Szűk egy hetük maradt azoknak, akik a kormány diktátumát elutasítva megtartanák magánnyugdíj-pénztári tagságukat. Az sem biztos, hogy az ötvenezer nyilatkozat meglesz.
Ebben persze benne van, hogy a Fidesz teljes erejével emelgeti a flipperasztalt; átsodródni az állami kasszába sokkal könnyebb, mint maradni, és a hivatali ügyintézés nem éppen tömegek hobbija. (Mellesleg elég simán megy mondjuk egy autó átíratásához képest, egyszeri odafáradást igényel csak.) Nyilván szerepet játszanak az ordenáré fenyegetőzések és a megbélyegzés. De még ezekkel együtt is nehezen érthető, ami történik.
Százezrek veszik a fáradságot, hogy üdítőskupakokat és vonalkódokat szépen becsomagoljanak és postára adjanak, hátha nyernek valamit. Ennél nem kellene sokkal több, hogy megtartsák a számlájukat, ami maga a nyeremény. Igaz, kevésbé kézzelfogható, mint egy Suzuki vagy egy hifitorony, viszont minden sorsjegy nyer. Nem felfoghatatlan, csak picit bonyolultabb, mint a bankszámla.
Az állami és a magánnyugdíj között ugyanaz a különbség, ami a munkásszálló és a saját lakás között. Elvileg mindkettőtől megfosztható az ember, de míg a lakását (már ha az övé, és nem a banké) elég nehéz elvenni tőle, a munkásszállót akármikor bezárhatja a hivatal, széttárva karját: erre most nem futja.
Állami nyugdíjra sem fogja futni, a csodát leszámítva nincs olyan forgatókönyv, ami a mai, közismerten bőkezű juttatásokat fenntarthatónak hozná ki. Ami biztosan a jövő nyugdíjasának ellátására fordítható, az a saját megtakarítása. A többi esetleges. Járni jár, de senki sem tudja, mennyi marad addigra.
Széles kőfala földig lerontatik
Egy pillanatnyi töprengéssel belátható, hogy mire a ma érintettek többsége nyugdíjba megy, nem Matolcsy György fogja megmondani, mire is jogosít a mellesleg továbbra is fizetendő járulék. Tovább is lehet gondolkodni a sorsán, például hogy milyen álnéven fog bujkálni Latin-Amerikában, de ez most nem releváns. Mint ahogy az sem, mit képzeleg a mostani jobboldal a tíz, húsz, harminc évvel későbbi Magyarországról. Már látszik, hogy a húszéves berendezkedés álom marad. Bukásuk után nyilván erőteljes és szimbolikus intézkedések következnek, amelyek megpróbálják kijavítani a legnagyobb felháborodást keltő otrombaságokat. Ez már most szép csokorba szedhető, egyben programot is ad bármelyik pártnak, amely le szeretné őket váltani. Az állami nyugdíjat érintő fenyegetések tehát nyugodtan figyelmen kívül hagyhatók.
A Fidesz leváltására készülő erő, akármelyik legyen is az, valószínűleg meg fogja ígérni, hogy mindenkinek visszaadja a magánmegtakarítását. Talán még egy tizennegyedik havi befizetéssel is megtoldják. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Aki lemond a számlájáról, arról sokkal nehezebb lesz kideríteni, mije volt a padlássöprés előtt, és az vajon mennyit érne, ha megmaradt volna. A kárpótlás nem tudja visszaadni, amit elvettek, ez a rendszerváltás egyik tanulsága. A megőrzött számlákon viszont ott lesz a pénz maga, kamatostul. Amit nem adunk oda, az nem a kárpótláson múlik. A kárpótlás már ugyanolyan nyúlós képletek tárgya lesz, mint az állami nyugdíj.
Kérem, csavarja le a monitor fényerejét, ami most jön, arról nem kiabálunk nyilvános helyen. Jogos a kérdés: mit tegyenek a közalkalmazottak és mindazok, akik úgy érzik, megüthetik a bokájukat a nyakasságuk miatt. Nos, felelőtlenség volna legyinteni azzal, hogy hát hiszen jogállam ez, és ilyet már csak nem tesznek. Az már látszik, hogy rosszul viselik, ha valaki nem kér az együttműködésükből. A döntést mindenki maga hozza meg, lelkiismerete és lehetőségei szerint.
Ehhez is érdemes azonban tudni, hogy nem tart ez örökké. Senki nem vágja el magát egy életre, mert az a rendszer, amelyben ez egyáltalán felmerül, az nem maradhat fenn sokáig. Nincs hozzá megszálló hadsereg, és nem lesz hozzá gulyáskommunizmus. Nincs továbbá hatékony cenzúra, ami megakadályozhatná, hogy nyilvánosságra kerüljön mindenfajta politikai retorzió és tisztogatás. Azt is jegyzik ám egy számlán, és az a számla is megmarad.
Utolsó kommentek