jolly Joker mondat, ami minden cigányokról szóló eszmecserében előjön legalább háromszor. És nem játszom a naivat, van benne igazság... De szerintem a rendőrségnek is kellene szólni, hogy a problémás környékek felé is szabad ám járőrözni. Tudom, macerásabb, mint az éjjelnappaliban bámulni Ica csöcseit, de akkor is.
Igen a cigányságnak szerveződni kellene. Akkor talán megfékeznék a közöttük élő tolvaj garázdákat. De itt nem cigány-szélsőjobbos konfliktusról van szó.
Itt egy kirobbani készülő, az országban talán több száz helyen létező konfliktusról. Nevezetesen, ahol a létszámuk elér egy kritikus szintet, ott élhetetlen lesz a vidék! Ezt mindegyik (mondjuk ki, a szavazataikért cigányseggnyaló) kormányunk a szőnyeg alá söpri. Mert fingjuk nincs a vidék életéről, csak alkotmányoznak, utcát neveznek, médiáznak, adótnövelnek, stb, stb.

Árpi, ez egy nagyon jó ötlet. Ha a soraid közül nem olvasnék ki egyfajta mélységes megvetést a cigányság mint közösség iránt, még lájkolnám is. Nem állítom, hogy ez ott van a sorok között, lehet, hogy rosszul olvasom, de én sajnos így olvasom. Tudom, hogy az alázat nem a kenyered, és ezért is szeretnek, akik szeretnek, de akkor is.
@Jakab Andor: a magyaroknak sincs pártja... nem értem a cigányoknak mitől lenne hamarabb...
Az a baj Árpád, hogy a cikkedben egy dolgot nem vetettél fel. Mi a rákért vannak kb. 1000 évvel lemaradva társadalmi fejlődésben a rajkók? Miért van még mindig törzsi/nemzetségi szerveződés? És pláne azt, hogy mit lehetne tenni, hogy megugorják ezt a kb 1000 évet ahhoz, hogy integrációról lehessen beszélni. A probléma gyökere ennyi és nem más.
@triple_sec: megvetés nincs bennem, de arra se látok okot, hogy magasztaljam őket "mint közösséget", hiszen arról szól a cikk, hogy nincs is közösség.
amúgy nem biztos, hogy a párt a megfelelő formátum, felőlem lehet Cigány Út Körök, vagy mindegy, micsoda.

@combo: egyetértek, és azért nem írtam a közrend fenntartását, mert az tényleg elhatározás kérdése, míg a szellemi-mentális nevelés, az már nem csak pénz kérdése, és hosszan tartó folyamat!
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 18:28:33
@kéne egy nick:
"te életedben nem mozdultál ki a fővárosból, még kirándulni sem."
Sztem nagyjából sejti, talán tudja is, mi a baj velük, de nem meri leírni, mert a mai helyzetben kitagadná az ő oldala, és ott állna két tűz között magányosan. Ráadásul a nagy idol kifejezetten cigánybarát (legalábbis verbálisan), vele sem lenne méltányos szembemenni, mert hát ki tudja, mit hoz a jövő.

@Tóta W. Árpád: Politikai közösségük valóban nincs (erről szól a cikk), viszont ha életemben először olvasnék a cigányokról mint etnikai vagy kulturális közösségről, a Te cikked alapján nekem primitív, alkoholista, korrupt csürhének tűnnének, de ahol legalább a fiatal csajok szépek. Kérlek, erre ne kérdezd azt vissza, hogy "Hát nem olyanok?"!
a cigány ne politizálni tanuljon meg, hanem tisztálkodni, meg a klotyót használni:
"Tisztelt szerkesztőség!
Olyan információhoz jutottam melyet érdemesnek találok megosztani. Házunkban lakik egy kertész végzettségű ember, aki parkok, telkek gondozását végzi. A minap érdekes munkára kérték fel. Rendet kellett tenni a cigányok után Csillebércen. Ugyan csak egy-két napot tartózkodtak ott, az egész területet fertőtleníteni kellett. Az épületek között, ahol éppen rájuk jött a szapora ott végezték el a dolgukat, a környék az ürülékektől bűzlött. A kertészek is csak különleges ruhában mehettek oda, és előttük végezték el a fertőtlenítést.
A lakóépületekben a párnákat el kellett tüzelni a tetvek miatt, nem is vegy-tisztították őket, az ágyakat fertőtlenítő szerrel mosták át.
Az egész költséget a vöröskereszt fizette!
Kérem tegyék ki az oldalra, hogy más is láthassa, milyen kisebbségről beszélünk, kikhez akarnak minket lealacsonyítani, ha már őket nem lehet felemelni hozzánk! Az információt személyesen kaptam. A vöröskereszttől bizonyosan utána lehet érdeklődni hitelességének, bár én hiszek a barátomnak, régóta ismerem.
G. József

Nyelvtanárkám!te is csak azért vagy ilyen okos mert használod a helyesírás ellenőrző programot.Nekem meg nincs.Oszt ha a Smici bá megteheti hogy elvétse az írást akkor énis.Észrevehetnéd hogy a mi írunk helyesen.2/3 okoska!Gondolom tevoltál a kis stréber már az oviban is.

roma értelmiség nélkül elég nehéz politizálni, azt a pár írót nem nevezném értelmiségnek. Amúgy meg megmondta Kolompár azért kaptak 500 szavazatot mert a többi cigányok kinn dolgoztak a földeken. és nem röhögte el közben magát
@triple_sec: Tóta nem finomkodik, de szerintem a rosszindulat ellenkezője sugárzik ebből az írásból. A cigány közösség jelenlegi vezetőivel szemben valóban gúnyos, de lássuk be, nem is ok nélkül. Éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy semmi másra nem is lenne szükség, csak sokkal profibb érdekképviseletre ahhoz, hogy ne lehessen ennyi teljes jogú szavazót ennyire semmibe venni.
Még arra is gondoltam, hogy akár szolidaritásból, akár a jelenlegi politikai elit megfricskázása okán vagy a rasszizmus elleni szavazás okán rengeteg nem roma is cigány pártra szavazna. Az is lehet, hogy nem romák is segítenék a pártot a magas színvonalú politizálásban, munkában.

@combo:
nem lehet minden éjszaka minden kertbe rendőrjárőrt állítani, hogy hátha aznap éppen onnan lopnak.
Minden házba sem, hogy hátha aznap éjjel épp oda törnek be.
Ráadásul ha agyonlövi a rendőr a betörőt, akkor őt ítélik el.
Egyébként meg azért ez a jolly joker mondat, mert a budai villából könnyű szeretni a cigányokat, amikor csak képen láttál párat, meg Mága Zoltánt, amikor hegedül, és jam, de aranyos (ha minden cigány olyan lenne, mint ő, nem is lenne baj velük).
De olvasd el az Index cikkét is, ami még mindig nagyon cigánypárti:
index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/
nem lehet minden éjszaka minden kertbe rendőrjárőrt állítani, hogy hátha aznap éppen onnan lopnak.
Minden házba sem, hogy hátha aznap éjjel épp oda törnek be.
Ráadásul ha agyonlövi a rendőr a betörőt, akkor őt ítélik el.
Egyébként meg azért ez a jolly joker mondat, mert a budai villából könnyű szeretni a cigányokat, amikor csak képen láttál párat, meg Mága Zoltánt, amikor hegedül, és jam, de aranyos (ha minden cigány olyan lenne, mint ő, nem is lenne baj velük).
De olvasd el az Index cikkét is, ami még mindig nagyon cigánypárti:
index.hu/belfold/2011/04/29/az_ordog_gyongyos_pataja/
@malacz69 eurofanyalgó:
"Bayer egy rém tehetségesen és hatásosan írni tudó, undorító, szemét, szar alja ember."
Ezzel már lehetne mit kezdeni, ha te is tudsz kezdeni vmit a következő, általad ihletett mondattal:
Heller Ágnes, a ma élő egyik legnagyobb tudású filozófia történész és aljas, hazáját lejárató, szenilis nénike."
szigorú mércével mérve mindkét állítás akár igaz is lehet.

@triple_sec:
vannak olyan cikkei is, amik alapján az egyházak korrupt, kisfiúkat megrontó hipokrata öregemberek gyülekezeteként azonosíthatók, a magyar emberek pediglen politikai idolok által megvezetett birkacsodaként.
a túlzás a publicisztikai stílus egyik sajátossága, ugyanakkor az is igaz, hogy csínján kell bánni vele, nehogy bayeri mélységekbe hulljon az ember.
@traktortdi:
forrás a Kuruc?

A politikába való bekerüléshez némi elszántság és önkontroll is kell (gerinc nem), ezek pedig a cigányság nagy részéből hiányoznak. A romák többségének nincsenek céljaik azon kívül, hogy valahogy elevickéljenek - a mának élnek, következményeket nem mérlegelve. Alkalmazkodnak az adott helyzethez, és ha munka nélkül is megélhetnek, akkor nem fognak dolgozni. Ha azt látják, hogy semmi nem történik, ha elvesznek valamit, akkor legközelebb többet vesznek el - ez egyszerű.
Röviden: hiába húzol az amőbára nyakkendőt, ha leginkább amőba szeretne maradni - nem lesz belőle politikus. Egymillió, de még egy embert sem lehet önállóságra, felelős életvitelre nevelni, ha őt magát nem érdekli az egész.

Tudod, van, aki fejből is tud helyesen írni, másrészt meg használj magyar Firefoxot, abban alapból van.
Ingyen.
Vagy OpenOffice.org-ot, abban is van.
De a fejedben csak sötétség van.
Igaz, az is tök ingyen.
@mréveiller:
Miért, más termésének az ellopása igenis kemény munka. A földeken.
És a választás épp szüret idején volt (már lehetett hónapos retket lopni, meg primőr paradicsomot-paprikát az üvegházakból).

@lapi 2.1: nicsak, lapi!
@malacz69 eurofanyalgó: tyű, de hát volt már itt cigányokról szó (ld tag), asszem TGM vagy valaki meg is énekelte. ki lenne az idol? Gyurcsány?
@triple_sec: én még a kulturális közösséget se látom. egyben biztos vagyok: pontosan ugyanannyi tehetséges szónok, szervező, vezető egyéniség születik a cigányok között, mint bárhol máshol, úgyhogy a nyersanyag megvan.
@Jakab Andor: újra mondom, nem biztos, hogy a cigány párt jó ötlet. egy mozgalom már inkább, az aztán mondhatja, hogy na, az elmúlt ciklus szar volt, úgyhogy a kormányváltásra szavazunk. vagy hogy javult a cigányok helyzete, a folytatásra szavazunk.

Kedves TW örülök, hogy nem felejtetted el egy fél gondolattal pénzéhes semmirekellőknek nevezni az egyik egyházat. Tudom, hogy bármelyiket írhattad volna és csak a vakszerencse volt, hogy nem a Hit gyülekezete, vagy a Zsidó vallás vezetőit említetted. Mégis nem tudom nem észrevenni, hogy mostanában a szerencsekerék nem kedvez a keresztényeknek. Valahogy mindig mi vagyunk csak aljanép, szemét vallás.
De sebaj, várjuk a szerencse fordulását, mert mint említettem ez nyilvánvaló véletlen.
A cigánypárt egy rossz vicc.
Volt itt több is, egy időben divat volt.
De ha valahol összegyűlt 100-tól több tag, az rögtön 2-3 pártra szakadt.
Nem rémlik a elnökválasztás, ahol kishíján laposra verték egymást az ellenlábasok?
Mitől lenne nekik magasabb politikai kultúrájuk? Mi sem egyezünk.
Amerikában sincs Afroamerikai párt.
Szokásos liberó fantazmagória.

Idézet a cigányseggnyaló liberális zsidóférgeknek és többi faszarcú baromnak:
Idejön egy zsidóféreg és cirkuszolva buszoztatja a cigányokat, hogy írhasson a többi zsidó pajtása a liberális lapokban a magyarországi fasizmusról.
Agyon kell lőni ez ilyen felforgató elemet, ki kell tiltani az országból örökre.
Milyen jogon pofázik bele ez az amerikai zsidó seggnyaló a magyar belügyekbe?
A rendőrök miért nem tartóztatták még le?
Ez államellenes cselekedet: felforgatás, zavarkeltés.
Álljon már meg a metszettfaszú importbuzi a buszaival és húzzon haza a picsába amerikába jogot védeni.
Ne akarj itt hős lenni buzizsidó!

@Tóta W. Árpád: "körülbelül 2003-ban tettem fel azt a kérdést, hogy vajon miért nincsen cigány terrorizmus, amikor ehhez minden feltétel adott."
Hogy nincs cigány terrorizmus? Mond, te hol laksz?
Volt pár jó írásod, több nem túl jó, ez pedig eddig a legrosszabb. Olyan 5-ös munk-faktorú.
Nem szeretném ha szegény hibbant TGM-hez hasonlóan közveszélyesen semmitmondó fötőj-ideológus besorolást kapnál.

@mréveiller: Ma is kell legyen egy akkora roma értelmiség, amely céljaikkal szolidaritást vállaló nem roma segítőkkel egy életképes pártot működtetni tud.
@xenuka: Én olyan világban szeretnék élni, ahol ezért a hozzászólásodért feljelentés születik, a rendőrség kinyomozza a személyazonosságodat, és letöltendő börtönbüntetésre ítélnek.
@Jakab Andor: egyelőre csak kirakom innen. ebből a fajtából elég mutatóba egy-egy.
Igaza van Tota et.-úrnak !
Segíteni kell a cigányok politikai szerveződését,a saját értelmiségi rétegük "öntudatra"ébredését.Az elnyomásból,a rasszista magyar többségből elég legyen egyszer s,mindenkorra!
Ehhez pü.támogatást,százmilliókat,milliárdokat kell biztosítani.
Amennyiben ezt nem tesszük meg,akkor külföldről ez lesz a következő akció Mo.megsegítésére.
Amikor ez megvalósul,a következő lépésként számolni kell a keleti megyék önálló,kisebbségi önkormányzati kezelésbe adásával.
Aki azt hiszi,hogy ez fantazmagória az óriásit téved.Ez a középtávú jövő!
Miért?
A magyar elit képes 6 méteres kerítésekkel és magánhadsereggel védeni otthonát,mint Dél-Amerikában.
Nagyívben le....mi van és lesz ebben az országban.Ő jó helyzetben van és ez csak fokozódik . Jobban él,mint a milliárdos réteg Amerikában.
Elvégre még ott sem engedheti meg magának mint pl.nálunk a Jegybank elnöke,hogy jövedelme 100 szorosa legyen az átlagnak.
(Ma már nem.)
Nincs olyan állam az EU-n belül és Európában,ahol ne lenne felhőtlen a többség és a cigányság kapcsolata.
A problémák sulya attól függ,hogy a lakosság részarányához képest milyen az arányuk.(Mo.-on jelenleg 10-12 %,2050-re 40 %-ot prognosztizálnak.)
Nem baj,lesz ez még ígyse!
Amikor pedig tehetséges fiatalok,szakemberek százai,ezrei és még többen úgy döntenek nem kívánják ezt megvárni,akkor már a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
Kérdés,hogy a jelenlegi még többségben lévő magyarság mikor fog öntudatára ébredni és mikor fogja civil önszerveződéssel önmagát megvédeni.
Ugyanis erre az elmult 20 év politikai rendszere alkalmatlan volt.

@zapponlack: ld terrorizmus, def. Ez itt nem arról szól, h van-e cigánybűnözés és mekkora, hanem konstruktívan arról, h hogy mit kellene csinálni.
@Jakab Andor: @_drc_: Nagyon jól ismerem az írásait és azt is tudom, hogy ezt a cikket a jó szándék vezérli. Éppen ezért óvnám attól, hogy szokásos "libsi Bayer" stílus (ami, szögezzük le, az egyik fő érv számomra a blog rendszeres olvasása mellett :-)) elrontsa a tartalmat, ui. én a cigányságot jelen korunkban sokkal jobban féltem a verbális abúzustól, mint mondjuk a katolikus egyházat (lehet kettősmércézni ;-)). Ha lenne olyan párt, amelyről szó volt, én is rájuk szavaznék.
@Tóta W. Árpád: Árpi, imádlak, pont ezt akartam hallani. :-)

@Jakab Andor:
riszpekt!
riszpekt!
@Tóta W. Árpád: Értem a logikádat és biztos persze semmiben nem vagyok, csak a szerintem szót feleslegesnek tartom.
De szerintem a párt azért jobb, mint a mozgalom, mert szavazni lehet rá - nem csak romáknak. Mozgalomra nem lehet szavazni. A begyűjtött többszázezer cigánypárt szavazat komoly tényező, amelyet a párt egységesen és szervezetten érvényesíteni tud, például azon nagypárt javára, amelyik a romák igényeiért (is) a legtöbbet kínálja. Egy mozgalom -attól tartok- nem képes fegyelmezett együtt szavazásra késztetni ekkora közösséget. És azt a lehetőséget sem zárnám ki, hogy egy cigány párt simán átlépheti a parlementi küszöböt. Ez pedig sokkal több, még lelkileg is, mint amennyit egy mozgalom érhet el.

@_drc_: nem, nem az a forrás, bár lehet hamarosan ott is megjelenik.
vöröskeresztes ismerős? utána kéne nézni inkább ahelyett, hogy egyből a biztosrasszistahelyrőlszármazikkamuazegész megállapítást tesszük.
"túlzás a publicisztikai stílus egyik sajátossága" - a Szent Koronát konkrétan kacatnak nevezte a fenti agymenésében. ez sem túlzás, csak az "értéktelenségének" a bizonyítéka. ilyen ember véleménye(ami ugye mindig előítélet, mivel benne van a bizonytalanság tényezője) eleve nem mérvadó.

"újra mondom, nem biztos, hogy a cigány párt jó ötlet."
Én nagyon jó ötletnek gondoltam és erről beszélgettem néhány roma értelmiségivel. Nem akarnak. Jobban azt szeretnék, ha békén hagynák őket.
Csak azt látom, hogy nekünk kell kiállnunk az érdekeikért!
Talán benne van ebben az is, hogy nagyon összetett közösség. Önmagukat sem egyformán kezelik és hiába látjuk nagyon soknak őket (egy nagy pártnyinak), mégis más-más csoportokban vannak (ezen belül egymás ellen gyakran szólnak), tehát nehéz őket összefogni.

@Jakab Andor: akkor így írom hogy a fehéreknek sincs pártja, nemhogy a rézbőrűeknek...
akkor így érted?
akkor így érted?
"Ma már bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a politizáláshoz egyáltalán nem kell képzettség, de még ész se. Semennyi. Anélkül is élvezetes. Ennek kézzelfogható bizonyítéka mindjárt a Jobbik."
Arra kérlek, nézd meg ezt a videót. Nem hosszú. Miskolc, politika.
www.youtube.com/watch?v=1ubvcPr-BXg

@Jakab Andor: Mivel 200 ezer szavazat kb a küszöb, simán átvihetné. Azzal nem számolnék nagyon, h sok nemcigány szavazatot gyűjtenének.
A pártnak viszont megvannak a veszélyei is. Tfh. bekerülnek ~7%-kal, koalíciót kötnek, és előadnak egy kisgazda-drámát. Az többet ártana, mint használna.
Mozgalomra nem lehet szavazni, de ma már elég pontosan és naponta mérhetők a preferenciák változásai. Mint írtam, a legfőbb gond az, hogy ha mondjuk OV szeretne jót tenni a cigányokkal, akkor nem sok támpontja van arra nézve, h mit akarnak ezek. Egy mozgalom ezt meg tudja fogalmazni.
Persze ettől még lehet külön párt, de abban benne van az a sansz is, h nem lesz meg a 200k, és megy az egész a levesbe.

@Tóta W. Árpád: esetleg lehet még egy KDNP-jellegű virtuális pártban gondolkodni.
@knausz: Hát most éppen békén voltak hagyva ilyen szempontból, és nem jártak vele jól.
@Tóta W. Árpád: mert azért egy terrorcselekményt nem olyan könnyű megszervezni, és nem is fizetődik közvetlenül ki.
A terroristák pedig mit követelnének? Szerintem az a romapárti illető, aki ebbe beleásná magát, gyorsan ráébredne, hogy nem sokat lehetne így elérni. Most a cigányság az áldozat.
Bármi történik a cigánysággal szemben mindenki politikai hendikeppel indul, mert ők a védendő kisebbség. Magyarország meg amúgy is egy túlontúl nagy államapparátussal és túlontúl nagyra sikeredett szociális rendszerrel bír, amin a cigányok nagyon sikeres potyautasok. Ezt nem érdekük megbolygatni, ahogy a klasszikus PC rendszert sem.

