Európa keresztény lesz, vagy nem lesz: így hangzik a sötét prófécia, amit lelkesen ismételget egyházi ember, konzervatív politikus és egyszerű jobbostibi. Utóbbi annak ellenére teszi, hogy maga sem tudja, mikor evett utoljára Jézusból. Értelmes, tanult emberek fejtegetik gyászos arccal, hogy ha egy társadalom megtagadja a gyökereit, akkor annak annyi.

Ez volt a fő érv akkor is, amikor az Európai Unió alkotmányába (illetve annak előszavába) próbálták belobbizni a kereszténységet; végül megelégedtek volna, ha a görög-római örökség mellett, azzal együtt jelenik meg. Igazán furcsa, hogy ezt ezerszer végigmondták, újságba írták, betanulták, és mégsem kapcsoltak. A görög-római hagyaték ugyanis ékes példája annak, hogy a kultúra értékei megmaradhatnak anélkül, hogy a korabeli vallásos elképzeléseket birkamód benyelnénk.

Fennmaradt és a modern tudományokban ma is meghatározó Arisztotelész és Platón, viszont senki, tényleg senki nem hisz már Zeuszban. Ugyanis az derült ki, hogy Arisztotelész működik, az Olümposzon üldögélő kigyúrt, villámokat dobáló, mindenkit megkúró isten viszont… hát ne haragudjon, drága uram, de szórakozzon valaki mással inkább. Ilyen hülyeségekre nincs időnk. Akkor már inkább egy olyan isten, aki galambbá  változik, hárman van, és csak egyszer volt nővel. Még annak is több értelme van.

Aztán egyszer csak már az sem elég. Csúszósabb, ügyesebben bujkáló istenkép volt ez, nem lehetett egyszerűen felmenni az Olümposzra és megfejteni a villámot, hogy kiderüljön, nincs ott semmiféle isten. De az azért már elég világos, hogy amit neki tulajdonít ez a nagy múltú, gazdag kincseket felhalmozó világmagyarázat, annak a fele sem igaz. Hogy a szentekről és a többi vad fantazmagóriáról ne is beszéljünk. Az az idő már nem jön vissza, amikor ezt a többség tiszta szívből elhiszi, és a parancsolatokat is betartja.

Korall lett csontjaiból

Európa nem halt ki attól, hogy Zeusz és Jupiter kipurcant. Csak megváltozott. Ami a klasszikus eredményekből érvényes volt, az megmaradt a keresztény kontinensen is, senki nem írta át négy és félre a pít. Kereszténység nélkül Európa természetesen máshogy fog kinézni, mint amilyen akkor volt, amikor Róma uralta az egészet. Érdemes észrevenni, hogy már most is másmilyen. Már a nyugati kereszténység szakadása – a reformáció – plurális társadalmat eredményezett, és onnantól nem volt megállás.

Megértem, sőt jogosnak tartom a félelmeket, amelyek a mai európai életmód ellehetetlenülését, Európa hanyatlását, vagy a civilizáció szétesését vetítik előre. A huszonegyedik századi nyugati hedonizmus nagyon is szerethető állapot, érdemes megóvni. De a létező világok legjobbika nemcsak a kereszténységből lett, hanem annak tagadásából is.

Európa a kereszténység, és a kereszténység alóli felszabadulás által lett ennyire nagyszerű hely. A görögök megalapozták a kultúrát, a rómaiak menedzselték, a szerzetesek megőrizték és gyarapították, de csak az egyház félrerugdosásával lehetett ebből népjólét, tömegtermelés, rengeteg szabadidő és korábban elképzelhetetlen szabadság. Akinek a mai Európa kedves, az nem a keresztény kultúráért aggódik, hanem a szekuláris, szabad, Istent csak opcionális desszertként feltálaló svédasztalért, ahol minden más rendszernél több lehetőségünk van a boldogságra.

Nem Krisztusért, magadért

A vallásos hitnek persze megvannak a társadalomszervezési előnyei. Amit a bölcs – vagy síkhülye – kormányzó elit kitalál, azt a jámbor népnek nem kell szórólapokon és rajzfilmeken, arisztotelészi logikával elmagyarázni, csak rá kell üttetni a pápai pecsétet, és megfenyegetni az elhajlókat a pokollal. Ahol a szentháromság elmegy, ott bármi más is. Nehezebb egyben tartani, koordinálni, irányítani egy olyan birodalmat, amelynek lakói szembeköpik az ördögöt és az összes többi mumust. Nehezebb hadsereget kiállítani, ha a hetedik mennyország háreme helyett csak tisztes fizetést, korszerű eszközöket és korkedvezményes nyugdíjat tudunk ajánlani; és nehezebb a hadsereg finanszírozására adót kivetni, ha a kiátkozás nem játszik. Igen, Istennel könnyebb lenne, de Isten halott, Zeusz mellé van eltemetve. Ennyi előnyük van azoknak a kultúráknak, amelyek istene még mozog, és itt elsősorban az iszlámról beszélünk.

Két lehetőség van. Az egyik, hogy a keresztény Európát forszírozó erők ügyesen szervezkednek, lopnak-csalnak-hazudnak, és idővel helyreállítják a keresztény teokráciát. Akit a pokol tüze nem győz meg, azt meggyőzik evilági tűzzel, és csinálnak valami olyasmit, mint a mai Irán. Ez cenzúrát, nagy bottal járó, prűd őrülteket, nőgyűlöletet, elnyomást és bizony a fogyasztói társadalomhoz képest szörnyű nyomort jelent. Ebben az esetben akár el is bukhatunk, mert a boszorkányperek áldozatainak és a páriáknak mindegy, hogy Allah vagy Krisztus nevében verik-e őket.

A másik, hogy Európa lakossága felnő az életmódjához, és ördög meg isten nélkül is összeszedi magát, meg a józan eszét. Belátja, hogy gazdagságát meg kell védenie, azért meg kell dolgoznia, és ehhez áldozatot kell hozni. Átlát a szitán, az olcsó hülyítésnek, uniós és országos költségvetések szétosztogatásának nem ül fel, mert tudja, hogy a közös hálózatoktól, az infrastruktúrától függ mindene. Nem azért nem eszik húst egyszer vagy kétszer egy héten, mert valami ősi sámán ezt rendelte, hanem hogy jusson hús a katonáknak és a tűzoltóknak, és ennek helyénvalóságát belátja mágikus magyarázat nélkül is.

Tudom, hogy ez utópia, és túl sok a bunkó, a rövidlátó és buta ember ahhoz, hogy a mi életünkben megvalósuljon. De muszáj hinni benne, hogy megvalósulhat, mert más nincs. Még a tökéletes társadalom is hihetőbb mese, mint a mennyország.