Részletek az őszödi beszédből
Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt.
Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk ! Nincsen ennyi kapacitásunk. Azt az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek !
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka, hagy maga után kívánnivalót. Igen, igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt.
Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet. (…) Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. (…) Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata.
És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni. Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva.
Általában sok jó ötlet van egészen addig, amíg nem kell számolni. Amikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen, és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje. Gyerekek, nem vagyunk tökéletesek !
Csinálunk-e valami nagyot. Azt mondjuk-e, hogy a kurva életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk, bassza meg ! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot ! Csak azért ! Egzisztenciát lehet még találni sokat.
Nem arról szól, hogy nekem van egy A-Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra, és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Francot! (…) Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben. Egyáltalán nincsen. Azt a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával ?
Utolsó kommentek