Megoldásnak gondolok egy liberális pártot, ahol a kisebbségek érdekei megfelelően vannak képviselve.
Rengeteg dolgot leírtam Török Gábornál, én azt itt nem ismételném, ma már nem egy cigány pártban, hanem ebben a bizonyos liberális pártban látom a megoldást, mely összefogja a romákat, homoszexuálisokat és zsidókat egyaránt.
Még mindig alkalmas személy erre Fodor Gábor, egy új párt élén és sok-sok, őt támogató emberrel.

@a-kis-herceg: Értem. De azoknak, akikre szerintem gondolsz, nem a Jobbik a pártja? És a Fidesz? Az egész "nemzeti oldal"? Akik a romákat nem is tekintik magyarnak?
@Jakab Andor: 1989-ig olyanban is éltél. tulajdonképpen a Fidesz is azon dolgozik, hogy lehessen azért is leültetni, amit mondasz/gondolsz. Még Biszku Bélát se azért kellett volna feljelenteni, amit mondott, szíve joga.
A hozzászólások saccra 70 százalékában egymást fikázzák a felhasználók. Néhány ökör elmondja a saját hülyeségét, moderálásra kerül, jogosan. Többen leszólják a posztot, vagy annak szerzőjét, ilyen-olyan okok miatt. Születik néhány konstruktív hozzászólás (nem, ez nem az).
Irigylem a tisztelt társaságot, hogy ennyi szabadideje van :)
Problémamegoldás, én így szeretlek :)

@Kalmár: "Mégis nem tudom nem észrevenni, hogy mostanában a szerencsekerék nem kedvez a keresztényeknek. Valahogy mindig mi vagyunk csak aljanép, szemét vallás."
Megleptél, drága bolsi tesvírem. Álmomban sem gondoltam, hogy keresztény vagy. Láttál már templomot belülről?

@it was not sikerült:
"Irigylem a tisztelt társaságot, hogy ennyi szabadideje van :)
Problémamegoldás, én így szeretlek :)"
De emiatt ne emészd magad, a problémának ugyanis nincs(pc) megoldása a racionális számok halmazán.

@Jakab Andor: hagy kérdezzem már meg, csak halkan, a stílussal, vagy a tartlommal van gondod?
csak mert én sem nagyon értem, hogy lehet ez a kialakult helyzet.hogyan lehet az, hogy egy amerikai ingatlanügynök pénzel egy magyar pártot, emellett pedig, csak úgy hobbiból, és csak mert ő úgy látja, hogy itt milyen sanyarú sorsa van embereknek, önhatalmúlag, önköltségen, táboroztat 300 embert, persze alibinek kicsit a vöröskereszt besegít, akkora felhajtást csinálnak, hogy cnn, bbc, meg még ki tudja hány tvcsatorna idecsődül, és az egész világnak azt adják be, hogy itt mekkora rasszizmus van, úgy, hogy semmiféle jogsértés nem történt.
ez mi ha nem beleavatkozás egy ország belügyeibe? és igen, ezért jobb helyeken halál a "jutalom"
én egy olyan világban szerenék élni, ahol a hivatkozott hozzászólás meg sem születhetne, mert nem idegenek irányítanák az országunkat.

@knausz: én egy olyan liberális pártnak örülnék, ami a törvénytisztelő magyar állampolgárokat fogja össze. Akár meleg, akár nem, akár etnikailag magyarnak, svábnak, bunyevácnak vagy cigánynak vallja magát.
Egy olyan liberális pártnak, ami kiáll a sokszínűségért, de abba beleérti a jó öreg piros-fehér-zöldet is. Egy olyan pártért, ami nem etnikai alapon, de kulturálisan "vérmagyar". Egy olyan pártnak, ami kiáll a minarchizmus mellett, de elismeri a tudományos progresszió fontosságát, az oktatás és a K+F szektor elsődlegességét.
Egy olyan pártot, ami kiáll azok mellett, akiket elvisz magánterületről a rendőrség, mert politikailag nem kívánatosak.

@a-kis-herceg: "a magyaroknak sincs pártja... nem értem a cigányoknak mitől lenne hamarabb..."
Hagyd szegényt, biztosan beverte a fejét.

@Tóta W. Árpád: Én érzékelek egy komoly igényt arra, hogy emberek kifejezhessék, hogy "magyar vagyok, de nem úgy értem!". Tehát magyar ugyan, de nem rasszista. Ha ilyen protest szavazatot sokat nem is, de sok nem roma szimpatizánst, segítőt, szövetségest biztosan kapnának.
Értem a veszélyeket, talán igazad is van, ennyire nem értek a politikához. De laikusként úgy gondolom, többszázezer konkrét saját szavazat többet ér a pókerjátszmában, mint egy mozgalom iránymutatása, hogy mikor kire kell szavazni. Aztán persze, ügyesen kellene hasznosítani. Megaztán roma mozgalom tudtommal van már annyi, éppen az a baj, hogy ebben a formában mind teljesen súlytalan.
Attól még, hogy párt, OV kimazsolázhatja ugyanúgy, hogyan kell a kedvükben járni, mit akarnak. A párt tehát azáltal is kifejtene hatást, hogy ha OV nem akar szavazót veszíteni a cigánypárt rovására, akkor hasonló igényeknek neki is meg kell felelni.

@traktortdi: "ez mi ha nem beleavatkozás egy ország belügyeibe? és igen, ezért jobb helyeken halál a "jutalom"... "
Akkor húzhatsz is arra a "jobb" helyre, előtte meg vizsgáltasd meg az elmédet.
Még hogy "az ország belügyeibe"...
Hol látsz itt országot, bazze? Én csak egy dzsungelt látok itt.

@kéne egy nick: Bocs, de számomra ez a cikk pontosan azt erősíti meg, amit írtam (anélkül, hogy a bűnözőket felmentené), ha a nemcigányok álláspontját fogadom el.
Az egyik PhD-hallgató ismerősömet feljelentette csendháborítás miatt egy vicces lakó a lépcsőházból (az illetőt ismerve már ezen a tényen jót derültem), és az ismerősömre majdnem rátörte a rendőrség az ajtót (persze most kicsit túlzok, de kábé ilyen stílusban "intézkedtek"). Velem is nagyon "kemények" tudnak lenni, amikor kiszúrják, hogy nincs csengő a bringámon (tényleg, igazuk van, a KRESZ szerint kell, pedig a hangommal tudnám emulálni). OK, a közlekedési rendőrök kicsit más tészta, de tudtommal az USA-ban nem egészen így van.
Ilyen tökösnek kell lenni akkor is, amikor arról van szó, hogy elmerészkedjenek-e a cikkbeli Hegyalja utcába éjjel. Illetve minden városban vannak olyan problémás környékek, amelyekről MINDENKI tudja, hogy arrafelé éjszaka nem tanácsos egyedül bóklászni, de valahogy ez az infó a rendőrséghez nem jutott el...

www.youtube.com/watch?v=EkmChfVfr6s&feature=player_embedded#at=26
Nekem elegem lett a cigókból.
Nem tudnak beilleszkedni, így járás.
Nekem elegem lett a cigókból.
Nem tudnak beilleszkedni, így járás.
@Jakab Andor: cigányok is szavaztak a Jobbikra. Pontosan azért, mert lehet, hogy a tagság egy része újnyilas, stb., de ők az egyetlenek, akiket nem köt teljesen gúzsba az álszent PC. Ezzel legalább megvan a halvány remény arra, hogy sikeres rendpárti politikát tudnának folytatni. Amúgy meg klasszikus munkahelyteremtő szocialista politikát képviselnek (ami néha eléggé gyermeteg/avíttas fiziokrata-merkantilista elemeket tartalmaz), ami a kevés dolgozni akaró, de viszonylag még szerényebb körülmények között élő rurális cigányságnak nagyon is fekszik.
@NA YA!: Na ja! A kádár rendszerben minden cigány iskolába járt, nem csak általánosba, de szakmunkás képzőbe is, és ha akart gimnáziumba is. Nem voltak külön cigány osztályok, minden gyerek együtt tanult. Ha akkor nem akarták magukat kiművelni, gondolod most majd akarják? Nem lehetne egyszer beismerni, hogy ők egy olyan népcsoport, amelynek más az igénye,mint a mienk? Egyébként mit gondolsz, mennyi nem cigány család él hasonló életszínvonalon, akikről nem írják meg, hogy nem dolgoznak, lopnak stb. Ha kidugnátok a fejeteket Budapestről mondjuk borsodba és a keleti részekre, akkor magatok is látnátok.
90 előtt az a körülmény, hogy mindenkinek volt munkája, sokat segített a beintegrálódásukban ( de útálom ezt a szót ), mert a többség jobb életkörülményekre vágyott, és azért tett is. Ismertem cigány embereket, akik 15-20 éveket dolgoztak ipari üzemekben és nem volt velük baj. Most sem önmagában belőlük fakad a gond, hanem abból, hogy a családjuknak, gyerekeiknek enni akarnak adni, ruhát húzni magukra, fűteni a lakásukban, és ha még arra is futja, akkor világítani is szeretnének.
Tudod mit kaptak a rendszerváltástól? Kilátástalanságot, munkanélküliséget, kizsákmányolást, és mindebből a “kitermelendő cigány értelmiség” sem tudja kihúzni őket, mert attól, hogy valaki értelmiségi lesz nem tud nekik munkát adni. A rendszerváltás legnagyobb vesztesei ők, mert azokat a munkákat, amelyeket régen elláttak, vagy gépesítették, vagy megszűntek, a mezőgazdaságban már nem kapálnak, vegyszereznek, egyszerűen a munkapiacon feleslegessé váltak. Erre kell a gombot varrni, és nem légvárakban gondolkodni.
Mi lenne ha a kormány azon gondolkodna, hogy azokat a gazdálkodókat támogassa - de nagyon - akik élőmunka igényes tevékenységet folyatnak? Mondjuk nem vegyszereznek, hanem kapáltatnak. Nem hasznosabb lenne, mint a cigány értelmiség kitermelése?

"ez jó és tanulságos videó"
Árpi nem is nagyon kommentálja. Számára a jobbik alapból az eszetlen szélsőségesek pártja.
Ez nyilván nem fér össze az elmélettel.
Én nem vagyok jobbikos.
Még.

@Jakab Andor: ha lenne egy cigány párt, ami kimondja: gyerekek, mi nem indiánok vagyunk, mi jöttünk ebbe az országba, és a saját boldogulásunkért elsősorban mi vagyunk felelősek. Dolgozni, tanulni és beilleszkedni kell. Ezért segítsük egymást és harcoljunk az élősdiség, a szándékos önkirekesztés és kulturális különcködés, a mind magyar mind cigány oldalon jelentkező rasszizmus és mindenekelőtt a bűnözés és az uzsorarendszer ellen...
Automatikusan megkapnák a szavazatomat és szerintem nagyon sokan vagyunk így vele.

"a cigány-náci fronton csak az utóbbiakban látnak megfogható, leírható, politikai igényekkel fellépő szavazói csoportot."
Aha, azért nem mernek a cigók fő segíjeihő nyúlni pártfüggetlenül?
A másik, hogy mit oldana meg a cigány politizálás?
+1 párt, +1 osztogatási forás. A politika nem sok konkrét eredményt tud felmutatni.

@traktortdi: Az etnikai, vallási hovatartozás, szexuális beállítottság alapján történő gyűlöletbeszéddel van bajom. Ahogyan te fogalmaztad meg a véleményedet valamiről, azzal nincs bajom. A hivatkozott hozzászóló nem csak stílusában tért el, hanem nyíltan kifejezte heves gyűlöletét a cigányok és zsidók irányába. Ez tudomásom szerint komoly bűncselekmény, amelyet üldözni kell, mert amikor nem szankcionálják, emberiség elleni szörnyűségek sorozata a következménye.
@31/48: "cigányok is szavaztak a Jobbikra. Pontosan azért, mert lehet, hogy a tagság egy része újnyilas"
Nagy az Isten állatkertje... Ha nem jutott volna el a tudatodig: cigányokról beszélünk, nem hülyékről.

@31/48:
"Egy olyan liberális pártnak, ami kiáll a sokszínűségért, de abba beleérti a jó öreg piros-fehér-zöldet is. Egy olyan pártért, ami nem etnikai alapon, de kulturálisan "vérmagyar"."
Magam is egy ilyen pártra szavaznék. Csak azon csoportokat soroltam fel, akiknek jelenleg egyáltalán nincs képviseletük a Parlamentben és ezáltal hátrányos megkülönböztetés éri őket.
Az, hogy én, Te és mi még melléjük állunk és magunkénak tudjuk ezt az ügyet, az csak erősít.
Mi egy színes világról álmodunk! És ez jó volna, ha így lenne. Ezen dolgozni kell az újságíróknak és mindenki másnak, de amint azt Török Gábornál oly sokszor elmondtam, csak a Szeretet hatalma, amivel sikereket lehet elérni.
Gyűlöletre politikát nem szabad építeni. Mert az, hogy én gyűlölöm Orbán Viktort az nem lehet politikai célkitűzés. Az, hogy bírálom a politikáját, az más. De egyébként a legjobb helyzetben akkor vagyok, ha már nem ez köti le a figyelmemet, hanem egy "saját közösség" formálása.

@31/48: Érzek némi iróniát, de alapvetően egyetértek. Az egész társadalom - a nem romák - érdeke is, hogy a cigányok ne segélyből éljenek. Egy normális cigány párt nyilván a társadalmi felemelkedésüket tűzné zászlójára.
Ja, meg ha egy norvégpárt azt mondaná a kisebbségnek, hogy akkor mostantól ne lopunk... akkor mi lenne? biztos hirtelen megjavulnának.
@combo: azért a csendháborítás baromira kellemetlen tud lenni. Sajnos nekem van abban tapasztalatom, hogy sokszor arra sem "repülnek rá", ha úgy tűnik, hogy a háborgó erősen konfliktuskereső alkat. :)
Amúgy meg egyetértek, de ehhez meg kellene becsülni a rendőröket, és bizonyos téren nagyobb szabadságot adni nekik. Mert akinek meg van kötve a keze, nem feltétlenül szalad be egy égő épületbe menteni. Azzal csak még egy életet tenne kockára.

@látjátok feleim szümtükkel: "Mi lenne ha a kormány azon gondolkodna, hogy azokat a gazdálkodókat támogassa - de nagyon - akik élőmunka igényes tevékenységet folyatnak? Mondjuk nem vegyszereznek, hanem kapáltatnak. Nem hasznosabb lenne, mint a cigány értelmiség kitermelése?"
Igen, attól lenne jó versenyképtelen (árú) a magyar termék. (Bár szerintem a magyar termékeknek az "ízben" _lenne_ a fő versenyképességük, nem az árban.) Vagy ha annyival támogatná az állam ezeket a gazdákat,
hogy ez ne jelenjen meg a termék árában, akkor feltaláltuk a közmunkaprogramot, csak kicsit bújtatott formában.
A "munkahelyteremtés" egy nehéz kérdés... Én kezdek arra hajlani, hogy inkább több ember dolgozzon, napi kevesebb órában. (De azért teljes foglalkoztatottság se legyen, mert akkor nincs semmi "verseny".) De ez messzire vezet, tolerálná-e a dolgozó többség a kevesebb fizetést, viszont "biztosabb" munkát stb.

@knausz: ez nagyon szép, de sajnos a valóság az, hogy a szavazók többsége valaki ellen szavaz.
@Jakab Andor: nem akarta ironikus lenni, tényleg örülnék, ha lenne ilyen erő. Amúgy mint politikust nem tartom sokra Obamát, de mint fekete közéleti szereplőnek, van jó pár igencsak bölcs meglátása.

@31/48: Ezeken a problémás területeken, amelyekről beszélünk, a csendháborítás a legkisebb gond... Épp ezért jó példa. :-P
Szüleimhez egy fiatal, életerős cigányasszony szokott becsöngetni időnként: adjanak neki pár tojást vagy egy kis krumplit vagy egy beteg tyúkot. Az első pár alkalommal kapott ezt-azt. Egy szép tavaszi napon, mikor hetvenen felüli szüleim végeztek a krupmlirakással, megint megjelent. Felajánlottak neki egy zsák vetőkrumplit, ami megmaradt, hogy vigye haza és rakja el. Kb. ez a párbeszéd zajlott le:
- Az nem kell.
- Miért, nincs hova elvetni?
- De, hely az van.
- Hát akkor?
- Nem vetem el, mert ellopják.
- Kik lopják el?
- A cigányok.
Azt hiszem, ez lenne az első lépés, hogy a kertjüket megműveljék. (Illetve kellene még egy nulladik: saját portájukon szedjék össze a szemetet.) Ez csak rajtuk múlik, senki máson. Amíg ezt nem teszik meg, kár minden próbálkozásért.

@Jakab Andor: Vulgárisan és radikálisan fogalmaz, de érted, miről ír? Végiggondoltad?
A norvégokat nem véletlenül nem szeretik több helyen. Bármilyen kisebbséget nem szeretnének, ha úgy viselkednébek, mint ők, többségükben.
És ha betartanák a társadalom szabályait, akkor nem lenne se gárda, se masírozás.

@Orbán Diktor: szerintem meg az a hülye, vagy erősen és beszűkülten opportunista, aki nem rájuk szavazott. A cigányság valójában leginkább a saját maga áldozata, nagyrészt sajnos a magyarság is...
@_ng_: Ez nagyon hasonlóan elhangzott egy családsegítős blogban is.
"cigányság, és tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni."
ORBÁN Viktor...
ORBÁN Viktor...
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 19:35:22
Magyari Péter a nap hőse az Indexnél! Hajrá!
@mavo: A pedagogusok nem ertekelik alul a ciganyokat. A ciganyok IQ-ja tobb, mint 15 ponttal alacsonyabb a magyar gyerekekenel. Valoszinuen az ingerszegeny kornyezet es a szegenyseg kovetkezmenyekent. A ciganygyerekek tobbsege nem akar tanulni, es sajnos a nem ciganyok tobbsege sem.
A ciganygyerekek tobbsege oda van nove az anyjahoz, bizonytalanul kotodok. Kesobb is bizalmatlanok az emberekkel, tanarokkal. Altalaban nincsenek alul ertekelve, nem erdekli oket az iskola.

@31/48: Amikor Obamát megválasztották, aznap pont arra gondoltam, mekkora reményt jelenthet ez az egész világon kisebbségek számára. Én mindenesetre szeretnék a parlamentben látni cigányt is, örülnék egy komoly cigány pártnak. Talán nem is kellene választani mozgalom és párt között, hanem párhuzamosan lehetne mindkettő. Az biztos, hogy nem csak romákhoz kellene szólniuk, hanem a társadalom egészéhez, hiszen rengeteg a közös érdekünk, a kirekesztéssel, rasszizmussal pedig nem is elsősorban a romáknak van tennivalójuk.
@Jakab Andor: Jah, mi a helyzet, amikor norvégok mondják, hogy halál a magyarokra?
Az nem rasszizmus?
Az nem rasszizmus?
elvtársak, leírom ide is, hátha nem baj:
Talán nem tartozik szorosan a témához, de némely kommentelőnek és tüntetőnek volna egy üzleti modell ajánlatom (ingyen és bérmentve), mert vulgo 'pofázni könnyű'.
Rendezzenek gyűjtést (úgy hallom R. Field úr bőkezű adakozó) és nyissanak mobil munkaközvetítőket. Az építőipar és a szolgáltatóipar egyes (például) közel-keleti országokban nagyon megy, és mindig kell a munkaerő. Úgy hallottam, hogy észak-kelet Magyarországon a legnagyobb probléma a munkanélküliség és a szegénység.
Namármost, egy bizonyos százalékért, amiből az eredeti befektetés illetve a müködtetés megtérülne, közvetítsenek ilyesfajta munkákat Dubaiba, Katarba, Izraelbe, stb. Ezt néhány millió indiai, nepáli, maláj, pakisztáni, stb. egész jól megteszi.
Az esetleges ellenvetésekre a válaszaim:
- igaz, hogy a munkakörülmények nem mindig EU-szabványnak megfelelőek, ellenben mint a felvételeken látszik, illetve amint azt az illetékesek mesélik, az éhezésnél és a döngölt padlónál jobb.
- amennyiben Önök úgy gondolják, hogy a célszemélyek nem akarnak vagy nem képesek dolgozni és így a modell nem életképes, sajnos Önök elsősorban szegényisták, másodsorban rasszisták.
- nyelvtudás nem előfeltétel (de lehet tartani angol gyorstalpalót mielőtt kiküldik őket, ha tüntetni ráérnek, bizonyára néhány ingyen angolóra nem lehet probléma, Önök úgy ránézésre intelligens, kozmopolita embereknek tűnnek). Visszatéréskor ugyanakkor plussz előny némi angol, illetve arab, stb. nyelvismeret és segít a további karrierben.
- 'menjen el innen Ön, ha ilyen ötletei vannak'. Ezt már akkor megtettem, amikor egy vezető politikus (a nevére már nemigen emlékszem, de újabban egyre többet látni a médiákban és közösségi oldalakon) azt mondta, hogy "Ha nem tetszik, el lehet innen menni, tessék!"

"a szavazók többsége valaki ellen szavaz."
Legyen ezúttal úgy, hogy valaki mellett teszik le az emberek a voksukat. Legyenek tehát közös ügyek és célkitűzések, melyek mellé odaállnak sokan, mert magukénak érzik, és akkor fordul a kocka.
Mert amikor valaki ellen szavazok, akkor bizonyosan nem én vagyok képviselve!
További szép estét és hasznos közösségformálást kívánok, itt, Tóta W. Árpád blogján is!:)

@31/48: "azért a csendháborítás baromira kellemetlen tud lenni. "
hát én nagyon remélem, hogy benne lesz vmi sarkalatos törvényben, hogy egy hét éjjeli vonyítás után agyon lehessen lőni a szomszéd kutyáját!

Nekem úgy tűnik, hogy az író hatalmas politikai korrektségében pontosan fordítva lát mindent, mint ahogyan a gyöngyöspatai (egyelőre) többség.
Na igen, én is szeretnék egy vállalható pártra szavazni, amelynek tetszenek a célkitűzései,
nem pedig valakik ellen és könyörgömazistenszerelmére, nem a "legkisebb rosszra", mert már azzal tele a t*k*m.

<3 ájlávjú Tóta W. a röhögés mögött megfogalmazott bölcsességért és a triplacsavaros iróniáért.
Maradok tisztelettel
Maradok tisztelettel
Van egy blog, a Nyomor széle, ami kvázi kötelező olvasmány lenne mindenkinek.
Nem azért, hogy emiatt megszeresse a cigányokat, azért se, hogy megutálja,
hanem azért, hogy tudja: MI VAN valójában, hogyan zajlik az életük, mik a problémáik stb.
Néhány poszt:
A nyomorban luxus a fogamzásgátlás:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=132661&bejcim=Miert_kell_annyi_gyerek&todo=/

Kell-e kényszeríteni vagy sem:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=158450
Felelősségre tanítani:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=155292
Akik megpróbálják a kiemelkedést és nem sikerül:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=151830

A cigány értelmiségről:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=154804
Legyen büszke a család a jótanuló gyerekére:
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=156681
stb.
Mindegy, hogy a posztok elolvasása UTÁN mit gondolsz, mi a véleményed, de legalább a VALÓSÁGRA fogod alapozni.

@ColT: Értem, de a vulgáris fogalmazás nem ugyanaz a kategória, mint a gyűlöletbeszéd. Végiggondoltam, de nem értek egyet. A gyűlölködők mindig találni fognak maguknak céltáblát, ellenséget. A kérdés az, hogy egy országban megengedik-e nekik, hogy -egyre durvábban- kifejezhessék gyűlöletüket. Először szavakkal, aztán masírozással, aztán ököllel és fegyverrel. A cigányok tehetnek a gárdákról nekem ahhoz hasonló érvelés, mint, hogy a melegek tehetnek a homofóbok buziveréseiről. Nem kellene azonos neműhöz vonzódni, akkor nem vernék meg őket.
Persze, értem azt is, hogy cigányok (is) adnak bőven okot arra, hogy ne szeressék őket. Sokan közülük (is) bűnöznek, terrorizálnak. Lehet követelni, hogy a bűnözéstől védjen meg az állam mindenkit. Az viszont nagyon erős demagógia, hogy a cigányok bűnözését elnézik, mert ez nem igaz. Soha senkit nem mentettek fel még azért, mert cigány. Sőt. Inkább az történik, hogy készpénzének veszik, hogy biztosan bűnözők. Ez akkor lehet különösen frusztráló, ha történetesen cigány vagy, és soha nem csináltál semmi rosszat.
Nehéz helyzet az, amiből biztosan nincs kiút, a reménytelenség teljes, ha mindkét oldalt már csak a gyűlölet motiválja. A gyűlöletbeszéd olaj a tűzre, és ezért is bűncselekmény.

@kov_vacs: Már loptam tőled ezeket a linkeket, hogy ide feltegyem. :-)
@kov_vacs: Köszönöm, el is olvastam többet, mindet átfutottam. Az igazság az, hogy láttam már a valóságot éveken keresztül, egészen közelről. Ami az írásokból kiviláglik, hogy egy rendkívül jó szándékú, empatikus ember írja meg tapasztalatait egy kilátástalannak tűnő, néha reménytelen küzdelemről. De nem cáfol semmit abból, amit a kérdésről gondolok. Inkább azt erősíti meg bennem, ha gárdisták helyett több ilyen ember tevékenykedne, már nem itt tartanánk.
@Sárga Király: PFFF...... ezt itten lemezre vetted occt beakadt a TŰD ???!
@Jakab Andor: ez azért nem igaz.
"Soha senkit nem mentettek fel még azért, mert cigány. " Ugyanakkor sok esetben félrenéz a rendőrség. Vagy egyszerűen nincsenek is ott intézkedni. A törvények pedig Magyarországon erősen a bűnözők oldalán állnak. Enyhe büntetések, a jogos ön- és tulajdonvédelem kvázi 0-ra korlátozása. Ugyanakkor a magán biztonsági szolgálatoknak óriási szabadságot biztosítanak a rendőrséggel szemben, és ez egy rendkívül negatív nyugati példa. Mert ennek segítségével egy kiváltságos elit könnyedén élhet olyan törvényi keretek között, amik névleg mindenkire érvényesek, de gyakorlatilag nem betartathatóak.
Érdemes megnézni akár még az index gyöngyöspatai riportját is.

Foglalkoztatási helyzet
1. Trendek
A rendszerváltást követően a gazdaságilag aktív népesség 1,4 millióval, a foglalkoztatottak száma 900 ezerrel csökkent. A regisztrált munkanélküliek aránya 1993-ban tetőzött, ekkor a 15-59 éves korosztály 13%-a volt regisztrált munkanélküli. A foglalkoztatottak száma egészen 1997-ig csökkent; ekkor mindössze 3,646 ezer embernek volt állandó munkája. A megindult gazdasági növekedésnek köszönhetően a következő két évben a foglalkoztatottak száma mintegy 200 ezer fővel nőtt, majd a növekedés kifulladt, sőt, ismételt lassú csökkenés kezdődött.
A korkedvezményes illetve rokkant nyugdíjazás, az anyasági ellátások illetve a felsőoktatásban tanulók létszámának jelentős emelkedése csökkentette a munkanélküliek számát, és az ellátórendszerre nehezedő nyomást. Nőtt azoknak a munkanélkülieknek aránya, akik már nem látják értelmét a munkakeresésnek; ebben az értelemben reménytelen volt a munkapiaci helyzete a munkanélküli férfiak 33,7%-ának, és a nők 36,7%-ának 1998-ban.
A romák munkapiaci helyzete a rendszerváltozást követő néhány évben katasztrofálisan alakult. 1993-ban az aktív korú romák közel 50 volt regisztrált munkanélküli - szemben az össznépesség 13%-os rátájával. A 15 és 59 év közötti cigány férfiaknak mindössze 29%-a dolgozott, míg az össznépességen belül az aktív korú férfiak 64%-a volt foglalkoztatott. A nők esetében a rés még nagyobb; a roma nők 15%-ának volt állandó munkaviszonya, míg az össznépességen belül a nők 66%-a volt foglalkoztatott 1993-ban. Összehasonlításként, az aktív korú cigány férfiak 85%-a volt foglalkoztatott a rendszerváltozás előtti években. Arra vonatkozóan nincsenek megbízható adatok, hogy az évtized végén megindult gazdasági növekedés hány romát juttatott ismét munkához.
...LEGALÁBB HÜLESÉGEKET NE MANTRÁZZUNK MÁÁÁ.....

@pounderstibbons: "ah, az igazi félelem az olyan, hogy egy az elmúlt években javuló közbiztonsági tendenciájú (átlagos) településre"
Te most azokról a rendőrségi statisztikákról beszélsz, amelyeket egyrészt úgy kozmetikáznak a rendőrök, ahogy nem szégyellik, de még erre is egyre kevesebb szükség van, mivel az emberek már nem mennek a rendőrségre, tudják, hogy nincs értelme. Nem gyilkosságokról beszélünk persze, hanem olyan ügyekről, amelyek már az élet mindennapos részévé váltak (lopások, hétköznapi megfélemlítés, stb.) A környezetemben az elmúlt években egy ilyenből sem lett rendőrségi statisztika, mégis megtörténtek. (És ez egy olyan hely, ahol sokkal jobb a helyzet, mint a borsodi falvakban, mint gazdaságilag, mint rendőri jelenlétben.)

@Jakab Andor: a meleges példa pedig pont a lényegi kérdésben különbözik. A melegek törvényesen vannak együtt, és a kapcsolatukkal senkinek sem ártanak.
A cigánysori cigányokkal szemben azonban azért lépnek fel, mert támadnak. Igen, ők az agresszorok, akik megvernek embereket akár ok nélkül is, védelmi pénzt szednek, lopnak, kárt okoznak. Sokan pedig amikor el akarják őket számoltatni mindezért, áldozatnak állítják be őket. Márpedig több évszázadok át a cigányság kirekesztette önmagát életmódjával a többségi társadalomból. Manapság is, annak ellenére, hogy sokan mélyszegénységben élnek, tömegesen vállalnak gyereket. Eleve aki 3-4, vagy akár több -sokszor jóval több- gyereket vállal, mi alapján vár el bármilyen szociális segélyt?
Ez teljesen az ő döntése, senki nem kényszeríti, hogy szüljön gyereket a nyomorba, miért kell ezt jelentős összegekkel támogatni? Akkor már ezerszer is inkább a bevándorlás, de nem hiszem hogy ez a két alternatíva van.
Aki gyereket vállal, minden bizonnyal képes megteremteni a minimálisan megfelelő körülményeket. Vagy ha nem, az igenis legyen büntetőjogi kategória.

@a szív fészkei: óó, én meg itt bénázom, valahogy átsiklottam felette :( bocs.
@Tóta W. Árpád: Nehezen tudom elképzelni a jelenlegi helyzetben, hogy egy ilyen cigány mozgalomnak ne kellene pártot választania, és akkor már rögtön oszlana is több felé az egész, és hasonló helyzetben lennénk mint a mostani marginális díszcigány politikai csoportokkal. A politikai elit erősen ellenérdekelt bármiféle független érdekérvényesítő erőben. (Lehet mondani, hogy talán az LMP, de ők gyakorlatilag nem léteznek ezen a pályán.)
@Jakab Andor: Igaz, jószándékú,
de ami rám frissítően hatott, hogy mégsem elfogult, nem állítja, hogy szentek, jobbak, stb.
A problémákat meg tudja pontosan fogalmazni. Sztem még ez sem megy a politikai elitnek, oldalfüggetlenül.

Ez a bejegyzés valahol zseniális.
Régebben Tóta még arról írt, hogy milyen káros az 'etnikai politizálás' a magyarok esetében (mocskos szemét magyarok épphogy nem tette hozzá), hiszen baloldali-liberális-konzervatív-zöld-buzi sokféle jogokat kellene képviselni. Politizáljanak ezek a magyarok csak szépen a szlovák pártokban mondta ő bőszen, a liberális a liberálisokhoz, jobboldali baloldali, és így tovább. Nehogy már magyar párt legyen, de ha már van akkor is legyen belőle minél több hátha nem sikerül átugrani az 5%-os küszöböt (4-5 párttal még boldogabb lenne, hisz akkor vszinű egyik sem juthat be)
A cigányok kapcsán azonban UGYANAZT a kérdést teljesen másképp látja, a cigányok már nem sokszínűek, sokfélék, nekik természetesen egységes, monolit 1 milliós tömbbként (hisz 500 000 szavazót emleget, a korfát ismerve ez min. 1 millió ember lenne) mozduljanak.
Szóval én érzek itt egy apró, csak nagyon apró meglévő magyarellenességet, ezekben az esetekben amikor valahogy ugyanaz a jelenség adott helyen káros, (ha a magyarságon segítene valamit), de egyből elérendő cél lenne, egyből zseniális ötlet jelen esetben...
ugye ugye milyen érdekes dolgok vannak errefelé.

@31/48: A hasonlat tényleg nem tökéletes, de az érvelésem fenntartom. A rasszizmus nem igazolható azzal sem, hogy cigányok is követnek el bűncselekményeket és azzal sem, hogy a rendőrség (általában) nem működik kellő hatékonysággal. Ha kivesszük belőle a rasszizmust, ki ne értene egyet azzal, hogy a biztonságukat a jelenleginél jobban garantálja a rendőrség? Kevesebb legyen a lopás, bántalmazás, rablás és a többi? A szociális segélyezés reformjával is csak egyetérteni lehet, ha kivesszük belőle az etnikai utalásokat. Még akkor is, ha jellemzően cigányokat érintő problémát kezel egy új szabályozás, nem kell gyűlöletet, etnikai ellentéteket szítani. Erről van szó, nem többről.
Szabad fegyvertartás kell és erősebb ön- és tulajdonvédelmi jog. Magától megoldódik a probléma. Elmennek végre dolgozni,vagy seggbe lesznek lőve, ha lopnak.
Fegyelmezetlen, rendezetlen csürhe, 5 forintért bármit megcsinálnak, szervezetlenek, nincs akaratuk. Ezekre alapozni Gyurcsány majdani királlyá koronázását igazi komunyiszt vérgeci ötlet, de a fentiek miatt szerencsére nem fog menni.
Megoszthatók mint minden magyar.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 20:30:00
OFF
Bazmeg, ez a Kálmán Olga mekkora egy impertinens gyurcsányista fapina:
képes volt az előző percekben Mesterházynak olyan szinten nekimenni, mintha Szijjártó ülne vele szemben. Számon kérte, rajta verte el a port a párt csekély népszerűsége miatt. Hihetetlen, h ezt a nőt bárki képes kedvelni a gyurcsányfanokon kívül.

a nácivonulás is, és gyurcsány 1 milliója (meg a romák buszoztatása) is csak olaj a tűzre. a nácik vérre szomjaznak, az ultraliberálisok pedig egyszerűen egy másik bolygón élnek, nem veszik figyelembe a realitásokat: mégpedig azt, hogy a náci vonulás nem a probléma, hanem a tünet. a tünete valaminek, amit azok értenek igazán, akik ilyen falvakban élnek. én még nem is jártam ilyen falvakban, de pont ezért vagyok óvatos a "rasszistázással", mert nem tudhatom, milyen ott élni.
sajnos valószínűleg nincs megoldás a problémára. a jövőben a helyzet csak rosszabbodni fog. akik tehetik, elköltöznek ezekből a falvakból. az állam pedig fizeti tovább a segélyeket a cigányoknak, elsősorban azért, hogy maradjanak ott, ahol vannak. az erőszak mindennapossá válik, azok a falusiak, akik nem költöznek el, felfegyverkeznek, "nem biztonságosnak" minősített zónák fognak kialakulni, amelynek csak a határait fogják ellenőrizni a hatóságok. a zónán belül a cigányok azt csinálnak majd, amit akarnak, de a zónát nem hagyhatják majd el...

@kov_vacs: Dehogy is bénázol! Kösz, hogy felraktad a Facebookra! :-) Nem is mindegyiket adtam be, csak azt az ösztöndíjast.
@kov_vacs: Igaz. Azt hiszem onnan ismerni meg, hogy valaki tényleg foglalkozik segítségre szorulókkal, hogy nem ájtatosan prédikál valamiféle rózsaszín vattacukorról.
@malacz69 eurofanyalgó:
Legalább nem a Hírtévét és klónjait nézed.
:)
(A neten mindjárt megnézem, pont lemaradtam róla)
Legalább nem a Hírtévét és klónjait nézed.
:)
(A neten mindjárt megnézem, pont lemaradtam róla)
"Naná, a cigányoknak is volna mit tenniük. Például elkezdhetnének végre politizálni."
Vagy inkább dolgozni!
Vagy inkább dolgozni!
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 20:45:03
@okuliar:
Most, hogy mondod, mennyire igazad van! Teljesen kiment a fejemből, tényleg zseniálisan forgatja Árpi.
Hol vagy, Árpi, ezt most muszáj lenne megválaszolnod!
Mármint okuliart!

Van egy logikai nehézség, amit szerintem sokaknak nem sikerül leküzdeni. Ez rengeteg félreértésre, egymás mellett elbeszélésre ad okot, amivel ráadásul tudatosan vissza is lehet élni. De inkább mondom, mire gondolok.
A magyaroknak nem csak pártja, hanem országa van. Ebben az országban sokféle etnikum és rengeteg féle nézetet valló, valást gyakorló ember él. Ilyen etnikum például a roma, sváb és a többi. Ők mind magyarok. Ezért annak, hogy a magyaroknak is legyen pártja, logikailag nincs értelme.
A dolog logikailag egyedül akkor nyerhet értelmet, ha a magyarságuktól gondolatban "megfosztod" a magyarok egy részét, például a cigányokat. Azt kezded mondani, hogy van egy nemzeti oldal, amibe csak azok a magyarok tartoznak, akik. A többiek pedig ebbe a csoportba nem tartoznak bele.
Cigányok is megkülönböztetik magukat, szerencsétlenek nincsenek kellően tudatában, hogy ők is magyarok. Nyilván olyan sokszor éreztetik velük, hogy nem tartják igazán annak őket, hogy maguk is azt mondják a nem romákra, hogy "magyarok".
Hogy a logikáját megvilágítsam, ez olyan, mintha amerikában a feketék a többi embert úgy hívnák, hogy "amerikai". Azért nem teszik, mert azért a sok megaláztatás ellenére is, azt azért tudják, hogy ők is amerikaiak. Ma már ugyanolyan jogokkal, esélyekkel és erős garanciákkal arra, hogy nyíltan, tömegesen ne legyenek terrorizálhatóak azért, mert feketék. Büntethetőek persze azért, ha bűnöznek, de nem engednek fajgyűlölőket katonai kiképzőtábort szervezni a Harlem közepén.
Visszatérve a logikai hibára, magyar párt minden párt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 20:50:05
@okostojgli:
Ne izélj már, én mindig is minden szart összenéztem, csakhogy tudjam, ki mit mond.
Jaaaaa, utána meg a Moszkva-tér átnevezését kérte számon a riportalanytól.

@okuliar: @malacz69 eurofanyalgó:
Először is mindig örülök az értő olvasónak, aki meg is jegyzi az igét, és észben tartja.
Hogy a cigányok saját pártot akarnak vagy egy ernyőt, ami aztán választás idején megkeresi a legmegfelelőbb partnert, az az ő dolguk, egyelőre itt az a mondás, hogy neki kéne látni az érdekképviselet megszervezésének. ("A cigányság önmagában is frakciót alkothatna, ha pedig többségi párthoz csatlakozik, akkor akár a mérleg nyelve lehetne.")
Itt a kommentekben már említette más is, és akkor is írtam, hogy én inkább egy Milla-szerű mozgalmat tudnék elképzelni (persze offline-abbat), mint pártot. Természetesen továbbra is tartom, hogy az etnikai politizálásnak nincs sok teteje, se határon túl, se belül. A teljes passzivitásnál persze az is többet ér.

@malacz69 eurofanyalgó: nem néztem ugyan, de az azért vicces, hogy alapjáraton egy komcsi, ha viszont éppen gyalulja a komcsik elnökét, akkor meg gyurcsányista :D nehéz neked megfelelni!
@okuliar: "Szóval én érzek itt egy apró, csak nagyon apró meglévő magyarellenességet"
Szóval te nem vagy magadnál.
Az megvan hogy leugatták Medgyessy amikor azt találta mondani 2004-ben az EU-s választások után, hogy kedves liberálisok, kedves konzervatívok, fogjunk össze és együtt képviseljük Magyarországot az EU-ban?
Szerinted magyarellenes ha a cigány összefog -bárkivel-, hogy érvényesítse érdekeit?
Szerinted magyarellenes ha a szlovákiai magyar oda szavaz ahol érdekeit jobban tudja érvényesíteni?

@ramazor: Minden munkanélküli cigány? Aki munkanélküli, ne politizáljon?
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 20:58:17
@Tóta W. Árpád:
Hát ez kissé mellébeszélős lett, nem oldottad fel a két citált poszt közötti logikai ellentmondást.
Viszont érdemes lenne elgondolkoznotok az Indexnél arról, h hiteles-e, sokoldalú-e az, ahogyan tájékoztattok, ahogy a blogokat kiszerkesztitek. Hogy értsd, miről beszélek, dobray kollégát hiányoltam:
malacnews.freeblog.hu/archives/2011/04/29/A_szajbaragott_velemeny_szabadsaga/

@Pajszer Művek: "seggbe lesznek lőve, ha lopnak"
De előtte te leszel seggbe lőve. Minden estre, mert neki is lesz fegyvere.

@malacz69 eurofanyalgó: Szerintem Tóta mondása teljesen világos, politizálni kéne a cigányoknak. A magyar Magyarországon nem etnikum. Ahol a magyar etnikum, ott van is magyar párt. Ahol a cigány etnikum (mindenütt), ott pedig a cigányoknak kellene rendesen (például párttal, mozgalommal) politizálni.
"a cigány-széljobbos konfliktusnak tényleg az egyik pólusa a cigányság, és tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni."
Es akkor kapnank a ~3M nyugger melle meg plusz ~1M gazdasagilag inaktiv szavazot, aki a fejlodes es a koltsegvetes konszolidalasa helyett csakis abban erdekelt, hogy minel tobbet kapjon az allamtol, lehetoleg azonnal.
Tenyleg, tokjo lenne.

Már régóta felszeretném tenni ezt a néhány kérdést:
Szerintetek, olvassák a blog.hu-t vagy konkrétan ezt a blogot cigányok?
Eltudjátok képzelni, hogy rendes magyarsággal, helyesen írva, és értelmesen fogalmazva, hozzászóljanak a bloghoz, hovatovább kérdéseket tegyenek fel?
Évek óta olvasgatva a kommenteket cigány témában, vagy bármilyen témában amikor előkerül a "cigányozás" az az érzésem, hogy a fenti kérdésekre a válasz nem.
10 éve azt gondolja az átlag internetező, hogy cigányok nincsenek jelen, kvázi egymás között beszélgetnek a fehérbőrű magyar állampolgárok.

@malacz69 eurofanyalgó: "Ne izélj már, én mindig is minden szart összenéztem, csakhogy tudjam, ki mit mond."
Ez az, nem kell minden szart megnézni. ATV, Népszabi, Index szerintem bőven elég. A többi felejtős.

Ellenzem az etnikai alapú politizálást. Ebbe egyébként a határon túli magyarság egy része is csúnyán belefutott alig egy éve. (a magyar jobboldallal nem szimpatizálók egyébként elég látványos örömére)
Amennyiben valamely jelenlegi,(ezt kétlem) vagy majdan megalakuló politikai erő végre a dolgozó, dolgozni vágyó, emberek előtérbe helyezésével, azok szavazataira támaszkodva próbál valamit cselekedni, egyaránt kell(ene) vonatkoznia mindenkire. Ha egy 10% (alatti/körüli) kisebbség megpróbálja felsrófolni szavazatainak árát ami eddig is aránytalanul magas volt a munkát (fehéren!) végző, adófizetőkéhez képest annak semmiképp se lenne pozitív hozadéka nem "minden magyar érdeke", de még a cigányság érdeke se lenne.
Tót kisebbségiként se kezdek etnikai alapú politizálásba pedig megtehetném, de attól hogy biztosítják hogy tótként egyenlő értékű tagja vagyok a társadalomnak, végzettségem, munkám, fizetésem még nem lesz.

@Swind: Én titkon reménykedek benne, hogy igen, olvassák. És 5-10 éven belül legalább olyan gyakori lesz, hogy a cigányokat érintő kérdésekben cigányok is megszólalnak, mint amikor feketéket érintő kérdésekben feketék is kifejtik gondolataikat.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.29. 21:08:20
@Tóta W. Árpád:
Pedig kurva egyszerű:
arra ment ki a riport, h bizonyítsa a fapina, h Mesterházy alkalmatlan, és ezzel indirekt, vagy inkább nagyon is direkt módon gyurcsányi szekerét tolta a pártelnökség felé.
Sztem már ő is tudja a tervet:
vagy átveszi feri a hatalmat még az idén, vagy új párt lesz (a régi Chartából).
Az jó jel, h gyurcsány egy erősen megosztó javaslatot tett le az asztalra, ami kb. senkinek nem tetszik a pártban, mert arról szól, h ők gecikorruptok, aszt meg kéne újulni ebből a mocsokból.
No, hát pont az kell nekik most, h arról szóljon a közbeszéd, h a korrupt szocipárt éppen most vakarja ki magát a szarból. Most, amikor nő a bizonytalanok tábora, és volna éppen merítési lehetőség belőlük bőven.
A javaslata alapján két lehetőség van:
1. Feri őrületesen ügyetlen taktikailag,
2. Szét akarja verni a pártot, és ezért hoz be megosztó témát, h lássa, ki van vele, mekkora az ereje párton belül.
Na mindegy, de az egyértelmű, h Kálmán Olga hová húz, én meg annyira rühellem a nagyorrút, h még az is idegesít, aki

Nekem egyébként a poszt most nem nagyon tetszik. Nem azzal van gondom, hogy politizáljanak, mert tegyék, persze, szabad, kéne stb.,
hanem hogy nem ez a mai nap gondja.
Pont a Nyomor széle blogból látható, hogy egészen más síkokon vannak problémák jelenleg.
Pl. ügyintézni nem tudnak, mert nem értik a nyelvet. (Diplomával is fejtörést okoz egy családi pótlék igénylőlap kitöltése, milyen lehet néhány általánossal.) Nem az a gond, hogy ne tévézzenek hanem politizáljanak, hanem az, hogy hogyan lehetne áram újra a házban.
És heterogén a társaság, mert vannak bizniszelők, vannak sima nyomorgók - akik dolgoznak, ha van mit, és vannak bűnözős családok.
Nekem az a fura,
- és ez már saját tapasztalat! -
hogy ha egy cigány már egy hajszállal kiemelkedett, lehetőleg mindent megtesz azért, hogy ő már teljesen fehérnek számítson. Lehetőleg tagadja, hogy cigány.
Ebből azt gyanítom, hogy aki már azon a szinten van, hogy politizáljon, az nem fogja a cigányságát ebbe belerakni.
Szóval erősen kétlem, hogy ilyesmi lehetséges lenne.

@GépBalta: Érthető álláspont, amit addig különösen könnyű tartani, amíg tótók lakásai elé nem szerveznek egy "polgárőrt", csak hogy szemmel tartsák a biztonság kedvéért az idegenszívűjét.
De nem kötekedni akarok, tényleg értem az etnikai politizálás veszélyeit, hátrányait, ami hosszú távon a rasszizmust, megkülönböztetést még erősítheti is.
Én azt mondanám, a cigány párt (vaagy mozgalom) magától elolvadna, amikortól szükségtelenné válik. Amikor a cigány is úgy érzi, hogy ugyanolyan magyar, mint te, a tót.

@eax_: "csakis abban erdekelt, hogy minel tobbet kapjon az allamtol"
Az megvan, hogy Fletó 5 éve alatt volt 13. havi, Orbi 5 éve alatt a 12. havi sem biztos bár a 14. havit is beígérte?

@malacz69 eurofanyalgó: miért, hát olyanok, mint az osztrákok, csak hangosabbak, meg büdösebbek. Ausztria meg maga a jobboldal zászlóshajója.
@eax_: Gratulálok a rövid, és velős összefoglalásodhoz. Terjeszd minél több helyen!
@kov_vacs: Az ilyen felvetések nem felháborítóak - ha kihúzzuk belőle a rasszizmust, az etnikai alapon történő általánosító megkülönböztetést.
Ha a kérdést úgy veted fel, hogy legyen-e joga a tanulatlan, ügyintézésre is képtelen, olvasni nem vagy alig tudó stb, stb, embereknek szavazni / politizálni: lehet rajta gondolkodni. Most van, és minden szavazat ugyanannyit ér.
Ha a kérdést úgy veted fel, hogy a cigányok is politizálhatnak-e, rasszistává vált a kérdésfelvetés is.

@Jakab Andor: Nem véletlen nincs a házam előtt polgárőr egész nap, ugyanis nekem van olyan hely ahonnan hiányoznék olyankor, így nem jelentek közbiztonsági kockázatot.
@combo: ennél kevesebb fizetést nem. ez így is nevetséges, túl közel vagyunk az anyagi jósághoz, így ebbe se törődünk bele, nem hogy a kevesebbe. ha Levédiában élnénk ilyen színvonalon, akkor meg lehetne lépni, a sógorok szomszédságában lehetetlen.
@eax_: Ez nem jelentene éppenséggel romlást a helyzetben. Vagy gondolod egy populistán politizálva megjelenő cigány mozgalom rosszabb, mint amikor 500 Ft egy szavazat?
Mondjuk kérdés, hogy mekkora lehet jelenleg a cigányok választási aktivitása a fizetetteket is beleszámítva. Van erre valami felmérés? Nyilván nincs, mert még a népességi arányukat számolni sem "illik".
A jelenlegi kormány mintha olyan irányba vinné az adópolitikát, és a munkajogot, aminek a logikus folytatása a vagyoni alapú cenzus. Van olyan nemzetközi (EU) kötelezettség, ami előírja az általános választójogot? Megnézném egy pár ember arcát. :) OK, ez nem tűnik túl realisztikusnak.

@GépBalta: Oké, de ha mégis ott várnának, amikor hazaérsz a munkából, például mert nem súgtad be egy "idegenszívű" rokonodat az elhárításnak?
@Jakab Andor: Hogy nekem az etnikai pártokkal mi a bajom, azt a paramagyarokról már leírtam. w.blog.hu/2007/11/28/edes_erdely_itt_vagyunk_1
Ha a cigányság helyett vmelyik másik diszkriminált kisebbséget vesszük, akkor is látható, hogy nincs külön melegpárt, hanem amelyik politikai erő basztatja őket, arra nem szavaznak, amelyik meg emancipációt ígér, arra bezzeg. Ennyi elég is.

Én egy picit fordítanék a képleten, méghozzá úgy, hogy semmi rasszizmus nincs bennem, legfeljebb az emlék, hogy már 5 éves koromban el akarták rabolni a bringámat a helyi cigányok.
Szóval többen írtátok, hogy a cigányok az elmúlt 20 évben szakadtak le. Szerintem meg az elmúlt 500 évben nem változtak/fejlődtek semmit. Ugyanaz a mentalítás, gondolkozásmód, felfogás. Csak közben az őket körülvevő világ változott és így a cigányok egyre kevésbé illenek bele. Nem tudom, hogy 500 év lemaradását miként lehetne behozni, de mivel az elmúlt 20 év elhibázott családtámogatási rendszerének köszönhetően nagyon sokan vannak valami megoldás kelleni fog. Ez a megoldás pont azért mert az őket Európában körülfogó világ változott nem lehet a megfélemlítés, még ha a feljebb található kommentekben említett széles támogató réteg (akiket szintén érhettek cigány atrocítások) azt is gondolja. Ha pesszimista lennék, azt mondanám, hogy már nincs megoldás, mert a hajó elment rég.

@Jakab Andor: Azt hiszem, nem fogalmaztam jól.
Mindenkinek joga van politizálni,
annak is, aki tanulatlan, szegény, stb,
csak szerintem nem fog.
Nem jut el odáig.
Hogy mondjam. Nem az fogja kihúzni a nyomorból, hogy politizál, mert a nyomor miatt még a politizálásig se jut el.
Tehát ha azt szeretném - mellesleg a saját, jól felfogott, önző érdekem miatt is -, hogy a helyzetük változzon, akkor nem azzal kezdeném, hogy "politizáljatok".
Ne kérdezd, hogy akkor mivel kezdeném, nem is tudom.
Próbálok valami megfogható párhuzamot mondani. Nekem most azt ajánlgatná valaki, hogy alapítsak egy Microsoftot, nem tilos meggazdagodni. Miért ne tenném, minden adottság megvan, piacgazdaság, szabad verseny, csak ki kéne találnom a terméket és az üzleti modellt, mindenkinek van hozzá joga és lehetősége. Igaz. Csak nem valószínű, hogy meg tudom csinálni...

@kov_vacs: ez a jelen helyzet, Kolompár Orbánokkal, Farkas Flóriánokkal. ha a cigány mivoltukhoz bármi elég általánosan elfogadhatót képesek hozzárendelni (a cigányzenész nem az, Mohácsi Viktória sem), úgy az nem lesz tagadás tárgya. bár a sorolt példák is elegendőek ahhoz, hogy a cigány származású zenészek, jogvédők vállalják cigányságukat. pedig a zenészekkel kapcsolatban ott motoszkál a Tücsök és a Hangya, a jogvédőket pedig a többségi társadalom gyökereknek tartja (szerintem, persze lehet, hogy valójában szeretik őket, és tenyerükön hordozzák). ha pedig ennél elfogadottabb, a cigányságra akár általánosan (sztereotipikusan) vonatkoztatott, pozitív tulajdonság mémként elterjed, úgy a cigány cigánysága tanultan is vállalható lesz.
@Jakab Andor: @Jakab Andor: Azt hiszem, nem fogalmaztam jól.
Mindenkinek joga van politizálni,
annak is, aki tanulatlan, szegény, stb,
csak szerintem nem fog.
Nem jut el odáig.
Hogy mondjam. Nem az fogja kihúzni a nyomorból, hogy politizál, mert a nyomor miatt még a politizálásig se jut el.
Tehát ha azt szeretném - mellesleg a saját, jól felfogott, önző érdekem miatt is -, hogy a helyzetük változzon, akkor nem azzal kezdeném, hogy "politizáljatok".
Ne kérdezd, hogy akkor mivel kezdeném, nem is tudom.
Próbálok valami megfogható párhuzamot mondani. Nekem most azt ajánlgatná valaki, hogy alapítsak egy Microsoftot, nem tilos meggazdagodni. Miért ne tenném, minden adottság megvan, piacgazdaság, szabad verseny, csak ki kéne találnom a terméket és az üzleti modellt, mindenkinek van hozzá joga és lehetősége. Igaz. Csak nem valószínű, hogy meg tudom csinálni...
Mindenkinek joga van politizálni,
annak is, aki tanulatlan, szegény, stb,
csak szerintem nem fog.
Nem jut el odáig.
Hogy mondjam. Nem az fogja kihúzni a nyomorból, hogy politizál, mert a nyomor miatt még a politizálásig se jut el.
Tehát ha azt szeretném - mellesleg a saját, jól felfogott, önző érdekem miatt is -, hogy a helyzetük változzon, akkor nem azzal kezdeném, hogy "politizáljatok".
Ne kérdezd, hogy akkor mivel kezdeném, nem is tudom.
Próbálok valami megfogható párhuzamot mondani. Nekem most azt ajánlgatná valaki, hogy alapítsak egy Microsoftot, nem tilos meggazdagodni. Miért ne tenném, minden adottság megvan, piacgazdaság, szabad verseny, csak ki kéne találnom a terméket és az üzleti modellt, mindenkinek van hozzá joga és lehetősége. Igaz. Csak nem valószínű, hogy meg tudom csinálni...
@sagia77: baromság, az 500 éve itt élő magyarcigányok (romungrók) asszimilálódtak, a 100 éve itt élők nem. váó, mily meglepő. (vigyázat, demagógia) a Sárközikből francia elnök lett, a Kolompárokból tolvaj, csaló bűnöző.
@kov_vacs: Ismét a kommunisták a kézenfekvő példa. Szegények, _proletárok_ tömegei kezdtek politizálni. Sőt forradalomba. A szegénység nem zárja ki.
Az aktivitásnak - szinte bármilyennek - aztán vannak hozadékai. Lehet, hogy nem lesz minden kis aktivistából polgármester, de legalább elő tudja adni magát egy állásinterjún.

hirtelenjében nem rossz ötlet, mert ha a szavazatok egy tömbben a politikai piacon lesznek valaki majd meg akarja szerezni és akkor valamit villantani kell az elitnek ez jó
a magánterületről meg elvinni valakit az nem jogállami ez teljesen igaz, a megoldás az első ilyen menetelős helyen az lett volna hogy a hatalom érezteti figyel és ha kell beavatkozik, közbelép
szerintem ha erőszakra vetemednek a vonulós gárdagyerek akkor nagyon könnyen megkapják
a hőzöngés és a félelemkeltés nem megoldás érdemi és minőségi változás kell, ami akár két három emberöltőig is tarthat

"Vagy gondolod egy populistán politizálva megjelenő cigány mozgalom rosszabb, mint amikor 500 Ft egy szavazat?"
Rosszabb, egyreszt mert (ha ezt igy igaznak feltetelezzuk) ezzel valoszinuleg minden oldal egyforman el, tehat a plusz szavazatok kb. a koltsegvetes aranyaban szorodnak, csokkentve ezzel a hatast.
Masreszt rosszabb, mert a popultista kormanyzas fejenkent 500 HUF-nal altalaban sokkal tobbe kerul.

Kedves Tóta! Aki azt hiszi, hogy a magyarországi cigányok egységesek (lesznek valaha is), az teljesen inkompetens ebben a témában. Legalább kicsit közelebbről szemlélnéd dolgozatod alanyait, nem 100 km. messziről, és 300 m magasról, talán akkor némi rálátásod lenne a témára. Igy csak "értelmiségi" lila ködös sci-fi az irományod.
@sagia77: Engem is értek atrocitások, elkalapáltak párszor cigányok (is).
Ha az atrocitás elég ok lenne arra, hogy egész etnikumok ellen forduljak, nagy bajban lennék, mert a legtöbb atrocitás nem cigány magyaroktól jött felém. Alig akad olyan csoport, amelyek egyes tagjai részéről ne ért volna valami atrocitás.
A megoldás csak az lehet, ha kihúzzuk a rasszizmust (etnikai indoklású megkülönböztetést és általánosítást) abból a bizonyos képletből.
Ha például ott van több rendőr, ahol több a bűnözés, ebben semmi rasszizmus nincs. Ez csak józan ész, és normálisan végzett rendőri munka. Ha ez egybevág azzal, hogy ott van több rendőr, ahol több cigány él, még mindig nem rasszizmus.

@szemtanú: Mindenben nem lesznek egységesek, ahogy a nemcigányok se azok, de még a katolikusok se. Abban viszont már most is egységesek, hogy gyakorlatilag mindannyian találkoztak vmilyen diszkriminációval, és rosszul lettek a cigányvadászoktól.
@eax_: az a baj, hogy a 4 évenként 500 ft-os megoldás bizonyos externáliákkal jár, amelyeket például most látunk kibontakozni. Nem biztos, hogy ez az olcsóbb.

"_...és tényleg volna nekik teendőjük. Mindenekelőtt az, hogy elkezdjenek végre politizálni._"
Ja. előbb tán dolgozni... a kisebbjei pedig tanulni... tömegesen. Politikusaik már vannak, láthatod hogy milyenek, le is írtad.

@okostojgli: Az. Ez pont igy mukodne a vilag kb. osszes, demokratikus valasztassal rendelkezo orszagaban.
Ertem en, hogy mit akarsz ebbol kihozni, de nem fog menni. :)
Ertem en, hogy mit akarsz ebbol kihozni, de nem fog menni. :)
@malacz69 eurofanyalgó:
Malacz, túlkomplikálod.
Sajnos nem hallgattad Szigetvári Viktort a Klubrádióban a Hatosban. Szinte ugyanezeket mondta mint Mesterházy.
ÉS valószínűleg Fialát sem szoktál hallgatni. Néhány hete Mesterházyt úgy kiakasztotta, hogy felszívta magát, öröm volt hallgatni. Végre volt benne egy kis élet, lendület, érzelem. Ezt a szenvedélyt láthattad Olgánál is. Úgy látszik ez kell Mesterházynak.

@kov_vacs: Világos, értem! Igen, hát olyasmi ötlettel kellene kezdeni, mint amit fentebb valaki írt, hogy biogazdálkodás. Tehát vegyszermentes gazdálkodás, ahol a permetezés helyett kapálni kell. Ez baromi konkrét dolog, amiben hasznosítani lehet tanulatlan, képzetlen emberek tömegét is, akik igenis akarnak dolgozni. Másik ilyen dolog, amivel segíteni lehet azok a mikrohitelek, amelyeket a legszegényebbeknek is adnak. Hogy tudjon venni egy kapát, ilyesmit. A gengszteruzsora helyett. Mozgalomra, pártra azért van szükség első lépésben, hogy ezek a dolgok eljussanak a cigánysoron élőkhöz, és másokhoz is, akiket fel kellene emelni a mélyszegénységből. Lobbizni kellene az érdekükben, és ahogy Tóta írja, hogy a nagypolitika tudja, mivel lehet kedvezni nekik, mit akarnak, mi lenne jó nekik.
@fedkvas: Haverom aranyköpése, hogy "baszki, aki nincs fenn facebook-on, az már hátrányos helyzetűnek számít". Pedig nem is...
@Tóta W. Árpád: "Ismét a kommunisták a kézenfekvő példa. Szegények, _proletárok_ tömegei kezdtek politizálni. Sőt forradalomba. A szegénység nem zárja ki. "
Ebben nem vagyok biztos, hogy ez tényleg így volt, nem csak a mesében. Márminthogy vajon hány kommunista vezető (értsd kb 100 évvel ezelőtt) volt eredeti munkás? És a szervezett (szakszervezeti tag, párttag) munkás mennyire volt csóró? Nekem ez a példa ott sántít, hogy egy adott társadalmi csoportnak nem a tényleges nyomorról szólnak a mindennapjai. Akinek gondot okoz az étel szerzése, az sztem nem jár pártgyűlésre.

Olvasta vki a Romano Rácz Sándor Cigánysor c. könyvét? Nem sikerült még megszereznem, arra lennék kíváncsi, hogy érdemes-e rá vadászni, tényleg jó-e.
@kov_vacs: Kádár János életrajza magáért beszél.
@Tóta W. Árpád: En nem latom, hogy konkretan ennek komoly gazdasagi kovetkezmenye lenne. De siman lehet, hogy en vagyok a hulye, mondj par peldat.
ebben az országban csak 4 dolog rasszista: a fidesz, lmp, mszp, tótaw
akik ezekkel találkoznak, azok adjanak nekik egy hatalmas nagy pofont, már csak a halott magyar emberek emlékéből kifolyólag is

@eax_: Hát annak, hogy ezzel a szavazatvásárlással meg a segélyezéssel próbáltuk eddig letudni az egész ügyet, bőven van gazdasági következménye, nem értem, mire kéne példát mondani. Tényleg Palesztina lesz ebből, csak nem mi vagyunk a palesztinok, ahogy jobber barátaink hinni szeretik.
@kov_vacs: lényeg az, hogy mélyszegénység, egyedülálló anya, na onnan jött a Jani bácsi. Lehet onnan jönni.
Meg volt pár hasonlóan alacsony származású miniszter, talán Bebrits Lajos volt az egyik.

Árpád,
nem tudom, arról van-e hír, pár éve valahogy félig indexes támogatással kötöttek be netet falvakba, hogy azzal a programmal mi lett? Keresném neten, de nem tudom hirtelen, mire kéne rákeresni, mert nem emléxem se cégre, se emberre, se falura sajnos.

Mivel a cikknél nem lehet hozzászólni, viszont képtelen vagyok szó nélkül hagyni, így ide írom: ha az index nem ismeri a mohácsi helyzetet, akkor ne írjon róla. Normális mohácsiak ezreinek keseríti meg az életét a két szerencsétlen agyhalott, Németh és Polgár - sajnos igazából többen vannak, de a cikk őket nevesíti. Amit művelnek éve óta, és leginkább amilyen végtelen aljas módon bánnak a polgármesterrel, arra nagyon nehéz szavakat találni. A polgármester megdöbbentő családi tragédiáját is a maguk aljas céljaira kihasználó egysejtűeket az index egy szintre helyezi az országban egyedülálló módon, a két oldal által együttesen megválasztott polgármesterrel.
Ezt elintézni annyival, hogy "hülye politikusok verik egymást már megint Mohácson" - nos ez a leghitványabb bulvárszínvonalat is alulról nyaldossa. Szégyellje magát mindenki, akinek ebben az írásban része volt.

A cigányság nem egy hálás célcsoport politikai szempontból, mert a politikai aktivitása alacsony. Nem hoz sok szavazatot, ha olyanoknak kedvezel, akiknek jó, ha 10%-a megy el szavazni.
@Tóta W. Árpád: Köszi, ez lesz az, megnézem, mit sikerült elérniük. Én az ilyesmiben "hiszek", meg az ösztöndíjakban pl. (Ez zseniális lehet, ha sikerül megvalósítani: nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=156681 )
De az is igaz, hogy ezek csak eszközök,
talán pont arra lennének jók, hogy tényleg kezdjenek el politizálni.

Libsiket úgy lehetne észhez téríteni, hogy minden turbólibsi lakásába (házába, udvarába, emeletére) néhány napra beköltöztetnek 2 (kettő) darab, nem idén lebarnult norvégot.
Amig ez nem történik meg, illetve, amig a libsi kölyke nem lesz tetves az iskolában a mellette vakaródzó kolompártól, nem lesz ébredés és rend.
Pláne, ha a libsik, nem beilleszkedésre, tisztálkodásra, munkára, normakövetésre nógatják a kedvenc svédjeiket, hanem pénzelik és hergelik őket a többségi magyarok ellen a messzi Rózsadombról és Lipóciából.
Rend nélkül nincs ország. De talán ez az, amit a libsik valójában akarnak. A magyarokat kiirtják a dzsipók, velük aztán majd elbánnak, mint saját hazájukban a palesztinokkal.
Fel kellene ébredni, magyarok, amig nem késő és egyáltalán többen vagyunk.

@eax_: Eszem ágában nincs megcáfolni valamit amivel tökéletesen egyetértek, sőt mint megjegyeztem külön tetszik, hogy alig 2 sorban le bírtad írni a lényeget.
@Neel Armstrong:
Házi feladat utána nézni a liberális szónak.
Mellesleg:
liberatorium.blog.hu/2011/04/23/a_ce_betus_szo_hosre_var
"Rend nélkül nincs ország. De talán ez az, amit a libsik valójában akarnak. A magyarokat kiirtják a dzsipók, velük aztán majd elbánnak, mint saját hazájukban a palesztinokkal."
Ma már remek anti-pszichotikumok kaphatók.

A GYES visszaállítása 3 évre a cigányság lekenyerezése. Egyben árukapcsolás a nők körében. Ugyanis a Fidesz úgy gondolja nagy tartalékai vannak a nők körében. Nem volt véletlen az idősebb korosztály megvásárlása sem. A 40 év munkaviszonnyal nyugdíjba menő nők egy része biztos vette a lapot.
Érdekes, hogy mára odáig fajult a helyzet, hogy a nyugdíjba vonulás szigorításával érthetetlen lépésnek tűnik a nők lefizetése. Ugyanígy a GYES ugyan 3 évessé növekedett, de a tervek szerint a családi pótlékot befagyasztják, ugyanúgy, mint 98-02-ben.

Egyszerűen hiányzik az önszervezés a cigány közösségekből, ha meg más szervezi meg, akkor ő a saját érdekei mentén teszi (pl:Lungo Drom). Ahhoz, hogy összehangolják és aktivizálják a romákat pénz kellene és hiteles emberek.
Régen volt egy cikk az indexen 'Miért nincsen cigány Martin Luther King?' vagy hasonló címmel. Szerintem ebbe az irányba kellene elindulni, szükség lenne karizmatikus egyéniségekre.

@Tóta W. Árpád: Most nem akarok nagyon belemenni ebbe a témába, de minimum két csoportra oszthatók, amely két csoport olyan viszonyban van egymással, mint mondjuk a románok és székelyek. Valamint az említett egy csoportjuk szintén diszkriminál engem, téged és a többi nem romát. Csak ez nem téma.
A roma beilleszkedés szempontjából pedig akkora széles palettán helyezkednek el, (igen és nem )hogy az kizár minden szorosabb együttműködést. A kulturális és műveltségi (írástudatlan v. szakképzett) különbségekről nem is beszélve.
Persze össze lehet mosni őket és egy masszának tekinteni, csak ez messze jár a valóságtól.

Egész értelmes hozzászólások vannak ma. Már úgy értem többségében. Front van? Szabadságolták a hülyéket? :-)
A cigányoknak is volna mi tenniük: elkezdhetnének végre politizálni,
bár jobban tennék, ha inkább dolgozni kezdenének el, nem pedig falkában vadászni az iskolából hazatérő kisgyerekekre, hogy mit lehet elszedni tőlük!

"A GYES visszaállítása 3 évre a cigányság lekenyerezése. Egyben árukapcsolás a nők körében. Ugyanis a Fidesz úgy gondolja nagy tartalékai vannak a nők körében. Nem volt véletlen az idősebb korosztály megvásárlása sem. A 40 év munkaviszonnyal nyugdíjba menő nők egy része biztos vette a lapot."
Nem hinném.
A gyes-sztori meg a 40 év munkaviszonyos nyugdíjazás arról szólt, hogy a nőnek otthon a helye. Legyen anyu, meg főállású nagymama, meg hites feleség, ellenkező esetben kataszrófa történik. Lásd ezt a fannntasztikus világképet még itt is:
hvg.hu/velemeny/20110422_szinlik_hazassag_pelle
De csak módjával, mert viccesebb, mint a szeszélyes évszakok.

@Tóta W. Árpád: "Ismét a kommunisták a kézenfekvő példa. Szegények, _proletárok_ tömegei kezdtek politizálni. Sőt forradalomba. A szegénység nem zárja ki.
Az aktivitásnak - szinte bármilyennek - aztán vannak hozadékai. Lehet, hogy nem lesz minden kis aktivistából polgármester, de legalább elő tudja adni magát egy állásinterjún."
Szólni kéne a gyöngyöspataiaknak, hogy elköltözés helyett rendezzenek politikai tüntetést, a jelszavuk lehetne "munkát, kenyeret".
Nem gondolod, hogy ez a világ nem az a világ? Ami akkor helytálló volt, nem biztos, hogy az ma is. A politizálásból nem lesz kenyér!A forradalomból sem, de a gazdaság biztosíthat kenyeret. Csak az a hülye gazdaság meg nem tudja, hogy a politika fontosabb, mint ő.
A hozadékot meg lehet látni.
Nagyon díjazom, hogy ennyire szíveden viseled az érdekképviseletüket, de miért nem próbálsz meg pl. te szervezni velük valamilyen alakulatot. Mondjuk egy népfrontot, hiszen annak is volt hozadéka, a párt vezetett, a nép meg tépte a pofáját ( helyesen száját, csak a párt pofának nézte).
Aktivitást nem csak pártban lehet tanulni, gyakorolni. Aki aktívan dolgozik, az egy állásinterjún már tudta magát képviselni.Persze ehhez munkahely kell.
Egyébként nagyon jó ez a vita.

@Tóta W. Árpád: Az oke, de egyreszt ez messze nem csak, es nem elsosorban ennek a kovetkezmenye.
Masreszt ha valaki feldobna ennek a problemanak a megoldasat, akkor sem hiszem, hogy tomegesen szamithatna a cigany szavazatokra, egyszeruen azert. mert ez rovid tavon nekik is fajdalmas lesz.

"A politizálás aztán, akármilyen primitív szintről is indul, megteremti a fejlődés lehetőségét."
Erről régen lekéstél. A legbutább cigánycsapat is úgy hazudik céljainak elérésére, hogy Gyurcsány és Szijjártó szerelemgyereke is belepirul. Egyes síkhülye fiókliberálisok el is hiszik, más fiókliberálisok csak beillesztik a koncepcióba, és örülnek az écánal, mert az adott mértékű hantára hiperbölcsész olvasottsággal megalapozott nyelvezettel és fantáziával sem képesek.
Persze hogy ez kinek és milyen fejlődést jelent, azon lehet vitázni - a mégya egy része mindenesetre pár óráig megél belőle, mint a többi suta fantasyből.

@eax_:
Arra, hogy nem okostojáskodsz és előállsz a farbával.
Cikizni, kritizálni kurva könnyű, tudom, csinálom.

@Lord_Valdez:
Házi feladat utána nézni a magyar szónak, Magyarország történetének, a cigánybűnözési adatoknak, EU-tagországok gyakorlatának (Franciaország, Finnország, de már Csehország és Szlovákia is), hogy miként kezelik a beilleszkedésre, munkára, normakövetésre nem hajlandó korcsokat.
Anti-pszichotikumokat pedig ne keress, mert ostobaságra, magyargyűlöletre, hazaárulásra, aljasságra nincs medicina.

Tegnap a Civil a pályánban egy ügyvéd mondta, hogy amikor Kovács Pali bátyánk arról beszélt, hogy ellátta kézjegyével azt az izét akkor Pali bátyánk állítása szerint tulajdonképpen 3 X-et írt a papírra. Ugyanis az aláírás az aláírás, a kézjegy pedig az írni nem tudók aláírása.

Azért ez történelmi poszt! Mondhatni útelágazódás.
Egy liberális etnikai alapon szerveződő nemzeti (nacionalista) párt létrehozását követeli (kívánja)!
Készül a nagy mű, lassan meg lehet pihenni.

@Heron4444: Ez egy jó kérdés. Én bízom benne, hogy a cigányság köréből lassan előkerülhetnek hiteles, karizmatikus vezetők, akik a nemcigányokkal is képesek megtalálni a hangot. De ehhez minden bizonnyal alulról kell építkezni. Először legyen legalább 1 cigány, aki egy ilyen témában egyáltalán szívesen megszólal. Legyenek komoly munkát kitartóan végző szervezetek, mint a TASZ roma programja és néhány hasonló. Ezek idővel kitermelnek egy öntudatosabb, kommunikálni merő réteget.
A megoldás szinte biztosan nem valamiféle csodás trükk lesz, hanem évtizedeken át tartó komoly munka. Ez a nyomorszele.blog.hu legfontosabb tanulsága is. A rasszizmus terjedésének visszaszorítása csak a nulladik lépés, szükséges előfeltétel.

@szemtanú: Nacionalista? Egy cigány párt nem lehetne nacionalista, mert képtelen kirekeszteni. Ez egy nonszensz.
"Elsősorban a cigányság, de amúgy minden magyar érdeke, hogy így legyen. A másik út ugyanis az, hogy valahol egy maroknyi túlpörgött cigány megalapítja a saját terroristatáborát."
Ehhez lenne egy gondolatom. Ma már minden magyar a helyzetet tarthatatlannak érzi. Valahogy változtatni kell, gondolja minden magyar, és ugyancsak minden magyarnak nincsen fogalma róla hogyan is kéne csinálni. (Nekem van egy ötletem, a katonai sorozás, de ez most mellékes.)
Szóval mi lenne, ha az alapokkal kezdenénk? Vagyis nem hőkölnénk hátra, ha ránk sütik a rasszizmus vádját.
Ugyanis valóban két külön rasszról van szó, amely két különféle kultúrát eredményezett:
"Amint a fehér ember a mérsékelt övi vidékre lépett, rossz időjárás ereszkedett le egy akkor bekövetkező póluseltolódás idején, és a túlélés egy nem könnyen megnyerhető játék lett. Meleg öltözéket kellett kiagyalni és prémes állatokat ejtettek csapdába vagy vadásztak le a lehető legkisebb mennyiségű fáradtsággal. A túlélés szükségessé tette a cselszövést és a tervezést, és a fehér ember azt találta, hogy az állománya ilyen módon lett kialakítva (*found his stock being shaped in this manner), így az okosabb tervező megmaradt. Ez látható ma a fehér ember leszármazottainál, akik innovatívak és iparosodtak, és a technológiai fejlesztések élvonalán vannak. Azokból a rasszokból, melyek túléltek, a fehér embernek volt a legforróbb temperamentuma. Gyors, feltűnő, de gyorsan lehűlő. A fehér ember emberszabású majom gyökere egy hangos zajongással védte magát, rikoltva és fel-le ugrálva. Hallottátok a kifejezést, ugráló ember, és ez az, ahonnan ez jön. A fehér ember, még ma is, jobban zajong és ijesztget, mint támadna."
"A cigány ember, ahogy a neve is mutatja (gypsy), mozgolódott. A leszármazottai megtalálhatók Indiában és a környező országokban, az arab országokban, és természetesen maguk a cigányok között. A cigány ember vékony volt, és kicsusszant a konfrontációból, ami a humanoid genetikájának éppúgy tényezője, mint az emberszabású majom gyökereinek, mely a fákat használta menekülésre és csak akkor szállt szembe, amikor a menekülés nem volt lehetséges. Megtanulta, hogy kiutat tervezzen ki inkább, minthogy szembeszállást alkalmazzon. Ez az örökség látható ma a cigányoknál, akik eltűnnek az éjben, az araboknál, akik hasonlóan összehajtogatják sátrukat és meglépnek, és a hinduknál, akik aktívan dolgoznak azon, hogy elkerüljék a valóságot a meditáción keresztül, amikor arra kényszerülnek, hogy egy helyben maradjanak és nem képesek menekülést találni. A cigány ember humanoid hozzájárulói a plejádaiak voltak, így egy nyájas, nem-konfrontálódó természet vegyült a vágyhoz, hogy elkerülje a konfliktust. Nem véletlen, hogy Ghandi képes volt eladni a tömegeket Indiában passzív ellenállás mellett. Ez természetesen jött nekik."
Mi lenne, ha kimondanánk: a cigányság egy másik rassz, és az europid rasszokra érvényes kisebbségi, etnikai megoldások nem alkalmazhatók.
Vagyis a megoldás csakis rasszista lehet, de könyörgöm ez még nem jelet fasizmust, gettót és haláltábort.
Lehet, hogy ez lenne az a pillanat, amikor nagyon sok cigány (critical mass) elkezdene politizálni. És akkor ugye nekünk is jobb lenne.

@szerénységem:
Nem hiszem, hiszen itt rontod a levegőt, szarházi geci.
A választ anyád címére postázd, magyargyűlölő, cionista aljadék.
Szeretném, ha a hétvégén, egy néptelen utcában, 4-5 pengés, pillangókéses, rugósbicskás réti néger körülvenne, és finom, liberális hangnemben "elkérné" a tárcádat és a mobiltelefonodat.
Talán ha a gyereked azzal jönne haza az iskolából, hogy a buszmegállóban körülfogta féltucat 12 éves, a kora miatt büntethetetlen dzsipó retek és elvette az értékeit, hamarabb leszoknál a magyarozásról és a nácizásról.
Bár lehet, hogy neked még akkor sem jönne meg az eszed, idióta libsi.

TWA, szemmel láthatóan egyre jobban eltávolodik a való világtól. Ha már a Marson jár, kérem inkább onnét tudósítson ahelyett, hogy a földlakók mindennapjairól osztja az észt, amiről fogalma sincs.
@okostojgli:
Az ügyvédsrác igazán hülyét csinált magából, ráadásul védte is a hülyeségét...
Hiller az ő esetében eléggé mellényúlt. :)

@Jakab Andor: Te láttál már közelről oláh vagy beás cigányt. A nonszensz pedig te vagy, szerintem. A poszt arról szól, hogy a cigányok etnikai alapon szervezzenek pártot a cigány nemzetiség érdekképviseletére. Mi ez, ha nem nemzeti párt? Persze te a nacionalistát, mindjárt nácira fordítod, de ez a te problémád! Hiába kemény dolog a zsigeri beidegződés.
@szemtanú: Nem. Arról szól, hogy kezdjenek politizálni.
@Jakab Andor: "Egy cigány párt nem lehetne nacionalista, mert képtelen kirekeszteni."
Hohó, erre azért nem vennék mérget.
Nem etnikai meg cigány párt kellene, hanem _liberális_ párt. Oszt abba befér mindenki. Na jó, a véderő nem.

@Jakab Andor: Máris kezd kiemelkedni Gyöngyöspatán egy cigány vezető.
Bár ma a házához gyűlt cigányoknak azért nem tudott adni az általa begyűjtött pár milliós segélyből, mert mint mondta, meg akarta sokszorozni, de nem sikerült.
Eljátszotta az egészet....ez van.
Nem megerősítet Kuruc infó, tudjuk mennyire hiteles, de néha betalál.

Mi a fenéért akarnak tényfeltáró bizottságot? A tényeket aki akarta megismerte, nem kell még bohóckodás a bizottsággal Mindössze a kormány úgynevezett "tényfeltárását" kell kihagyni.
Továbbra se válaszolta még meg senki azt, hogy miként nem indult még eljárás a rémhírkeltő index és egyéb média elemek ellen, akik egy napig állították, hogy evakuálás történt, mert rettegtek a véderő miatt a cigányok, a gyerekeket féltették és ott volt a vöröskereszt, a buszra szállást érdekes mód minden tv jól felvehette és menedék jogokat akartak kérni az USA-ba. Ismétlem magam: ha nem menekültek, hanem Field vitte őket kirándulni, ami már egyértelműen kiderült, akkor miért kelthetett bűntetlenül több média is rémhírt, ami bűncselekmény és ha nem történt konkrét fenyegetés azáltal a véderő által, ami semmilyen bűncselekményt nem valósított meg és akiket ki is engedett a bíróság, akkor milyen alapon pofázunk ma itt erről és milyen alapon hozták a hatóságokkal nem egyeztetett egyenruhás szervezetek illetéktelen munkáját 3 évvel súlytó rendeletet? Összegezve, ha Gyöngyöspatán nem volt konkrét fenyegetés, mert tudjuk már, hogy nem volt, akkor miért is alakulhatott ki ez az egész? Tényleg nem érezzük mekkora szarkavarás megy itt?
@dunaparti: Azért engem érdekelne, hogy egy 10x büntetett sittes csóró portásnak, honna volt pénze házat venni, egyenruhákat, telefonokat stb.
Nem baj ha előbújik a háta mögül a felbújtó.
A cigányok aposolait ismerjük, LMP, Fletó és az ismeretlen amerikai "jótevő"......

@Jakab Andor: "Én bízom benne, hogy a cigányság köréből lassan előkerülhetnek hiteles, karizmatikus vezetők, akik a nemcigányokkal is képesek megtalálni a hangot."
Olyan embert kéne találni, aki el tudja fogadtatni a cigányokkal, hogy fel kell emelniük a seggüket, és elhajtani a gyereket az iskolába, és a többséggel azt, hogy amíg az iskolába elhajtott pulyák felnőnek, addig Kalányoséknak mindaz JÁR, ami eddig is járt, csak még inkább - mindezt úgy, hogy közben még korrupt se legyen az elosztásnál.
Valószínűleg a lakható bolygó előbb lesz meg.

Háááát? Árpi beletrafáltál az közepibe nekijjjje! Megragadta figyelmemet:
„Ma már bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a politizáláshoz egyáltalán nem kell képzettség, de még ész se. Semennyi. Anélkül is élvezetes.”
Eme szavaid a jelen pontos térképe és a skicc a tankról hát az viszi a “nagyonteccikemet”
Hozzákérdezve: kinek érdeke ma a létező és a parlamenti össznépi homokozóban homokvárakat építgető homokosok közűl az, hogy ez az etnikum is politizáljon a fentidézett módon? Erre itt van nekünk dicső 2/3-os fülkéseink azok kellően seggfejek azt alúlmúlni nem lehet ha valaki azalá is akarna akkor a bányászbéka segge alá kellene leásnia –már nincsenek messze ettől sem- LÉRDÉSEM? VAN E MA MAGYARORSZÁGON OLYAN FIATAL RÉTEG 14-38 ÉVES KORBAN AKIK HAJLANDÓK TENNI A SAJÁT SORSUKÉRT NEM CSAK POLITIKAI VONALON DE OTT IS ÉS ALAKíTANI EGY ÚJ ÉS NAGY PÁRTOT: „a magyar bálna gőzei”
Nagy szükség van rá és a Fleto mostani képzései lehet, hogy hoznak eredményt?

@Tóta W. Árpád: És milyen alapon? Mondjuk idejük lenne rá!
Az a baj, hogy halvány segéd fogalmad sincs arról a tömegről akit cigányságnak hívnak! Azzal, hogy néhány cigány értelmiségi (tényleg csak néhány, sajnos) politizálni kezd, esetleg pártot alapít, még nincs megoldva semmi! És nagyon kevesen csatlakoznának, pláne azok nem, akikről szó van.
Horvát Aladárnak és társainak nem csak akkor kell megjelennie a színen, amikor bántják a romát, hanem minden egyes nap felvilágosító kampányt kellene folytatnia az övéi között, hogy mivel is emelkedhetnének ki a nyomorból és a tudatlanságból. Mint anno Gandhi. Akkor méltányolnám őt és jogvédő társait.

@Kalmár: Na, a széljobb finanszírozása biztos, hogy izgalmas sztori, én is kíváncsi lennék. Annak idején a Jobbikról próbálták összerakni az motzsákat, volt egy idő, amikor Iránba mászkáltak, akkoriban akarta Vona a Forradalmi Gárdát Budapestre hívni. Meg orosz szál is felmerült, de semmiről sincs dokument. Az fix, hogyha én ellenérdekelt titkosszolgálat lennék, akkor etetném ezeket a különféle hülyéket.
@l.x.: (Ja, és persze a Fidesszel el kéne hitetnie, hogy nem az MSZP pénzeli, az MSZP-vel, hogy nem a Fidesz, a Jobbikkal, hogy nem az LMP, és bárkivel, aki azt találja mondani, hogy ő tulajdonképpen náci, azt, hogy nem.)
@szemtanú: így, ahogy mondod. aprómunka. és lehetőleg nem Horváth Aladárral. A történések - cigánygyilkosságok, masír, stb - mindenesetre azt mutatják, hogy nem lehet kivonulni a politikából, mert utolér.
@Tóta W. Árpád: Nem fogalmaztam elég alaposan. Nem úgy értettem, hogz cigány ember nem lehet akár szélsőségesen rasszista is. Persze, hogy lehet.
Úgy értettem, egy cigány párt nem rekeszthet ki a magyar nemzetből senkit, azt logikailag, definíció szerint csak egy "magyar" párt teheti meg.
Nem tudom, világos-e mit próbálok artikulálni. Tehát lehet például rasszista török vagy néger párt, de nacionalista -Magyarországon- csak magyar lehet.

@Kalmár: Persze, sokan kiváncsiak rá. A Fidesz alatt mennyi bizottság jött létre? Semennyi.
De ha netán mégis. Kik a tagjai? Fideszesek? Jobbik? MSZP? LMP?

Hosszú.
Elhangzott sok értelmes érv pro és kontra. Élmény olvasni.:D
Egyedül az MSZP-nek volt anno 4-5 éve egy életképes ötlete.
Azt mondták, hogy a hiba a szocializációban van. (Ennyire nem genetika az emberi természet -ezért baromság a rasszizmus-, nem cserebogarak vagyunk. Vannak genetikailag determinált dolgok, még idegrendszeriek is. De a viselkedés az embernél ill. a többi főemlősnél IS, 95%-ban tanult folyamat. -a rasszizmussal ez a gond- A viselkedésünkben, természetünkben nagyon kevés az öröklött dolog. Nagyrészt a szocializáció formál minket.
És az ember még 40-50 évesen is idomítható állatfaj. -!!!- A többi főemlőssel együtt.)
És a Maszop mondta, hogy igen, egy bizonyos kulturális szint alatt élő emberektől, akik képtelenek nevelni a gyerekeiket (ez lefedi a cigányok 90%-át) el kell venni a gyereket, és az államnak kell nevelnie, nincs mese.
Bentlakásos iskola stb.
Ezt a nagy családvédő Fidesz torpedózta meg. (a cigányok nagy örömére)
Pedig kb. ez volt az egyetlen életképes ötlet, amit a magyar politika az elmúlt 22 évben kitermelt a probléma megoldására.
Dolgoztam értelmi fogyatékosok között. Akik 6-7 éves koruk után intézetben nőttek fel.
SEMMI különbség nem volt a cigány és a magyar származásúak között.
És így lehetne megoldani.
Namost. A másik oldal.
A gorillák fejlettebb civilizációt építettek ki, mint a mai cigányságé.
Vidéken a cigányság nem "etnikumot" takar elsősorban, hanem 1 viselkedésformát. (ezért is baromság az egész etnikai megközelítés!!!)
Az a cigány, aki úgy viselkedik!!! (A normálisabbját magyarnak tekintik ált.)
MÁS.
A vidéki lakosság túlnyomó többsége nem szakképzett szociáldarwinista, és a reggelét nem Mein Kampf szemelvényekkel indítja.
(van 1-2 náciu, de a túlnyomó többség nem az, még a Jobbikosok többsége SEM az, kisebbség köztük is, csak úgy szólok. Aki az egész Jobbikban náciveszélyt lát, az is torzít. Inkább nagyon-nagyon tele van a töke a többségnek és ennyi. -én láttam már liberális értékrendű embert is Jobbikra szavazni!!!-
Nem rasszista neonácik. És nem a bőrszínnel van bajuk. -túlnyomó többségüknek pl. nincs baja az indiaiakkal stb.-)
A rettegő romák is tipikus pesti értelmiségi duma.
Én még egy cigányt nem láttam rettegni.
(hogy félnének a rasszista magyaroktól)
Viszont ha végigmész a cigánysoron, vagy egy általuk lakott településen vagy településrészen, akkor lehet rettegni. Okkal.
Ha meg átjönnek a "rasszista magyarok" közé, akkor sem a rettegés látszik rajtuk.
Hanem ordítanak, röhögnek iszonyatos hangerővel, hőbörögnek, beszólnak, késsel fenyegetnek, leszedik a gyerekről az új cipőt, megverik a kalauzt.
És jobban gyűlölik ők a magyarokat, mint a magyarok őket. (ha így tetszik érteni, ők a jobban rasszisták)
Szóval ezek nagy baromságok. A rettegő roma lakosság.
Az.
Csakis.
A "kultúrájukat" sokmindennek nevezném, de emberi kultúrának nem.
Aki meg ezt szeretné "megőrizni", védeni, ápolni stb., egészségére.
Ennyi erővel az azték emberáldozatokat vagy a boszorkányüldözést is meg lehetne őrizni az utókornak. (az is cultural heritage) És toleráljuk, tiszteljük.
Meg a fáról se kellett volna lemászni, az is tévedés volt, és csak a gravitáció hatása. Vissza kellene másznia az emberiség felének, hogy megőrizzük az utókornak azt az életformát is.
Én nem az intelligenciájukat vonom kétségbe az ilyen embereknek...
Jogon is volt ilyen tanárom. Aki kente, vágta a jogszabályokat.
Az úgynevezett valóságról viszont fingja nem volt. Nem a Föld nevű bolygón élt, meg abszolút nem ebben a dimenzióban.
Az 1 dolog, hogy a joghoz qrvára értett.
ELVONTSÁG.
És ez sajnos a pesti értelmiség nagy részére igaz.
Hogy fingja nincs a valóságról, amit a szűk haveri-családi körben hall+az újságban olvas, kb. azt terjeszti gőzerővel. (->empirikus élettapasztalat: nulla)
Az ország valós problémáival sincsenek tisztában. Semennyire.
Ezért totál idealizált elképzeléseik vannak a problémák megoldásáról is.
Ez is egy valós probléma. Nemcsak a "cigánykérdés".

@z_kovacs: "A rettegő romák is tipikus pesti értelmiségi duma.
Én még egy cigányt nem láttam rettegni."
Konkrétan járőröztek ők is a cigánygyilkosságok idején, és bizony kurvára rettegtek. Nem is ok nélkül.

Ja és van még valami, amit ebbe nem írtam bele, de a mostani eseményekhez kapcsolódik. Elvileg van már egy csomó roma rendőr. Vagy legalábbis képzés alatt. Ezek hol vannak? Ott voltak Gyöngyöspatán? Mediáltak? Szót értettek?
@eax_: ijen baromságot! nem elég neked amit művelnek szegény idősekkel még cigányokkal is de leginkább magyarokkal az nem érdekel senkit azokat is pártolhatnátok akiket meglopnak nap mint nap és ők valóban rettegnak éjjel hogy reggelre lelopják az almát a fárol esetleg a vasrácsotEz nincs??? Vagy nem hallottátok? emiatt nem jajveszékel senki??
@z_kovacs: "És a Maszop mondta, hogy igen, egy bizonyos kulturális szint alatt élő emberektől, akik képtelenek nevelni a gyerekeiket (ez lefedi a cigányok 90%-át) el kell venni a gyereket, és az államnak kell nevelnie, nincs mese.
Bentlakásos iskola stb."
Ezt nem az MSZP mondta, hanem maga Gyurcsány. Az az igazság, hogy létezik ennél szelídebb intézményrendszer a szocializáció elősegítésére, ilyen pl az óvoda. A cigánykérdés kutatói azt szokták mondani, hogy az egyik gyökere a bajoknak, hogy az ő gyerekeik nem, vagy nagyon keveset járnak oviba, többek közt azért, mert ha az anya otthon van a kisebbel, akkor nem veszik be a gyereket.

@Kalmár: Bámulatos, milyen könnyű elítélni egy egész etnikumot. De akkor mi legyen a véleményünk a nem cigány magyarokról? Vezetőink többsége vajon nem sokkal korruptabb? Mit szólnánk, ha bennünket egy kalap alá vennének a bűnöző politikusainkkal?
A cigánygyilkosságok idején volt kézzeltapintható félelem. Mindenhol!
(itt is) Akkor tényleg rettegtek. (Ez igaz.) Járőröztek is, illetve összebútorozott több család és a férfiak őrködtek. (ezt a családgondozók is mesélték)
A mindennapokra viszont nem ez a jellemző. (!)
Mivel Gyöngyöspatán nem húztam le 20 évet, ezért fingom nincs ott mi a helyzet. (de legalább nem is próbálom megmondani:D)

@Tóta W. Árpád: CBA körül is lehetne keresgélni. Elég jelentős mennyiségben mozognak már nálunk is milliárdosok. Csak akad köztük pár jóravaló náci.
Ki lenne az ellenérdekelt titkosszolgálat? Szlovák? Orosz?

@z_kovacs: "Egyedül az MSZP-nek volt anno 4-5 éve egy életképes ötlete.
Azt mondták, hogy a hiba a szocializációban van."
10 éve a családi pótlék csak az iskolába járás esetén járt.
Történelmi vizsgakérdés: melyik párt kiáltott diktatúrát ennek láttán, és melyik szüntette meg ezt a kifizetési gyakorlatot?

@Tóta W. Árpád: Nemrég egy tévéműsorban (Havas Henriknél) azt elemezték, hogy a cigányoknál már a vérükben van a félelem. Eddig még jót sosem kaptak az életben, tehát nem is ok nélkül.
@Tóta W. Árpád: "A cigánykérdés kutatói azt szokták mondani, hogy az egyik gyökere a bajoknak, hogy az ő gyerekeik nem, vagy nagyon keveset járnak oviba, többek közt azért, mert ha az anya otthon van a kisebbel, akkor nem veszik be a gyereket. "
A cigánykérdés kutatóinak persze elfogadható magyarázatuk van arra is, hogy miért nem jelenik meg a gyerek az iskolában sem - fenyegetés ellenére sem -, illetve ha megjelenik, miért a tanítás ellehetetlenítése az egyetlen foglalatossága, de ha már az, miért a tanítót/tanárt pofozza fel a T. szülő, ha ezt nehezményezi.
Bízom a cigánykérdés kutatóiban, eddig is sokat köszönhetünk nekik.

@Jakab Andor: Bámulatos mennyire szertnél olyan kocsi elé ugrani amelyik el sem akar téged ütni.
Ki fene beszélt itt kollektív bűnről??
1 hír, 1 ember, ráadásul kiemelve, hogy csak ez egy felröppent hír, nem megerősített.
Te szeretsz cívódni, nem?

@fitball:
"azokat is pártolhatnátok akiket meglopnak nap mint nap és ők valóban rettegnak éjjel hogy reggelre lelopják az almát a fárol esetleg a vasrácsotEz nincs??? Vagy nem hallottátok? emiatt nem jajveszékel senki??
"
Dehogynincs. Hallott róla, és jajveszékel miatta mindenki. A jelenséget úgy hívják, hogy bűnözés. Ezer éve mindenütt "pártolják" a fellépést ellene, Magyarországon is. Hatalmas intézményrendszer igyekszik megakadályozni.
A cikk témája viszont teljesen új: a cigányoknak is kellene (normálisan) politizálni.

Alapvetően az alapötlet maga nem hülyeség. (Bár az etnikai alapon szerveződést nem tartom jó ötletnek. Inkább azon az alapon, hogy a mélyszegénységben élők kapjanak politikai rendes érdekképviseletet.)
Csak ahogy fogy az idő, úgy szűkül az alternatívák tára.
A munkásság nem 5 év alatt termelte ki magából a (normális) politikai elitet.
Hanem ez egy igen hosszú fejlődés eredménye volt.
(az általános tankötelezettségtől elindulva)
Most várhatunk arra, hogy száz év alatt kitermelje magából ezt az elitet a társadalom egy része.
Kérdés, hogy van-e annyi időnk.

@_drc_: amit orbán nem tud az: mit kezdjen önmagával? a többi ebből adódik
hogyan lehetséges az, hogy egy többszörösen bukott, selejtes politikus, emberileg semmit sem érő egyed 22 éven át a magyar politikai élet felső rétegében lebeg?
erre adj választ,
ki kell rúgni ezt is!!!
utána dumcsizunk, rothadt narancsra senkinek nincs szüksége eladhatatlan ??? ha működik a politikai piac
úgy látszik nem

Az állam (a mindenkori kormányok alatti) teljes kivonulása erről a területről, azt hiszem, még Kelet-Európában is példa nélküli. Valószínűleg a Soros Alapítvány egymagában többet tett a romákért, mint a magyar állam. romaprogramok.soros.hu/
Továbbmegyek: nagyszerű cigánytelep-felszámoló programok léteznek, például a Máltai Szeretetszolgálat akciói. Azok konkrétan úgy zajlottak, hogy a minisztérium, amelyiken hagyták rajta száradni épp az ügyet, felhívta a máltaiakat, hogy itt van 200 millió forintos program, de eddig semmi se történt, és már csak 70 millió van belőle... Máltaiak megcsinálták a rehab-programot 60-ból, tízet visszaadtak az államnak.
És még sorolhatnám. Tragédia.

@Kalmár: Igaz, hogy nullát jelent egy kurucinfós megerősítetlen híresztelés egyetlen cigány vezetőről. Így mindketten joggal bízhatunk benne, hogy lesz a cigányoknak hamarosan karizmatikus, hiteles vezetője, aki a nem cigányokkal is szót ért.
Vajon a rendőrök miért voltak Gyöngyöspata határában? Kb. 40mp alatt odaértek a balhéhoz. Előre megrendezett színjáték az egész.
@Jakab Andor: "Hatalmas intézményrendszer igyekszik megakadályozni."
Hatalmas intézményrendszer igyekszik időnként igazolni, hogy megakadályozni igyekszik. Másik intézményrendszer igyekszik keresztbe tenni az érdemi megakadályozásnak.
Továbbá egyetlen intézmény sem igyekszik kijelenteni, hogy a cigány számára a tömlöc, csak a tömlöc időtartamára jelent megakadályozást, miközben két kibaszott nagy pofon tartósabb javulást eredményezna, ha bármelyik problémás napon előfordulhatna a keresztbe tevő intézményrendszer tevékenységét mellőzve.

Nem tűnt még fel senkinek a sok "nemzeti" zászló mivégett a beszélők mögött?
Mellkép esetén csak piros-fehér sávokat látni. Hohó a kis sunyik.

@Tóta W. Árpád: Öreg, te prolizol? Szellemi színvonalad és - gazdasági alapon íródott - provokatív munkáid alapján életemben nem láttam még akkora szar, dzsoggingos, aranynyakláncos, zseléshajú prolit, mint te. A témától eltekintve (abszolút hidegen hagy, most éppen :-) az a durva, hogy annyira szar wannebe a stílus, hogy azt mérni se lehet.
"több szentkorona meg ilyesmi kacatok"
ezen a dolgon mosolyogtam a legjobbat, persze ez a mondat még hoz még vagy +300 kommentet, de gondolom azzal is tisztában vagy, hogy egy átlagos országban, ami nem Magyarország és királya van, vagy hercege stb. ott tudod mi várna rád ezután. Hát lehet, hogy rövid úton virágeső... :D
Sok sikert - erőt, egészséget - a további anyagokhoz, te szaralak, de gondolom ismered már magadat :)

@Kalmár:
nem annyira ismeretlen ez az amerikai jótevő R. Field:
www.origo.hu/ingatlan/20090129-uj-komplex-varosnegyed-epulne-eszak-pesten.html

@dunaparti: Hja, és egy hugyozó hülyére spontán rávakkan 100 kancigány.
@brain drain: "egy átlagos országban, ami nem Magyarország és királya van,"
Jó, az egy dolog, hogy ez már nem a Magyar _Köztársaság_, de azért hagyd meg nekünk az illúziót, légy szíves!

SS Tibor, Vona Gáborka egyértelműen provokálják a cigányokat.
A történelem süllyesztőjébe fognak mind a ketten kerülni, csak idő kérdése, csak az a probléma, hogy óriási problémát hagynak maguk után. Még nagyobbat, mint ami volt.
A Fidesz próbálja elbagatizálni a Gyöngyöspatai helyzetet a párt-televízióikban, de közben látszik, hogy be vannak szarva. 2011 előtt semmit nem tettek a nácik ellen.
Most kapkodnak.
És közben a megszorító intézkedéseikkel vegzálják a lakosságot.

@Tóta W. Árpád: zipp.hu/velemeny/2009/11/21/rasszista_vagyok
Tessék, te kis suttyó, belterjes proli :), lehet tanulni, hogyan kell a témát korrektül, oldalaktól mentesen, normális hangvételben és stílusban tálalni.

@l.x.: A rendőrség olyan hatékony, amilyen. Jobb, hogy van. Én jobban örülök így, hogy nem te döntöd el, kit "kellene" jól felpofozni és kit nem. Mármint történnek igazságosztó pofozkodások, de legalább ha tudom, hogy ki tette, fordulhatok a bírósághoz, ha valaki igazságosnak találta, hogy jól szétverjen.
Gőzöm sincs az ilyesmi komolyan vehető szakmai vonatkozásairól, de azt laikusként tudom, hogy a testi fenyítés, botozás, ilyesmi a középkorban volt. Most nem divat, ezt már csak azért sem jó nagyon akarni, mert kurvára ciki.

@l.x.: Én örülnék a legjobban, ha Magyarországnak még királyság lenne az államformája. Olyan jogkörökkel, mint mondjuk a briteknél. Csak ugye ha ezt mondanám, akkor jönnének a TótaW-ék és rögtön náci lennék. Neveztek engem már zsidónak, cigánynak, rasszistának, komcsinak, az emberi hülyeség határtalan, bőrszíntől, politikai hovatartozástól és IQ nagyságtól független.
@vauvauvau: "Még nagyobbat, mint ami volt."
Vót probléma? Pedig Drazsé mindent elkövetett, hogy problémáról szó se essék.

A szegénység pedig még jobban nőni fog.
Orbán a munkanélküli járadék 2/3-át elvette, ami példanélküli megszorítás.
Munkalehetőség pedig alig van.

@vauvauvau: A Fidesznek volt álláspontja a cigányokkal: intézze a Jobbik. Futkározhat is a Gárda, de bajt ne csináljanak. Most túlcsordult a pohár, Jobbikék túl sokat követelnek maguknak, nagy lett a szavuk, az egész világba hallani őket.
Vissza kell fogni őket, de nehezen megy Orbánnak.

@dunaparti:
Orbánnak, Vonának elkéne húzni a büdös picsába, a KDNP-s törpepárttal együtt.

@Jakab Andor: "A rendőrség olyan hatékony, amilyen. Jobb, hogy van. Én jobban örülök így, hogy nem te döntöd el, kit "kellene" jól felpofozni és kit nem."
Ez megnyugtathat - hogy az ezen álláspont hallása után szavazó országharmadnyi voksolót mennyire nyugtatja, annak már százalékos előjelét láttuk.
"Gőzöm sincs az ilyesmi komolyan vehető szakmai vonatkozásairól,"
30 évet éltem egy pest megyei falu Dankó utcájában. A 30 esztendő szakmai eredményét úgy tudnám összefoglalni, hogy akit te nem versz közülük pofán, az téged fog, ami elég meglepő a XX. század pszichológiai eredményeinek tükrében, de magyarázható a természethez közeli állapotukkal.

@brain drain: "Olyan jogkörökkel, mint mondjuk a briteknél"
Mesélj, milyen jogköre van a királyi családnak a briteknél a vagyonon és a jól mutatáson kívül?

@jaegtoer: Ezekszerint ez egy messziről jött ember rengeteg pénzzel.
Nem hiszek a télapóban. Ez a fickó rosszban sántikál.

@vauvauvau: "a KDNP-s törpepárttal együtt. "
Nem egy észkombájn ez a mi Semjén Zsótink, de azt megtanulhatta az SZDSZ-től, hogy a szavazók száma és a farok által csóvált kutya tömege között nincs korreláció.

@l.x.: Szerintem félreértettél. Nem azt nem tudom, hogyan működik az igazságszolgáltatás az ősközösségben. Azt nem tudom, tényleg hatékonyabb állami büntetés lenne-e a verés, mint a börtön. Az világos, hogy mik az utca törvényei, amikor (és általában ez van) nincs ott rendőr. Inkább kérdezek: inkább vernéd a bűnözöket? Vagy csak a cigányokat?
@vauvauvau: Csak a szocik és a jobbik?
Mi jót tettek ezek az országgal, hogy újra vágysz a vezetésükre?
Feri segíteni kell! Gyere máár, azt hittem ez csak vicc és nincs igazi, élő ember aki akarja. Bocsi, mindig tanulok.

Bedobják az ablakot cigányéknál Gyöngyöspatán kisebb sziklával. Rendőrség kihívva. Sziklát megnézi alaposan majd leteszi az udvarban. Cigány kérdése: Jegyzőkönyv nem lesz felvéve? Rendőr: Majd a jövő héten.
Rendőrség hozzáállása a cigányproblémához.

@Jakab Andor: Mindegyiket, egyre nagyobb adagokban, hogy a fokozatosság elvét ne kérhessék számon a szakértők, leszállván a rózsaszín felhőikről egy pillanatra.
@dunaparti: "Rendőrség hozzáállása a cigányproblémához. "
Pici az ablak kárértéke.
Ilyen az, amikor az ember a @ kényelmetlen végét is kénytelen megtapasztalni.
És hol van még az egál, ahogy az ismeretlen patai megszólaló rámutatott.

@l.x.: "Mesélj, milyen jogköre van a királyi családnak a briteknél a vagyonon és a jól mutatáson kívül?"
Te kötözködő barom, pontosan ezekre a "jogkörökre" gondoltam, meg azokra, hogy képviselik az országukat, járják a világot, kontinuitásba helyezik a történelmüket, megadják az alaphangot, viccek témái, ez emberek mindennapok a képviselői, reklámot csinálnak, és ezzel sok sok bevételt hoznak, többet, mint amit rájuk költenek. Egyszóval jó, hogy vannak, te eszement, nem látsz a vérbenforgó szemeidtől :)

@vauvauvau: "De soha nem görcsölt úgy, mint Orbán. "
De, nagyon görcsölt - csak nem a kamerák előtt. Ha volt valami, amiben köröket ver Orbánra, az a nyilvánosság elfogadása volt.
Lehetett kritizálni, szapulni, ekézni, kiröhögni. Igaz Orbánt is lehet - egyszer.

@brain drain: Szóval a királyi családban az a jó, hogy olyan patinás intézményt jelképeznek, amelyen a XX. sz. 2. felében az egyszeri brit már röhögött.
Ilyen folyamatosságunk nekünk is van - Petőfi a költészetéből szép szeletet szánt neki.

Állandó kérdés: Vajon Orbán ismeri a kérdéseket?
Tehát a kérdés: Holnap leadják a médiashowt, Orbán vs. Hajdu Péter. Orbán ismeri a kérdéseket, merre folyjon a duma, stb.

@l.x.: Hát ha az a funkciójuk, hogy viccek témája, akkor az ő koronájukat is nyugodtan le lehet kacatozni. fail.
Viccekhez egyébként Schmittnél jobb nem kell.

@brain drain: Te ezzel most azt akarod javasolni, hogy válasszuk meg Orbán Viktort királynak?
@Tóta W. Árpád: Hát ez az. A kartács a malasztban fürdés példájaként említette őket, aztán a kérésre részletezésnél belebonyolódott a profilba meg a nagy mellénybe.
@Fufo: Nem is rossz ötlet. Királyként talán már mégis rangon alulinak tartaná a kapcsolatot Szijjártóval, Selmeczivel, Pintérrel, Matolcsyval. Noblesse oblige.
Orbán menekül az EU-ból, mindig ellenezte. A kizárásunkkor elmond egy szép beszédet hogy milyen jó volt ott, de előbb betiltja a csillagos kék zászlót.
@l.x.: hát ez baromi frappáns volt, de legalább te jól szórakozol magadon - gondolom :D
@Tóta W. Árpád:
Tőlem azt kacatozol, amit akarsz, nekem nem fáj. Én sem mondom, hogy anyád kurva, mert az hogyan is jönne ki, meg az nem stílus, hanem alpári taplóság... Nem vagyok én olyan bunkó suttyó :) Vannak olyan dolgok, személyek, fogalmak, amikbe az ember nem szokott belerúgni, mert van stílusa.
@Fufo: Hogyne, te lehetsz az udvari bolond, de jó pénzé', már ha helyesen le tudod írni a nevedet a szerződésen :)

A mai Magyari cikk nagyon tetszett. Végre valaki értelmesen, elfogulatlanul, józanul áll a témához. Már nagyon kellett, és jó lenne, ha elindulna valami. Valahol a mai higgadt kommentelés is ennek köszönhető talán.
Árpi, a te írásodban nagyon jónak tartom, hogy te is a megoldásokat keresed, értem is amit szeretnél, de szerintem is messze még az önszerveződés és a valódi érdekképviselet.
Mindenesetre ma megmutattátok, milyen lenne az értelmiség kívánatos hozzáállása. Talán ha a gondolkodó emberek kibújnának végre a "van-e cigánybűnözés", a "költözzön a szomszédodba egy", meg a "nem szabad általánosítani, ezért ne bántsuk egyiket se" mantrák súlya alól, akkor esetleg lehetne még pártjuk is, akár nem-cigány aktivisták által megszervezve. Én legalábbis úgy gondolom, hogy az a legnagyobb akadálya a felvetésednek, hogy olyan szinten ketté van osztva az ország, hogy még az ég színe is változik attól függően, hogy jobbról, vagy balról nézi valaki. Bármit csinálnál, be fogsz skatulyázódni, és akkor máris meg van baszva az egész szent cél. Első körben ez ellen kéne tenni. Valódi újságírást csinálni - az interneten lehet, tematizálni, paradigmát alakítani, meghúzni egy minimumot, stb. Az indexben megvan a lehetőség, de néha nagy a katyvasz, és az a gyanúm, hogy ennek a főszerkesztő az oka. Legalábbis az ő írásaiban is ilyen katyvaszt látok.
Kár, hogy ha valaki független internetes lapot csinálna, mindig elakad az elején amiatt, hogy koppintaná az idexet - emiatt el is halt mind.
Szóval a többséget kéne először megszólítani, aztán képviselni, azt a kétharmadot, amiben van cigány is meg proli is, meg kényszervállalkozó, meg bizonytalan közszolga is bőven. A felébredteket. Egyszer kell csak ráébreszteni az embereket, hogy eddig megvezették őket azzal, hogy beterelték őket a két karám közül az egyikbe, és az érdekeik viszont tökre egybeesnek (ha pénz van, minden van, ha nincs, semmi sincs), és máris elkezdődhet végre a rendszerváltás. De még az aktivistáskodás előtt jön az írástudók felelőssége. Magyari 4 prezident, vagy legalábbis 4 editor in chief!

@brain drain: Nem válalnám, kedves. Öszintén szólva O. V. királyságának a gondolatától is kiráz a hideg.
@l.x.:
Azért az a bizonyos egyszeri brit most épp egymillió társával egyetemben kiment bulizni, fesztiválozni és tisztelni a hagyományokat a királyi esküvőre.
Vagyis van egy olyan dolog, ami pártállástól, bőrszíntől, IQ-tól függetlenül összeköti a briteket, amit minden korona alatti ember magáénak érez. Ez azért nem kis dolog.
Nálunk tudsz ilyet mondani?

@l.x.: Bartom, semmilyen ellenérvet nem tudsz hozni a királyság ellen, igaz mellette sem. :) Azt mondom, a prolinak semmi nem jó, igaz minden rossz, de legalább megvan a bruttó 80-an, amit el lehet baszni.
@Fufo:
OV Nem király ő, csak egy egyszerű parasztgyerek, aki felköltözött a nagy Bp-re, hogy bizonyítson, még jó hogy tele van kisebbségi komplexusokkal, ezért kompenzál :), de jelenleg a legkisebb rossz, ami persze még mindig távol van a jótól. Egyet tudok érteni a Sztálin című filmben elhangzottakkal, idézek a filmből: "Oroszországnak szüksége volt Sztálinra". Hogy ebből a mondatból mit szűrsz le, az a te dolgod - szerintem nem fogod érteni a mögöttes tartalmat, de ez csak egy halvány megérzés. Ficora is szüksége volt Szlovákiának, meg kell nézni mekkorát ugrott az ország, méghozzá helyből. A problémakör természetesen csak igen csekély módon hasonul a honi dolgokhoz, és az is csak a tekintélyuralmi rész illetőleg, és az is csak 0,0000001-ben. Persze a szlovákoknak sosem volt ekkora államadósságuk, ami gátat vet a fejlődésnek, de ugye az meg örökletes. Orbán is hozott anyagból dolgozik.

@pimpalini: Sosem fogja megérteni, hogy miért tud jó lenni egy "prezidenciális jogkörű" királyság. De ez legyen a legnagyobb problémánk, hogy nem vagyunk királyság.
Gyöngyöspata egy üllő, amin a gátlástalanság politikai tőkét kovácsol. Ismét. Nem először. Hazugsággal. Lejáratva az országot. Nem mondom, hogy a hazáját, mert Field-nek nem hazája Magyarország. Hihetetlen, hogy milyen aljas eszközökkel próbálják felheccelni a közvéleményt egyesek. Gyomorforgató az a fajta aknamunka, amit bizonyos sajtótermékek készítői végeznek. Nem tudom mennyit és ki fizet ezért, de ehhez embör kell, mert normálisan szocializált, erkölcsös ember két nap után kilépne ebből a szargyárból, miután kiokádta a belét...
Az a gondolat meg, hogy "néhány hülyegyerek gárdát szervez, mert egész életében ezt akarta", ótvar nagy csúsztatás.
Ezeket a szervezeteket meghívták, s nemcsak Gyöngyöspatára, hanem 10-15 másik településre is. NEm véletlen, hogy megszülettek. Semmi sincs ok nélkül. Bizonyos vidéki falvakban nem lehet élni, mert az a bizonyos kisebbség elveszi mindened. Az állam meg lelkesen asszisztált hozzá.

Az igazság az, hogy az egyik politikai oldal - a szerintem gátlástalanabb, elvtelenebb, kirekesztőbb - a demokrácia alapvetéseiként szolgáló fogalmakat lenyúlva, kisajátítva próbálja immáron 20 éve sütögetni a saját pecsenyéjét, növelni hatalmát. Ehhez természetesen választást kell nyernie. Mindenáron.
Ők azok, akik felhördülnek/tek a parlament falai között elhangzott hazaárulózáson, márpedig csupán nevén nevezték a gyereket.
A rémhírterjesztés, az ország hazugságokkal történő szándékos lejáratása külföldön normális helyeken büntetendő cselekmény lenne.
Nálunk sajnos a fentebb részletezett gátlástalan réteg miatt, a "szabadság védelmében" nem lehet felelősségre vonni az ilyen tettek elkövetőit.
A tanárverő, diákokat fosztogató cigánykölök is simán tudja, hogy elkerülheti a büntetőjogi felelősségre vonást, ha rasszizmusra hivatkozik. Csak kell egy "jogvédő", aki rittyent egy rasszistázó, fasisztázó cikket valamilyen újságban, s máris elérte az illető, hogy ne a tényekről legyen szó, a tettekről, hanem egy kreált, általánosító, hazug jelenségről.

Az nem rasszizmus, ha mondjuk etnikai alapon, a cigány nincstelennek - csak mert cigány - lakást, házat adok, a "nemcigány" elesettnek, aki ugyanolyan körülmények között él, meg maximum pár 1000 forintos segélyt?
A cigány probléma alapja a megkülönböztetés. Ami alapján a cigányság egy része kötelezően elvárja azt, hogy megéljen az állam csecsein alanyi jogon, csak mert cigány. Persze hülye lenne nem ezt tenni.
Visszatérve egy mondat erejéig az mszp-s, lmp-s tőkekovácsok gátlástalanságára, továbbra is bőszen rasszistáznak, ekézik a kormányt, pont akkor, mikor Orbán - elsőként az EU-ban - átfogó európai romastratégiát hirdetett meg, a magyarországi részen 150 000 főt érintő közmunkaprogrammal.
Persze ez tüneti kezelés, de legalább valami. Legalább elindulhat egy pozitív folyamat (ugyebár hálót kell adni és nem halat). Erre az úgynevezett ellenzék, meg a mögöttes erők mit csinálnak? Hazudozással kreálnak egy műbalhét. Elviszik kirándulni a roma családok egy részét, majd olyan színben tüntetik fel az egészet, mintha ki kellett volna telepíteni őket az úgynevezett "fasiszta veszély" miatt. Rohadék banda.

@Jakab Andor: képzeld el, hogy a libsibolsi lózungokon túl is van igazság, így a cigány kisebbség is tud kirekesztő lenni. sőt, ebből kifolyólag, ha csinálnának egy cigány pártot, az is tudna kirekesztő lenni.
amúgy honnan veszed a tévhiteidet, mert komolyan érdekel, simán túlmutat a megélhetési rettegés alapfokán

@_drc_: "az OK (így nagy betűvel, ha már ez a divat errefelé) megszüntetése elsősorban nem közrendvédelmi feladat.
annak látszik, mert a lopás, az illegális favágás meg a csoportos agresszió tényleg Btk-tényállások. csakhogy azt sose nézi senki, hogy ezeket az emberek nagyjából 1990 óta a kutya se alkalmazza...
a probléma közrendvédelmi megoldása -- amit nem mellesleg Orbán már az ellenzékből is zengedezett, és elsőre így is állat kormányon a témához -- egy tévút."
Ne haragudj, ezzel mélységesen nem értek egyet.
Szerinted tehát engedni kellene a fenti bűncselekményeket csak azért, mert 90 óta nincs munkájuk.
Ne haragudj, de az állam elsődleges feladata a rend fenntartása, a tulajdon védelme. Ha ezt nem teszi meg, akkor semmi értelme.
Ez közrendvédelmi feladat. Megint más kérdés, hogy szocializálni kellene a cigányságot, de ez a kettő független egymástól. A rendet fenn kell tartani, függetlenül attól, hogy ez ok vagy okozat.

Attól, hogy valaki PhD-hallgató, még lehet túl hangos. Nem értem az összefüggést.
A bicilisek szigorú ellenőrzését csak támogatni tudom, utálom az anarchiát és az anarchistákat, és minden biciklis az, semmilyen szabályt nem tartanak be. Ebből engem mint gyalogost leginkább az izgat, hogy takarodjanak le a járdáról, nemhogy még a járdán rám merjenek csengetni vagy pláne szólni (szóval csak ne nagyon emulálgassál).
Egyébként meg igen, a rendőr pont soha nincs ott, amikor a balhé van. Miskolcon se, amikor kitépik az öregasszonyok kezéből a táskát, vagy amikor a belváros közepén (a Városház tér és a Villanyrendőr (Forint) közt, ha ez mond neked valamit) a villamosmegállóban 3-4 cigány garázdálkodik és köt bele mindenkibe (a térfigyelő felvétele valahogy felkerült a netre, érdekes, hogy a rendőrök hogy nem látták...).
És persze, kopasznak nem érdemes járkálnia a Népszínház u. - Bérkocsis u. - Nagyfuvaros u. - Viola u. - Teleki tér - Mátyás tér környéken sem (nyócker), akkor sem, ha természetes hajhullás útján érte el ezt az állapotot, és egyébként a legnagyobb cigányvédő.
Érdekes, hogy szegény magyarok lakta környéken ez a veszély nem áll fenn. Sőt, a szegény magyarok látogatta kocsmákban sem.
A cigánykocsmákban meg igen. Legalábbis ha nem ismernek.
Ezt azoknak mondom, akik szerint a mélyszegénység következtében mindenki ugyanúgy bűnözik.

@pounderstibbons: "A vidéki, vagy bármely más helyszín eseményeit meg ne a bulvársajtóban megjelenő, (vagy nem megjelenő) híradások alapján kellene vizsgálni, hanem elő kell szedni a jó öreg statisztikát."
A jó öreg statisztika a _bejelentett_ bűncselekményekről szól.
A helyzet úgy néz ki, hogy a bejelentés eredménye az, hogy 2 hónap múlva kapsz egy levelet, hogy elkövető ismeretlen. Persze a dátum szerint pont a 30. napon zárták le, csak 2 héttel később került a postára.
Nyilván ismeretlen, mert az összes nyomozati cselekmény ennek a levélnek a megírása, helyesebben a sablonban a kipontozott rész kitöltése. Egyetlen esélye az lenne az elkövető megismerésének, ha jelentkezne a rendőrségen és bevallaná. Erre meg kevés az esély.
Az emberek ezért be se jelentik. Illetve eddig 20k alatt a rendőrség dobta a jegyzőnek, h kezdjen vele valamit...

A cigányságot egyébként lehetne szocializálni 1 generáció alatt.
Ehhez viszont a Jobbik javaslatát kellene véghezvinni:
- a ma élő cigányokat - mindet - gettóba zárni a Hortobágyon, ahol a megélhetéshez szükséges ellátást megkapnák (a játékgép és a töméntelen alkohol ebbe nem tartozik bele) - az államnak nem kerülne többe, mint most, mert most is mind segélyből él (mielőtt bárki felhördülne és jogsértést visítana: az amerikai indián rezervátumok ugyanilyenek, és a mai napig léteznek)
- az eztán születőket legkésőbb 1 éves korukban elvenni a szüleiktől, és állami intézetekben, felkészült nevelőkkel nevelni úgy, hogy a gettókban élő cigányokkal soha életükben ne találkozhassanak; ha normális körülmnyek közt nőnek fel, akkor lehet ember belőlük, kivéve a rokonnal-testvérrel és a valamelyik szülővel történő dugásokból származó genetikai hulladékokat (tagadni lehet, de ilyenek is vannak, és ezek általában gyengeelméjűek)
Drasztikus módszer, de ha nem akarjuk még 500 vagy 1000 évre elhúzni a cigánykérdés kezelését, akkor ez az egyetlen megoldás.

@Tóta W. Árpád: én állami rasszizmusnak tartom azt a tényt, mely szerint bárki magasabb állami támogatást kap csak azért, mert egy bizonyos, meghatározott "rassz"-ba tartozik! ezt kell először megszüntetni, és a bármilyen anyagi és egyéb támogatást -szociális háló- alanyi jogon kell biztosítani és egyenlő arányokban
példa: Kanada eltartja az őslakóit, azaz fizet nekik azért mert használja azt a területet és annak minden előnyét ami az övék volt a bevándorlók megérkezése előtt, ez szövetségi törvény! Ezen túl mindenki alanyi jogon kapja az állami támogatást és él a kapitalista rendszerben amely természetesen nem igazságos és "sok az elhulló forgács az asztalosműhelyben"
de semmilyen bűncselekménynél semmilyen egyéb eseménynél az elkövető vagy áldozat bőrszínét, egyéb etnikus jegyeit ismertetni tilos és azt a jegyzőkönyv sem tartalmazhatja
ilyen módon a cigánybűnözés kizárható és a törvényt a hatalom eszközeivel kényszeríteni lehet és szükséges, ez utóbbiak nem történnek meg, mert a zorbán és a többi seggfej intergalaktikusromastratégiát akar kialakítani és nincs hozzá annyi taktikai eszköze, hogy egy falu lakóházait kötelezően tisztán és épen tartassa
ilyenkor jönnek a nyaralások Csillebércen, meg vonulások és sziklával bevert ablakok és a tyúkok meg a megállókban meggyalázott emberek...
erre kell a rendőr akit a hatalom megbecsül és megfizet és a tömeg tisztel mert lőhet élessel is ha úgy látja jónak, utólag kivizsgálják
ha a diák nem tanulja meg a -bármilyen szar- tananyagot, akkor nincs miről vitatkozni, majd ha megtanulta mindet és azzal sem jut előre akkor dumcsizunk, de azt mondhatni, hogyha megtanultam volna akkor sem.. az nem elfogadható ...
a jogvédőket az állam impotenciája és baromsága hozza létre, ugyanúgy a bűnözést is

más: ""Engem még gárdista soha nem ütött meg, cigány meg számtalanszor.""
te: "És mennyivel kevesebb gárdista lakik a környékeden, mint cigány?"
Valóban van összefüggés a lélekszám és a konfliktusok száma között
"Gárdisták nagyobbik része nem átlagalatti életszínvonalon él, miközben alig esélyes hogy felvegyék értelmes munkára és a szüleitől se feltétlenül azt látta, hogy nem is érdemes változtatni ezen."
Ez szerinted ez védhetővé teszi az agressziót?
"Viszont ezzel együtt is a színük virága most azt tudta felmutatni, hogy bűnmegelőzés jellegű tevékenysége során képes részegen a térfigyelő kamera előtt belepisálni a porba, hogy Szálasi."
Kapja meg az ezért járó büntetést, gondolom van paragrafus a BTK-ban utcán hugyozásra.
"Jah, az igazi félelem az olyan, hogy egy az elmúlt években javuló közbiztonsági tendenciájú (átlagos) településre"
A javuló közbiztonságot arra alapozod, hogy az emberek már be se jelentik a bűncselekményeket, mert semmi értelme.
"lemegyünk a haverokkal valami helyi bűncselekmény sajtóban megjelent híre után, ott önvédelmi edzőtáborozgatunk, fosatjuk a helyieket, éjjel, részegen Szálasit pisálunk a porba, miközben hangosan óbégatunk(hadd ébredjen fel a falu népe), majd csodálkozunk, hogy a helyiek kaszára-kapára kapnak és elagyabugyálnak minket."
A kb. 50 fős cigány csürhe és a 4 fős magyar csürhe összeverekedett.
Önvédelmi helyzetről nyilván nem volt szó.
"Azzal a végkövetkeztetésével, hogy valaki csináljon valami rendet egyetértek, csak éppen nem túl konstruktív, inkább olyan sablonos segítségért kiabálós megoldás."
Értem.
Akkor miért tartjuk a rendőrséget?
Miért tartjuk az államot?
Épp most hozott az állam olyan jogszabályt, hogy nélküle nem folytatható rendvédelmi tevékenység.
Akkor mégis mit lehetne csinálni? Mi lenne konstruktív?

@malacz69 eurofanyalgó: "Nos, neked attól fordul ki a gyomrod, h más véleménye van a dolgokról, mint neked. Márpedig ha vkinek a más véleménytől kifordul a gyomra, az nem demokrata. A demokrata a más vélemény iránt egyrészt érdeklődik, másrészt (ha kell) vitába száll vele, de nem csinál belőle érzelmi kérdést."
Gondolom sztálin vagy rákosi e'ttárs véleményével is vitába szállnál, és nem fordulna fel a gyomrod...

@malacz69 eurofanyalgó: "A "köreitek" pedig roppant egyszerű dolog: ti, akik csak bírálatot tudtok kinyögni a mai kormánnyal szemben, és egyetlen lépését sem tartjátok jónak."
Nem érzem magam egy kör tagjának, de pl. az egykulcsot (lineáris) adót jobbnak tartom, mint a progresszív adózást. Amit viszont rossznak tartok, hogy ezt a kormánynak sikerült úgy bevezetnie, hogy a legkisebb jövedelműek többet adóznak, a középosztály kb. ugyanannyit vagy minimálisan kevesebbet, a legnagyobb jövedelműek pedig százezrekkel többet.
(Csak az adóról beszélek, gyerek utáni adókedvezmény nélkül, az árnyalja kicsit a képet.)

@pounderstibbons: "A részeg ment utána a cigányok közé az eddigi rendőrségtől származó értesülések szerint."
Egen, részegen. A haverjai meg mentek utána, hogy leállítsák. Nekem is jött már kötözködni részeg, eltoltam magamtól, a haverja meg odaért, elhúzta és mindenki ment tovább. Nem vertem félholtra...
"mellesleg megnézném azt a rohamrendőrt, akihez befutna egy telefon, hogy sürgősen vonuljon ki a kommandósosztaggal, mert valaki részegen brunyál az út közepén..."
Nem kell ahhoz kommandósosztag, elég egy járőr. A falu köztudottan tele van rendőrrel...
"Szerintem ha nyilvánosan battaiakat sértegető, utcárahugyozó fazon ordibál az éjszakában, akiknek a haverjai napok óta masíroznak fel és alá, rémisztgetve a helyieket, akkor szerintem egy battai polgári kör azért csak szervezne néhány kaszás-kapás jelenetet arra is.
És igenis megérteném őket."
Tehát akkor elfogadhatónak tartod az önbíráskodást.
Tovább egyenlő egyetértesz azzal, hogy ha a cigányok évek óta lopnak és satöbbi, akkor meg lehet őket lincselni.
Már ha jól értem...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.30. 06:21:29
@Szindbad:
"Mi a faszt tudsz te az igazi félelemről."
Náladnál egészen biztosan többet, minden értelem. Csakhogy mást ne mondjak, a 80-as évek közepén voltam katona egy elsőlépcsős laktanyában... Szép történeteket tudnék mesélni.
És még valami: aki fél az utcán randalírozó véderős faszoktól, az nem megy ki az utcára balhét keresve, furkósbotokkal felszerelkezve.
Milyen érdekes, h a megfélemlítettek messze túlerőben voltak, és az idióta Alexot halottra is verték volna, ha nem lép közbe viszonylag gyorsan a rendőrség.
Csak egy kérdés: ha egyszer mennél egy cigánylakta utcában, majd eléd ugrana egy felügyelet nélkül hagyott gyerek (ez simán megtörténik, náluk, rengetegszer láttam ilyet, a gyerek csak szavakban szeretett, valójában leszarják, h merre kóricál), és finoman bár, de kissé elcsapnád az autóval, megmernél-e állni? Kiszállnál-e, h elmond, nem tehetsz róla?

@z_kovacs: Aha, vegyük el a gyerekeiket. Gondolom, neked nincs, hogy ilyeneket írsz. Vagy ha van, akkor, hogy jobban értsd, mi a baj, gondold el, hogy az LMP hatalomra kerül, és ha 1. nem bioételt adsz a gyereknek, vagy 2. van otthon TV-d, vagy 3. kocsival jársz bringa helyett, akkor a gyereket intézetben fogja nevelni az állam, ahol értelmes életet tanul. Én mondjuk egyetértek, hogy 1-2-3 szükséges a gyerekneveléshez, de azért mégis... Egy cigány családnak hasonlóan hangzik a te ötleted, vagy Gyurcsányé, vagy akárkié is, mindegy.
Kedves Tóta W, tényleg jól jönne kis hazánknak, ha volna egy cigány Martin Luther King Jr, de őt nagyobb intézményesített rasszizmus termelte ki, mint ami most itt van. És valaki bevágta a zipp.hu/velemeny/2009/11/21/rasszista_vagyok cikket, ami egy picit szerintem rasszista és buta, de pl arról is ír, hogy a segélyrendszer rohadtul nem tanulásösztönző, és ez igaznak látszik. Csak azt akarom mondani, hogy annak, hogy a cigányság nem kapja össze magát, sok, első és minden páratlanadik ránézésre pozitív, párosadik ránézésekre negatív oka van, amiket te itt ignorálni látszol, és ezzel nem feltétlen teszel jót, se a cigányságnak, se a liberalizmus megítélésének...
Az meg milyen baromság már, hogy a magyar politikai életben való részvétel pozitív képességeket terjesztene...

@xclusiv:
Más is írta már, hogy a rendőrségi statisztika nem megbízható.
OK, tételezzük fel, hogy annak alapján nem lehet megítélni egy település bűnnel fertőzöttségét.
Na de akkor mink marad, ami alapján küldhetjük valahova a véderősöket-rohamosztagot?
A blikk címlapja?
A fókusz különkiadása?
Melyik osztag vezetőjének a keresztanyja retteg éppen faluhelyen?
Én maradnék inkább a statisztikánál, mert ebből pont az látszik, hogy az általuk megvetett bulvársajtóból tudnak csak tájékozódni és csak nekik karnak megfelelni.
A statisztika pedig tényleg a bejelentett/vagy felszínre került eseteken alapul, de ezek általában az összes eset nagyjából fix százalékát teszik ki.
A statisztika szerint Gyöngyöspatán CSÖKKENT ezek száma.
A véderő helyében kikérném a statisztikát és bogarásznám inkább, hogy hova érdemes mennem, hol nőtt a bűnelkövetések száma az átlagosnál jobban, illetve hol van esélye a járőreimnek átlagosan 70 vendégéjszaka alatt belefutni valamiféle bűnténybe, anélkül, hogy ők maguk generálnák azt.
Abból lehetne számukra hasznos blikk címlap, meg fókusz riport, amint vigyorognak a vasravert bűnelkövetővel. De amíg ennyi agyuk sincs a dologhoz, addig inkább maradnának otthon.
Vagy vonuljanak ki járőrözni Kalocsára, amikor éppen egy (ex)gárdista késeli meg a barátnőjét, levágja a fejét és csavarja horogkeresztes lobogóba.
index.hu/bulvar/2009/04/22/levagta_baratnoje_fejet_egy_magyar_gardista/
(btw, ha valaki rajong a statisztikáért, kiszámolhatná, hogy ezen gárdatag cselekménye alapján a néhányezer különféle gárdák és betyárseregek tagjai, vagy a cigányság követ e el fejenként több brutális emberölést...)

@Tóta W. Árpád: "egyben biztos vagyok: pontosan ugyanannyi tehetséges szónok, szervező, vezető egyéniség születik a cigányok között, mint bárhol máshol, úgyhogy a nyersanyag megvan."
Valszeg igazad van, csak a szocializáció más...
Valszeg igazad van, csak a szocializáció más...
@xclusiv:
"Tehát akkor elfogadhatónak tartod az önbíráskodást."
Aki önbíráskodik azzal szemben a jog minden esetben járjon el nyugodtan.
Csak ha éppen van egy egyenruhaszerűséggel
azonosítható, másokat maceráló, kifejezetten önbíráskodásra berendezett egyesület, akkor velük szemben fellépő személyek önbíráskodása miatt nem fogok zokogni értük.
És szerintem az ellenük fellépők esetén a jogalkalmazás során is erőteljes büntetési tételt csökkentő tételként lehet ezt figyelembe venni a sértett cselekményt megelőző magatartását.
Ahogy ez meg is történt legutóbb a kertjét halálos árammal védő fazon esetében is.
Vagy akkor őt meg szerinted el kellett volna évekre zárni valahova?
"Tovább egyenlő egyetértesz azzal, hogy ha a cigányok évek óta lopnak és satöbbi, akkor meg lehet őket lincselni."
Ilyet nem mondtam. De aki folyamatosan törvényt sért, és ismerten erőszakos hajlamú, az ellen nagyobb erővel lehet fellépni, mint egy alkalmi részeggel szemben, aki feléd támolyog és hülyeségeket motyog.
Nem tudjuk Alex pontosan mit csinált mielőtt rátámadtak, de ismerek ember aki negyedmagával megtámadott részegen egy rendőrosztagot. Persze vesztett, de nem állítom, hogy pont ő volt a vétlen fél, és jogtalanul verték meg. Sőt, még ő maga se állítja ezt.

@Tóta W. Árpád: "Az az igazság, hogy létezik ennél szelídebb intézményrendszer a szocializáció elősegítésére, ilyen pl az óvoda. A cigánykérdés kutatói azt szokták mondani, hogy az egyik gyökere a bajoknak, hogy az ő gyerekeik nem, vagy nagyon keveset járnak oviba, többek közt azért, mert ha az anya otthon van a kisebbel, akkor nem veszik be a gyereket."
Ühüm, és ott ki szocializálna?
Mert ez megint az integrált oktatás nevű témára emlékeztet, ahol elvileg a "normális" gyerekek szocializálnának, gyakorlatilag viszont kudarc. Én se kockáztatnám a gyerekemet.
Főleg, hogy az oviban van napi 6-8 órát, a többi időben pedig kapja az ott tapasztaltakkal ellentétes ingereket...

@dunaparti: "Bedobják az ablakot cigányéknál Gyöngyöspatán kisebb sziklával."
Kisebb sziklával mi?
Jó hogy nem már egy hegy, esetleg egy kisebb hegység. Bazmeg.

@xclusiv: Kicsit lehetnél realistább. Senki nem szereti az önbíráskodást. Meg is fogják kapni a magul éveit, mint a pár hónapja 5-6 évekre ugyanezért elítélt cigányok. Most 2-3 év közt várható, mert nem tettenérhető a rasszista indíték.(csak a sértetnél:)
DE
Szerinted, ha egy Loki meccs után a főtér teraszán söröző ultrák előtt megállna egy faszi részegen, elkezdene a szeretett főterükön hugyozni, kicsit énekelné a zöld sasokat, majd ráhugyozná a kőre, hogy Kósa buzi és elindulna hurkások felkiáltással közéjük, milyen laboratóriumban tudnák azonosítani a maradványait??
Szóval aki nem szereti az önbíráskodó, agrassszív cigányokat, az is utálja a részeg, agresszív provokatőr nácikat.
Szépen, összekötözött bokával fellógatnám őket a villamos vezetékre, had cívódjanak. Míg odér a Combino

továbbra sem hiszem el, hogy objektív helyről idéznél (ha ez egyáltalán idézet); már csak a második bekezdésed miatt sem. =)

@Hiller Józsué: Az Index ebben a kérdésben egy érdekes jelenség. Számomra ők egy alapvetően jó szándékú, időnként a dolgoknak intelligens módon utána menő csapat, de amikor ezt az ügyet kezelték, előjött két tipikus hibájuk is.
- Már az országgyűlési választási hadjárat ideje óta megfigyelhető, hogy következetesen elutasítják a Jobbikot, és amit ez a párt képvisel, egyedi mérlegelés nélkül. Időnként olyan cikkek jönnek, ami alapján mintha küldetésüknek tekintenék, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel gyengítsék őket. Innentől fogva persze túl gyorsan ugranak mindenre, amiben erre lehetőséget látnak. Összeesküvés aligha van mögötte, de egy az Indexre más témakörökben nem ennyire jellemző nagyon erős "koncepció" igen.
- Én is, és többen is felemlegettük a jogvédő értelmiség tudatlanságát. Az Index csapata jelentős részben (nyilván nem kizárólagosan) viszonylag fiatal nagyvárosi értelmiségiekből áll (mondhatnám, hogy tipikus LMP szavazókból, de ez csalóka lehet, a tévedés jogát fenntartom), akik számára Edelény ugyanolyan messze van, mint Nepál, és kettő hétköznapi életéről és problémáiról kb. ugyanannyit tudnak és értenek meg. Ezen a téren várható javulás, ha megcsinálják a házi feladatot.
Egyébként hogy ki fél, azon elgondolkodtam egy személyes aspektusból is. Arra jutottam, ha én is maximum név és arc nélkül mernék nyilatkozni. "Tudjuk hol lakik a családod", emlékeztették az egyik bolt biztonsági őrét is pár éve...

@pimpalini: "Orbán - elsőként az EU-ban - átfogó európai romastratégiát hirdetett meg, a magyarországi részen 150 000 főt érintő közmunkaprogrammal."
Ha jól tudom közmunkaprogram előttük is volt.
És ha jól tudom, ők mókoltak valamit a költségvetésével (?), ami miatt már nem 8, hanem csak 4 órában tudnak munkát adni, ami már tényleg alig több a segélynél. (olvastam valahol, valaki javítson ki, ha hülyeséget írtam)

romungróknak a magyar ajkú cigányokat hívják. a történelmi Magyarország területén mindenhol élnek romungrók is, ahogyan a mai Magyarország területén sokfelé élnek beások, lováriak -- olyan cigányok, akiknek nem a magyar az anyanyelve. a romungrók vagy magyarcigányok azok, akiknek a magyar az anyanyelve.
szerintem egy szolvákiai vagy romániai magyarcigány magyar, nem szlovák vagy román.
de végső soron igazából ő tudja, hogy minek vallja magát.

A Jobbik, és alvállalkozásai, mindenféle gárdák és persze a kurucinfó, a nyilvánosság előtt rejtetten és lehazudva (saját magát csak magyarnak beállító), valójában NÁCI érzelmű szerveződések. Minekután N1 nevű híradójuk nemrég Hitler, mint "német politikus" születésnapjáról emlékezett meg, éltetve a szörnyeteg és rezsimje tetteit, és sosem maradnak el az SS és egyéb alakulatok méltatása, hősiességének kiemelése stb. Novák Elődke, a kurucinfó egyik szerkesztője "sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, hogy holokauszt nem volt, hanem lesz". Egy országgyűlési képviselő. (nekem nem az, csak egy ütnivaló patkány) Ezek után van vkinek kétsége a Jobbik és bandája felől?
@xclusiv: Tudtommal az az újdonság, hogy ebben a közmunkaprogramban dolgoznak azok is akik tartósan segélyen vannak.
Szóval dolgozniuk KELL.
Csatorna tisztítás, árvízvédelem stb.
A táppénz és a a munkanélküli ideje is csökken. A rokinyugdíjasokat átfésülik. A nyugdíjkedvezmények ugranak, a tanároknak nő a munkaidejük stbstb.
Ahogy ígérték, mindenkinek többet kell dolgozni ,hogy letornázzuk az adósságot.
Az hogy a sok besöpört pénzzel, hogyan gazdálkodtak, ki fog derülni az adósság szintjéből. 82% ról 72-75%ra csökkentés a cél 2011re. Lehet persze ezeken vitázni, szerintem nincs jobb út, csak a munka. Jobb, mintha kevesebb fizuért dolgoznánk, mert emelnék az adókat. Az ment előtte, de nekem úgy tűnt, nem hozott eredményt.

Évek óta olvasom a blogodat, de még soha nem írtam hozzászólást.Talán azért, mert nem értettem maradéktalanul egyet velük. Eddig.
A cigányságnak nagy szüksége van egy békés, liberális mozgalomra, élén egy követhető vezetővel!Talán ez lehet a kiút...
És remélem az én mediterrán szépségű kislányom részese lehet majd ennek! :)
Maradok továbbra is szótlan olvasód.

@Mister Gumpy: "gondold el, hogy az LMP hatalomra kerül, és ha 1. nem bioételt adsz a gyereknek, vagy 2. van otthon TV-d, vagy 3.
Utolsó kommentek